Oldalképek
PDF
ePub

retett vele lenni; különös nyugtalansággal ohajtozott utánna; vele létében az idő csak pillantat vólt : a' Müller' tekintetei nyughatatlanná tették; de ez a' nyughatlanság'olly édes volt ! kézszoritása megreszkettette; de mind ezek úgy mentek véghez szivében, hogy arról számot nem adott magának, 's nem is volt kedve reá. Ha néha meglepte magát azon gondolaton, melly a sze. gény Szellhofot megbántani láttatott, ismét megnyugtatta magát azzal, hogy az illy gondolatokkal nem tépelődött, hanem azokat erővel elúzte magától.

Ezen állapotban maradt egészen máig, a' midón Burkárdné e' kevés szavak által érzéseinek határozott czélját, és gondolatainak minden, erővel reáfűzött lánczait eggyszerre elszaggatá. Ott üle a' szegény Mári, 's még mindég zenge fülében: „A férjem szeretné, ha a' Müller' felesége lennél !" Először tévede e' kér

[ocr errors]

vólt, aki néki örök hivséget eszeletben : Müller felesége. Minden vonásaival kifesté azt. Ah az olly szép volt! Kár: hogy az észnek ismét ki kelle azt töriilni: azonban még is minden igyekezete mellett is nem irthatá-ki fantáziájából. Sokkal világosabb és elevenebb szinekkel volt az kifestve, hogy sem azt, mint valamelly álmot eszéből kiűzhette volna. Belé álmodá magát a' Müller' kunyhójába, a' Müller' karjai közt hevert, ajkain nyugodott, puha orczájin szunnyadozott. Csak a' képzelése is melly édes vólt; hát még a valóság! Hijába igyekezék fantáziáját Szellhofra függeszteni; Ő is, hogy eszének minden erőlködését biúvá tegye, a' Müller képébe öltözött; Müller volt az , a' ki õtet atyja előtt eljegyzette; Müller

kett. Ha a' Szellhof" képét akarta képzelni, a kép legalább homályos vólt, és mind a kettő eggy formában állt előtte, mint a' hogy a gyer

mek' ábrázatjában mind a két szüléknek vonásaik eggybeolvadnak. „Ah Istenem!" felsohajta; „ótet féltettem hogy hivtelen lessz, 's ma :: gam vagyok az! Neki kellett azt eskekkel erősiteni, 's én vagyok meg. rontójok! Látá, hogy ma lehetetlen a' Müller képét elméjéből kiúzni. Ólébe vevé gyermekét. Ez is öszvesküdt az ő hivsége ellen; mert Müller éppen azon a' reggelen szoritá azt ajkaihoz illy szavakkal: „Kedves gyermekem ! Ismét kötéshez kezde; 's kezei keblebe hullának, és lelke újra e képzeletben merúle-el: „Müller' felesége !" Maja elméne eggy kis leányhoz, mellyet különösen szeretett, az pedig csak Müllerről beszélt;mert Márinak nem jutott eszébe, hogy ez a' leány éppen azért néki Kedvencze, mivel Müller Urat olly igen szereti.

Visszamene, 's imé maga jöve reá, a' kinek képét kerülni igyekezett. Még távolról elpirúlt, reszko

tett, érzé hogy nem lessz bátorsága felelni nékie. Müller megszóllitá, megfogá a' kezét és megszoritá, sohajta 's kérdezé nyughatatlanságának okát. Mári halgata, igyekezék kezétmelly a' Müllerében reszketett, sze, liden kihúzni; sohajta 's elhagyá ótet a' legnagyobb zavarodással. Müller semmit sem vett észre. Szerencséje vala Márinak, hogy Müller éppen úgy szereté ótet , mint ő Müllert.

Azonban a' találós sziy még is lele eggy szép súgárt e' homályos éjjben, mellyet egész áhétozással úze. „Burkárd Úr szeretné, ha én a' Müller' felesége lennék? hiszen az neki mindeggy! sőt még azt kel. lene neki kivánni, hogy a gyermek atyja mellett inaradjak. Miért szeretné hát ? és miért éppen most, mikor már eggynehány hólnapja, hogy Szellhof nem irt levelet? Oh bizonyosan csak vigasztalni akarnak, előre akarnak késziteni a' Szellhof hivtelenségéhez! Mert miért ne irna

Szellhof? kivált most, mikor szeretnék, ha én a' Müller" felesége lennék! Oh Istenem! bizonyosan ilTyen formán van a' dolog. Oh bizonyosan !“ Szinte készüle a' Szellhof hivtelenségén örvendeni, de elszé. gyenlé magát szivének csalárd vól. tán, hivtelennek kivánr:i otet, hogy maga kevésbbé láttassék annak. Leborúla a' könyökére. Fantáziája csak hamar előre röpüle Müllerhez. „De vallyon elveszen-e? szeret-e? Igen is, szeret : mert ... mert..." Ezt a pontot hamar megállapitá. „De elveszen-e? eggy Megesettet? gyermekkel ?" Erre felugrék, 's buzogó szeretettel szoritá a gyermeket anyai mejjéhez. „Hiszen igy vette ő is karjaira ma reggel, ő is ajakihoz szoritotta 's gyermekének nevezte! Istenem! vajha csak eggy pillantatig mindentudó volnék!:... De ah! ha most megbocsátná is gyarlóságomat, vallyon megbocsátaná-e örökre ? Legelső, csupa történetből szár

« ElőzőTovább »