Oldalképek
PDF
ePub

retett vele lenni; különös nyugtalansággal ohajtozott utánna; vele létében az idő csak pillantat vólt: a' Müller' tekintetei nyughatatlanná tették; de ez a' nyughatlanság olly édes vólt! kézszoritása megreszkettette; de mind ezek úgy mentek véghez szivében, hogy arról számot nem adott magának, 's nem is vólt kedve reá. Ha néha meglepte magát azon gondolaton, melly a' szegény Szellhófot megbántani láttatott, ismét megnyugtatta magát azzal, hogy az illy gondolatokkal nem tépelődött, hanem azokat erővel elűzte magától.

Ezen állapotban maradt egészen máig, a' midőn Burkárdné e’kevés szavak által érzéseinek határozott. czélját, és gondolatainak minden, erővel reáfűzött lánczait eggyszerre elszaggatá. Ott üle a' szegény Mári, 's még mindég zenge fülében: „A' férjem szeretné, ha a' Müller' felesége lennél!" Először tévede e' kép

zeletben: Müller' felesége. Minden vonásaival kifesté azt. Ah az olly. ́szép volt! Kár: hogy az észnek ismét ki kelle azt törülni: azonban még is minden igyekezete mellett is nem irthatá-ki fantáziájából. Sokkal világosabb és elevenebb szinekkel volt az kifestve; hogy sem azt, mint valamelly álmot eszéből kiűzhette volna. Belé álmodá magát a' Müller' kunyhójába, a' Müller' karjai közt hevert, ajkain nyugodott, puha orczájin szunnyadozott. Csak a képzelése is melly édes vólt; hát még a valóság! Hijába igyekezék fantáziáját Szellhofra függeszteni ; ő is, hogy eszének minden erőlködését hiúvá tegye, a' Müller' képébe öltözött; Müller volt az, a' ki őtet atyja előtt eljegyzette; Müller vólt, a' ki néki örök hivséget eskett. Ha a Szellhof képét akarta képzelni, a' kép legalább homályos vólt, és mind a kettő eggy formában állt előtte, mint a' hogy a gyera'

[ocr errors]

mek ábrázatjában mind a két szüléknek vonásaik eggybeolvadnak. ,,Ah Istenem!" felsohajta; „õtet féltettem hogy hivtelen lessz, 's ma gam vagyok az! Néki kellett azt eskekkel erősiteni, 's én vagyok meg. rontójok!" Látá, hogy ma lehetetlen a Müller' képét elméjéből kiűzni. Őlébe vevé gyermekét. Ez is öszvesküdt az ő hivṣége ellen; mert Müller éppen azon a' reggelen szoritá azt ajkaihoz illy szavakkal: "Kedves gyermekem!" Ismét kötéshez kezde; 's kezei keblébe hullának, és lelke újra e' képzeletben merûle-el:,,Müller' felesége!" Majd elméne eggy kis leányhoz, mellyet különösen szeretett, az pedig csak Müllerről beszélt ; mert Márinak nem jutott eszébe, hogy ez a' leány éppen azért néki Kedvencze, mivel Müller Urat olly igen szereti.

Visszamene, 's imé maga jöve reá, akinek képét kerülni igyekezett. Még távolról elpirúlt, reszke

tett, érzé hogy nem lessz bátorsága felelni nékie. Müller megszóllitá, megfogá a kezét és megszoritá, sohajta 's kérdezé nyughatatlanságának okát. Mári halgata, igyekezék kezétmelly a' Müllerében reszketett, sze, liden kihúzni; sohajta 's elhagyá őtet a' legnagyobb zavarodássál. Müller semmit sem vett észre. Szerencséje vala Márinak, hogy Müller éppen úgy szereté őtet, mint ő Müllert.

Azonban a' találós sziv még is lele eggy szép súgárt e' homályos éjjben, mellyet, egész áhétozással üze.,,Burkárd Úr szeretné, ha én a' Müller' felesége lennék? hiszen az neki mindeggy! sőt még azt kellene neki kivánni, hogy a gyermek' atyja mellett maradjak. Miért szeretné hát? és miért éppen most, mikor már eggynehány hólnapja, hogy Szellhof nem irt levelet? Oh bizonyosan csak vigasztalni akarnak, előre akarnak késziteni a' Szellhof" hivtelenségéhez! Mert miért ne irna

[ocr errors]

Szellhof? kivált most, mikor szeretnék, ha én a' Müller' felesége Iennék! Oh Istenem! bizonyosan illyen formán van a' dolog. Oh bizo nyosan!" Szinte készüle a' Szellhof" kivtelenségén örvendeni, de elszé gyenlé magát szivének csalárd vóltán, hivtelennek kivánni őtet, hogy maga kevésbbé láttassék annak. Leborúla a' könyökére. Fantáziája csak hamar előre röpüle Müllerhez.,,De vallyon elveszen-e? szeret-e? Igen is, szeret: mert... mert...“ Ezt a' pontot hamar megállapítá. „De elveszen-e? eggy Megesettet? gyermekkel?" Erre felugrék, 's buzogó szeretettel szoritá a' gyermeket anyai mejjéhez.,,Hiszen igy vette ő is karjaira ma reggel, ő is ajakihoz szoritotta 's gyermekének nevezte! Istenem! vajha csak eggy pillantatig mindentúdó volnék!!... De ah! ha most megbocsátná is gyarlóságomat, vallyon megbocsátaná-e örökre? Legelső, csupa történetből szár

« ElőzőTovább »