Oldalképek
PDF

Atyám vagy Néni számol, mindég hibázik. De tegyük-fel, hogy nem lenne elég?" – „No hiszen akkor úgy segítünk magunkon, a hogy lehet." – „Igen is Róza, én segithetek magamon ; én nem eszem kenyérnél egyebet, csak téged birhassalak ; egész nap dolgozom, semmi mulatságot nem kivánok, csak szemeidet láthassam, csak szavadat halhassam. Még úgy is a legboldogabb ember leszek a főld szinén. De te, édes Rózám, te nem vagy ahoz szokva; te bőséghez vagy szokva, 's most már gondold-el Róza! Róza! ha én azt neked meg nem szerezhetném, és te epesztenéd magadat, 's ott ülnénk az inségben, te a szűkölködésben, mellyet el nem viselhetnél, én pedig abban a még nagyobb nyomorúságban, hogy búdat 's könnyeidet Bátnám, a nélkűl hogy rajtad segíthetnék. – Róza, édes Rózám, • gondold-meg azt!" – „Kedves Lajosom, oh Istenem! csak most egyszer higyj nekem. Én mindent megtehetek, csak te nálad lehessek ; mindent. Már próbáltam. Már három naptól fogva eggy csepp kávét sem ittam, mivel Néni mindég csak azt mondja: „hát a kávé!" csak eggy pohár vizet ittam, és vaj nélkűl ettem rá kenyeret. Ezt már három naptól fogva cselekedtem, és még sokkal többet, s megtehettem azt, és semmi bajt belőle nem érzettem. Hidd-el , kedves Lajosom, hogy te veled tudok éhezni és szomjúhozni!" – „Tehát Róza, akarsz velem szenyveket és örömeket megosztani, és ha másként foly dolgunk, nem fogsz búsúlni, hanem vidám fogsz lenni?" – „Valósággal, édes Lajosom, az leszek, és tudok az lenni. Majd

[ocr errors][ocr errors]
[ocr errors]

most sem győződhetett-meg a felől, hogy Lajos Róza nélkűl elutazzón, éppen az előtt való nap kérdeztemeg a Prédikátort, vallyon, ha a' szükség kivánná, nem eskethetné-e öszve minden czeremónia nélkűl a' két fiatalt. A Prédikátor tehát nem látott a dologban egyebet szokott Burchárdismusnál. Öszveesketé hát a gyönyörű párt minden bizodalmatlanság nélkűl. Róza reszketett az alatt mint nyár levél, Lajos pedig egészen nyugodtan maradt. Bizonyság-levelet kért az esketés felől, 's azzal ismét nyugodtan visszasétált Rózával a Zéburgné kertibe. De Róza már elkezdett epekedni. Leült és merően nézett eggy szegletbe. Lajos emlékezteté őtet adott szavárá; Róza eleinte erőltette magát ; azután pedig valósággal olly vidám és jó kedvű lett, a millyen lehet eggy olly tiszta lélek, a ki legfőbb óhajtását elérte. Végre csak arra kérte Lajost, hogy legalább még ma ne szóljon a Nénjének és senkinek semmit. Lajos természet ellen való do lognak találá azt, de Róza monda: „Ah Lajos, igérd-meg azt nekem ; ollyan szorongásba vagyok, hogy" – Lajos megigéré. Most már ott ülének a legnagyobb bizakodásban, és éldelék legfőbb bóldogságoknak bizonyos vóltát. „Hallod-e, Róza!" mondá Lajos „másképen érzed-e már magadat, miólta Feleségem vagy ? Nekem éppen ollyan, mint az előtt. Azt mondják, hogy ezen a napon ollyan különösen érzi magát az ember; én nem !" – Róza elpirúlva megcsappintá a Lajos ajakát,- és földre süté szemeit. De Róza is csak hamar ismét ollyan lett, mint vólt az előtt, 's négy órakor a Burkárd házához mentek; Zéburgné már az csketés előtt elment oda. Róza még is remegett, eggy kicsit oda le maradni ; intett Lajosnak 's eltűntek. Vacsorára ismét lejöttek; az asztalnál visgáló

« ElőzőTovább »