Oldalképek
PDF

ta, kedves leányom, hogy emlékezel még rólunk, 's be jó az Isten, Lajos, ez már második öröm-nap, mellyet e házikóban innepelünk! Mami, ma estve többet még eggy tál étekkel ! te pedig Lajos! hozz eggy palaczk Magyar bort!"

A' mint Róza ezt hallá, eltakarta hirtelen minden óldalról a kötőjével a pecsenyét és kenyeret. Soha sem szégyenlette, úgy el magát, mint most. Messze kívánta magát eledeleivel. Lajos mint a villám újra ott termett a palaczkkal , 's ekkor a másik óldalról Róza mellé ült. Az öreg tartá Rózának egyik kezét, 's Lajos is nyájasan nyújtá Róza felé a magáét. Róza, a szegény Róza nem tudott neki mit nyújtani. Mosolygva és szégyenlve tekinte Lajosra; és mivel Lajos az ő másik kezét megfogá, tehát a térdei között tartá az élelmet a legalkalmatlanabb helyhezletben.

„Ugyan tedd-le ezt az asztalra,

[ocr errors]
[ocr errors]
[ocr errors][ocr errors]

ugyan halálra akar-e bosszantani ? mintha már mi eggy darab pecsenyét se fizethetnénk-ki többé?“ „Ezt nem, Mami! ezt nem! Mert Róza, az én leányom hozta azt nekem, és ha Kegyed tudná, mennyibe kerűlhetett az Rózának, hogy e' pecsenyét a kötényébe pakolja, azzal ide osonjon, és azt nekünk ide , hozza ; úgy velem együtt azt daná, hogy eggy világ nem el ges e pecsenyének megfizetésére." – „No legyen úgy hát!" Az asztalt megterítették, 's Róza ott maradt; eszébe se jutott a Nénje. Az öreg Burkárd és Lajos Nagyanyónak nagy bosszúságára a pecsenyéből ettek, és Nagyanyónak csupán csak az az öröme vólt, hogy Róza úgy dicsérte a frikasszét, mellyet ő készített vala. De el is mondá neki Nagyanyó, hogy ő attól semmit sem kimélt, azután előszámlált neki minden étkeket, a mellyeket már itt e házikóban ettek, és úgy

« ElőzőTovább »