Oldalképek
PDF
ePub

góbb lett. A' Nénje duzmadtan ült mellette; mert csak most vette igazán fontolóra, hogy egész tekintetét levetkezte. Kezdé fontolgatni hogy Lajos most teljességgel nem lehetne Rózának való párti-e. Mert,. gondolá magában, meddig tarthat az ő gondolkozás-módja mellett az az érték, mellyet én egykor nekik hagyhatok? Dolgozott ugyan szivében a' Burkardékon való szánakozás, és a régi szeretet: de mindazáltal a' Róza haszna sokkal hatalmasabb vólt ezen természeti érzéseknél. „Jół van!" elkezdé eggyszerre: „én elmegyek veled Ellbergre; de azt megmondom, Róza, hogy valami módon eszedbe ne vedd, hogy a' Lajos' felesége légy! mert külömben egészen leveszem rólad a' kezemet, azután vándorolhatsz és kóldúlhatsz vele a világban." Róza felkapá az utólsó ideát. „Lajossal a világban vándorolni!" Még Róza semmi közelebbi egybeköttetésről Lajossal

nem gondolkozott. Csupán csak nyomorúságában akart ő hozzá közel lenni. Most pedig ő vele a' világban vándorolni? égő kivánsággal esett neki e' képzeletnek. Beljebb vonúlt a' kocsi' szegletébe, és eggy szerető, ifjú szívnek bájló színeivel festé-ki e' képzeletet. Nem egyéb vala az a' világon való által sétálásnál a Lajos karjain. Mindenütt, valahol elfáradtak, eggy lúgos állott eggy puha gyep-ággyal. Semmi tél, semmi rosz idő nem háborította-meg őket. Mosolygva csüngtek előttök a fákról a' gyümölcsök; 's nyájas parasztnék hoztak nekik frissitésűl tejet.

[ocr errors]

Zéburgné a világban való vándorlás' gondolatjával meg akará ijeszteni Rózát, s nem gondolá, hogy a szerelem eggy pókhálóhoz eggy egész világot akaszthat. Azt hitte ő, hogy Róza mély és komoly elmélkedésbe van merülve azon lehetetlenségen, hogy Lajosnak adhassa kezét, holott Róza már régen a'

*

Lajossal való nagy sétáláson vólt, és vig vólt, mint eggy Királyné..

[ocr errors]

Igy érkezének meg Ellbergre.. Róza kiszálla a' kocsiból, 's szobájába. méne, meg ismét a kertbe, és csak Lajosról gondolkozott. Azonban öszve akadt a Tisztartóval, a' ki a Nénje' szobájából jött. Róza. Burkárdék felől tudakozódott. A Tisztartó beszélt, és az illyen emberek szokása szerént, a szúnyogból elefántot csinált. Azt gondolá ó, hogy valami nagy kedvet csinál Zéburg-nénak és Rózának, ha a' Burkárd" nyomorúságát ugyan csak nagyítja; mert tudta, hogy Burkárdék Zéburgnéval ellenségeskedésben valának. Azért is a' Burkárdék' inségé-. nek hosszas fejtegetései után, mellyek alatt Rózának szíve mintegy két kő közzé vala szorítva, monda:: „Igen, igen, Kisasszony! hajdan vendégeskedtek, most pedig éheznek. Itt vala ismét az éhségnek fatális ideája, melly Rózának min

denkor a szívét metszette; mert emlékezett még reá, hogy neki sokszor kellett éhezni, midőn Lajossal sokáig haszontalankodott, és a' miatt a' strimfli-kötést elmulasztotta. Az éhségnél tehát nem ismert Róza nagyobb nyomorúságot a' világon.,,Istenem!'s most éheznek, Tisztartó Uram?",,Igen, igen, Kisasszony! ki tudja, ha vólt-e már ma eggy harapások: mert sokkal kevélyebbek, mint sem valakitől kérjenek."

Róza elfordúlt a Tisztartótól, a' konyhába futott, 's eggy darab barjú pecsenyét és fél kenyeret talált ott. Hirtelen beveté a' borjú pecsenyét és a kenyeret selyem kötőjébe. Kinyitá csendesen a házajtót, 's ment az ablak alatt szorosan a' fal mellett a városba, eljuta a' Burkárdék házikójokhoz, megállt ott, gondolkozott, ide 's tova járt láb újj hegyen a ház előtt, szorongásba jött, ismét megállott, halgatódzott az ablakon, 's hallá, hogy

az öreg Burkárd mondja:,,Türni kell Az éhség' ideája ismét megjelent. Megnyitá a' pitvarajtót, csendesen kopogtatott a' szoba-ajtón, benyitott, megállott, mondá lassú hangon,,Jó estvét, Atyám!" 's abban a' pillantatban hangosan sirva feküdt a' Lajos' karjai között.

,,Róza, kedves Rózám!" kiáltá az atya:,,add-ide a' kezedet, édes jó gyermekem!" Róza az Atyának nyújtá kezét, mellyel Lajost áltölelte vala: a másikkal még most is a' nehéz kötőt tartotta. Azután ismét Lajost ölelé-által, és olly erősen szorítá mejjéhez a' kedves ifjút, mintha azt oda akarná forrasztani. Lajos mondá időről időre a' gyönyörködés' sóhajtásaival: Róza, édes Rózám!“ Róza szint annyiszor ismétlé sirva: „Lajos, kedves Lajosom!" Az alatt Nagyanyó világot hozott; nézegték egymást, 's mosolygának egymásra. Burkárd maga mellé voná Rózát eggy székre. „Örülők raj

« ElőzőTovább »