Oldalképek
PDF

okot sem tudott előhozni, azért is elreppent a felett, és: „El kell mennem!" ezt kiáltá harmadikszor is. Azzal előhoza a hálószobájából eggy kofferkét, és kezdé abba pakolni a maga portékácskájit, hogy készen legyen, ha gyalog kellene is mennie, a nélkűl hogy eggy gondolattal is gondolkozott vólna arról, hogy úgy a kofferre épen semmi szüksége sem fogna lenni. A pakolás közben oda jöve a Nénje. Róza nem vevé őtet észre, 's * pakolá egyik ruháját a másik után, és mindenik darabot könnyekkel áztatá. Most már látta a Nénje, hogy Róza nem tréfál, s abban a pillantatban elhatározá magát. Ismerte ő Rózának félénkségét, azért is elszáná magát, hogy Rózát megtámadja, és úgy gátolja-meg a kába utazást. „Róza," igy szólt egyszerre nyers szózattal: „parancsolom, hogy ismét pakolj-ki." Róza ezt hallván, körülnézte magát, hirtelen kirántá a kúl

[ocr errors]
[ocr errors][merged small][ocr errors]
[ocr errors]

megragadá a karját és eltolá az ablaktól, 's hirtelen betevé az egyik ablakot, a melly nyitva állt, Róza pedig, a ki nem tudta, ha vallyon a Nénje nem akarna-e még erőszakhoz is nyúlni, kiosont a Nénje háta megett az ajtón, 's szaladt lefelé a garádicson, elvesztvén egyszerre egész bátorságát. A Nénje Rózának azon fenyegetései által, hogy az ablakon kiugrik, szintúgy elvesztette azt, valamint Róza. Midőn már Róza az ajtón kiszaladt, tehát arra a' gondolatra jött a Nénje, hogy most akar elszökni. Ő is tehát utánna szintolly sebesen. A garádicson való zörgés a folyosóra vonta a másik Nénét, és Karolinát. Zéburgné, a ki nem futhatott-le olly hirtelen a garádicson, kiálta tele torokkal: „Róza ! Róza! elmegyünk! kedves Rózám ! elmegyünk !“ Róza ezt hallván, megállapodott a legalsó lépcsőn; azután megfordúlt, és a Nénjével ismét a maga szobájába ment.

[ocr errors]

Most már elkezde a Nénje közelebbről tudakozódni, hogy mit akar hát Róza tulajdonképen Lajosnál, és ekkor ismét olly szegényűl ütöttekki a Róza feleletei, hogy a Nénje örömest visszavonta vólna szavát, ha Róza szerencsétlenségre ismét a' nyitott ablaknál nem ült vólna. „Jól van, Róza! elmegyünk ," monda a Nénje: „csak azt igérdmeg, hogy semmit sem fogsz cselekedni az én akaratom nélkül." Ezt megigéré Róza, és az ő elutazásának akadályai egyszerre el valának hárítva. Másnap reggel az ajtó előtt állt a négy lovas szeker, és Róza oIly vig vólt, mintha eggy országot oszthatna-meg Lajossal, midőn látta, hogy az ő kofferjét felkötötték. Minden drágaságát a zsebjébe dugta, még a Lauter Tanácsnok ajándékait is, mellyeket végtére elvett, és a' mellyeket az előtt mindég félrehányt; az arany óra, 's egynehány gyűrűk , barátságosan megfértek most együtt az ő arany fülön-függőjivel, 's eggy ezüst iró eszközzel, mellyet a' Nénjétől kapott, eggy arany fűzőtővel és púder-késs-el az ő zsebjében. Pénze is mind ott vólt, mellyet még a Karolinától való kölcsönözés által is szaporitott vala. A hajába vóltak szúrva minden rezgő-tőjii, azonkivül titkon eggy pár ezin csattot vásárlott magának, mert az ezüst Lajosnak az éhelhalástól való megszabaditására vólt szánva. Igy hágott a szekérbe a vastagan tele tömött zsebbel, mellyen az egyik kezét szüntelen nagy gonddal rajta tartotta. Szegény gyermek annyira aggódott Lajoson, , hogy még azon kisértetbe is jött, hogy Karolinának minden drágaságát magához vegye, és midőn szobáját elhagyta, olly telhetetlenséggel nézett-széllyel, mintha mindent magához akarna venni.

Most már folyt az útazás Ellberg felé. Mennél közelebb jutott Róza

a kedves Ellberghez, annál szoronIII. - 12.

« ElőzőTovább »