Oldalképek
PDF
ePub

meggyengíti a gyomrát." ,,Anyókám, vidámság által újra helyre fogjuk azt hozni.“

Burkárd megtartá szavát. Egész nap olly jó kedvű yólt, hogy a' felesége és az anyja nem tudták, hogy lehet már estve. Lajos fel 's alá járkált. Minden nap, a' mellyet még kéntelen vólt minden foglalatosság nélkűl atyja' házánál tőlteni; árúlásnak tetszett néki a' Róza' szerelme, és atyjának kis vagyonja ellen. Mikor ugyan benyitotta az ajtót, mindenkor vidám ábrázattal lépettbe; de a' bánat ránczai még ki sem valának simúlva, ha pedig að búsúlás nagyon erőt vett rajta, tehát ismét kiment. Az atyja azzal vigasztalá, hogy nem sokára el fog érkezni a' Kormányszéki Előlülőnek válasza, a' kihez irt vala a maga fija eránt, hogy őtet Cameralisticus fakkban applicálja. Lajos szíve szerént óhajtott vólna valamikor Brunszvikba menni, hogy ha lehetne Rózát

III.

11

meglássa; nem hogy beszéljen vele. De elnyomá ezen óhajtást, bár melly heves vólt is az. Félt, hogy pénzbe találna kerülni.

Igy múltak-el egynehány napok. Egy estve az egész familia együtt ült a szobában az alkonyodás' homályában. Az öreg Burkárd a' maga utazásairól beszélt; Lajos pedig gondolatival Rózánál vólt. Azonban csendesen kopogtatott valaki a szoba-ajtón.,,Szabad!" kiáltá Nagyanyó. Lassan nyilt-meg az ajtó. Egy leány belépett reszketve és félénken, s egy sohajtással meghajtá magát. Jó estvét, kedves Atyám!",,Róza! Róza! kiálták egyszerre mind a' négyen. Lajos felugrott, és Róza hangosan sirva hevert karjai között.

Ő vólt az valósággal; Róza, a' szerető hív Róza vólt az. Bús magányban élt valá ó Brunszvikban, tárgya még mindég a' Nénjei' czívódásainak, és most Lajostól olly egészen elhagyva, áldozatja hív szí

vének. Csak az éjj látta az ő könnyeit, csak a magány az ő bánatját. Nénjei előtt kéntelen vala nyájas ábrázatot színlelni. Sőt még a' gyűlöletes Lauter Tanácsnokot is kéntelen vala időről időre maga körűl szemlélni. Ah! ezerszer is készűlt ő szenvedéseit az öreg Burkárdnak megpanaszolni, és neki mindent, valami csak szívén feküdt, megvallani; de a' Lajos' teljes halgatása mindég visszatartóztatta. Egy szót sem hallott többé ő róla, nem hallá többé neveztetni az ő nevét. Még a legfinomabb fordulatot is, mellyet a beszélgetés közben tett, hogy ő róla valamit tudhasson, felnyomozták, és játékot űztek hív szívével. Zéburgné Nénje engesztelhetetlenül meg vala Nagyanyótól sértve, és meg nem foghatá, hogy maradhatott maga Róza olly nyugodt ezen sérelemre, a' melly tulajdonképen egyedül őtet illette. Igy félt Róza e' két jó lelkű asszonynak örö

kös gyötrései közt; szüntelen emlékeztetve, hogy egy vén szüz a“ legszerencsétlenebb teremtés a világon, és még is a' szegény leánynak mind ezt el kellett halgatni, mert hogyhogy mondhatta volna meg, hogy ő titkon még most is a' Lajos kezével biztatá magát? Halgatott, és szíve egészen magába húzódott vissza. Elzárkozott, 's titkoló dzó lett, és ez Lajosnak nem szolgált kárára. Fejességből, makaccságból elkezde az ő képével foglalatoskodni, ha szinte azt szíve nem tette vólna is; de ekkor olly félénkké is leve szerelme, hogy soha sem merte azt mutatni. Egy szóval: ábrándozóva lett. Legöröme: tebb volt magában; mert akkor legalább szabadsága vólt ó róla álmodozni, ó róla gondolkozni, ő vele szobácskájában egész Románokat játszani, mellyekről a' Nénék legkisebbé sem álmodozták.

Ott üle egész dél előtt a maga

kötésével, és ő róla gondolkozott. Lajos nagy emberré lett: ezreket ajánlottak néki a legszebb leányokat, de ő megveté mind, és hív maradt Rózájához. Majd ismét az ajtónál látá ótet, mint a' lakadalma előtt való estvén, miképen állt ottan halaványan és reszketve, karjait ő feléje terjesztvén. Majd halálos betegnek gondolá magát: Lajos meghallja, oda repül; de késő. Ó meg akar halni; Lajos kétségbe esik. Egy csuda megmenti õtet, 's a' Lajos feleségévé lessz. Majd a ház gyúl-meg; Lajos szerencsésen ott terem, keresztül tör lángokon és füstön által, és megmenti a' Nénjét és Rózát, 's most már maga a' Nénje kéri Rézát, hogy adja néki a' kezét. Igy álmodozék ő, így teremté magának az ő szerelméből a' maga világát, mellyben olly boldog vólt, és valóban boldog is vólt Lajossal az ő mély magányosságában.

Nem igen vólt valaha ember a'

« ElőzőTovább »