Oldalképek
PDF
ePub

vett az Agensétól, hogy Ellberg, nélkül hogy az ó neve neveztetett vólna, az ő számára megvétetett, és hogy a mennyire kitapogathatta, az öreg Burkárd valami helyet keres a, Fijának, a' mellyból az ifjú elélhessen. Ez az utólsó túdósitás meg határozá a' Berghorn' szándékát. A mit az előtt soha meg nem engedett vólna magának, meg akarta először próbálni Lajost, vallyon állhatatos marad-e a' szenvedések' ostromá. ban. Ismét irt a' T*** B ***i Grófnénak, közlé azzal a'maga plánumát, és kéré, hogy segítse otet abban. A'Grófné megigérte, és Berghórn magával megelégedve mosolygott, 's megtiltá Szellhofnak, hogy semmi úton módon el ne árulja Burkárdnak, millyen részt veszen Berghór az ő sorsában.

Azonközben mind közelebb kö. zelebb érkezett Ellbergen az elvalásnak szomorú órája, és a' Burkárd' szíve nehezebb lett, mint gondolta

valạ. Az öreg Rektor, a ki annak mingyárt az első hirére kijött, telJességgel nem vehetett magán erőt. Csudálatos dolog vólt látni, hogy ez az öreg ember olly szemekkel, mellyekből a' könnyeket vissza akarta nyomni, és a' mellyek még is mindannyiszor újra kiomlottak, is olly szózattal, melly férfias és bátorsággal teljes akart lenni, azonban fél síráshoz hasonlított, a' maga öreg barátjának a' Sztoa' legszebb szententziájit diktálta, egész helyeket elmondott Szenekából, 's utóljára azzal rekesztette-be, hogy sirni kezdett mint a gyermek. „Kedves barátom!“ monda néki: „bátran! bátran! gondolja-meg csak, hogy Kegyed integer vitae, scelerisque purus; mit árthat Kesyednek a szerencsétlenség? hiszen a' szívét magával viszi, és igy elmondhatja: omnia mea mecum porto! vagy senki sem mondhatja azt el a földön. .,,'S e beszéd

bė, a' hol mio

mellett folyvást görögtek a könnyek az öregnek orczájin. Semmi részt sem vett benne, hogy Mári Müllerliez ment. Végezetre megölelé Müllert, a' ki őtet vigasztalni akarta, felkiálta: „Oh Szólon! Szólon !" azzal kiszaladt a szobából a' kertta a' sorsot görög és deák nyelven.

Lajos utánna ment. A' Rektor csudálá czen ifjúnak vidámságát, és azt a' nyugalmat, mellyel ó a' gazdagságnak elvesztését szenvedte, Eggyszerre eszébe juta az öregnek az ő Rhódéje, és eggy beszélgetés, mellyet ő vele Zéburgné Asszony Róza és Lajos felől tartott vala. „Hogy van csak az, Fijam? most ötlik elmambe, hogy az én Rhódém valaha neked vólt szánva. Igaz, hogy azután valami Lauter Tanácsnokot is emlegettek előttem, melly Tanácsnok , a' mint jut eszembe nálam is volt, és kérte atyai Consensusomat. Hogy van már a' dolog?

úgy-e, hogy az én leányom dolğa ismét res integra? legalább nem tudom, hogy az ő Hymenéonján Jelen lettem volna.“ „Még nem ment férjhez Rektor Úr!" „Jó! an's ?“ — „Nem értem Rektor Urat.“

„Hát nem szereted-e az én Rhó. démat? Felelet?"

- „Teljes lelkemból; de mit használ az nekem?Hm! de hát Rhóde szeret-e téged ?"

Úgy reménylem.“ – „No tehát fiú! menj-el, és kérdezd-meg őtet, hogy tudd-meg a' dolgot, és ha úgy lessz, tehát légy bizonyos az én megegyezésem felől." Lajos elpirúlt örömében ; de szeme azonnal ismét elkomorodott. „Rektor Úr! én szegény vagyok." - „De jámbor." „Nem tarthatok-el eggy asszonyt." - ,,Hm! ha nem akartok vele nekem alkalmatlankodni, tehát én kifizetem a' leányomnak az anyai örökségét. De előre megmondom, hogy a miatt gemmi bajaim ne legyenek. Zéburgné fogja tudni, hogy mennyi. Úgy

gondolom hogy mind kettőtöknek elég lessz." „Rektor Úr!“ – „No? magyarán!“

„A Férfinak kell a' feleséget tartani, nem a feleségnek a férfit. Oh Istenem, Rektor Ur ismét bátorságot ád lelkemnek. En Rózát kimondhatatlanúl szeretem. Oh drága kedves Atyám tartsa-meg erántam ezt a jóságos indúlatot, mig kenyerem akad.“

„Akadni fog, Fijam! Futurum! Igen szívesen, igen szívesen, ha Róza várakozni fog utánnad.“ – „Róza, Atyám, várakozni fog, kivált ha valamikor szólna vele Kegyed a' felől.“ — „Igen szívesen, de mit mondjak neki ? Fijam , a' dolgot nem kell kihirdetni. Legfeljebb ha az atyád fogja még tudni, egyéb senki.“

„Meg Zé burgné és Róza is.“ „A' melly dolgot titkolni akarsz, asszonynak mondod-meg? az éppen annyi, mint ha azt a piaczon mindenféle kidoboltatnád. Az haszontalanság." „Ugyde édes atyám, igy meg Zé

« ElőzőTovább »