Oldalképek
PDF

vett az Agensétől, hogy Ellberg, a nélkűl hogy az ő neve neveztetett: vólna, az ő számára megvétetett, és hogy a mennyire kitapogathatta, az öreg Burkárd valami helyet keres a Fijának, a mellyből az ifjú elél-, hessen. Ez az utólsó túdósitás meghatározá a Berghórn szándékát. A', mit az előtt soha meg nem engedett vólna magának, meg akarta először próbálni Lajost, vallyon állhatatos marad-e a szenvedések ostromában. Ismét irt a T *** B*** i Grófnénak, közlé azzal a maga plánumát, és kéré, hogy segítse őtet abban. A Grófné megigérte, és Berghórn magával megelégedve mosolygott, 's megtiltá Szellhofnak, hogy: semmi úton módon el ne árúlja Burkárdnak, millyen részt veszen Berghórn az ő sorsában. Azonközben mind közelebb közelebb érkezett Ellbergen az elválásnak szomorú órája, és a Burkárd' szíve nehezebb lett, mint gondolta

vala. Az öreg Rektor, a ki annak mingyárt az első hirére kijött, teljességgel nem vehetett magán erőt. Csudálatos dolog vólt látni, hogy ez az öreg ember olly szemekkel, mellyekből a könnyeket vissza akarta nyomni, és a mellyek még is mindannyiszor újra kiomlottak, s olly szózattal, melly férfias és bátorsággal teljes akart lenni, azonban fél síráshoz hasonlított, a maga öreg barátjának a Sztoa legszebb szententziájit diktálta, egész helyeket elmondott Szenekából, 's utóljára azzal rekesztette-be, hogy sirni kezdett mint a gyermek. „Kedves barátom!" monda néki: „bátran! bátran! gondolja-meg csak, hogy Kegyed in t eg er vitae, s celer i s que purus; mit árthat Kegyednek a szerencsétlenség ? hiszen a szívét magával viszi , és igy elmondhatja: o m n i a m e a mecum port o ! vagy senki sem mondhatja azt el a főldön. .„'S e beszéd

mellett folyvást görögtek a könnyek az öregnek orczájin. Semmi részt sem vett benne, hogy Mári Müllerhez ment. Végezetre megölelé Müllert, a ki őtet vigasztalni akarta, 's felkiálta: „Oh Szólon ! Szólon!“ 's azzal kiszaladt a szobából a kertbé, a hol még eggy egész óráig szidta a sorsot görög és deák nyelven." Lajos utánna ment. A Rektor csudálá czen ifjúnak vidámságát, és azt a nyugalmat, mellyel ő a gazdagságnak elvesztését szenvedte, Eggyszerre eszébe juta az öregnek az ő Rhódéje, és eggy beszélgetés, mellyet ő vele Zéburgné Asszony" Róza és Lajos felől tartott vala. – „Hogy van csak az, Fijam? most ötlik elmámbe, hogy az én Rhódém valaha neked vólt szánva. Igaz, hogy azután valami Lauter Tanácsnokot is emlegettek előttem, melly Tanácsnok, a mint jut eszembe nálam is vólt, és kérte atyai Consensusomat. Hogy van már a dolog?

[ocr errors]
[ocr errors]
« ElőzőTovább »