Oldalképek
PDF
[ocr errors]

anya vólt először, mint Mári?" kérdé Burkárd: „azt most hallom először." – „Éj, arról én nem szóllok, és azzal nincs vége a dolognak, hogy Fijam Uram minden dologból tréfát űz." – „Nem, Mami, az valóság, hogy Mári meg van esketve.”–„De ugyan hát lakadalmi vendégség-é ez? Hiszen illyen nap csak egyszer jön az ember életében. No, Mári! hát Müller Urral ? No, gratulálok, Mári. De ugyan hogy esett az ? hiszen én semmit sem vettem benne észre." Ekkor elbeszéllé Burkárd Ur az egész dolog folyását, 's midőn Nagyanyó hallotta, hogy Lojos siettette a dolgot, ezt a jegyzést tevé: „Az a hirtelen kerszteléstől van; azért űz az a fiú mindent olly tűzzelhévvel.“ Lajos maga is megérkezék a Mári szüléjivel. Az atyja érzékenyen megölelé Márit, és magasztalá az Istent az ő sorsának megfordításaért. Leülének, és Nagyanyó utóljára igen neki vidúlt; mert Burkárd olly galantériával vólt, hogy a konyhaban egynehány tál-étekkel még többet rendelt; mivel a házba való bélépesekor a Nagyanyó rendszeretete mind a mellett is szorongva juta eszébe. A lakadalmi vendégség tehát nagy vigsággal folyt-el, 's Nagyanyó úgy talalá, hogy Mári csakugyan még szerencsésebb, mint - az ő tulajdon leánya; mert kilencz személy csak több, mint négy. „Csak azt csudálnám, Fijam Uram ," ezt tevé-hozzá, „ha vallyon a temetséggel is nem igy fog-e sietni. Az enyémre nézve kikérem, hogy úgy ne legyen. Azt én előre kicsinálom annak rende szerént. Nekem az utólsó tisztességet még a régi szokás szerént tétesse-meg, harang-szóval és halotti prédikátzióval. Megmondom előre." „A Kegyed halotti prédikátziója. Anyám, azok a könnyek lésznek, mellyeket én utánna sirni fogok, és mindenek, valakik Kegyedet és a Kegyed szivét ismerték." Az öreg anyó csak még sem feledheté a sietséget. De már asztal után semmiképen sem hagyá magát eltartóztattatni, hogy a menyekzői ágyat annál hoszszasabban és ünnepélyesebben elkészítse; de ő szerencsétlen csillagzat alatt született. Még semmi ünnepélység sem sült el neki, 's ennek is cserben kellett maradni ; mert midőn estveli tiz óra felé a legnyájasabb ábrázattal a vílágon ismét a szobába lépett, azonnal látá, hogy nincs ott a menyekzős pár. „Hát hol van Mári?"– „Alkalmasint pehely közt," monda Burkárd hidegen. – Már fél órája, hogy haza mentek." - „Ugyde az Istenért! hiszen a menyasszonynak, itt kell hálni." „Ha itt kell, ismét felköltetem."– „En nem bánom, ha eljönnek ! Látom, hogy Fijam Uram hóltig illyen marad." – „Adja Isten, Anyám! úgy becsületes ember maradok." Végre magokban valának Bur

kárd, az anyja a felesége és Lajos, „Gyermekim," elkezdé Burkárd egy kevéssé zavarodva : „én már hatvankét esztendős vagyok. – Kegyed Anyám hetven kettő , és Hála Istennek vidám szívvel tehetek tanúbizonyságot Kegyednek, Anyám, és neked, kedves Feleségem, hogy mi úgy éltünk, hogy akármelly szempillantatban nyugodtan jelenhetünkmeg az Isten színe előtt. Onként jő elmémbe ez a gondolat, midőn ma ismét nem csak eggy szerencsés párt, mert ez nem nagy dolog, hanem eggy jámbor párt is öszveadtunk. S hálá Istennek, azt hiszem , hogy az is a' mi munkánk, hogy Mári olly jó aszszony. Mit gondol, Mami ?“ monda tovább, kezét nyújtván néki: „nem de nem vidámon fogjuk-e egykor béhúnyni szemeinket, midőn ama legjobb óránk elérkezik?" – „Hálá Istennek, Fijam Uram , igen is! az igaz, hogy Fijam Uram Keresztyéni módon viselte magát egész életében."

« ElőzőTovább »