Oldalképek
PDF

Ragyogó vidám szemekkel hagyá-el az öreg mindkettőjöket. Mári utánna siete eggy-két lépésnyire, kiáltván: – „Oh az Istenért! Atyám! hogyhogy van az?" Lajosnak Rózára tértek gondolatai, s ő reá alkalmaztatá azt, a mit éppen most hallott vala a szerelemről. Megfontolá még egyszer mind azt, valamit az atyja mondott vala nékie : és mivel az ő értelme tiszta, természetes, és szőrszálhasgatás nélkűl való vólt, csak hamar általlátá, hogy atyjának igassága van, a nélkűl, hogy a maga Róza eránt való szerelmét ezen régula alól kivehetné. – Rettentő borzadással- nézé tehát atyjának mostani szegénységét, melly őtet Rózától ismét több évekre elválasztja, és Rózának ő eránta való szerelmét, mellyet ő leronthatatlannak hive, a történet játékává teszi , és Rózát hatalmába adja minden Férfiúnak, valaki az ő hiúságát, az ő bizodalmát, háládatosságát és becsülését felgerjesztheti és magára vonhatja. Elég szerény vala ő arra, hogy ezt ezer férfiról is feltehesse, és igy a múlt éjjnek édes álmai, mellyben ő Rózát maga eránt tántoríthatatlanúl hívnek képzelé . elenyésztek. „Melly hamar jutok én annyira," igy álmodozék ő, „munkásság, szorgalom és jámborság által, hogy egy feleséget eltarthassak: 's akkor, akkor osztán elhozom magamnak az én hív, kedves Rózámat. sés az ő szép karjai között, az ó hív szívén, elfelejtem ez életnek minden nevetséges eseteit.“ –Melly másképen kéntelenittetett most gondolkozni, midőn általlátá, hogy semmi szerelem sem örök, és nem lehet az. Már most elkezde szomorkodni elvesztett Rózáján, már most veve búcsút ő tőle; már most érezé az ő elvesztését, és több ízben elpirúla önn maga előtt, mivel azon titkos óhajtásokon kapá rajta magát, hogy vajha az öreg Prédikátort, a

Zsidót, Erzsébetet és a kötelező irást soha se látta vólna. „Az a virtus," monda végtére, midőn Ura vagyok érzéseimnek, 's kivánságimnak, azért is Isten hozzád, Róza! Isten hozzád örökre! A' szeretet vezérlette-öszve szíveinket, a virtus elszakasztja azokat: élj bóldogúl, én szerencsétlen leszek, minthogy meg kell lenni !" Ezen gondolati között a falu megett lévő erdőcskében lelé magát, melly az előtt Márinak kedvencz helye vólt, most pedig Müller szokta ott hipokondriás órájit tóltögetni. Éppen ekkor is ott vala Müller, és köszönté Lajost. Lajos fájdalmas érzéssel nyújtá kezét néki. Az ő meglátásárá újra eszébe juta néki, hogy őtet Mári szereti; eszébe juta, hogy ő Márinak szerelmét még nem tudja. Egy illy szerencsés embernek látása öregbíté fájdalmát. „Szerencsés ember!" monda szívet hasgató szózattal Müllernek. „Szerencsés ? én?" kérdésodik? Iemond jussairól ?'s Istenem, olly nagy-é az az adósság, hogy Burkárd Úr!" – „Az Atyám egész értékét elveszti." – „Én, gyűjtöttem eggy kevés értéket, az Úr" atyjának jóságából gyűjtöttem. Jőjjön az Ur, oh tegye ezt a kedves kegyességet velem, fogadja-el azt tőlem! – 'S magától Máritól hallotta azt az Ur?" „Magától Máritól." – „Oh én szerencsés! oh Istenem ! mint el van tépve szívem ! Teljességgel semmi eszközt sem tud az Úr atyja Ellbergnek megmentésére? Én kész vagyok. eladni mindenemet! – Jöjjön az Ur!"– „Nemes szivű ember, az meg nem mentené Elfberget. Legyen nyugodt az Úr!" Ekkor elbeszéllé neki egész kiterjedésében a kötelező irással való történetet. Müller olly színletlen szánakozást, s olly készséget mutatott arra, hogy magát Lajosért és az ő atyjáért feláldozza, hogy Lajos a Müller könnyezései közt derűlt és vidám leve. „Kedves Müller

[ocr errors]
« ElőzőTovább »