Oldalképek
PDF
ePub

ért. Szinte egész éjjfélig együtt ültek és tréfálództak,

Másnap reggel az atyjához méne Lajos. Most már szorosabb fontolóra vevék a' dolgot. Az atyja fogá az irótollat, és felszámitá értékét, 's esakugyan maradt még fel annyi, hogy abból, szegényúl ugyan, de mindazáltal Familiájával egy ött elélhetett. — De több bajt okozott Lajosnak további bóldogúlása. Azon. ban felettébb egyikek sem aggódott. Lajos külömbkülömbféle hasznos isméretekkel birt, mellyek által ő vagy eggy, vagy más módon bóldogúlását várhatta. „S ha mind ezekkel semmire sem mehetek,“ monda Lajos, vidáman: „tehát' van eggy pár ép kaçom, Atyám, én rólani ne gondoskodj, neked pedig van miből élned. A többit bízzuk a' gondvise. lésre !“ Most már Márira jöve a' beszéd. Lajos elbeszéllé az atyjának a' Szellhof" alacsonyságát, az Atyja pedig a' fijának a Müller' czéljait

66

Márira nézve. - „No, hagyjuk magokra! Márinak szabadsága van: ha nem akarja Müllert, tehát velem jön; ha pedig akarja, annál jobb Ellbergre nézve ! Délutánra hagyták, hogy tudtára adja Lajos Mári. nak a' Szellhof" hűségtelenségét.

Ennyire már el vala a' dolog igazítva. Lajos sóhajtva tekinte az atyjára; az atyja sóhajtással felelt. „A' többit," mondá az öreg, „a'gondviselésre hagyjuk. Az tudja, mennyit érünk ! úgy-e, Lajos ? Lajos monda könnyek között: „Ugy van! és, Atyám, nem kegyetlenség vólna-e most

ezt tévé hozzá, „ha én most tennék próbát, a. Róza' kezét. elnyerni ? Bóvölködéshez szokva, a' mint te mondád először, Atyám. No, hagyjuk abba. Ah, Atyám, elfelejteni soha, soha sem fogom Rózát életemben; azt érzem. De most még is nem lehet tudtára adnom, hogy szeretem.“ Erre megölelé egymást az atyja és a fiú. „És mind a

66

[ocr errors]

mellett is édes igy szenvedni, Atyám! nem-e ?"

„Édesebb, mint szenvedni, és nem mondhatni azt senkinek!" „Melly különös történetek, Atyám! De halgatok; én magamban édesnek fogom találni a'magam szenvedését; mert legalább Róza nem osztja azt meg velem.

Most leüle az atyja, és íra Griszhofnak, hogy egynehány hét múlva le fogja fizetni a' summát. Az egész levélbe eggy szót sem iktatott a' maga környülményeiről; sőt inkább szerencsésnek állitotta magát, hogy talált végre a' maga barátjának valamelly örökösét, a' kinek a' maga barátjának ő nála letett szent jószágát általadhatja. Midőn a' levelet a postára feltette, megborzadt mind a' mellett is eggy kevéssé azon szempillantatra, midőn a' maga feleségének és napájának hirül kell adnia, hogy ismét szegény emberré lett.

Lajos azonban Márinak felkeresésére ment. — Mári lemondott Mül .

[ocr errors]

lerről; azért is attól tartott, hogy Mári nagy keserűségbe van merülve. A' kertben találá ótet. „Kedves Marim !" igy kezdé beszédét: „láttam Szellhofot.“ Mári elszíntelenedett eggy kicsit. „Mit csinál ? ezt kérdé nagyon megzavarodva. „Édes Márim, isten tudja, mennyire fáj nékem, hogy illyen hirt kell néked hoznom. Szellhof — „Húségtelen?“ kérdé Mári mosolygva. „Ugy van, éppen készülőbe van megházasodni. Kérlek, Mári, vedd gondolóra“ „Kedves Lajos Úr, hagyjon békét neki: nekem nincs neki mit megbocsátnom: Szellhofszívemnek óhajtásit tölti-bé.“ — „Mári, lehetséges-e az ? Hála Istennek ! De ugyan, Mári , hogy lehet az ?" „Hogy lehet? igen könnyen, mert én erre a hirre már régen el yagyok készülve. Az ő levelei eleinte olly dagályosok, olly mesterkézett forrók voltak; azután ritkábbak lettek, és hasonlatlanok, hol hidegek és forrók , hol

[ocr errors]

csupa komplimentek, végre pedig eggy általján fogva megszüntek. En e' csapásra régen készen vóltam; régen érzette a szívem, hogy megi vala csalva." - Az utolsó szavakat lesütött szemekkel mondá Mári; mert érezé, hogy nem igazat szóll. „De lehetséges-e, hogy Szellhof ally ször: nyet lehetett, hogy téged elfelejthetett? — 's lehetséges-e, hogy te jó lelkű leány, ónéki megbocsáthattál!“ Mári érezé, hogy ezt a'di: eséretet meg nem érdemli, és másodszor pirúla-el. „Nekem nem volt neki mit megbocsátnom, kedyes Burkárd Úr! Hiszen tudja az Úr, hogy az én kötésem őtet le nem kötelezte." Nem kötelezte ? Mári! nem kötelezte ? Oh leány, ne mentsd a' gonosztevőt ! nem kötelezte? hát nem kötött-e titeket a' ti gyermeketek felbonthatatlanul egymáshoz? nem valál-e te az ő felesége ? Mernéd-e te magadat menteni, ha ő hozzá húségtelen lettél volna? Szólj,

« ElőzőTovább »