Oldalképek
PDF
ePub

öreg minden illynemű éldelet után, újabb szerencsétleneket keresett, kik által magának ismét illy éldetet szerezhessen.

Az öreg is olly boldognak lelte magát ezen érzésben, hogy most vaJóban kevésbbé gondolt azzal, hogy bámúltassék, mint az előtt; azonban még sem vala az ő szive olly tiszta, mint a' Lajos' emberi szive, mellyben semmi hiú érzés meg nem fojtja a legfelségesbb éldeletet. Igy éltenek e' két Barátok, 's Lajos e' jóltévő munkásság közt elfeledé legalább eggy sullyos részét Rózán függó érzelmeinek. Mindazáltal meg nem tartóztathatá magát, hogy atyjához küldött leveleiben egész látszató nyugalommal ne kérdezősködjék Róza után, 's igy végre meghallá, hogy a' Róza' lakadalmi napja valóban közeledik. Ő ezt a' nélkül is tudta; és még is úgy tetsze néki, mintha ez a' hir egészen új volna előtte. Azon az egész napon

úgy járkált, mint valami Álmodozó. Háromszor, négyszer is meg kelle őtet rázni az öregnek, ha feleletet akart tőle kapni. E' naptól fogva fogyott vidámsága; nem vala olly részvevő, mint addig; gyümölcstelen álmodozásokkal tölté idejét. Gyakran lelte, őtet az öreg, fejét az asztalra támasztva, szemeit könnyekkel eltelve, a' szobában ülni, leeresztett firhangokkal. Iszonyú nyugtalanság vett erőt rajta, mennél közelébb jött a' lakadalmi nap. „Barátom!" mondá az öreg: „lóra! lóra! tégy eggy fordulatot Magdeburg vagy Brunszvik felé, 's lovagold-el a szeszleteket!" „Igen is," kiáltá ő, „azt fogom tenni! lóra! lóra! lelkem' mélyéből húzta-ki az Ür e' gondolatot!"

-

66

Minden bizonnyal munkátlanúl maradt volna Lajos szobájában; s elsiránkozta volna a' Róza' lakadalmi napját, ha az öregnek e' szava: Brunszvikba! az ő lelkének egészen

[ocr errors]
[ocr errors]
[ocr errors]

: más czélt nem adott volna, úgy tetszett mintha ezer kötelek vonnák oda.,,Oda megyek!" felkiálta, „akármi lessz belőle, oda megyek !“ Azzal lóra üle, és eggy nap múlva, éppen a Róza lakadalma előtt való estvén, Brunszvikba érkezék. Kifuta vendégfogadójából, és a Rehbergné házához méne. Ahétozva néze az ajtóra.,,Nincs most időm,“ kíáltá eggy szolgáló valakinek, a' ki hozzája beszélt: „holnap lakadalom lessz nálunk!" ,,Holnap ? kiáltá Lajos szorongató, szinte kétségbeséssel határozódó érzésében. ,,Holnap ?" ismétlé csendesen, és fel 's alá járkála az útszán. A szolgáló visszaérkezett.,,Tehát holnap?" kérdezé bódúlásában, kezét homlokára tévén. Igen is hólnap!" mondá a szolgáló. S hol van a menyasza' szony gu Oda fel, ahol a' gyertya ég, -Feltekinte; eggy asszonyi termetett látott az ablak mellett ülni. Megnyitá az ajtót, a' nélkül hogy

[ocr errors]
[ocr errors]

tudná, mit csinál, felszalada a' garádicson, a' nélkül, hogy valaki látta volna, szerencsésen eljuta a' Róza szobája elibe, megnyitá azt csendesen, és béméne. Mozdulatlan állt-meg az ajtónál, 's Rózára mereszté szemeit. Róza az ablak mellett ült; karját az asztalra támasztotta; keze a' szemeire vala téve: igy feküdt kezében, a' nehéz, gondokkal teljes homlok, 's lassan huldogott-le karján eggyik könny a' másik után. E' könnyek igen jól estek Lajosnak, a' nélkül hogy tudná, miért. Éppen ismét el akara menni: immár meglátta még eggyszer őtet; midőn tudtán kivül felkiáltott: ,,Róza !"

Róza lassan forditá feléje ábrázatját. A' szobát a' gyertyatartó' árnyéklója elhomályositotta, 's nem ismerte-meg őtet. Visszaforditá az árnyéklót, megismeré őtet, 's szótlan, reszketve, halványan terjesztéki elébe mindkét karjait. Lajos lép

tenként közelitett; minden lépésre ismét megállott; „Róza!" ismétlé csendesen 's keserves tónussal. Róza Lajos-t! akara mondani; ajka megnyilt, de nem mondhatá-ki. Végre előtte álla Lajos; még mind kiterjesztve tartá Róza karjait. Eggy újja megérinté Lajost, 's Lajos a' mejjére, 's ajkaira omlott. Könnyeik öszve elegyedének, csókjaik, sohajtások, e' két név Lajos! Róza! öszveelegyültek ajkaikon; lelkeik eggymásba ömlének. „Megláttalak még eggyszer!" kiálták mindketten eggyszerre :,,Istenem! mennyire szeretlek!" ismét eggyszerre:,,melly boldog vagyok!“ sohajták eggyszerre.

Igy tarták eggymást áltölelve

szorosan, erősen, szerelmes dühben áltölelve. E' helyhezletben ha elsüllyedtek volna is, nem érzették volna: most nem hallották volna sem a' harsogó mennydörgést, sem az ntólsó itélet' trombitáját. A gondolkozás egészen elhagyta őket. Alig

« ElőzőTovább »