Oldalképek
PDF
[ocr errors][merged small][ocr errors][ocr errors]

történt; de" – „Nem történt? – No hát, Uram, menjen pokolba, és kénszerítse a leánynak elvételére azt, a kinek nevére a gyermek kereszteltetett. Ugyan Uram ! ki a manót tettek hát a gyermek atyjának?" – „Egyedül engem." –„Az Urat? De Uram, a terengettét! az Urat ? miért nem nyitotta hát fel akkor a' száját?" – „Én őnként vallottam magamat a gyermek atyjának; de" –„Az Ur őnként? no tehát menjen haza az Ur, Isten nevében, és lásson utánna, honnan szerezzen férjet azon nemes szívű leánynak. Most értem, kedves Ur, miért intereszszálja magát ollyan igen azon leány eránt." Ezzel hangos nevetésre fakadt, és az egész társáság vele eggyütt. - „Látják tehát 'Uraim," elkezdé ismét az öreg, „miképen van a dolognak egész eggybefüggése! a szegény, jámbor Szellhof elámittatván a leánytól, annak atyjától, és ezen

[ocr errors][merged small]

Egész délután ennek a fiatal embernek idétlenségéről folyt a beszélgetés. Henriettének az a triumfusa vólt, hogy még azok a leányok is, a' kik Szellhof miatt ő reá irigykedtek, kéntelenek vóltak megvallani , hogy Szellhof ártatlan. – Mert micsoda bizonyság kivántatott egyéb, mint az, hogy Burkárd maga őnként adta-ki magát atyának? Henriette még eggy más triumfust is aratott, midőn elbeszéllé, hogy ez az ifjú ember őtet mingyárt az első tekin

[ocr errors]

tetre megszerette, és hogy ez a szerelem az ő bohóságainak az oka. Gúnyolkodtak Lajoson, és szintúgy bántak Márival. – Henriette egészen kételkedett a dolgon. Még azon a napon leüle , és íra Szellhofnak, és magyarázatot kére tőle azon gyermek eránt, a kinek a beszéd szerént ő az atyja, és a kit Burkárd a maga gyermeke gyanánt adott-ki. Vissza menet ismét meghűlt Burkárdnak Szellhof ellen való dühössége. Mind a mellett is jobban szerette őtet, hogy sem mint szerencsétlenné tegye, 's feltevé magában, hogy Berghórn előtt az egész dolgot elhalgassa. Mi több: nem foghatámeg, miképpen lehetne Mári bóldog eggy illy alávaló emberrel. Sajnálta Márinak szerencsétlenségét; de még is szerencsének tartotta, hogy ő e' nyomorúltnak felesége nem lessz, Százszor akart Ellbergre menni, és Márinak a hirt megvinni, 's mind annyiszor remegett a gondolatra.

Végre megérkezék Berghórnhoz, és Szellhofot ő nála találta. Berghórnnak karjai közzé repűlt, Szellhofra pedig a legkimondhatatlanabb megvetéssel tellyes tekintetet veté. A' mint ketten magokra maradtak, monda Szellhof szorongva : „Magde

[ocr errors][ocr errors][ocr errors][ocr errors]
« ElőzőTovább »