Oldalképek
PDF
ePub
[ocr errors]

érzékenyen : „gyümölcstelen ?"
„Igen is gyümölcstelen : mert csak-
ugyan nem itélheti-meg az Úr, ha
vallyon nem gyümölcstelenek vala-
nak-e jó téttei, minthogy azt nem
tudja; minthogy az Úr csak ád, a'
nélkül hogy, gondolna vele, vallyon
valaki az Ur' adakozása által bol-
doggá lett-e. Az Úr adott; a' szegény
megköszönte, 's az Úr semmit se
tehet-bé a' könyvébe, a' szegénynek
köszönetén kivül. 'S csak most lá-
tom, kedves barátom, kedves Atyám,
miért szitkozódik olly sokszor a
háládatlanok ellen. Ezt meg nem
tudtam eggyeztetni a' Kegyed' szi-
vével. Most értem már. Kegyed mind
öszve köszönetet vesz jótétiért. Az
én atyámnak nincs szüksége a kö-
szönetre; ő megelégszik azon érzés-
sel hogy boldogokat csinál, Kegyed-
nek pedig talám soha sem volt ez a
jobb érzete!“

Ezt az öreg szinte rossz néven
vette : pörölt a' felett Lajossal, de

[ocr errors]

mennél inkább pörölt, annál erősebben vítatá Lajos, hogy még ő nem tanúlt-meg jóltévő lenni. Még eggyszer elővevé a' könyvét, tudakozódék eggyes emberek után, kiknek részökre itt nagy summák álltak, 's némelly kérdezkedések után, mellyeket mingyárt megtehettek, csak hamar kisült némellyekre, hogy a' pénz rajtok csakugyan nem segített. Az öreg elhalgata eggy kis szeszéllyel ; de ez naptól fogva még is más formát nyere a' könyv, 's minthogy eggyszer a' fejébe vette az öreg Ur hogy jóltévő legyen, még pedig a' Lajos' megfogása szerint, tehát ez szükségessé tette a szerencsétlenek' környülményeinek olly szoros kitudaklását, hogy Berghorn mingyárt eleinte a' Kérők közt két szemtelent fedezett-fel, a' kik sok inséget költöttek magokról, azonban pedig csak pénzt akartak, mellyet kedvek jött az öreg Úrtól, kinek adakozását jól ismerték, kicsalni. Midón

pedig legelőször érzette azon jutalmazó érzést, hogy eggy boldogot csinált, a' Lajos nyakában ugrott. „Fijam, igy kiálta-fel, „minősummákat pazérlottam-el ! Terengettét! melly boldog lehet az ember, ha, pénze van!" Lajos ismét figyelmessé tevé őtet az igazi emberiségre. ,,Édes Atyám!“ úgymonda ő; „ha igy folytatja, meddig fogja beérni értékével? Mi szükség a' vizet csapolgatni, holott be lehet a lyukat dugni, mellyen az bemegy ? Dugja-bé az inség forrását. Tegye jobbakká a jószágażban lévő embereket, 's a' nyomorúság magában tűnni fog. Ekkor beszélle néki eggyet-mást az Elk bergi intézetekről.

„Vigye ördög tehát ezt al vén agyat, kiálta az öreg, homlokára ütvén: „hogy engemet e gyermeknek kell oktatni, miként lehessek ember! Azonnal elkezde némelly Ellbergi intézeteket követni, de mindent igen hamar kapott, és ugyan

azon pillantatban akart aratni, a mellyben vetett. „Kedves Úr,“ mondá Lajos; „ha igy folytatja Kegyed, igen jó szinjátszókká fognak lenni jobbágyai , de nem jobb emberekké.“

„Fijam, meg akarom még a' gyü. mölcsöt érni, azonban öreg ember vagyok!“ — „Tehát az Úr már most eggy fát sem ültetne valamelly pusz.ta helyre, minthogy annak gyümölcsét nem szedheti? A' rény, kedves Berghorn Úr, olly növevény, a' melly késő hoz gyümölcsöt, és lassan nevekediķ. Nekem úgy tetszik, mintha az Úr abban, amit cselekszik, inkább magát tekintené, mint a'tulajdonképen való czélt.“ Az öreg gondolkozóba esék. „Hogy ismét igazadnak kell lenni, te tücsök fogó !" felkiálta. Kéré Lajost, hogy maradjon nála eggy ideig, és várja-meg ótet, mig eggy kis útazást tesz. Lajos megigéré. Az öreg Ellbergre utazott, hogy önn-szemeivel lássa, ha Lajos nem nagyitotta-e hiúságból a'

dolgot. Ott tartózkodott idegen köntösben feggynehány napokig, 's az öreg Burkárd eránt véghetlen tisztelettel eltelve, tére-vissza. Látni az én magyarázásom nélkül is, hogy az öreget nem lelkesité a' Lajos' tiszta jóltévő szelleme. Igen nemes sziv. vel birt, de azonban e' nemes sziv inellett nagy hiúsággal. Sőt bosszankodott is eleinte, hogy Lajos az ő maga viseletét nem lelte olly nemesnek, mint ő maga; mindazáltal a' valóság, és az ő nemes lelke is. mét eltörlé ezen bosszankodást. Annál forróbban igyekezett pedig most az ifjúnak bámúlását minél megfontoltabb jóltévősége által felgerjeszteni. De hibázott; mert Lajos.a' rény' jutalmát sokkal nagyobbnak, azon érzést, hogy valakit boldoggá tettank, sokkal tisztábbnak 's mennyeiebbnek tartá, sem mint igen természetesnek ne lelné, e' tiszta mennyei gyönyörre törekedést. Azért 6 éppen nem bámált rajta hogy az

« ElőzőTovább »