Oldalképek
PDF
ePub

Vállalhatnak különös kötelezettségeket, köthetnek kereskedelmi ügyleteket és ez által jövedelmi forrásaikat kifejthetik és gyümölcsöztethetik.

Millerand erélyes ösztönzése gyors lendületet adott a syndicalis mozgalomnak és mutatja, hogy a socialista miniszternek czélja már kezd megvalósulni. Ezt számok bizonyítják. A munkássyndicatusok száma 1899. január 1-én volt 2361; 1901 január 1-én már 3287-re emelkedett. A tagok száma 1899. január 1-én volt 419.761; 1901 január 1-én már 588,832. 1899 január 1-én 76 munkás syndicatusi unio volt 1132 syndicatussal; 1901 január 1-én 1533 syndicatus 95 unióban csoportosult. Ezekben az uniókban 1899. évi január 1.én volt 312,185 munkás; 1901. évi január 1-én 533,575 munkás. 1899 óta azoknak a véleményeknek száma is szaporodott, melyeket a syndicatusok, a munka igazgatóságának felhivására adtak; jeléül, hogy a syndicatusok nemcsak számban, hanem tevékenységben is emelkedtek.

A munkabörzék is szaporodtak számban és tagokban, Millerand pártoló működése következtében. Különösen egyé, a párisi munkabörze függetlensége növekedett, szervezete javult.

A megyei munkabörzék önmagokat administrálták; a párisi munkabörze a szajnai megyefönök alá tartozott. Létezett ugyan a párisi munkabörzében egy bizottság vagy a hozzátartozó syndicatusok, melyek választott tagokból alakultak, de e bizottságok attributumai csupán tanácsadók voltak. Másrészt a tagoknak csak fele (10) volt a syndicatusok választottja, míg másik feléből 6 a közsegi tanács tagja volt, kettő pedig a megyefőnököt, más kettő a ministertől kijelölt munkahivatalt képviselte. 1900 februárjában a syndicatusok, egyetértve a municipalis tanácsokkal, a rendszer megváltoztatását kivánták; még pedig azt kivánták, hogy szabadon administrálhassák ügyeiket, szóval, hogy urak legyenek otthon. Ez óhajnak tett eleget Millerand 1900. évi július 17-iki decretumában.

A decretum szerint nem tartozott ezentúl a megyefőnök hatáskörébe annak eldöntése, kit bocsássanak a munkabörzéhez. A megyefőnök tudomásul vette a kivánalmakat és áttette egy újonnan szervezett bizottsághoz, melynek jogává lett a kivánalmakat teljesíteni vagy visszavetni. A bizottság

15 tagból alakúl, kiket évenként a börzéhez bocsátott syndicatusok delegáltjai választanak. A bizottság ügykörét, mely hasonlíthatatlanul tágabb, mint a régi tanácsadó bizottságé, a decretum 10. fejezete így definiálja : «a bizottság a munkabörze általános administratióját végzi és vizsgálja valamennyi hozzátartozó ügyeket, dönt a syndicatusok elismerése vagy kizárási tárgyában, határoz a helyiségek fölosztása, a munkabörzébe fölveendő személyek panaszai- és reclamatióiról, szabályozza a syndicatusi kamarák subventióinak fölosztását, intézi a statistikai és a könyvtári szolgálatot, biztosítja a börze évkönyvének és bulletinjeinek megjelenését, határozatainak másolatát a szajnai megye főnökhöz juttatja, évenként jelentést tesz neki az intézmény tevékenységéről és helyzetéről, végre évenként költségvetést terjeszt a községi tanács elé». Ily módon megszilárdult a párisi munkabörze autonomiája.

Minél inkább szaporodtak a munkásviszonyokat szabályozó rendszabályok, annál inkább szükségesnek itelte Millerand ezeket hozzáférhetőkké tenni, nem csupán úgy, hogy összegyűjtse, hanem hogy egyszersmind formaszerű codexbe összeolvaszsza azokat. 1901. évi november 27-iki elhatározással codificationalis bizottságot állított össze, melynek tagjai képviselők, senatorok, jogtudósok és a törvények alkalmazására hivatott administrativ hivatalok fönökei voltak. Hivatása volt a bizottságnak, a mint az elnöklő Millerand bevezető beszédében kiemelte, rendszeres törvénykönyvet összeállítani a törvényes szabványokból és a mennyiben hiányokat, ellenmondásokat találna, a megfelelő szöveget megállapítani és a végleges szöveget jóváhagyás végett a parlament elé terjeszteni. De ennyire nem fejlett a dolog, mert Millerand a következő év januárjában kormánytársaival együtt megvált a hatalomtól.

XII.

Millerand tárczája más ágaiban is érvényesítette társadalmi nézeteit. Bajos is egy vezérlő eszmét elszigetelten szűk körre szorítani. A nagy eszme olyan, mint valamely terebélyes élőfa gyökere: messzire szétágazik a föld mélyében

és összenő más élőfák gyökerével. Messzire vezetne azokat az intézkedéseket fölsorolni, melyeket Millerand egyéb ágakban, különösen a kereskedelem és a külföldi forgalom, a kereskedelem és ipar, valamint a kereskedelmi és ipari szakoktatás érdekében tett. Ezek az intézkedések Millerand socialis irányával közvetett, még pedig olyan kapcsolatban állnak, hogy általok a kereskedelem és ipar ügyét, a bennök működő személyzet helyzetét és tekintélyét emelte. Megvilágítja ezt a költségvetésre vetett egyetlen egy pillantás. A szakoktatás czéljából Millerand az 1899. évi költségvetésben, kerek összegben, 868,000 frankot, 1900-ban 4,108,000 francot, 1901-ben 4,429,000 frankot vett igénybe ; 1902-ben a hitel 5 milliónál kevesebbet nem volt kiteendő. A szakoktatás intézeteiben a növendékek száma 1899-ben 9315 volt, ma körülbelől 14,400-at tesz ki.

Behatóbban kell még foglalkozni a postai szakkal és a vele ugyanegy szempont alá eső távirdai és telephoni szakkal, illetőleg ezek személyes ügyeivel. Ezek Millerand socialista rendszerével szorosan összetartoznak, ennek egyik tagját teszik. Ebbeli tevékenységében egyfelől az alkalmazottak helyzetének javítására, másfelől a közönség érdekében magának az intézménynek javitására törekedett. Ez a kettős irányu tevékenység tulajdonképen egymástól elválaszthatlan, a mint Millerand egy alkalommal, a posták és a távirdák syndicált munkásaihoz intézett beszédjében mondotta, hogy a személyzet helyzetének javítása elengedhetlen föltétele a szolgálat jó menetének. Millerand a posta, a távirda és a telephon munkásai iránti tevékenységében a munkaadó állam személyesitőjeként szerepelt, azért itt nagyobb határköre volt, mint a magán vállalkozás munkásaival szemben. Bőségesen igénybe vette a parlament hozzájárulását a költekezés szempontjából. A költségvetési nehézségek ellenére is abban a három költségvetésben, melyet alkalma volt előterjeszteni, hétszer akkora hiteleket vett igénybe, mint a mennyit az előző öt év költségvetései kitettek. Kijelentése szerint az államnak mintaszerű munkaadónak kell lennie; különösen a köztársasági államnak példát kell adnia a magán iparnak. A köztársasági kormánynak hogy a munkaadók legjobbjának, legigazságosabbjának és legemberségesebbjének kell lennie, mondá.

Az 1900. évi november 30-iki törvény sokonként egyen

geti az utat a socialista program lényeges elve, a nyolcz órai munka felé. Millerand ezt fokonként a postai szolgálatban is meg akarta honosítani, melynek munkásai naponként 10-12 órát dolgoztak. A nyolcz órai munkát Millerand Páris egyes posta állomásaiban és műhelyeiben, eleinte kisérletképen, egymás után behozta. Vidéken egyes helyeken 11 órai munkát hozott be, betudván a jövet és menet idejét. Az átlagos munkaidő nyolcz óra, telente hét óra is. Hozzáfogott a postai munkások bérminimumának megállapításához. Szervezte a postai munkások helyzetét annyiban is, hogy lassanként megszüntette az ideiglenes, segédkező állásokat és kinevezéshez kötötte. Fontos reform, ha megfontoljuk, hogy igy a munkások a szünnapokra és betegségök idejére is fizetéshez jutottak, a mi a munkásosztály régi kivánsága.

Millerand szervezetében ezentúl kétféle állás volt: végleges és ideiglenes. Az utóbbiból az alkalmazott 25 éves korában, két évi szolgálat után, kinevezés utján véglegesítéséhez jut. A véglegesített munkások állományában hat categoria van, ügyesség és teljesített munka minősége szerint. A fizetés minimuma naponként 4.50 frank, maximuma 10 frank. A napidijas munkások bére 5 és 8 frank közt váltakozik. A construáló műhelyek, az anyag javításának és a postabélyeg gyártásának munkásai naponként 8 frank minimumnyi bért kapnak, mely 12 franknyi maximumig emelkedhetik.

Ha a postamunkást munka közben baleset éri és ez ideiglenes munkaképtelenségét eredményezi, az egész bért kapja, mig a képtelenség megszűnik. Tartós munkaképtelenség esetén szintén az egész bért kapja, a nyugdij kiutalványozásának napjáig. Ha a kinevezett munkás kórházba kerül, a gyógyítási költség az administratiót terheli, de emellett a munkás megkapja bérét. Ideiglenes munkás a baleset következményeinek idejére megkapja bérét, mely 3 franknál kevesebb nem lehet. Visszavonulás esetén a férfi munkás 60 éves korában, a női munkás 55 éves korában lesz nyugdijképessé. Minden munkás bérének 4 %-át a nyugdij alapjához fizeti, ugyanannyit az állam.

Millerand a postai altisztek érdekében is intézkedett. Az 1899. évi augusztus 24-iki decretummal a gyakorlatba vitte ki a parlamentnek azt a határozatát, hogy a következő szeptember elsejétől kezdve fix dijazás (traitement fixe) lép

jen a kilóméteres dijazás (traitement kilométrique) helyébe, úgy a helyi, mint a vidéki küldönczök számára. Ennek az a kettős czélja, hogy a küldönczök ne keressék az erejöket meghaladó utakat és lehetőleg kerüljék hivatalos székhelyök változtatását. A fix fizetés 50 franknyi fokozatokban, 650 franktól, a szajnai megye néhány helységében és Párisban 800 franktól 1150 frankig emelkedik. A küldönczök, a helyiek úgy, mint a vidékiek, nem tehetnek naponként 912 óránál nagyobb utakat, csak kivételes esetekben.

Ismeretesek a mozgó postának szolgálatai, melyek éjjelnappal, 14-15 óráig tartanak. A szolgálat kényelmetlen, egészségtelen és rögtönös. Millerand kezdetben 1.742,000 franknyi hitelt vett igénybe, tágasabb, kényelmesebb és jobb beosztásu vaggonok beszerzésére. Az 1900. évi költségvetésbe 200,000 franknyi hitelt vétetett föl, az altisztek járulékainak javítása czimén, a pihenő idő szaporítása czéljából. Ily módon az altisztek évenként 6-12 napi szabadságot kaphatnak és helyettesítésök fönnakadást nem szenvedhet. A vasárnapi munkaszünet szempontjából Millerand 1900 évi deczember elsejétől elrendelte, hogy a postahivatalok délutáni négy óra helyett már délben zárhatók.

A főtisztek érdekében Millerand az 1899. évi október 24-iki decretummal elrendelte, hogy a diplomával nem biró főtisztek is elérhessék a magasabb állásokat, ezek számának feléig, ha a szolgálatban beválnak. Eddig az alfelügyelői állástól fölfelé csak oly egyének voltak magasabb állásokra kinevezhetők, kik a postai és távirdai felső szakiskolából diplomát szereztek. Ez ujítás tért adott az érdemnek. Az intézkedésnek vannak előnyei és bizonyos, hogy olyan gyakorlati jellegű szolgálatban, a milyen a postai és a távirdai, az egyéni életrevalóság és fürgeség gyakran többet ér egy-egy elméleti vizsgálatnál. De tény az is, hogy visszaélésnek is tért nyit az intézkedés, míg az elméleti készültség hiányán gyakorlati vizsgálat által is sokat lehetne segiteni.

A főtisztek administrativ úton sok mellékesnek látszó előnyökben részesültek, melyeket azok tudnak leginkább becsülni, a kiket érintenek. Az 1901. évi április 30-iki körözvénynyel eleget tett a főtisztek szövetkezete abbeli óhajának, hogy hetenként egy szabad napot kapjanak, melyet nem tudnak be az évi szabadságba. A vasárnapi munka is lényegesen

« ElőzőTovább »