Millerand ez ügyben több beszédet mondott mindenfelé. Szerinte az intézménynek kettős czélja van: az egyik, a viszályok kitörését megelőzni, folyton tartó békés irányú megvitatás által; a másik a viszályt, ha mégis kitört, erőszak kizárásával megoldás felé vinni; a törvény megállapította békéltető eljárás utján. Mind a két esetben a többség akarata emelkednék törvényes érvényre. A törvényjavaslat szövege, indokolása és a Millerandtól különféle helyeken mondott beszédek együttesen világos képet nyújtanak a törvényjavaslat intentióiról.

A törvényjavaslat szerint a vállalatok munkásai állandó delegáltakat választanak, kiknek hivatása a munkások és alkalmazottak panaszait a főnökök elé terjeszteni. Ha komoly különbözetek merülnek fel, melyeket a delegáltak elintézni nem birnak, a felek választott birákat állítanak. Ha a felek a biróválasztást elutasítják vagy ha a választott birák határozatát bizonyos határidő alatt nem foganatosítják, az érdekeltek többsége titkos szavazással kimondhatja a szüntetést. A munkaszüntetésből kifolyó munkaszünet megrövidítése végett a munkatanács az ügyet közvetlenül és hivatalból illetékes szentesítése elé vonja és arbitralis határozattal dönti el.

Minden munkás, a mikor a vállalatba lép, nyomtatott figyelmeztetést kap az iránt, hogy a munkaadó és a munkások közti szerződés őt is kötelezi, melynek értelmében kinyilatkoztatja, hogy magát a törvénynyel megalkotott választott biróságnak aláveti. Rövid határidő lejárta után a szerződéshez hallgatagon hozzájárultnak tekintik.

Az államra, mint munkaadóra, kötelező az új törvény; az állam minden szerződésében a kötelező feltételek közé felveszi. A megyékre és a községekre nem kötelező, de felvehetik szerződéseikbe. Magán vállalatokban, melyekben ötven munkásnál több van, a törvényjavaslat szerint, a szerződés megkötésekor formailag ki kell nyilvánítani: hozzájárul-e a vállalat a föltételhez, vagy pedig elutasítja-e azt. Világos, hogy a viszályok rendszerint nagy vállalatokban ütnek ki; kis vállalatokban és a kisiparban nincs a formaszerű kötelezésre szükség, nincs is belőle előny. A közvetítőknek pedig ott van nagyobb szerepök, a hol több a munkás; a hol kevesebb a munkás, ott a munkaadó könnyen érintkezhetik közvetlenül munkásaival. Ezért tesz különbséget a törvény

javaslat legalább ötven munkással biró üzletek és ennél kevesebb munkással biró üzletek közt.

A többség votuma, a törvényjavaslat szerint, minden hetednap megváltoztatható; ezzel mód nyilik arra, hogy a kisebbség a megszabott határidőn belül a többséggel szemben, kölcsönös rábeszélés útján érvényesülhessen. A viszály kibonyolódása választott birósági eljárás (arbitrage) révén várható. Az arbitrage nem mehet annyira, hogy a szüntetést elfojtsa. A coalitio jogának elnyomása lépés volna visszafelé és a személyes szabadság elnyomását jelentené. Az arbitrage akkor lép közbe, miután a felek magok közt már megalakultak és a békés kiegyenlítés nem sikerült.

A szerződéses megállapodás sanctiója csak polgári. A szerződés megszegése a választói és választhatói jogosítványok megszorításával jár, a munkaügy minden képviseletében. Bűntény jellegével biró kihágásoknál, példáúl erőszakosság és fenyegetés eseteiben, a mikor ezek mások tevékenységének megakadályozására vezetnek, birság és fogság büntetése szabható ki.

A törvényjavaslat benyujtása óta Millerand egyetlen egy alkalmat sem mulasztott el a törvényjavaslat elleni aggályok eloszlatására és kijelentette, hogy, bár föntartja a javaslat alapelveit, kész minden indokolt módosítást elfogadni. Jellemző, mennyi nehézséggel találkozott Millerand minden részről! A munkaadók neheztelték, hogy a szüntetést jogosultnak ismeri el és pártfogásába veszi. Pedig világos, hogy ha nagy hasonlattal szabad élni, a szüntetés olyan mint a háborús állapot: minthogy a háborút eltörülni nem lehet, emberséges dolgot mivel az, a ki szabályozza és kitörésének esélyeit ritkává teszi. Millerand minden párt érdekében járt el; a szüntetést szabályozni törekedett, nem akarván azt eddigi szervezetlen lefolyására bízni, nem akarván a munkaadót otthon, a munkást pedig az utczán magára hagyni.

A munkások is sok észrevételt tettek Millerand törvényjavaslatára. Korlátolt belátásra vall az az ellenvetés, hogy a törvényjavaslat csökkentené a munkások syndicatusainak tekintélyét és hogy elveszi tevékenységökből a rögtönösséget és az előre láthatatlant, a mely őket ellenállhatatlanokká teszi. A törvényjavaslat azon alapszik, hogy a munkás a munkások testületével egyetértsen és hogy az egyetértés tartós legyen.

Másfelől pedig épen az az előnye a törvényjavaslatnak, mit sokan, a szélsők, hátrányának mondanak. Épen az az előnye, hogy általa a munkások elhatározása megfontolttá válik és a többség akaratának van alávetve. A törvényjavaslat a munkás jogának elismerését jelenti; a jog gyakorlása szempontjából pedig, magas hasonlattal élve, az üzemben az absolutismusnak helyettesítését az alkotmányossággal. Persze itt föl kell tenni, hogy a többség akaratában a nyugodtabb, a józanabb fölfogás jut érvényre, mert ha a nyugtalanabb, kevésbbé belátó elemek fölfogása vergődnék túlsúlyra, ez tömeguralomra vezetne. Tagadhatatlan, hogy ilyes reformok mindig jókora veszélyt rejtenek magokban és ez az, a mitől sokan tartanak és nem alaptalanúl. Ez azonban nem lehet ok a reform elodázására vagy épen mellőzésére; mert a szervezett, a rendezett állapot mindig üdvösebb a szervezetlen, a rendetlen állapotnál, melyben a tömegek szenvedélye minden vezérlő elv, minden mérséklő elem nélkül hömpölyög tova és minduntalan veszélyezteti a társadalmi békét. A veszély tulajdonképen nem is a reformban, hanem az érdekek összeütközésében rejlik, melyet a reform épen elhárítani vagy legalább mérsékelni szándékozik.

A munkaadók azért is hevesen ellenezték az újítást, mert türhetetlennek mondták és a munka szabadsága elleni támadásnak azt, hogy a munkások többsége határozhassa el a munka megszüntetését. Ez az ellenvetés alaposnak látszik ugyan, de lényegében tarthatatlan. Ha a munkaszünet kitörésre érett, ez bizonyára a munkásosztály általános kórállapotának kifejezője és a szüntetés előnyei általánosságban csak az egész munkásosztálynak javára szolgálhatnak. Csak ritka kivétel az és ilyenek lehetnek és vannak, hogy egyes vállalatokban a munkásoknak olyan előnyös a helyzete, hogy a legkedvezőbb kimenetü szüntetéssel sem érhetni el előnyösebbet. De ilyen kivétel csak erősíti a szabályt.

A szüntetés háború. Szivesen kell fogadni az arbitraget, mely a pártatlanság lehető biztosítékaival van környezve és barátságos egyetértés utján véget vethet az izgatottságnak és fejetlenségnek. Ha a Millerand törvényjavaslata ellen felhozott észrevételeket latba vetjük az ellenérvekkel, be kell vallanunk, hogy amazok elerőtlenülnek emezek mellett. Csak sajnálni lehet, hogy a törvényjavaslat a váltakozó pártpoli

tikai viszonyok mellett, melyek a kormány bukását eredményezték, törvénynyé nem válhatott.

IX.

A munkaszünet balkövetkezményeinek megelőzésére és orvoslására szolgál a törekvés: munkakereslet és munkakínálat közt arányosságot létesíteni. Nehéz dolog, mert természetes, hogy ha valahol a munka felhalmozódik, hamar felszaporodik a munkások száma, de a munkások nagy részökben munkátlanokká lesznek, mihelyt a fölhalmozva volt munka megapadt vagy megszünt. Ily helyzet állott elő az utolsó párisi világtárlat után, a mikor nagymérvű munkaszünettől tartottak. Millerand a munkaerő czélszerű alkalmazása és fölosztása czéljából nemzeti munkastatistikai és elhelyező hivatalt tervezett. Minden munkabörze hetenként jelentést tenne a munkabörzék szövetségének Párisba arról, mily iparágakban van munkáshiány és mily ágakban túlsok a munkás és ezáltal előidézné a létező munkának megfelelőleg a munkások arányos megoszlását az országban. Ezeket az értesítéseket nagy falragaszokban összefognák és minden munkabörzének, sőt kivánság szerint, mérsékelt áron minden syndicatusnak megküldenék. Millerand szándéka azonban csak terv maradt, mint sok más. A munkaszünet elleni segélyző pénztárak alkotását is tervbe vette, municipalis és syndicalis pénztára két. E czélból 1900-ban a felső munkatanácshoz intézett megkeresésében az ügy tárgyalását napirendre is tűzette. De ez is csak mozgalomba hozott eszme maradt.

Előbbre tudta vinni Millerand az elhelyező hivatalok reformját. Eddig az 1852. évi márczius 25-iki decretum volt érvényben, melynek 4. és 5. §§-ai sanctiókat tartalmaznak bizonyos visszaélésekre vonatkozólag az elhelyező hivatalok ügyvitelében. De Millerandnak igaza van abban, hogy a büntetések illusoriusok ott, a hol az áldozatok magok is bűntársak. A kamara 1900. évi november 15., 22. és 29. napjain tartott ülésezés után, 306 szavazattal 242 szavazat ellenében. törvényt fogadott el, mely az ingyenes elhelyező hivatalok bátorítását tárgyazza. E törvény értelmében azok az ingyenes elhelyező hivatalok, melyeket a törvényhatóságok, a munkások

szaksyndicatusai, akár patronalisok akár vegyesek, a munkabörzék, a kölcsönös segélyző egyletek és más törvényesen alakult szövetkezetek állítanak, semmiféle különös felhatalmazást nem igényelnek. Sőt a 10,000 lakoson felüli községek kötelesek, a munkások elhelyezése czéljából, hatósági irodát tartani. Az elhelyező hivatal tisztviselője, a ki a munkástól vagy az alkalmazottól az elhelyezésért jutalmat fogad el, büntetés alá esik. A községi hatóság őrködik az elhelyező hivatalok fölött, ügyviteli, rendészeti egészségi tekintetben. Fogadós, korcsmáros, italárus üzletéhez elhelyező hivatalt nem csatolhat. A szabályzat megsértése 6-100 frankig terjedő birsággal, hat naptól hat hónapig terjedő elzárással, a büntetések egyikével vagy mind a kettővel, fenyíthető. A maximummal bűnhődik az, a ki az előző tizenkét hónapban a törvény megszegéseért már büntetve volt. A törvény azt is kimondja, hogy kihirdetése után fizetéses elhelyező hivatal jogosítványt nem kap. Az ingyenes elhelyező hivatal lévén elvként megállapítva, a törvény azt is elhatározza, hogy kihirdetése után a községi hatóságok kárpótlás mellett megszüntethetik a fizetéses hivatalokat. Ha a kárpótlás megállapítása egyezmény utján nem sikerült, a megye főnöki tanács, az 1852. évi márczius 25-iki törvény alapján, kártalanítási összeget állapíthat meg. Öt év elmultával föl vannak jogosítva a községi hatóságok a fizetéses elhelyező hivatalokat kárpótlás nélkül megszüntetni.

Ezek a törvény fő szabványai. Millerand czélzatát, szokása szerint, alkalmilag tartott beszédekben fejtette ki. Az elhelyezés körül három rendszert mondott lehetségesnek. Első, a szabad ipar rendszere, mely azonban a torlódásokat nem előzi meg, nem egyenlíti ki; második a fizetéses rendszer, följogosítás alapján és kellő ellenőrzéssel, mely azonban épen nagy munkaszünetek idején a legterhesebb, különösen a munkásokra nézve; harmadik az ingyenes rendszer, mely átmenetileg a fizetéses rendszerrel szerzett jogokat tiszteletben tartja, kiméli. A harmadik rendszer a legczélszerűbb és azzal az előnynyel is jár, hogy azalatt, míg a fizetéses hivatalok méltányosan, lassanként megszünnek, az ingyenesek kifejlődhetnek és erősödhetnek. Oly ingyenes rendszerre, mely mellett a fizetéses intézetek kárpótlás nélkül megszünnének, Millerand nem is gondolt, minthogy jogfosztást létesíteni nem akart.