Oldalképek
PDF

sátrat ver öt–hatezer vásáros. Kábító kevergése a tarkáló nemzetiségeknek bosnyáktól, albántól, czigánytól, a szlávok és németek sorozatán keresztül ősi vagy bevándorló magyaromig. És ha kérdjük őket: elkábulunk attól, hogy hányféle telepben éldegélnek s hány változtatta meg gunyáját, bajuszviseletét, nevét és nyelvét. Mindig erősebb és állhatatlanabb lesz a nemzetiségi részecskék kerengése, mintha a társadalmat képző forgatagnak közepébe jutottunk volna bele. Szinte a könyökünkkel érezzük, hogy egy nagy népkészülődéshez érkeztünk.

Most még önkéntelen mozgás az egész, koronként fölszálló buborékokkal. Ma még a messzenéző, milliós szláv cathedralis körül, rendetlenűl üldögélnek ott sok fajta népeink az üstök mellett. Hol megidegenednek egymástól, hol megint összetörődnek; de egyre változnak: vajon merre haladhatnak ők?

A nagy sokaságból fölszálló füstökben, a mint megsűrűsödnek, a középkori magusok bizonyosan nagy, rejtélyes alakokat tudtak volna mutatni: kik erejök erejével vinni és összegyűrni fogják ezt a sokrétű, sokfaju nemzetséget – köztök a mi véreinket is. A mai egyszerű sociologiai kutatás ezt nem tudja megtenni. Nem lát a füstön át s az elkövetkezhetőkről, készülő népszervezésekről csak sejtéseket mer megkoczkáztatni. De annyi jogának e sejtései alapján mégis kell lennie, hogy rámutasson ottan a magyarság szerepére s hogy ne engedje elfelejteni itthon azt a magyarságot, mely ily nevezetes körülmények közt lakja, a magyar államban, Szlavoniát.

[ocr errors]

MILLERAND MŰVE.*)

Második és utolsó közlemény.

VIL

Millerand a munkával összekötött koczkázatok enyhítése, a betegség és a balesetek koczkázatának megelőzése, a munkások egészségügye és biztossága terén is tevékenységet fejtett ki, a mennyiben az idevágó törvények alkalmazása körül a felügyeletet lelkiismeretesen gyakorolta.

A munkások baleseteinek enyhítése körüli intézkedések közt figyelemre méltó, a mit az 1898. évi ápril9-iki törvény alkalmazása tárgyában tett. 1899. évi augusztus 24-ikén kelt és a megyefőnökökhöz intézett körözvénye egyike legelső és legfontosabb intézkedéseinek. A megyefőnökök kötelességévé tette a törvény ismeretének terjesztését, a kötelességek és következményeiknek megismertetését azokkal, a kik megkisérlenék a törvény kijátszását, rosszindulatból vagy tudatlanságból. A Code Civil 138. §-a értelmében az, a kit baleset ért, csak úgy kap kárpótlást, ha bebizonyítja a gazda hibáját. Ez pedig nehéz dolog; mert a bizonyítás igen meg van nehezítve, tanukat ritkán kapni, minthogy rendesen vonakodnak gazdájok ellen vallani. Igy a munkás tíz eset közül átlag egyben, legfeljebb kettőben jut kárpótláshoz és áldozata marad saját meggondolatlanságának, ha ugyan meggondolatlanságoknak nevezhetni azokat az eseteket, melyeket a veszély megszokottsága és a munkának növekvő intensivitása okoz. Más a helyzet, ha a szakszerű foglalkozással együtt

*) Az előbbi közleményt lásd a Budapesti Szemle 1905. évi 342. számában.

járónak tekintjük a baleset okozta kárpótlási költségeket, vagyis, ha azokat a termelési költségekhez számítjuk. A mint a munkást tevékenysége a bér hitelezőjévé, úgy a munka balesete a kártalanítási összeg hitelezőjévé. E fölfogásból indult ki Millerand körözvényében. Az új törvényhozás, az előbbihez képest, sok könnyítést létesített. Ilyenek: halál vagy állandó munkaképtelenség esetén egyeztető eljárás a békebíró közvetítésével, sommás eljárás a biróság előtt, fölebbezések korlátozása, itélethozatal a megszabott határidőn belül, birói segély közvetlen alkalmazása, bélyegmentesség. A törvény 3. §-a, mely a kártalanítási összeg kiszámításának törvényes alapjaival foglalkozik, sok támadásnak volt kitéve. Millerand ezt szükségesnek látta körözvényében behatón magyarázni. Vasárnap, ünnep és munkanap, írta, a kiszámításnál egyforma szempont alá esik. A törvényszakasz nem jelent praemiumot a nőtlen vagy a külföldi munkások részére. A felelősség, a balesetek kártalanítása szempontjából kizáróan a vállalat fejének terhére esik és a kártalanítási összeg czímén a bért leszállítani nem szabad; ez a törvénybe ütköznék. Ha a munkás nem vesz is részt a balesetek elleni biztosítás költségeiben, nem kell azzal törődnie, hogyan biztosítja magát a munkaadó. Millerand, a törvényes szabványok ismeretének jobb terjesztése czéljából egy füzetbe gyűjttette össze a törvényt, a rendeleteket, a körözvényeket magyarázataikkal együtt és szétosztatta a munkabörzékben és a syndicatusokban. A biróságok döntvényeit is összegyűjttette; négy füzet jelent meg belőlök. A tisztviselők részére, a szolgálat könnyítése és egyszerűsítése érdekében, irománymintákat is állíttatott össze és adatott ki. Az 1899. évi ápril 9-iki törvény tökéletlenségei hamar nyilvánultak és már sok reformjavaslat halmozódott össze a kamara irodájában. Millerand, az eddigi eredményeket koczkára tenni nem akarván, tartózkodott a törvény gyökeres átalakításától, mely még alig élte volt belé magát a köztudatba. Mindazonáltal némely pontjának módosítását szükségesnek tartotta. A kamara 1901. évi június utolsó napján egyhangúlag hozzájárult Millerand módosításaihoz. A módosítások a következők voltak. Balesetek dolgában a felebbviteli határidőt 15 napról 30 napra emelte. Kimondta, hogy a kártalanítás vasárnapokra és ünnepnapokra épen úgy jár, mint munkanapokra. A kártalanítási igény nemcsak a munkaképtelenség ötödik napjától jár, mint eddig, hanem mindjárt első napjától. Baleset következtében az elhúnytnak atyja és anyja szintén részesülnek kártalanításban, mintha az elhúnyt terhén volnának. A károsult idegen munkás jogutódjai kártalanításban részesülnek, még ha külföldön laknak is, föltéve ha igazolják, hogy hazájok törvényei a franczia munkasokra nézve nem kedvezőtlenebbek. A balesetet szenvedett maga választja az orvost és a gyógyszertárt. A kórházi költségek a tulajdonos terhére esnek, a nélkül, hogy ezzel a napi kártalanítási összeg csökkenne. A kártalanítási összeg megállapítására a békebiró illetékes. A napi kártalanítás addig tart, a mikor a járadékszerű kártalanítás kezdődik. A munkás, hogy járatlanságán segítve legyen, az egyezkedés stadiumától kezdve magát nemcsak ügyvéddel képviseltetheti, hanem olyan személylyel is, a ki az iparágat gyakorolja vagy gyakorolta; ilyen lehet például a syndicatus titkára is. Ezzel a munkás a syndicatus szervezetében új támogatást talál. Ezek a főbb reformok; a kamara egyhangúan elfogadta. Millerand nagyobb reformokat nem indítványozott; mert ismerve a körülményeket, méltán attól tarthatott, hogy sok controversiát fog kelteni és nem akarta a törvénynek eddig tapasztalt előnyeit koczkáztatni. Millerand a munkaadók és munkások közti viszályok kiegyenlítése szempontjából a bizalmiférfiak törvényhozását is reformálta. A bizalmiférfiak tanácsa (conseil de prud'hommes) intézményének tanulmányozása végett vissza kell menni a múlt század elejéig. Egy sereg törvény és decretum van, melyek keltjei szét vannak szórva a múlt század eleje és vége közt; magokban foglalják a szöveget, mely az intézményt teremtette, szervezte, szabályozta. Az ezekben nyilvánult törvényhozás nem felel meg a munkás-osztályok mai igényeinek. Az 1848. évi május 27-iki decretum a méltányosság elvén alapszik ugyan, t. i. azon, hogy a munkások bizalmi embereinek száma egyenlő legyen a munkaadók bizalmi embereinek számával, de maga a rendszer laza és szűk, azért jótékony hatást nem gyakorolhat. Millerand a bizalmiférfiak tanácsát szélesebb alapokra fektette; reformjának alapelve, hogy az elitélendők magok válaszszák biráikat. A bizalmi

férfiak illetékességét kiterjesztette; a választói és választhatói jogot szabadelvű szellemben módosította; behozta a nők választói és választhatói szabadságát; reformálta a felebbvitelt és az egész anyagot czélszerűn codificálta. Az eljárást egyszerűvé tette és szinte költségtelenné. Mielőtt az ügy a törvényhozás elé került, Millerand a felső munkatanács véleményét hallgatta meg. Enquête-et tartatott és előkészítésűl kimerítő kérdőívet terjesztett a bizalmiférfiak tanácsa, a szaksyndicatusok, a kereskedelmi törvényszék és kereskedelmi kamarák, valamint a művészetek és kézműiparok kamarái elé. Az egész anyag formaszerű codexet tesz ki; a javaslatot a képviselőház, a bizottság és Millerand ajánlása következtében, elfogadta.

VIII.

A munkáskérdések sarkpontja azok a viszályok, melyek munkások és munkaadók közt föl szoktak merülni; mert e viszályokban nyilatkoznak azok a körülmények, melyek a kereslet és kinálat közti viszonyra, a munkabér alakulására és az életföltételre mérvadó árképződésekre befolyást gyakorolnak. A munkaföltételekre vonatkozó különbözetek békés kiegyenlítését czélozta az a törvényjavaslat, melyet WaldeckRousseau és Millerand 1900. évi november 15-ikén nyújtottak be. Ez a törvényjavaslat a creusoti munkaszüntetés kiegyenlítésének alapeszméjét általánosítja. Alapeszméül szolgál oly intézmény létesítése, mely a közös érdekek fontolgatását lehetővé teszi, a kivánalmakat a munkások képviselőivel az igazgatóságnak tudomására juttatja és így a néma elégületlenségnek természetes nyilatkozást és lefolyást biztosít. A delegált munkások intézménye az, mely a creusoti munkaszüntetésben érvényesült és e téren Francziaország kezdeményező szerepét inaugurálta. Czélja volt a munkások közt a solidaritas szellemét uralomra juttatni és a kisebbséget a többség akaratának alávetni. A törvényjavaslat ilyen intézmény létesítését kisérelte meg.*)

*) A törvényjavaslat czíme: Sur le réglement annable de différends relatifs auac conditions du travail.

« ElőzőTovább »