Oldalképek
PDF
ePub

gyar papot a horvátosító egyházi hatóságtól. A küzdelem és kavarodás vége az lett, hogy csakugyan jött magyarországi pap, Székesfehérvárról, de a mint idekerült, horvátul folytatta dolgát s nagy huzás-halasztásra nyerték a jankovczeiek azt az engedelmet, hogy újhold vasárnapján a hajnali misén ők magok magyarul énekelhetnek, azonképen a magok fizette temetéseken is. Ez volt a magyarság nemzeti vívmánya. Még jó, hogy a tanító szegődése szerint szivesen adja hetenként két magyar óráját; ha kissé nagyobb bátorságot látnának a mi részünkről, még több sváb s horvát szülő engedné magyar leczkére is a gyermekét. (Az 1904/5-ik tanév elején a magyar tanítás megkezdése nagy agyarkodások és verekedések közt történt.) A jankovezei magyarok jól szerző emberek, szőlővel is próbálkoznak s azért nem könnyen hajlítják be sem a derekukat, sem a magyarságukat. A vánkosokban magyar szalagot, a falon «házi áldás » -t, a szobákban bent magyar lapot nem egyet találok, igaz, hogy kint meg, a házfalára (még pedig a legszebb hajlékra) oda van festve a horvát zászló. Ilyen az ő természetök. Mégis bizonyos, hogy ők többször készülődnek fel Budapestre, mint a hányan innen kiváncsiak rájok.

Legnagyobb magyar gyarmatunk Csakovcze, egy erős horvát (Svinjarevci) és egy erős sváb (Berák, azért ebben is 170 vallotta magát magyarnak) község mellett. 625 magyarunk van itt, tehát magában a faluban (nem politikai községi kört értve) a 996 fönyi lakosságnak nagy többsége. Jó magyar neveket olvasunk: Korsós János, Kis János, Barna János, de még a sváb is magyar renddel írja ki falára: Kliszt Fillöp. Próbálkoznak magyar tanítással is, de csak úgy félve, mintha tiltott dolgot cselekednék, ki azzal él. Nem lehet tudni mondják egymásnak - hátha «kijön valami». Mivel katholikusok, magyar prædicatiójuk sincs, hanem mikor a szerb pap kijár ide, annak költségeit nekik is meg kell fizetni.

Nézzünk még körül Szerémnek gazdag televény Délvidékén. Csakugyan friss humusa, melyet még nem élhetett ki a mívelés, mintha új népelemet tudna felnöveszteni. Próbálkozókban sincs hiány, mert épen legerősebb magyar telepünk mellett (India, 1676 magyar), Kumán különös önállóságra vergődött a németség. A Deutsches Volksblatt für

Syrmien a németség külön összetartását szervezi s még kivándorlási hirdetéssel is tartja Németországgal összeköttetését.) A német tűzoltó-egylet listáján két magyar nevet is találok Stefan Almási és József Hunyadi. A többi magyar (pedig 400-on felül lennének) Amerika felé gondolkozik, mig a piaczon lézeng, vagy ha boltot nyithat, cyrill betűvel írja ki czímét.

De elkerülve minden ismétlést, typusaink közé soroljuk be azt a két magyar megszállást, melyet Nikincze körzete s föntebb Maradék s Beska adnak.

Nikincze sokat szerepelt a budapesti lapokban: a magyarság (számát a statistika 807-re teszi; oda lent magok ezerre becsülik), az újabb bevándorlók indítványára magyar prædicatiót kértek. Nem kapták meg. Erre 1901-ben megtörtént a szakadás s a magyarság egy része áttért a református hitre, mely magyar lelkészt és tanítót küldött nekik.**) Platicson az 500 magyar közül vagy húsz, Hrtkovczéből (hét és félszáz magyar) 60 csatlakozott az új egyházhoz. Így juthatott csak nemzetiségünk nemzeti szervezethez. Csodálatos alakokat találtam ebben a gyarmatunkban, mely duhaj albánok (Clementek) közé települt. Mert a falu 200 év előtt született s a magyarok a 60-as évek legelején hurczolkodtak be. A meglépesedett gazda elmondja, hogy az a föld húzta ide őket, melyet olykor 3 forintért vagy két liter borért is meg lehetett kapni. Arra jöttek ök, de most a svábok kezdik leszorítani a magyarokat, mivel albánok, ráczok egyet-mást megtanultak ugyan a magyartól, de emezek meg tőlök szerették meg tamburicza mellett a borozást. Itt van egy régi juhász előttünk, ma már nagy portája, sok juha, de beszédjén, ostort-szorongatva még mindig megtartá a régi jó számadó cseléd figuráját. Földes gazdává emelte az ide vándorlás: s ez volt a vágya; így lett új paraszti rajnak első inditója. Egy tisztes asszonynép, az áttértek közül való, oly erős

*) A Deutsches Volksblatt für Syrmien 1904 (I. évfolyam) 17-ik számában a «Deutsche Ansiedler und Feldarbeiter Centrale, Berlin, Behrenstrasse 14-16» hirdetése közvetít munkásokat. Ugyanebben a számban Mathias Vasas, Ruma» hirdetése. A melléklet Stuttgartban nyomatott. A tárcza: Lucznek Brünnben tartott pangermán fölolvasása Die deutschen in Ungarn.

**) Hegedüs Ferencz lelkész, Szabó tanító voltak a buzgó úttörők.

hittel beszél a bibliáról, mintha a hitújító vitatkozást hallanám. «Ő szomjuhozta a bibliát, azért érzett nyugtalanságot, de most csöndesség szállott életére s maga nem vet hurkot (keresztet), sőt meggyőzte vejét, családját».

Fényszároséknál (Platicson) megint az asszony és fiai tértek ki, történetök annyi, hogy tíz éve jöttek Zentáról, azóta már mind a három fiúnak külön házat építettek s most nézegetik, hogy jönnek még hazulról újabb szállítások», egyre «hulldogálván még ide a magyarok». — Megint más alak: egy volt cseh polgár, ki most a magyar református mozgalom élére állott. Bevégzik a sort azok a küldöttek, kik 25 itteni magyar gazda képében ötször-hatszor föntjártak már Abauj-Tornában, mert meghallották, hogy ott olcsóbb földet lehet parcellákban kapni. Mikor e sorokat irom, már csakugyan határozott alakot is vett tervök, mert az ide vándorlottak között megint megjelent ezzel a magyarság hullámzásának örökös mágnese: a föld, a tulajdon föld.

A nikinczei szakadás megtépte természetesen a nyugalmat. Időbe fog kerülni, míg az új egyensúly elhelyezkedik. Addig tüntetések, kelletlenségek érik a magyarságot s a hatóságok éber védelmére szükségök lesz. Se szeri, se száma az ujjhúzási kalandoknak ezekben itthon is nagyok vagyunk, hát még idegenben. (Amerikai magyar csetepaték!) A helyzetet persze még fonákabbá teszi az, hogy hol a régi « zadruga » -intézmény furcsaságai szólnak bele a döntésekbe (így például egy emberünk három és fél holdat hagyott harang okából az eklézsiának, de mivel nem iratkozott ki a házközösségből, visszaszállt oda az adomány), hol egy-egy albán furkós bot vagy szekercze dobatik bele a vitába. Eredményül állapodjunk meg azonban abban, hogy mégis van most a nikinezeieknek magyar papjok, a templomra már 29.000 korona gyűjtésök, kicsi kis magyar iskolájok, volt ebben az iskolában már 60 gyerek is, de a visszatérítettek megint elvitték a felét. Tudjunk még arról is, hogy a szakadásnak volt visszahatása is: most már a (horvát) olvasókör: Narodna Citaciona járat két magyar lapot és a horvát (katholikus) iskolában is kezdtek magyar könyveket osztani, de mindjárt abban maradt, mihelyest megszüntek az áttérések. A platicsi jegyző magyarul is beszél, ellenben Nikinczén biró és jegyző szerbül s németül tudnak; a katholikus

Budapesti Szemle. CXXIII. kötet. 1905.

4

iskola tanítónője is tud magyarul, de a magyar tanítás nincs a tanrendjében.

Sok vonással domboríthatnám ki azt a képet, de végezzük utunkat: Maradékon s Beskán. Hagyományuk szerint a maradékiak a XVII-ik században menekültek ide s egyetlen maradékai annak a seregnek, melyet Pétervárad vagy Karlócza ostrománál vert széjjel a török. Úgy bújtak itt el a hegykaptatóján; annyi bizonyos, hogy erősen elszakadhattak, mert többek családjában a forradalomkor a magyarok ellen fogtak fegyvert. A hatvanas évek elején azonban megint friss vér kezdett ide csörgedezni, ki a Bácskából, ki Tolnából vagy épen Csongrádból, magyarok. Meglepték a földet, mert 50 forint volt egy holdja. Akkortájt úgy megpezsdültek ezek a magyar maradékok, hogy emlékezetök szerint az iskolában is tanítottak magyarul. De lassan abban maradt a beszállingás; a ki most költözik ide, az bizonyosan valamelyik szerb községből jön át, mert ott nem jól érzi magát. Így van ma 839 magyar. (A járásban még négy erősebb magyar telep van: Ireg 638, Neradin 291, Vrdnik 250, Kamenicza 174 fővel.)

Most már ez a magyar maradékság mindenféle instantiát megjárt, hogy hátha magyar papot, tanítót kaphatnának a magyar állam területén. Kértek feles istentiszteletet, hetenként két magyar órás tanítást. Volt népgyűlés az esperessel, conventio beigérése a káplánnak, ha magyarul lesz, huzakodás az iregiekkel, szavazás. A jelszó e közben mindig a magyar tanító volt. Bizony ritkán hallottam kivándorló telepeinken ennyi jóakaró nemzeti buzgólkodást. Vége itt is az lett, hogy tisztára a nyelvök védelméért áttértek a református hitre, kezdetben harminczan. 1900-ban már 217 református volt s azóta nem állott meg a szám. Széles Sándor református lelkész derekasan őrzi őket. Ha tornyos templomot tudnának építeni s állandó tanítást kapnának «nem lennének pogányok», még erősebbé lenne a magyar mozgalom. Nem felejtem el, hogy a horvátok közül is sok érti beszédünket. A tanítókérdés azonban látogatásom idején (1904 április) még csak annyira volt, hogy a községi tanító hetenként mindösszesen egy órát tanít magyart, de maga sem igen tud magyarul, a református gyermekekkel a lelkész és neje foglalatoskodnak. A jegyző itt sem érti nyelvünket, a mi annál

--

nagyobb baj, mert sajnos, igen gyakran változtatták (eddig hatszor) a református papot s az ilyen ingadozások mindig megtámadják azt a gyönge plántáját fajunknak, mely lassan emelné föl újra fejét.

Maradék alatt, már lefelé húzódva a dús síkságra, (az uradalmakban mindenfelé elszórt bevándorlóink), még Beskát említem. Ki kell egészítenem vele typusainknak sorozatát azért, mert bár alig van nyolczvan magyarja, a nagy lutheránus német gyarmat oly jól meg van velök, hogy kitünő lelkészök, Schneider Pál, minden másod vasárnap magyar beszédet tarthat s az emberséges svábok is bemennek énekelni ahhoz.

Így jártuk meg az utat a szlavoniai magyarság között. Csak töredékes lehetett gyűjtögetésem is, eredménye is. Hanem mennél jobban ereszkedtünk le Szlavonia friss, erős televény földjére, annál inkább körülvett egy folyton-folyvást fövő nép-kialakulásnak erjedése. Olyan új még a sociologiai képlet, sőt készen sincsen: most készül. Szerb, horvát, cseh, albán, ruthén, különféle német nemzetiségek jönnek, telepednek, egymást kergetik, egymást beolvasztják. És köztök a magyar. Ő is benne van az ember-forgatagban, ebben a nép-születésben. Ezen az új terepen dolgozik a mi fajunk élet-ereje is: hol a régi menekülök sánczaiban, hol az erdőt döntögető pionirek közt, hol uradalomban, hol az államvasút szolgálatában. Mindig a mi vérünk az, mely a nagy forrási folyamatban ott kavarog. Látványnak is oly nagyszerű ez, hogy csak az tudja elfelejteni, a ki készakarva közönyös fajtája iránt.

Mennél többet néztem a gomolygást, a népelemeknek ezt a teremtés-szerű kiforrását, annál megrázóbban emelkedett föl jelentősége. Arról van szó Szlavoniában, hogy a magyar korona földjén, kevert és készületlen népdarabokból új tömeg, új demos van születőben. Az éledő anyagban száz és száz módon, ezer és ezer emberrel vagyunk ott mi is: és ezért tőlünk is függ, nekünk is életkérdés, hogy mi lesz a a jövendő a mi három régi vármegyénkben.

A szerencse úgy akarta, hogy épen akkor jártam Gyakovárott, mikor a nagy országos vásár tartatott. Festő rajzolja le, hogy micsoda pompás szinvegyülés támad, mikor a hatalmas szláv székesegyházzal szemben, a dombháton,

« ElőzőTovább »