Oldalképek
PDF

A Boldéienne szóban továbbá igen nehéz fölismerni a hires oxfordi könyvkiadó czég nevét. Ilyen apróbb fogyatkozások azonban semmit sem vonnak le a könyv értékéből, melynek olvasását a szines, élénk és könnyed stílus igen kellemessé teszi. A mily mértékben mellőzték eddig a Capitoliumot, olyan érdeklődés tárgyául szolgált már századok óta a Forum. A Forum – mint Boissier írja – valósággal szíve volt Rómának. Modern városaink legnagyobb részében helyet cserél századok során a tevékenység és az élet; Párisban például a Szajna bal partjáról a jobb partra, a város egyik végéről a másikra ment át. Róma hívebbnek mutatkozott a régi hagyományokhoz. Attól a naptól kezdve, midőn Halicarnassusi Dionysius szerint Romulus és Tatius, egyik a Palatinusnak s a Céliusnak, másik a Capitoliumnak s Quirinálnak telepítvényese, elhatározták, hogy egyesűlnek a közös ügyek intézésére azon a nedves és egészségtelen síkon, mely a Capitoliumtól a Palatinusig nyult, folyvást ez volt a város gyűléseinek s tanácskozásainak helye. Daczolt az első invasiók pusztításaival, túlélte Rómának a visigótoktól és vandaloktól való megszállását. Minden katastropha után úgy a hogy kitatarozták s olykor a barbárok magok is, mint például Theodorik, rajta voltak az önalkotta romok helyreállításán. Lassanként azonban rom romra szaporodott, a Forumot belepte a por s ma már a föld alól kell kiásnunk a régi épületmaradványokat és műemlékeket. A Forum látogatóinak igen hasznos szolgálatot tesz BurtonBrown műve: Recent Eaccavations in the Roman Forum, 1898–1904. E mű tömör és könnyen érthető formában közli mindazt, a mire az amateurnek szüksége van, hogy megértse a Forumot mai alakjában s értékelni tudja az újabban kiásott emlékeket is. Számos felszinre került emlék eddig nem volt kielégítően megfejtve; ezekre nézve a szerző nem fáraszt bennünket hypothesisekkel és hosszadalmas vitaanyaggal, hanem csak a tények és végeredmények megjelölésére szorítkozik. A könyv terve igen világos; a hol pedig a szöveg alapján nem tudunk eléggé eligazodni, ott elég jó rajzok támogatják emlékezetünket. A mű függeléke kimerítő bibliographiát tartalmaz és megfelelő szemelvényeket közöl azokból a classikus írókból, a

kik művöknek egyik vagy másik részében a Forummal is foglalkoztak.

Röviden megemlékezik a szerző a Santa Maria Antiqua fölfedezéséről, s egy Rushforth monographiájából átvett reproductiót is csatol hozzá.

Boni kutatásainak ennél népszerűbb és könnyebben érthető összefoglalása eddig még sehol sem jelent meg. Magát a tájékoztató előszót is Boni írta.

Kár, hogy a legújabb ásatásokat, melyekről 1904 májusában több külföldi napilap és szakfolyóirat kimerítő értesítéseket közölt, a szerző már nem dolgozhatta fel.

l. ??l.

Külföldi kézikönyvek rólunk.

Hogy egyes utirajzolók vagy regényírók a magyar viszonyokról teljesen tévesen írnak – azt fájdalom, már megszoktuk, azon változtatni nem igen lehet, ámbár kivánatos volna. Mindig fognak akadni egyes olyan külföldi utazók, mint az a franczia hirlapíró, ki őszinte dicsérettel adózik a magyar szivességnek, a mely oly nagy, hogy már a határon: Pozsonyban az állomáson fiatal parasztlányok magyarúl üdvözlik az idegent: Fri chez wassère, a mi – mondja a franczia – annyit jelent mint: bon jour! Mindig fognak akadni oly fölületes regényírók, mint a német Wachenhusen, a ki egy regényében elbeszéli, hogy a szép magyar grófnő, a mint a fiatal tiszt belépett, édes mosolylyal elébe ment, magyar szokás szerint üdvözölvén őt egy oly rontott magyarságu káromkodással, melyet se grófnő, se más nő nem szokott mondani Magyarországon.

Nehezebben lehet tűrni és sokkal ártalmasabb reánk, hogy azok a külföldi kézikönyvek és lexikonok, a melyekből százezren merítik ismereteiket, hazánkról vaskos tévedéseket közölnek. Épen most jelent meg például egy népszerű franczia lexikon : Nouveau Dictionnaire Encyclopédique Illustré (Armand Colin.) Igen tetszetős könyv. Nagy kötet, öt vagy hatezer illusztratióval, térképpel stb. Ára szépen kötve tíz korona. Ez olcsó és szép lexikonnak bizonyára óriás elterjedése lesz a franczia közönség körében. Ha benne lapozgatunk, csakhamar észreveszszük, hogy magyar adatai majdnem mind tévesek vagy föltünően hiányosak. A legnagyobb magyart, Széchenyi Istvánt nem találjuk a könyvben: csak a Széchenyi-családról emlékezik meg. Andrássy Gyulának, a nagy államférfinak és Arany Jánosnak a keresztnevét nem is említi. Csak ennyit mond rólok: gróf Andrássy, magyar államférfi, Arany magyar költő. (Arra persze nem gondol, hogy két Andrássy államférfi és két Arany költő van). Deáknál említi a keresztnevét, de németül: Franz. Munkácsyt Lieb-nek mondja, «úgynevezett Munkácsy". A földrajzi adatok sem jobbak: a Szamos « egy osztrák-magyar folyam». Magyarország Ausztriának egy része. Presbourgnál meg sem említi, hogy magyar neve is van: Pozsony. Budapest egy osztrák-magyar város, melynek két partját egy híd köti össze. (Hogy már egy negyedszázad óta több híd van, nem tudja.)

Nem kellene az ilyenek ellen föllépnünk? Már úgy értem, irodalmilag, de nem csupán magyar nyelven, mert ez nem használ a külfölddel szemben, hanem a külföldiek nyelvén? Mily jó volna, ha valami közlönynyel rendelkeznénk, a melyben ilyen hibákat ki lehetne mutatni, úgy hogy a külföldi szerkesztők, írók és kiadók okulhatnának belőle. Mert nem kell gondolni, hogy a Colin-féle Dictionnaire Encyclopédique az egyedüli új lexikon, a mely sok téves adatot közöl rólunk. Ugyancsak az idén jelent meg a nagyhírű Spemann-czégnél egy Kunstle.cikon. Szintén olcsó, tetszetős könyv. Rövid idő alatt, mint mondják, 80,000 példány kelt el belőle. E műben Munkácsyról azt olvasni: «Munkácsy Mihály voltaképen Lieb, született 1844 február 20. Munkácson Morvaországban ». Ugyan e könyvben hiában keresem Lotz Károly nevét. Egy szintén az idén megjelent német műtörténetben azt olvasom, hogy Munkácsy voltakép egy Lieb nevű német zsidó ember volt. Bizonyságul hivatkozik Munkácsy egyik ismerősének, Ilgesnek könyvére Munkácsyról, pedig Ilges azt írja, hogy Munkácsy régi tiroli nemes családból származott. *

Ezeket az adatokat, melyek téves informatiókat tartalmaznak hazánkról, könnyen lehetne szaporítani, én azonban csak az idén megjelent könyvekből böngésztem. Óhajtandó volna, hogy külföldön is föllépjünk a magunk érdekében és az ilyen tévedéseket discreditáljuk, különben soká fognak ismétlődni.

S.

Nyilt levél a szerkesztőhöz.

Igen tisztelt Szerkesztő úr! K. B. úr a Budapesti Szemle legutóbbi, augusztusi számában A nemzetiség történetbölcseleti szempontból czímű munkám két állítása ellen emel kifogást. Engedje meg, hogy álláspontomat röviden megvédelmezzem.

Első állításomat: azt, hogy a magyar nemzet úgy jött létre, hogy egy török törzs ugor nemzeteket vetett maga alá és azok nak nyelvét átvette, több izben volt szerencsém kifejteni a Budapesti Szemlében is, másutt is. Sajnálom, hogy tisztelt dolgozó társát nem bírtam meggyőzni, talán sikerül később.

Második észrevételével azt az állításomat akarja czáfolni, «hogy minden modern nemzet úgy jött létre, hogy két külön nép egy uralkodó és egy alávetett egyesült s mindig, kivétel nélkül az az eset, hogy az uralkodó nép, mint kisebb, tanulja meg az alávetettek nyelvét". Itt már okoskodásának olyan félreértés az alapja, mely sajnos, olvasásának bizonyos felületességére mutat.

K. F. úr ellenem azt hozza föl, hogy a római nyelvet átvették a legyőzött népek. Engedje meg, azt én is tudom, sőt második fölolvasásomban el is olvashatja. Ha már tudományomban nem bízik, ilyen elemi dologra nézve sem, emlékező tehetségemben legalább ennyire bízhatnék. Mint ő maga idézi, én a 94. lapon modern nemzetekről szóltam. Már pedig a modern olasz úgy jött létre, hogy a román elnyelte a hódító gótot, longobardot és normannt; a spanyolt a romanizált gót és arab alkotta meg; a francziát a romanizált frank; az angolt a normannoktól alávetett szász. De még tovább keleten is, a győztes uralkodó bolgár lett szlávvá és nem alattvalója tanulta meg az ural-altáji nyelvet. Szintúgy szlávvá lett az orosz birodalmat megalapító varég is. Ebben tehát általános szabályt látok és ha tisztelt dolgozó társa tud modern nemzetnél ezzel ellenmondó kivételt, nagyon megköszönöm fölvilágosítását. Addig azonban, engedelmével állításomat teljesen föntartom.

E sorok közlését eleve is megköszönöm és mély tisztelettel maradok

Norderney, 1905 augusztus 12-én

őszinte híve Marczali Henrik.

/7 magyar könyvek,

Alba Nevis. A hét csuda. Költemények. Budapest, 1905. Nagel O. (8-r. 168 l.) 2 K 20 f.

[ocr errors]

Beksics Gusztáv. Mátyás király birodalma és Magyarország jövője. Budapest, 1905. Franklin-T. (8-r. VIII, 256 l.) 4 K.

Bernát István. A magyar földbirtok tehermentesítése. Budapest, 1905. Kilián utódai. (8-r. VIII, 206 l.) 3 K.

[ocr errors][ocr errors]

Brück Miksa dr. A gyermekek akut fertőző betegségeinek therapiája. (Therapia VII. köt.) Budapest, 1905. Singer és Wolfner. (8-r. 260 l.) 6 K 40 f.

Chyzer Kornél dr. Az egészségügyre vonatkozó törvények és rendeletek gyűjteménye. III. kötet. 1900–1905. Budapest, 1905. Grill. (8-r. 601 l.)

[ocr errors]

Dessewffy Arisztid. Párbajellenes mozgalom Magyarországon. Budapest, 1905. Singer és Wolfner. (8-r. 24 l.) 1 K.

Döntvénytár, büntetőjogi –. Az anyagi büntetőjog és a bűnvádi perrendtartás körébe tartozó elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye. Kiadja a Jogtudományi Közlöny szerkesztősége. V. kötet. Budapest, 1905. Franklin-T. (8-r. XXXII, 371 l.) 4 K.

[ocr errors][ocr errors][ocr errors][ocr errors]
« ElőzőTovább »