Oldalképek
PDF
ePub

khinai katonai állomások találhatók, minden pihenő helynél, bárminemű veszély nélkül fog utazhatni és akadály nélkül eljuthatni a szent városba (értsd a lámák Rómájába), melyet magá tól érthetőleg oly annyira meglátogatni vágyódnak.

E beszédnek hitelt adva, a magyarok félbeszakították az északi útirányt és elutaztak Csén-tú-ba; a hova megérkezve azonban Szű-csűen alkirálya minden módon le akarta őket beszélni tervökről. De miután ékesszólásával czélt nem ért, megigérte, hogy katonai kiséretet fog adni nekik tisztességből és őrizetúl Lantenig, az ő tartományának végső határáig, négy napi útra Bathangon túl. Egyszersmind tudtokra adta, hogy Szong, a khinai császári residens Lhasszában értesítve van az ő utazásukról és Lantenen túl majd neki kell gondoskodnia katonai kiséretről és vezetőkről Tibet földjén.

Tá-tszién-lú-ban az utazók a tszung-li-jámentől (a khinai külügyminiszteriumtól) egy levelet kaptak, a melynek még inkább meg kellett őket erősítenie álmodozásaikban. E levélben gratuláltak nekik, hogy megváltoztatva eredeti tervöket, a khinai mandarinok követte rendes úton határozták el Lhasszába jutni. Egyszersmind megküldötték nekik Szong, az ottani császári rezidens üzenetének másolatát, melyben ez megigéri, hogy el fogja küldeni a kivánt katonákat, kik az utazókat a határtól a tibeti fővárosig elkisérjék.

A nyilt jellemű és őszinte gondolkozású gróf Széchenyi Béla (plein de franchise et de droiture) sehogy sem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a fönforgó körülmények közt vállalatával kudarczot valljon. Biet püspök azonban intette őt, hogy annyi kedveskedés mögött valami furfangnak kell lappangnia; de a gróf nem hitt neki, és a püspök azért csak annyit tehetett érdekében, hogy kiszabadította őt Csáó, a régi bathangi mandarin körmei közül, a ki mint majordomus vagy pedig kamarás állott a gróf szolgálatában és a ki megrabolta őt s megrabolta a khinai kormányt is. Béla gróf tudniillik összes úti költségeit rendesen Csáó közvetítésével fizette; ez pedig a pénzt szépen zsebre gyűrte s a gróf úti számláit, megsokszorosítva, saját kormányának számlájára rótta föl. Midőn azután a püspök figyelmeztette Csáó sáfárkodására a grófot, ez megharagudott és elcsapta a gazembert, és egyszersmind följelentette őt Szű csűen alkirályának. A tolvaj mandarint erre elmozdították hivatalából és hallomás szerint a szégyen megölte őt. Biet püspök egy Táng

nevű keresztyén khinait ajánlott a grófnak a hűtlen majordomus. helyébe és azonkívül még egy Péma nevű kikeresztelkedett lámát is, ez utóbbit, mint bizalmas embert, a ki többé-kevésbbé konyított a földrajzi tudományhoz. Erről az emberről nevetve mesélik azt, hogy midőn Kreitner főhadnagy, az expeditio geographusa, legelső ízben megkérdezte tőle egy hegycsúcs nevét, ő azt felelte neki: «Nem tudom; itt a hegyeknek nincsenek neveik». Minthogy pedig e felelettel a főhadnagy nem igen volt megelégedve, a mit a szemes Péma rögtön észrevett s minthogy a mi ex-lámánk nem akarta elveszíteni a reá nézve kellemes állást, okosnak tartotta hasonló feleletet ezentúl többé nem adni. S azért valahányszor Kreitner megkérdezte tőle ezután egy-egy hegycsúcs nevét, a mi khinai geographusnak teljesen zavartalanúl mindig talált számára egy nevet élénk képzelőtehetségének gazdag tárházában, ha esetleg földrajzi tudománya cserben hagyta öt. Szerzőnk nem vállal el semmi felelősséget e mese valódiságáért, de Tibetben valóban megtörtént dolognak tartják azt.

Magyar utazóink tehát elhagyták Tá-tszién-lút, teljes bizodalmat vetve a tszong-li-jámén és a lhásszai rezidens leveleinek jóhiszeműségébe. Biet püspök reményei azonban korántsem valának oly vérmesek, mint az övéik és ő csakugyan nemsokára hírt kapott, hogy aggodalmai teljesen alaposak voltak.

1879 november 18-dikán ugyanis már azt írja a püspök Vinçot és Martinet uraknak, hogy tegnap a bathangi mandarint, a ki épen megérkezett oda, fölkereste hivatalában (au prétoire) és kérdőre vonta, hogy miért hagyta el állomását, jóllehet tudta, hogy a tibeti katonák össze készülnek gyülekezni a határon, hogy ott tüntetést rendezzenek és elfogják a magyar utazókat és azt is, hogy a francziák keresztyén állomásai veszélyben forognak. A mandarin erre egy hivatalos iratot mutatott, melyet épen Tin-páó-csén-től, Szű csüen alkirályától kapott. Ebben ez arról értesíti őt, hogy miután Szong, a császári residens Lhasszában azt jelentette a tszong-li-jámennek, hogy nem lesz képes az idegeneket megvédeni, a tszong-li-jámen fölszólítja az alkirályt, hogy törekedjék az utazókat Tibetbe tervezett útjokról lebeszélni. Szong volt az, a ki az osztrák magyaroknak > biztos és tiszteletteljes utazást igért előbb. Tin-páó-csén tehát utasítja Tá-czien-lú, Lytháng és Bátháng mandarinjait, hogy tartóztassák föl az utazókat és úgy intézkedjenek, hogy ezek ne lépjék át a határt Lantennél, hanem fordúljanak vissza.

Ezt a parancsot valamivel később a lhásszai hatóságok egy körlevél alakjában elküldték valamennyi láma-kolostornak és így hangzott:

Jelentsétek ki a magyar utazóknak: «Nektek európaiaknak nem szabad Tibetbe jönni! Térjetek vissza hazátokba!» Ha ezek az európaiak megbánják tervüket és hajlandóknak mutatkoznak e parancsnak engedelmeskedni, úgy nem fognak Tibetbe jönni. Ha azonban makacskodnak és erőnek erejével folytatni akarják útjokat az országba, úgy adjátok a ti elhatározástokat és tibeti ügyeiteket a lhásszai császári residens tudtára.»

A püspök rögtön megküldötte e hírt gróf Széchenyi Bélának. A gróf azonban még most sem akarta a dolgot elhinni, Lythangban azonban már némi kételyei támadtak, mert midőn az ottani kolostort meg akarta látogatni, a lámák kődobálással fogadták. Bathangban végre kisült az egész csalás. Mert midőn az utazók itt az annyiszor megigért és bejelentett katonai fedezetért folyamodtak, kereken azt adták tudtokra, hogy ne is álmodjanak arról, hogy lábokat tibeti földre tehessék, mert Lantennél 400 láma áll készen, hogy a továbbutazást megakadályozzák. Sőt a mi több, 200 láma fölhatalmazást kapott, hogy fölfegyverkezve Szű-csüen földjére nyomulhassanak. E kétszáz ember, khinai területen az első védelmi vonalat képezve, Csrupalongnál, Bathangtól egy napi járásra várakoznak az osztrákmagyarokra oly czélból, hogy ott meleg fogadtatásban részesítsék őket.

Mindazonáltal a mi földrajzi kutatóink engedélyt kaptak, hogy Nieu-kúig mehessenek, hogy ott a kék folyót megnézhessék. El is indultak oda, de puskalövésekkel fogadták őket. Most végre ők magok is belátták, hogy teljes lehetetlenség volna útjokat tovább folytatni s azért Jün-nan felé fordultak és visszatértek Európába a nélkül, hogy lábokat Tibet földjére tették volna.

[ocr errors]

A gróf Bathangból Tá-li-fú-ba való elutazása előtt írt Biet püspöknek szerzőnk hosszú részleteket közöl a levélből és tudtára adta, hogy válasz érkezett a tszong-li-jámentől a megelőző napon (1879 decz. 3.), melyben e hivatal őszintén bevallja, hogy nincsen elegendő hatalma, illetőleg tekintélye Tibetben, hogy a grófot ott oltalmába vehesse. Ily körülmények között a gróf Jün-nan tartományon és Birmáhn keresztül tér vissza Európába.

A khinai külügyi hivatal közölte vele a tibeti nemzetnek, a lámáknak ép úgy, mint a világiaknak eskűjét, mely így hangzott: A jövőben, nemzetségről nemzetségre, nem törődve sem az élettel, sem a halállal, örök időkre meg fogják tiltani idegeneknek a tibeti területre való lépést. Ha azonban ennek ellenére valaki arra határozná el magát, hogy a határuknál megjelenjék, úgy meg fognak védeni valamennyi szorost és barátságos úton fognak igyekezni reábeszélni az utazókat, hogy útjok irányát megváltoztassák. Ha pedig ezek nem hallgatnának a jó szóra és át akarnák lépni a határt, úgy ők össze fogják gyűjteni az egész tibeti hadsereget és élet-halálra harczolni az idegenekkel.»

A tszong-li-jámén hivatkozott a tibetiek konok butaságára és itélő tehetségök teljes hiányára, melyet már az eskű szavai is elárúlnak, és figyelmeztették a grófot arra, hogy komoly és veszélyes következményekre kell elkészülve lennie, ha ez előzmények után vakmerő módon kisérletet tenne tibeti földre lépni. Egyszersmind tudtára adták, hogy miután a lhásszai császári residensnek nem sikerült a tibeti népséget, a megegyezkedés szerint, fölvilágosítani és azonfölül még tehetetlennek is bizonyította magát a reá bizott ügyet elintézni, a császár már elrendelte az ő megbüntetését.

Levele végén a gróf fölkiált, hogyha az egész dolog merő komédiának volt szánva, úgy nagyon ügyesen volt az kigondolva és brilliáns módon keresztül vive és eljátszva.

Szerzőnk erre azt jegyzi meg, hogy a tszong-li-jámén bizonyára nagyon meg volt elégedve a gróf levelével, mert fényes bizonyítékúl szolgált nekik arra nézve, hogy a császári kormánynak parancsai pontosan teljesíttettek.

Érdekes még az a kivonat is, melyet szerzőnk közöl Biet püspök egy leveléből, melyet ez fivérének, son vicaire apostolique», írt.

Többet adtam nekik (t. i. a magyaroknak), mint a mennyit kaptam tőlök, mert úgy vélekedtem, hogy nem szabad túlságosan zsugorinak lennem oly egyének irányában, kik mint befolyásos emberek hasznosak lehetnek a hittérítés ügyének. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem azt, hogy oda ajándékoztam ez uraknak az egész czukorkészletet, a mi még nálam volt, tekintettel arra, hogy az a khinai, ki mint kamarás volt nálok alkalmazva, annyi kenyeret és czukrot zabált, hogy már több nappal előbb elfogyott a készletök. Ezek az urak adtak nekem egy kézi fürészt, egy rézkalapácsot és néhány forrasztásra

használható ónkarikát; továbbá egy bádog-nyirásra használható olló-féle szerszámot és fonalakból font talpakat a havon való járásra, tehát többnyire olyan portékákat, a melyekre többé már úgy sem lehetett szükségök.»

Launay továbbá azt írja, hogy ugyanabban az időben, a midőn a magyarok kelet felől próbálkoztak Tibetbe jutni, éjszak felől is megjelent hasonló czélból egy expeditio az orosz Przsjéválszky ezredes vezetése alatt, de ennek kisérlete is, mint tudjuk, teljesen meghiúsult.

A fegyveres tibetiek, kik a magyar gróf és utitársai ellen tüntettek, az ellenség elvonulása után megtámadtak és kiraboltak Szű-csüen területén egy Bongmet nevű falút és megszalasztották annak keresztyén lakosait. Azonkívül feltörték a hittérítők házának ajtóit, beverték az ablakait és darabokra zúztak mindent, a mi kezök ügyébe esett.

De szerzőnk szerint ez csak előleges csatározásnak volt tekinthető. A tibeti lámák sokkal merészebb terven törték fejöket, mert általános támadást szerveztek ca napnyugati ördögök » (értsd a franczia hittérítők) ellen, a kik, igaz, magok nem merészkedtek Tibet földjére, de az osztrákokat» (értsd magyarokat) és az oroszokat ők hívták meg. Ők voltak felelősek azért is, hogy épen akkor két amerikai járt Pekingben útlevelet szerezni Tibetbe; továbbá azért is, hogy az angolok még az év folytán Tibetbe készültek nyomúlni.

Akár komédia volt mind e fenyegetés, akár komoly dolog, a hittérítők egyideig bizony nagyon kellemetlen helyzetben valának. Szerencséjökre Szű-csüen alkirálya az ő pártjokat fogta és a bathangi új mandarin, Ky-csé-úen is az alkirály biztatására határozott állást foglalt el a keresztyének mellett a lámák követségével szemben, a mi csakhamar lelohasztotta a tibetiek harczi vágyát.

Launay közli e mandarin hivatalos jelentését franczia fordításban, melyben számot ad a békesség helyreállítására tett intézkedéseiről és a hittérítők kártalanításáról. Gróf Széchenyi Béla ez okiratban az idegen Ma-kia (magyar) név alatt szerepel. Mint látjuk, szerzőnk könyvének itt közölt részletei érdekes pótlásokat szolgáltatnak Kreitner főhadnagynak még 1881ben megjelent vaskos művéhez, melyben a magyar expeditio éleményeit, viszontagságait és kalandjait a távol keleten leírta.

KROPF LAJOS.

« ElőzőTovább »