Oldalképek
PDF
ePub

KÉRLELÉS.

Tátra-Széplak, 1905 július 25.

A Kárpátok mögül setét felleg-tábor
Nyomúl felénk, látom, a lengyel határbol,
Ott talán már előbb kiontotta mérgét
S hogy tovább vonuljon, esdekelve kérték.

A magyar-alföldre mutatja irányát
S mindig ijesztőbben terjesztgeti szárnyát,
Már villáma villan, már haragja dördül,
Zúg, reszket a fenyves, koronája megdül.

Fenyegetni jön-e, vagy megtörni minket?
Kopárrá tiporni áldott mezeinket,
Hogy ne teremjen a verítékes munka
Csüggesztő nyomornál egyebet számunkra ?

Vagy csak figyelmeztet, s majd azután tér meg,
Hogy minket az égből őrszemmel kisérnek
S tévedést, bűnt, mely a népet ostromolja,
Ott van, a ki látja, a ki megtorolja...

Állj meg a Kárpáton, felleg-tábor, állj meg! A magyar alföldön ez egyszer ne szállj meg; Lásd, nemzetem ott küzd végzetes átkával, Súlyos jelenére gyászos multja rá vall.

Lásd, vihar nélkül is mily viharban állunk!
Béke és nyugalom nem lakik ma nálunk,
Sőt az élet mérgét önmagunk keverjük,
Magunkat botorúl önkezünkkel verjük.

És ha ránk csakugyan figyelsz a magasban
S ellenünk haragot rejtegetsz magadban :
Táborod bennünket mindig megtalál itt,
Csak most ne zúditsd ránk haragod villámit.

LÉVAY JÓZSEF.

HEINÉBÓL.

I.

A sárga lomb megreszket,
Hullong le a levél,

Ah, mind a mi szép, a mi kedves,
Elhervad, sírba tér.

A ligetnek sudárin
Bús napfény rezgedez:
Talán a távozó nyár
Utolsó csókja ez.

És mintha sírnom kéne
Szívem legmélyibül;
Lelkemben búcsuóránk

Újonnan fölmerül.

Elhagytalak, bár tudtam:
A bánat eltemet!

Én voltam a távozó nyár,
Te a haldokló liget.

II.

Mit akar ez árva könnyű?
Látásom' bántja csak
Mely régen mult időkből
Szememben megmaradt.

Sok csillogó testvére
Mind, mind szétfolyt vala,
Örömim s bánatimmal

Nyom nélkül szétfolya.

Szétfolytak szinte, mint köd,
A kis kék csillagok,

Melyek szivembe mosolygák
Az örömet s bánatot.

Oh, mint hiú lehellet,
Szétfolyt szerelmem is!
Te régi, árva könnyű,
Folyj szét immár te is!

LEHR ALBERT.

BEKSICS ÚJ RÖPIRATA.*)

Magyarország múltja, jelene és jövője: mind együtt van e sajátságos könyvben. Szerzője a múlt mélységeit kutató történetphilosoph, boldog önérzettel büszkélkedő reformer és mellékesen próféta is Isten és néhány philosophiai jelszó kegyelméből. Beksics tanúlt s tehetséges ember, ez tagadhatatlan. Érdeklődik a történet, a nemzetgazdaság, a politika s az irodalom iránt. Élénken író publiczista; lelkesedéssel tárgyalja a nemzeti fejlődés nagy problemáit s van más érdeme is, de ebben a könyvében hibái föltünőbbek, mint érdemei.

Mindig valami nagyot akar mondani, valami igen jelentőset s mélyre hatót. Ez igen szép igyekezet, de nem mindig sikerül, kivált ha az igyekezet nagyon is szembetünő. Azon kívül a szerző compositiója nem a legegyszerűbb, előadása nem szabatos, sokat beszél, gyakran ismétli önmagát s logikájának gyöngesége miatt ellenmondásokba is bonyolódik. Ezt a jellemzést nem akarjuk a szerző egész munkásságára vonatkoztatni, de erről a könyvéről nem mondhatunk jobbat.

Főbb gondolatai vizsgálatából eléggé ki fog tűnni, hogy nem vagyunk igazságtalanok. Nézzük először a múltra vonatkozó gondolatait. A 11. lapon olvassuk, hogy ha a török invasió elmarad, a magyar állam egészen máskép alakul. A magyar nemzet vérveszteségei megszűnnek, s faji expansitása szükségkép a Kelet és az Adria felé viszik... Magyarország a török pusztítás nélkül ma egyik legnagyobb, legerősebb állam, a magyar nemzet egyike volna a legnagyobb nemzeteknek Európában. Valószínű, hogy hatalma kiterjedne ma is a Fekete-tengerig s messze le az Adria vonalán». Igy alkotja a szerző történetphilosophiáját köz

*) Mátyás király birodalma és Magyarország jövője. Irta Beksics Gusztáv. Budapest, Franklin-Társulat. 1905. Ára 4 K.

« ElőzőTovább »