Oldalképek
PDF
ePub

megvalósult reményekről, s mennyivel gyakrabban olyanokról, a melyek összetörtek.

No én nem hiszek ebben! mondotta Andrej. összetört remények ... Ez annyit tesz, hogy az ember maga törte össze őket ... nem volt elég óvatos!... Fogta, vitte, elejtette ... és összetörte. Ennyi az egész!...

Csakugyan úgy okoskodol, mint egy boldog ember.

Nem. Hiszen én még soha sem voltam boldog ember. Sokat türtem és voltak pillanataim, a mikor kész lettem volna lemondani. De mégis erőt vettem magamon.

-- Erre nagyon, de nagyon kiváncsi vagyok. Mondd el, kérlek, az egészet, -- mondotta Mglinszkij.

Behozták a szamovárt, a barátok leültek és Andrej elkezdte mesélni viselt dolgait. Olyan ékesen szólóan, olyan tisztán és formásan beszélt, mint talán még soha. Egyáltalában sohasem igen tudott folyékonyan beszélni. De most, mintha csak fölemelte volna valami a levegőbe. S érezte, a mint elbeszélése révén megkönnyebbült, s a mint idegei mind jobban megnyugodtak a szerint, a mint Mglinszkijnek mind több és több eseményről lett tudomása.

Végre elérkezett mai megütközésének leírásához.

- És képzeld csak, épen ebből a megütközésből származik egész boldogságom. S mindez onnan van, hogy én magam annyira bíztam magamban, ez indította az igazgatót is a bizalomra. Mert hiszen semmi olyat sem vittem véghez, a mire irántam való bizalmát alapíthatta volna.

Elmondta kudarczot vallott fölfedezésének történetét, a szúrós pillantásokat, a mai ebédet az igazgatónál és fölkiáltott:

- S ime most a gyár ösztöndijasa vagyok! Ajánlottak havonként ötven rúbelt s azután állandó alkalmazást a gyárban. Szerinted ez szerencse ? Még ha úgy van is, még ha ez csakugyan szerencse is, úgy mégis ott hevert a gyár magos falai mögött. Érette be kellett menni, állhatatosan küzdeni, hogy az embert bebocsássák. És ha tudnád, hogy mennyi fáradságomba került épen ez, hogy bejussak, hogy meghallgassanak. Ha nem lett volna bennem erély és önbizalom, ez a szerencse ott heverhetett volna akár az idők végtelenségéig, 8 nyilván valaki más kapta volna meg mind a két kezével. Önbizalom, ez minden, a mire az embernek szüksége van

ahhoz, hogy önállóságra tegyen szert. Az önbizalom az, a mit én a gyermekek és az ifjak nevelésének a sarkkövévé tennék. Ha bizol önmagadban, mindig eléred azt, a mire törekszel.

Hjah, lelkem, de hátha nincs miben biznod? Hátha olyan semmiség vagy, hogy merő utálattal nézsz magadra?

Ezt én nem ismerem el. Ha nem vagy hülye, úgy bizton van benned valamiféle erő. Nézd meg az embereket, a kik semmiből önállóságra vergödnek. Talán bizony ezek lángelmék. Nem, ezek --- a legközönségesebb emberek: többé vagy kevésbbé eszesek. De mivel érnek czélt? Erélylyel, jellemmel, a czélokra való törekvésben tanusított szilárdsággal, szóval önbizalommal, s hivatásukba vetett hittel. Az ember csakis így emelkedhetik.

Izgatottságában fölkelt s föl és alá kezdett járni a szobában.

- A te önbizalmad már közel jár az önkívülethez, mondotta Mglinszkij tréfásan.

Kell is, hogy úgy legyen. Csakis az önkívülettel, az elragadtatással lehet másokat is elragadni, és bizalmat ébreszteni bennök magunk iránt. Bennem mindig ott lappangott az elragadtatás, és lehet, hogy ez ragadta meg igazgatómat is. Miért bizott meg bennem mindjárt az első találkozás után, s miért vett föl a gyárba ? Nyilván bizalmat keltettem benne. És mivel? Kizárólag az önbizalmammal, mely közeljár az önkivülethez. No de elég lesz rólam, beszélj most valamit magadról. Mit csinál a chemiád?

- Az én chemiám egész nyáron pihent, és én szinte az önkivületig unatkoztam nélküle. - Az önkívületig, ez derék.

Igen ám, csakhogy csak unatkoztam az önkívületig. Ha az önkívületig dolgoztam volna, az csakugyan derék dolog lett volna, de az önkívületig unatkozni, az igazán mondom, az önkívületig unalmas. Egyébiránt a könenyt mégis csak megkaptam.

Hogyan? Laboratorium nélkül?

A természet laboratoriumában. Egyszerűen a patakból. Képzeld csak, micsoda ötlet! Akármiféle víztartályból olcsón hozzájutni és fölbasználni világításra. Mert ég ám a hunczut, csakhogy rosszul. De ha el lehetne érni, hogy jól égjen, akkor lehet csinálni az összes tengerekben soha ki nem alvó világító tornyokat.

Ej, ej ... ez igazán szinte önkívületre ragadja az embert.

- Hát miért volna épen csak a te kiváltságod önkívületbe esni, s az enyém nem? De egészben véve még sem töltöttem annyira unalmasan az időt, mint ilyen esetekben szokás. Ezenkívül kedvet kaptam a villamossághoz, vittem magammal egy féltuczat Bunsen-féle elemet és egész nyáron át a villamosságnak a talajra való hatását tanulmányoztam.

Azután Mglinszkij részletesen elmondta, hogyan kisérle. tezett a villamossággal, a féltuczat Bunsen-féle elem segit. ségével. Két ágyba sajátkezüleg vetett ugorkát. Az egyiket szabadon hagyta nöni, a másikkal meg kisérletezett.

Andrej nem tudta teljesen megérteni, mennyiben voltak fényesek ezeknek a kisérleteknek eredményei. De minden valószínűség szerint kellett valaminek lenni a dologban, mert Mglinszkij egészen ábrándos hangulatba jutott és így szólt:

Érted te, hogy miről van itten szó ? Lásd, ha ezeket a kisérleteket szélesebb alapokra fekteti az ember, — de ehhez persze annyi pénz kell, a mennyi se nekem, se neked nem lesz soha, – akkor lehetővé válik a villamosságot a földmívelés szolgálatába hajtani. Képzeld el csak, mekkora erő ez, s erre még eddig senki sem gondolt. A paraszt is erő, és a villamosság is erő. Ezt a két erőt egyesíteni kell, a miből olyan eredmények származnak, a melyektől hanyatt vágódik Európa. A villamosságnak kell szolgáltatnia mindent, mert hiszen benne meg van minden. Egyesiti magában a természet összes erőit. Neki kell szolgáltatnia a parasztot, a melegséget, a nedvességet, a trágyát, s akkor lehetetlenekké lesznek téve az éhinségek.

Szóval kiderült, hogy Mglinszkij épen annyira lelkesedett a villamosságért és terveiért, mint Andrej a technologiáért és fölfedezéseiért. Pedig mind a ketten még vajmi kevéssé értettek a szakukhoz.

Andrejnak, a mint pajtását hallgatta, a ki mindazt, a mit a chemiától és a villamosságtól várt, megvalósíthatónak is tartotta, eszébe jutottak Christián szavai a dilettantismusról. Annyira ráillettek ezek a szavak, hogy jobban már nem is lehet. Minél kevesebbet tud az ember, annál szabadabb szárnyra engedi képzeletét.

Én azt tanácslom neked, hogy képezd ki magadat

specialistává, és lépj be a technologiai intézet chemiai tanfolyamára, --- mondotta Andrej.

– Eh, dehogy is pajtás, ott legfeljebb arra tanítanak meg, hogy kell szöveteket festeni. Nagyon szépen köszönöm. Nem akarom magamat holmi moszkvai gyárak számára kiképeztetni. Én a tiszta tudomány alapján akarok maradni. Most szereztem magamnak hetvenöt rúbelt, ennek a felét a laboratoriumom kiegészítésére szánom, s olyan kisérleteket fogok tenni, hogy tánczolni fog bele a világ.

Mglinszkij kijelentette, hogy tüstént hozzá akar látni a laboratorium kiegészítéséhez.

Andrej, a ki nem tudta, mit csináljon ma idejével, ajánlkozott, hogy elmegy vele. Amugy is kellett egy könyvet vennie, hogy a vizsgálatra kissé rendbeszedje tudományát. Elmentek.

Ha neked mindegy szólt Andrej, - úgy menjünk a Vyborgszkáján keresztül.

Ugyan minek? Rettenetes kerülőt csinálunk.

Roppantul szeretnék megint azon a vidéken járni, a hol azelőtt laktam.

Mglinszkij végre engedett szeszélyének, s így keresztülmentek a Litejnij hídon, s Andrej valami különös gyönyörüséget érzett szívében, mikor ott járt a Szareptovék háza közelében, a hol talán még most is azt hitték, hogy ő elpusztult és áldozatává lett önbizalmának. Rettenetesen szeretett volna befordulni abba az utczába, a melyben ez a ház állott, és elmenni ablakai alatt. De eszébe jutott, hogy Szareptovek még falun vannak és lemondott róla.

Később nagyon megdicsérte magát ezért az önmegtartóztatásért. Hiszen Mihajlovics Arkadij nem lakik falun, ezt tudta (külföldi utazásáról nem volt tudomása) és így csak vele találkozhatott volna, s a vele való találkozás csak egész napra elrontotta volna kedvét.

Bementek egy könyvesboltba és egy gyógyszertárba. Andrejnek még volt egy kis pénze abból, a mit kölcsön vett az igazgatóságtól, s megvette a szükséges könyvet. Mglinszkij pedig összevásárolt egy sereg üvegholmit és mindenféle vegytani szereket, a melyeknek rendeltetését és jelentőségét csak ő ismerte, mire elváltak.

Délután öt óra felé járt az idő. Andrejnek nem volt

napra is »

egyéb dolga, mint hogy hazamenjen. Szokatlanul emelkedett hangulata, azután, hogy Mglinszkijvel jól kibeszélte magát, jelentékenyen alábbszállott. A könyvvel kezében elment haza s miután a szobájában még a nap derekán sem volt az olvasáshoz elegendő világosság, lámpát gyújtott, és nekiült a könyvnek. Ekkor egy fölfedezést tett, mely az első pillanatban elszomorította. Tudása ugyan teljesebbé lett, az igaz, de valahogyan szétforgácsolódott, úgy hogy olyasféle munkát kellett végeznie, mintha irgalmatlanul szanaszét szórt tárgyakat kellene összerendeznie. «Oh ez elég munka lesz két

gondolta magában, és elhatározta, hogy két napig ki sem megy a szobából. Az igazgató ugyan azt mondta, hogy: «viszontlátásra, hétfőre, - de az mindegy. Semmi szüksége sincs rá, hogy vele találkozzék. Semmi fontos közlendője nincsen, hacsak az nem, hogy a folyamodását elfogadták, és hogy kedden fog vizsgálatot tenni, de ez nem olyan fontos. Jobb, ha akkor találkozik vele, a mikor már túllesz a vizsgán.

Egészen elmélyedt a könyvébe. Megvolt benne az a tulajdonság, hogy mikor úgy neki feküdt valaminek, képes volt az egész világról megfeledkezni. Megtörtént vele, még a Szareptovék házában, hogy belekezdett valami könyvnek olvasásába, s elmulasztotta a reggelit meg az ebédet is, mert nem tudta ott hagyni azt a könyvet. Ki nem állhatta a befejezetlen munkát. És most ezekben a napokban, hogy a vizsgálatára készült, theán és kalbászon élt, a mit a csizmadia egyik inasa hozott föl neki.

Csak kedden reggel ment ki lakásából, s elhatározta, hogy mielőtt az intézetbe megy, jól kisétálja magát, hogy fejét kissé kiszellőztesse. Úgy érezte, hogy teljesen el van készülve, s bár a jelölteknek szabadságában állott a vizsgálatokat három napra beosztani, eltökélte, hogy leteszi ma valamennyit. Rettenetesen erőt vett rajta a türelmetlenség.

Augusztusnak még akkor vége lett, a mikor ott gunnyasztott sötét odujában, - s elkezdődött szeptember. A természetben azonban semmi különösebb változás sem volt, de a mint a nap magasabbra hágott, a levegő is fölmelegedett. Tiszta volt az ég, és semmi sem jelezte az ősz közeledését.

Alapos séta után friss fejjel, és mint magában tréfálkozva gondolta, «tiszta szívvel elment az intézetbe. Itt már

« ElőzőTovább »