Oldalképek
PDF

azt a fehér subáju, fehér botosú istenfia hajfonatos fejedelemhőst a bére nagy bérével szerződtetted volna, az talán ezt a négyféle nemzetség embere beszélte sok szót megértené, köldöke vágott osztják emberfia osztják-orosz-féle úrral együtt hogyan is tudná azokat összehozni !» Ily körülmények között a Reguly-féle szövegeket akárhányszor félre kellett tennem, mert attól tartottam, hogy Mikolka türelmét veszti és felém se néz többé. Annál többet vesződtem ezekkel a szövegekkel egymagamban. Úgy, esténként sokszor elolvasgattam ezeket a rejtelmes szövegeket, igyekeztem a homályos helyeket a Reguly-Munkácsi-féle vogul szövegek és Mikolka énekei segítségével megvilágítani. Fáradtságos munkámnak meg is lett a sikere. Ily módon lassanként megszereztem a szövegek kapcsolatos értelmét. Es mikor a közlőm jó hangulatban volt, okkal-móddal ezekből a szövegekből kisebb-nagyobb részleteket pontosan is átírhattam. Időközben másik énekközlőm is jelentkezett az Obdorszktól nem messze eső /is-pufor-(Föveny-sziget)-rói. Ez meg sem volt keresztelve, pogány nevet viselt: Puriš. Énektudása ugyan messze mögötte maradt Mikolkának, de azért leírtam tőle a Nadym melléki nép énekét két változatban. Az előadása is lomha, színtelen volt, gyakran elvesztette a fonalat. Mikolkát a mellőzés szerfölött bántotta: komoran, mogorván ült helyén s egykedvűen hallgatta Püriš rekedt krákogását. Egészen fölvidult, midőn ismét őt jelöltem ki énekesnek, de kikötöttem, hogy elébb a félben maradt Reguly-féle éneket kell megfejtenünk. Erre is ráállt. Kezdetben ugyancsak nagy szorgalmatossággal javítgatta a hibákat, de hamarosan megunta a fárasztó munkát. Így vesződtem, fáradtam osztjákjaimmal 1899 márczius hó végéig. A sok szó- és nyelvtani jegyzeten kívül Obdorszk vidékéről leírtam 34 kézírati ív meseszöveget és 68 kézírati ív énekszöveget. Most már csak az volt hátra, hogy fölkutassam azt a nyelvjárásterületet, a honnét a Reguly-féle szövegek származnak. Márczius 29-én búcsút vettem az obdorszki ismerőseimtől és három szánnal elindultam a Kis-Ob mellett Berjozov felé. Egyik osztjákomat, Muchrin Pétert magammal vittem. Reméltem, hogy útközben rábukkanok a keresett nyelvjárásra is. Azt bizonyosan tudtam, hogy a Reguly-féle szövegek még olyan vidékről valók, hol a Berjozov vidéki és a tőle délre fekvő nyelvjárásterületeket jellemző zöngétlen vagy gyöngén zöngés spirans l-hang helyett még tiszta l-hangot ejtenek. Az előbbinek nyoma sincs a Reguly-féle szövegekben. Sokáig nem időzhettem az egyes falvakban, mert áprilisban már nem biztosak az útak. Megtörténik, hogy az időjárás hirtelen enyhére változik, a hó olvadni kezd, ilyenkor aztán a szegény rénszarvasok útban maradnak. Az osztják jurtokban való hosszabb tartózkodás kényelmetlenségeit sem tudtam volna elviselni, mert a kimerültségnek a következménye már gyakran jelentkezett nálam ideges izgatottság alakjában. Csak Muzsiban, a Kis-Ob mellett fekvő zürjén helységben időztem három-négy napig. Az osztjákok a falutól kissé távolabb (3–4 versztnyire) laknak az úgynevezett Kandi Muzi(osztják Muži)-ban. Ezeket akartam fölkeresni még az otthomukban, de megelőztek. A mint értesültek a megérkezésemről, rögtön hozzám jöttek. Énektudó vagy mesemondó azonban nem akadt köztök, de megtudtam tőlök, hogy As-kort-(Obfalu)-ban két kiváló énekes van: az öreg Torikoptin és az unokaöcscse Grigorij. Még arra is vállalkoztak, hogy ezeket értesítik. Másnap már meg is jelentek nálam mind a ketten. A fiatal csakugyan tud egynéhány éneket, két-három énekbe azonnal bele is kezdett, az öreg csak mesemondó. A figyelmem inkább az ifjú osztják felé fordult. Nyilt tekintete értelmes emberre vallott. Beszédje is nagyban eltért a többiekétől, tiszta, csengő hangja kellemes színt adott annak. Mindjárt arra gondoltam, hogy ha lehetséges, magammal viszem Berjozovba. Szerződést ajánlottam neki, nem is igen ellenkezett. Végre megegyeztünk. A szerződést írásba is foglaltuk. Én arra köteleztem magamat, hogy adok neki havonként 25 rubelt, ennek ellenében ő szolgálatkészséget és a mi a legfőbb, józanságot fogadott, mit a kézjegyével is megerősített. A szerződésünket a sztaroszta a község pecsétjével is hitelesítette. Kiriköri (Grigorij) másnap este ugyancsak pityókosan állított be hozzám. A foglalót elitták a zürjénnél. Elbúcsúzott a falubelieitől. Fogadkozott erősen, hogy a városban feléje sem néz a «kabaknak» (a korcsmának). Ezt a fogadását meg is tartotta, két hónap alatt csak egyszer botlott meg, azt is keservesen megbánta. Berjozovban a gyűjteményem tetemes új anyaggal bő kikelve mondja: «A réczék és ludak röpülése hallszik.» Én semmit se láttam, semmit se hallottam, de néhány nap mulva csakugyan az asztalunkra került a délvidékről átröpült szárnyas. Ettől fogva nem volt maradása. Annyira elfogta a honvágy, hogy majdnem belebetegedett. Szerződése még nem járt le, de kérve kért, hogy bocsássam el, úgy sem vehetem már semmi hasznát sem. Szerettem volna ugyan még pár hétig magamnál tartani gyűjteményem revisiója miatt, de midőn láttam, hogy milyen nehezére esik a maradás, elbocsátottam. Nagy hirtelenséggel megtette az úti készületeket. Szerzett egy kis lélekvesztőt, abban elhelyezte minden czókmókját és azt a nagy üveg (15–20 l.) pálinkát, melylyel az övéit fogja megörvendeztetni. A Szoszva partján elkövetkezett tőlem. A Kaltnš-anya oltalmába ajánlott és néhány evezőcsapással eltávolodott a parttól. Eleinte mintha mámoros lett volna, bizonytalanul kezelte az evezőket, de a láz nem sokáig tartott, merészen nekivágott a szembejövő hullámoknak. A meredek partról még jó ideig láthattam a hullámokon tánczoló kis lélekvesztőt, mely az én derék osztjákomat hosszas távollét után visszajuttatja szülőfalujába. Torikoptin távozása után néhány nap múlva fölkeresett egy osztják a Vogulka folyó forrásvidékéről, a sej-pü-for-falvi Urtipenkov, a kinél a nyáron kellemes napokat töltöttem, utasította hozzám. Alig váltottam vele néhány szót, rögtön észrevettem, hogy az a nyelvjárás, melyen beszél, eltér mind az obdorszkitól, mind a kazymvidéki nyelvjárástól. Megtudtam tőle, hogy a Vogulka forrásvidékén beszélik ezt a nyelvet. Eddig azt hittem, hogy ott csak vogulok laknak. A vendégem sem tudta megmondani, hogy tulajdonképen manši-e (vogul) vagy Zandi (osztják), kis gyermekkorától fogva mindkét nyelven beszél. A Vogulka melléki lakosság többnyire kétnyelvű. Az osztjákok és vogulok nemcsak szomszédságban, de jóformán közösségben élnek. Hogy a vos-pirtam-ur-kort-i osztják csakugyan igazat mondott, rögtön meggyőződtem róla, mert Vogul nyelvjárások czímű munkájából az északi vogul példamondatokat a legnagyobb könnyűséggel lefordította osztják nyelvre. Másfél hét alatt az ő segítségével az összes vogul példamondatokat leírtam osztják nyelven. Munka közben

[ocr errors]
[ocr errors]
[ocr errors]
« ElőzőTovább »