azt a fehér subáju, fehér botosú istenfia hajfonatos fejedelemhőst a bére nagy bérével szerződtetted volna, az talán ezt a négyféle nemzetség embere beszélte sok szót megértené, köldöke vágott osztják emberfia osztják-orosz-féle úrral együtt hogyan is tudná azokat összehozni!» Ily körülmények között a Reguly-féle szövegeket akárhányszor félre kellett tennem, mert attól tartottam, hogy Mikolka türelmét veszti és felém se néz többé. Annál többet vesződtem ezekkel a szö

vegekkel egymagamban. Úgy, esténként sokszor elolvasgattam ezeket a rejtelmes szövegeket, igyekeztem a homályos helyeket a Reguly-Munkácsi-féle vogul szövegek és Mikolka énekei segítségével megvilágítani. Fáradtságos munkámnak meg is lett a sikere. Ily módon lassanként megszereztem a szövegek kapcsolatos értelmét. És mikor a közlöm jó hangulatban volt, okkal-móddal ezekből a szövegekből kisebb-nagyobb részleteket pontosan is átírhattam.

Időközben másik énekközlöm is jelentkezett az Obdorszktól nem messze eső ziš-puɣor-(Föveny-sziget)-ról. Ez meg sem volt keresztelve, pogány nevet viselt: Pūriś. Énektudása ugyan messze mögötte maradt Mikolkának, de azért leírtam tőle a Nadym melléki nép énekét két változatban. Az előadása is lomha, színtelen volt, gyakran elvesztette a fonalat.

Mikolkát a mellőzés szerfölött bántotta: komoran, mogorván ült helyén s egykedvűen hallgatta Pūriś rekedt krákogását. Egészen fölvidult, midőn ismét őt jelöltem ki énekesnek, de kikötöttem, hogy elébb a félben maradt Reguly-féle éneket kell megfejtenünk. Erre is ráállt. Kezdetben ugyancsak nagy szorgalmatossággal javítgatta a hibákat, de hamarosan megunta a fárasztó munkát. Így vesződtem, fáradtam osztjákjaimmal 1899 márczius hó végéig. A sok szó- és nyelvtani jegyzeten kívül Obdorszk vidékéről leírtam 34 kézírati iv meseszöveget és 68 kézirati ív énekszöveget.

Most már csak az volt hátra, hogy fölkutassam azt a nyelvjárásterületet, a honnét a Reguly-féle szövegek származnak. Márczius 29-én búcsút vettem z obdorszki ismerőseimtől és három szánnal elindultam a Kis-Ob mellett Berjozov felé. Egyik osztjákomat, Muchrin Pétert magammal vittem. Reméltem, hogy útközben rábukkanok a keresett nyelvjárásra is. Azt bizonyosan tudtam, hogy a Reguly-féle szövegek még olyan vidékről valók, hol a Berjozov vidéki

és a tőle délre fekvő nyelvjárásterületeket jellemző zöngétlen vagy gyöngén zöngés spirans 1-hang helyett még tiszta l-hangot ejtenek. Az előbbinek nyoma sincs a Reguly-féle szövegekben. Sokáig nem időzhettem az egyes falvakban, mert áprilisban már nem biztosak az útak. Megtörténik, hogy az időjárás hirtelen enyhére változik, a hó olvadni kezd, ilyenkor aztán a szegény rénszarvasok útban maradnak. Az osztják jurtokban való hosszabb tartózkodás kényelmetlenségeit sem tudtam volna elviselni, mert a kimerültségnek a következménye már gyakran jelentkezett nálam ideges izgatottság alakjában. Csak Muzsiban, a Kis-Ob mellett fekvő zürjén helységben időztem három-négy napig. Az osztjákok a falutól kissé távolabb (3-4 versztnyire) laknak az úgynevezett Xandi Muzi(osztják Muži)-ban. Ezeket akartam fölkeresni még az otthonukban, de megelőztek. A mint értesültek a megérkezésemről, rögtön hozzám jöttek. Énektudó vagy mesemondó azonban nem akadt köztök, de megtudtam tölök, hogy As-kort-(Obfalu)-ban két kiváló énekes van: az öreg Torikoptin és az unokaöcsese Grigorij. Még arra is vállalkoztak, hogy ezeket értesítik. Másnap már meg is jelentek nálam mind a ketten. A fiatal csakugyan tud egynéhány éneket, két-három énekbe azonnal bele is kezdett, az öreg csak mesemondó. A figyelmem inkább az ifjú osztják felé fordult. Nyilt tekintete értelmes emberre vallott. Beszédje is nagyban eltért a többiekétől, tiszta, csengő hangja kellemes színt adott annak. Mindjárt arra gondoltam, hogy ha lehetséges, magammal viszem Berjozovba. Szerződést ajánlottam neki, nem is igen ellenkezett. Végre megegyeztünk. A szerződést írásba is foglaltuk. Én arra köteleztem magamat, hogy adok neki havonként 25 rubelt, ennek ellenében ő szolgálatkészséget és a mi a legfőbb, józanságot fogadott, mit a kézjegyével is megerősített. A szerződésünket a sztaroszta a község pecsétjével is hitelesítette.

Kirikōri (Grigorij) másnap este ugyancsak pityókosan állított be hozzám. A foglalót elitták a zürjénnél. Elbúcsúzott a falubelieitől. Fogadkozott erősen, hogy a városban felėje sem néz a «kabaknak» (a korcsmának). Ezt a fogadását meg is tartotta, két hónap alatt csak egyszer botlott meg, azt is keservesen megbánta.

Berjozovban a gyűjteményem tetemes új anyaggal bő

vült. Torikoptin Gergely mindjárt az első hetekben elárulta, hogy a legnagyobb jártassága van az ősi hagyományokban. Az öreg apja híres-nevezetes samán volt, még a leghatalmasabb szellemeket is könnyű szerrel meg tudta idézni. Az örökébe, minthogy Gergely atyja korán elhalt, nagybátyja lépett.

Az én Gergelyem nagybátyja oldalán részt vett az áldozatokban, a varázslásban; megfigyelt mindent, az osztják ritusnak nem volt olyan része, melyet pontosan ne tudott volna. Az ő segítségével a Reguly-féle szövegek homályos helyeit is meg tudtam fejteni. A Reguly-féle Naṭən-jay-ār-t bőséges jegyzetekkel ellátva átírtam As-korti dialectusban. Sok mesét mondott az «Asszony unokájáról» (e néven többnyire az osztjákok kedvelt istensége az úgynevezett Sarni Ort Aranyos Fejedelem, a világ-ügyelő férfi szerepel), a mint ez száz meg száz fortélyával túljár a lomha meŋk-ek eszén. Nem fogyott ki az állatmesékből, talányokból sem. Két hősi éneket is leírtam tőle: az egyik a Tek-nemzetség bálványának az éneke (16 kézirati iv), a másik pedig a Vusen-bércz áttörésének éneke 10% kézirati iv.

=

Nehány hét mulva Kirikōrinak (így ejtik ki az osztjákok a Grigorij nevet) méltó társa akadt a Käsem-vidéki Mikiskin Vaszka személyében, kinek segítségével a Kasom-vidéki nyelvjárással foglalkoztam. Az osztják medvecultussal csak most ismerkedtem meg igazában. Obdorszk vidékén csak elvétve akad egy-egy földházas öreg (mūzāṭəŋ-iķi), a tiszteletére, ha véletlenül «leereszkedik» hozzájok, még csak éneket se tudnak mondani. A Siń-jā folyó vidékén, közel Torikoptin hazájához, már gyakrabban vannak medvetorok. Gergely tudta is az égből való leszállásának énekét (vaj il-ozləm ār) és elmondott egy csomó mesét, hogy ez a szent állat az esküszegőket vagy a hamisan esküvőket miképen szokta megbüntetni.

Mikiskin Vaszka azonban a medvecultus tudományában Grigorijt messze fölülmulta. A Kasem folyó melléki czirbolyafenyvesekben az aranyos majpər» (ez a medvének a beczéző neve) elég gyakran rátalál arra a büntelen keblű férfiúra, kinek tűzhelyes háza zugába, mint csendes szél, oly jó elmével leereszkedik s ott a három deszka szélességű állványon tavi táplálékkal, halas táplálékkal bőséges házban üldögél a tiszteletére kiszabott négy vagy öt napig.

Ez idő alatt énektől hangos a ház. Tánczot ropnak előtte, kézügyes, lábügyes mesteri tréfával mulattatják a szent állatot. Mikiskin Vaszka sokszor énekelt, mókázott ilyen ünnepek alkalmával. Tudta is az énekeket jól, nem akadt meg akkor sem, ha mondatoltattam vele a szöveget. Négy medveéneket írtam le tőle. Három ezek közül az égből való leszállásának történetét adja elő, a negyedikben pedig maga, a hatalmas pelim-vidéki isten (Polim tōram) beszéli el, hogy a szent állatot miképen terítette le és hogyan rendelte el a medveünnepeket.

E két hasznavehető közlöm segítségével leirtam újra a születésnél, a leánykérésnél és a lakodalmi szertartásnál szokásos mondókákat s néprajzi följegyzéseimet kiegészí tettem a gyermekjáték-versekkel és a gúnynevekkel.

Megszereztem tőlök az áldozati szertartásoknál és a varázslásnál szokásos istenidéző igéket (kaj-saw). Így került a gyűjteményembe az osztják-vogul mythologia legfőbb nőalakjának, a Kalṭns-anyának (Kalṭns aŋki) és az osztjákok legkedvesebb istenségének a Sarni-Ort-nak (Aranyos-Fejedelem) idéző igéje több változatban is.

Érdekes a megrontás ellen való igézet (tulajdonképen a rontó báb visszahozásának a módja.) Ebben a hatalmasabb osztják istenségek egyenként mind megjelennek. Elsőnek jön a Pažǝt-folyó forrásvidékéről a Pāžət-iķi, ezután a szamojédok földjén lakozó Awat-ort (Hegyfoki-öreg), majd a Sak (Szigva)-folyó forrásvidékéről megérkezik a Sāk-tuj-iķi (a Szigvafői öreg), aztán a Šiš-falvi bálvány szellem és végül a leghatalmasabb, a Sarni-Ort (Aranyos-Fejedelem) is megjön a zoran-folyó forrásvidékéről.

Az osztjákjaim nem fáradtak el a munkában, naprólnapra mindig tudtak valami újat mondani. Mikiskin Vaszka Suil-kort-ból szerzett egy kisebbfajta varázsdobot is, melynek hívó hangjára szerinte az apró-cseprő bálványok meg is jelennek és elkezdtünk varázsolni.

A tavasz közeledtével azonban (május vége felé) észrevettem, hogy a munkakedvök csökkenik. Grigorij naponként kiállt a Szoszva meredek partjára, hosszan elnézte a «vize megindult áradásos folyót». A meséből, a regéből kifogyott, nem mulattatott a megszokott mókáival sem. Ha künn jártunk, folyton a magasba figyelt. Egy alkalommal magából

kikelve mondja: «A réczék és ludak röpülése hallszik.» Én semmit se láttam, semmit se hallottam, de néhány nap mulva csakugyan az asztalunkra került a délvidékről átröpült szárnyas. Ettől fogva nem volt maradása. Annyira elfogta a honvágy, hogy majdnem belebetegedett. Szerződése még nem járt le, de kérve kért, hogy bocsássam el, úgy sem vehetem már semmi hasznát sem. Szerettem volna ugyan még pár hétig magamnál tartani gyűjteményem revisiója miatt, de midőn láttam, hogy milyen nehezére esik a maradás, elbocsátottam. Nagy hirtelenséggel megtette az úti készületeket. Szerzett egy kis lélekvesztőt, abban elhelyezte minden czókmókját és azt a nagy üveg (15-20 1.) pálinkát, melylyel az övéit fogja megörvendeztetni.

A Szoszva partján elkövetkezett tőlem. A Kaltns-anya oltalmába ajánlott és néhány evezőcsapással eltávolodott a parttól. Eleinte mintha mámoros lett volna, bizonytalanul kezelte az evezőket, de a láz nem sokáig tartott, merészen nekivágott a szembejövő hullámoknak. A meredek partról még jó ideig láthattam a hullámokon tánczoló kis lélekvesztőt, mely az én derék osztjákomat hosszas távollét után visszajuttatja szülőfalujába.

Torikoptin távozása után néhány nap múlva fölkeresett egy osztják a Vogulka folyó forrásvidékéről, a sej-pūɣor-falvi Urtipenkov, a kinél a nyáron kellemes napokat töltöttem, utasította hozzám. Alig váltottam vele néhány szót, rögtön észrevettem, hogy az a nyelvjárás, melyen beszél, eltér mind az obdorszkitól, mind a kazymvidéki nyelvjárástól. Megtudtam tőle, hogy a Vogulka forrásvidékén beszélik ezt a nyelvet. Eddig azt hittem, hogy ott csak vogulok laknak. A vendégem sem tudta megmondani, hogy tulajdonképen mansi-e (vogul) vagy zandi (osztják), kis gyermekkorától fogva mindkét nyelven beszél. A Vogulka melléki lakosság többnyire kétnyelvű. Az osztjákok és vogulok nemcsak szomszédságban, de jóformán közösségben élnek. Hogy a vos-pirtem-ur-kort-i osztják csakugyan igazat mondott, rögtön meggyőződtem róla, mert Vogul nyelvjárások czímű munkájából az északi vogul példamondatokat a legnagyobb könnyűséggel lefordította osztják nyelvre. Másfél hét alatt az ő segítségével az összes vogul példamondatokat leirtam osztják nyelven. Munka közben