Oldalképek
PDF
ePub

én az osztják területet jelöltem ki olyannak, hol nyelvészeti tekintetben eredményes kutatást lehet végezni. Ezt az állításomat azzal okoltam meg, hogy a finn-ugor nyelvek közül épen az osztják nyelvterület az, mely legkevésbbé van kiaknázva a tudomány számára, már pedig az a kevés anyag is, melylyel eddig rendelkeztünk, nyelvünkre nézve nagy fontosságúnak látszik.

Előterjesztésemet a gróf úr helyesléssel fogadta, s az osztják földi tanulmányutam belekerült az expeditio programmjába. Április hó 12-én már el is váltam az expeditiótól és a Kaukázus vadregényes vidékéről igyekeztem eljutni a finn-ugorság legtávolabbi csoportjához: az osztjákokhoz. Tifliszből a grúz hadi vasúton Batumba utaztam, itt hajóra szálltam és két napig tartó tengeri utazás után megérkeztem Novorosszijszkba. Innét vonaton egyenesen Kazán felé tartottam. Nagy volt örömem, midőn Szvijazsknál április 19-én elértük a Volgát. A vonatunk itt megállapodott és a hatalmas folyón, melyet ekkor még vastag jégkéreg borított, gyalog átkeltünk a túlsó partra, hol egy másik vonat várta az utasokat. Majd nemsokára föltűntek előttem Kazán hatalmas tornyai és karcsú minaretjei. A fárasztó utazás után jóleső érzés támadt lelkemben, midőn délután 2-3 óra tájban az érdekes város falai között megpihenhettem. Itt mindjárt az első napokban megismerkedtem Szmirnov Iván Nikolajevics és Katanov Nikolaj Feodorovics egyetemi tanár urakkal, a kik szíves vendégbarátsággal fogadtak és meleg érdeklődéssel voltak vállalatom iránt. Mind a két tudós neve ismeretes az ural-altáji nép- és nyelvtudomány művelői előtt. Szmirnov, mint a keleti finn népek buzgó kutatója, nagyobb monographiákat írt a cseremiszekről (1889), votjákokról (1890), permjákokról (1891) és a mordvákról (1895).*) Ezt a lelkes tudóst csak nemrég, 1904 május 29-én férfikora javaidejében ragadta el a kérlelhetlen halál.

Katanov, mint a török-tatár nyelvek alapos ismerője,

*) A cseremiszekről és a mordvákról szóló rész 1898-ban francziául is megjelent a «Publications de l'école des langues orientales vivantes» czímű vállalatban. Les populations finnoises des bassins de la Volga et de la Kama par Jean N. Smirnov Étude d'ethnographie historique traduite du russe et revue par Paul Boyer. Première partie. Paris, 1898.

szintén buzgó munkásságot fejt ki az egyes török-tatár nyelvek kikutatásában. Szívesen időztem e kedves tudósok körében, kiktől pontos áttekintést nyertem a volgai tartományokban lakó rokonnyelvű népekről, ugyancsak az ő segítségökkel e népek vallásos irodalmából és nyomtatásban megjelent népköltési termékeiből jóformán teljes gyüjteményt szerezhettem. Három hétig terjedő kazáni tartózkodásom alatt leginkább a csuvas népet és nyelvet tanulmányoztam. Midőn a készen talált irodalmi anyagot megszereztem, kívánkoztam ki a nép közé. E kirándulásomnak tulajdonképen az volt a czélja, hogy a mennyire lehetséges, megállapítsam a csuvas nyomtatványok bizonytalan hangjelölésének helyes olvasását. Ezt ugyan csuvas tanulók segítségével Kazánban is megtehettem volna, de meg akartam ismerkedni ott a helyszínén magával a néppel is, tehát az ethnographiai érdek is kiszólított a városból.

A csebokszári kerületnek egy kis faluja, Tyurlema (csuvasul: Terlemes) volt első állomásom. Itt, miután közelebbről is megismerkedtem a csuvasokkal, kik az oroszok módjára kis faházakban laknak, elővettem Zolotniczkij csuvas szótárát és a helybeli tanító meg diákon (mind a kettő született csuvas) kiejtése szerint pontosan átírtam a szótárnak minden egyes adatát. Közben még népdalokat és kisebb meséket is gyüjtöttem. Majd átmentem egy napra a szomszédos faluba, Sendžas (oг. Семенгина)-bа, hol még pogány csuvasokat is találtam. Ezek nagyon bizalmatlanul fogadtak, hiába kérdezősködtem, hitéletökről nem tudhattam meg semmit sem. Az ősi vallásra vonatkozólag azonban elég gazdag irodalmi anyagot kaptam Kazánban. Midőn a szótár átírásával elkészültem, az apró csuvas falvak érintésével útra keltem Csebokszár felé. Útközben néhány napra megállapodtam Visoko-Togajevóban, hol szemtanúja voltam egy népes csuvas vásárnak. Koškiban (csuv. Čurāso) betértem Szmélov atyához, ki maga is sokat foglalkozott a csuvas népköltési hagyományokkal. Egy kis gyűjteménynyel meg is ajándékozott. Koškitól nem messze egy kompon átkeltünk a Czivilj (esuv. Śaval) folyón és nemsokára Čigir-be érkeztem. Innét már csak 20 versztnyi utat kellett megtennem a rázós tarantászon Csebokszárig, hova május 22-én estefelé meg is érkeztem. Másnap épen heti vásár volt. A vásári

sokadalomban a csuvasok között helylyel-közzel cseremiszeket is láttam.

A meleg tavaszi napok, miközben a csebokszári kerületben lakó csuvasok között időztem, elég hamar megnyitották előttem az utat távoli czélomhoz. A Volga és a Káma jege már teljesen eltakarodott, a gőzhajózás megindult. Csebokszárból már nem mentem tovább, egy volgai hajóval csakhamar visszatértem Kazánba. Itt gyorsan megtettem az előkészületeket a további utazáshoz. Június 4-én vettem búcsút az expeditio többi tagjaitól, a kik időközben szintén megérkeztek Kazánba és másfél napig tartó hajózás után a Kama-folyón eljutottam Permbe. Innen már az «urali vasúton» folytattam tovább az útamat. Tyumen a végső pontja ennek a vasútnak. Ez már az óriási terjedelmű tobolszki kormányzóságban fekszik, annak egyik kerületi városa, de egyszersmind kereskedelmi góczpontja is, különösen nyáron. Számtalan hajó indul innét a Tura és Tobol folyókon Tobolszkon át Omszk és Tomszk felé. Egyike a legrégebbi szibériai városoknak. A tatár uralom idejében «Csangi-Tura» néven ismeretes volt már a XV. században. A hatalmas tyuméni khán gyakori támadásokat intézett a permiek ellen. Míg végre Jermák Timofejevics kozák rablóvezér az 1580. év augusztus havában megjelent társaival Csangi-Tura alatt és azt csakhamar el is foglalta. A következő évben az Irtis és Tobol összefolyásánál épült Szibir tatár főváros is Jermák hatalmába kerül. Kisebb-nagyobb ellenállás után meghódolnak a többi tatár városok is. Megdölt Köcsüm szibériai khánsága, de a hódító hadjáratnak maga Jermák is áldozatul esett. Jermák halála után csakhamar megjelennek az orosz vajdák és 1586-ban már megalapították a mai Tyumént, melynek első lakosai vicsegdai és usztjugi zürjének voltak. Ezek csakhamar virágzó kereskedelemnek vetették itt meg az alapját. Már 1596-tól kezdve ázsiai portékával karavánok jártak ide még Bokharából is.

Az érdekes multú városban mindössze két napig időztem. Ez idő alatt megtekintettem a város nevezetességeit. A tatár uralom nyomai sánczok és szakadékok alakjában még most is láthatók a város egyik részén, melyet még ma is «gorodišče » -nek (várrom) neveznek. Fölmentem a Szent Háromságról elnevezett kolostorba is, ez a Tura-folyó emel

kedett partján fekszik. Itt van eltemetve a Nagy Péter czár nagyhírű kortársa, Lescsinszkij Filofej szibériai metropolita, ki, miután letette papi méltóságát, mint Feodor szerzetes hívő lelkesedéssel indult 1712-ben a vogulok és osztjákok közé, hogy megnyerje őket a keresztyénség tanainak. Kíséretében volt Noviczkij Grigorij kisorosz származású száműzött is, a ki a vogulok és osztjákok hitéletéről saját megfigyelései alapján a legbecsesebb tudósításokat nyujtja.*) Feodor szerzetes, ki telve volt krisztusi szeretettel és egyszerűséggel, még életében meghagyta, hogy a kolostor udvarán, a templomon kívül temessék el, hogy a «járó-kelők tapossák hamvait» (даби ходящіе попирали ногами прах мой). A végsó akaratát teljesítették. Midőn 1727 május 31-én meghalt, a a kolostor udvarán temették el, közel a székesegyház nyugati kapujához. A sírján vastetővel ellátott emlék áll, mely a hittérítő képét ábrázolja.

Tyuménből másfél napig tartó hajózás után a Tura és Tobol folyókon Tobolszkba érkeztem. Itt találtam már Karjalainen urat, kit a helsingforsi finn-ugor társaság ugyancsak az osztják nyelv kikutatása czéljából küldött ki. Majdnem három hétig együtt dolgoztunk a muzeum könyvtárában, hol elég sok érdekes és nehezen hozzáférhető irodalmi anyagot találtunk a vogulok-, osztjákok- és a szamojédokra vonatkozóan. A könyvtár «Bibliotheca Sibirica » nevet visel, ezzel mintegy jelzi, hogy főképen a Szibériára vonatkozó anyagot gyűjtik itt össze.

Figyelemreméltó a muzeum etnographiai osztálya is, melynek elég szép vogul, osztják és szamojéd gyűjteménye van. Ugyancsak Tobolszkban megszereztem az osztjákságra vonatkozó statistikai adatokat is, melyek azonban korántsem pontosak.**)

*) Ez a munka sokáig kéziratban hevert a tobolszki székesegyház levéltárában, rövid czíme a következő: Kраткое Описанiе о Народь Остяашком (= Rövid leírás az osztják népről). Csak nemrég adta ki Majkov L. a Памяатники древней письмености и искусства czímű gyűjteményes vállalatban. Sanktpeterburg, 1884.

**) Az osztjákok a vogulokkal és a szamojédokkal együtt a tobolszki kormányzóság éjszaki részeit lakják. Az éjszaki másfajú népek (inorodczi) között számra nézve az osztjákok foglalják el az első helyet. Az Ob folyam mentén mintegy 2000 versztnyi hosszu

Július 1-én indultam az éjszaki tájakra Szmorodnyikov kereskedő hajóján az Irtisen lefelé. A parton kezdetben elég gyorsan váltakozott az orosz templomok zöldre festett kupolája a tatár falvak karcsú minaretjeivel. A mint azonban 150 versztnyi távolságra jutunk Tobolszktól, már nem látjuk többé a minaretteket, csak az orosz templomok megszokott kupolájával találkozunk, ezzel is csak gyéren. Itt már jelentkeznek az osztjákok is. Az Irtis mellékét azonban még jó darabig az oroszok foglalják le, míg az osztjákok ennek jobboldali mellékfolyói, a Turtasz és Demjanka völgyeiben húzódnak meg. Demjanszknál (Tobolszktól körülbelül 249 versztnyire már egészen osztják területen vagyunk. Itt hajdan osztják vár volt, Jermák kozákjai 1582-ben foglalták el. A XVII. század első felében pedig már orosz telepesek érkeztek ide az Uralon túlról, kik fuvaros szolgálatra voltak kötelezve Tobolszk és Szurgut között. A falu a vízről alig látszik, egészen eltakarja a meredek part, csak mikor már egészen odahajóztunk, akkor látszott két-három háztető s a kőből épült templom kupolája. Julius 3-án délután egy órakor erkeztünk Repalovo-ba (Tobolszktól 408 v.) itt láttam először eleven osztjákokat. A hajónkra fölszállott egy osztják család, az öreg Iván Jevdakimovics a fiával és a menyével, a Konda mellékéről valók. A férfiak öltözéke csak annyiban különbözött az orosz parasztviselettől, hogy az övükön ott lógott a tokba rejtett kés és a tűziszerszám. Az asszony is szoknyában volt, de a fejét hosszú rojtú osztják kendő takarta. Typusuk azonban teljesen osztjákokra vallott. Mindkettő alacsony termetű, az öreg ember arczbőre homályos szőke, az ifjú osztjáké sötétbarna, szemök kissé ferdemetszésű,

ságban huzódnak éjszak felé és elfoglalják annak nagyobb és kisebb mellékfolyóit is. A déli osztjákság egy része az Irtis mellékén, továbbá Konda, Demjanka és Turtasz folyók völgyeiben lakik. Legtöbben vannak a berjozovi és a szurguti kerületekben. E két helyen jelentékeny túlsúlyban vannak az oroszok fölött is. Az óriási területhez mérten azonban az osztjákok száma nagyon csekély, mindössze 18-20 ezerre tehető. Karjalainen az 1890-iki összeírás alapján 18,000-re teszi az osztjákok számát, mely az egyes kerületek szerint ilyenformán oszlik meg: a tobolszki kerületben van circa 2400, a szurguti kerületben 5800, a berjozovi kerületben circa 9100, a narymi kerületben 7000. (Lásd: Anzeiger der Finnisch-Ugrischen Forschungen. II. k. 77. 1.)

« ElőzőTovább »