Oldalképek
PDF
ePub

sértetlen; de, mint a hű katona, sem a sebeket, sem a halált nem rettegte. Most már szűnő félben a harcz, s Kazinczy győzelme biztosnak látszik. «Nekem írja Prónay Sándornak 1821 június 16-ikán - Méltóságos Báró, az minden érdemem, hogy mertem, és hogy a Beregszászi és Verseghy hadával s Horváth Endrével és társaikkal megvívtam». A mérkőzés heve épen akkor legnagyobb, midőn Festetics mintegy oltalmába veszi a széphalmi vezért. Ezért érzi magát leginkább lekötelezve a gróf iránt, mert oly oldalról nyer segélyt, honnan a legkevésbbé várja. Ez a körülmény kölcsönöz a keszthelyi Helikonnak némi fontosságot a nyelvújítás történetében.

A keszthelyi ünnepélyeken lett nyilvánvaló, hogy a mint Kazinczy hajlik az ellenfélhez, az ellenfél is hajlik ő hozzá nemcsak a nyelvben, hanem a költői irányok s az ízlés tekintetében is. Kazinczy, az idegen szellemnek a nyelvben és irodalomban legerősebb képviselője, nemzeti idomú versben ünnepli Festeticset; Kisfaludy Sándor, a nemzeti szellemnek akkor leghívebb kifejezője, idegen alakú versben, alkæi strófákban hódol Festetics áldozó készségének. A régi magyar és újabb idegen költői irányok, a nemzeti és külföldi müveltség egymástól eltérő útjai egyesülésének symbolumáúl tűnik elénk a keszthelyi faültetés a Gyöngyösy és Zrínyi, a Berzsenyi, Kisfaludy és Horváth Ádám (D. Takács Juditot figyelmen kivül hagyhatjuk), a Kazinczy és Kis János működésének s emlékének kapcsolatában. A Helikon czimů kis kötetben olvasható verses művek nagyrészt csak szárnypróbálgatások is a magyar versidom és az idegen formák Összeegyeztetését mutatják.

[ocr errors]

Festetics nem érte meg a nemzeti és idegen szellem irányainak kibékítését. Az utolsó ünnepély (1819 február) után pár hónapra meghalt. Vele a helikoni ünnepélyek is megszűntek. A februári három ünnepélyen kivűl még kétszer, 1817 és 1818 májusában, a georgikoni vizsgálatok alkalmával voltak ily ünnepélyes összejövetelen az írók és a közeli vármegyék főbb tisztviselői, midőn az intézetbeli tanárok, tanulók és meghívott vendégek fontos gazdasági kérdéseket fejtegettek s inkább mellékesen áldoztak a múzsáknak. 1817 májusában Horváth Ádámnak a Hyperborei Zsenge czímű melodrámáját játszották el, a melyben régi mythologiai sze

mélyek Apollót üdvözlik a balatoni Parnassuson. Horváth Ádámon kívül, a ki háromszor látogatott el Keszthelyre, Dukai Takács Judit és Kazinczy Klára (1818-tól kezdve Horváth Ádámné) voltak az ünnepély látogatói, a kik egyszersmind alkalmi verseiket is fölolvasták. Kisfaludy Sándor és Berzsenyi csak egyszer voltak jelen. Amazt talán sértette a Kazinczy kitüntetése, emez pedig Kölcsey bírálata után hallani sem akart egyelőre a költőkkel való érintkezésről. Különben Keszthely isteneihez czímű ódája legmaradandóbb emléke a helikoni ünnepélyeknek.

Kazinczy a nyelvújító harcz s a magyar közszellem fölébresztésére irányúlt küzdelmének egyik szép episodjáúl tekintette a keszthelyi Helikont. De a faültetésnek csekély és hiú emlékét hamarosan elfeledte. Midőn Dessewffy a mester hatvanadik születésnapjára írott versében Kazinczyt a nemzeti ébresztés vezéreül tünteti föl, a ki «gerjesztő jutalom híjával» vágott ösvényt a sokaság előtt: úgy érzi Kazinczy, mint ha a Capitoliumon kötöttek volna borostyánt homlokára s minden egyéb méltánylatról megfeledkezik. «Mi ehhez a megtiszteltetéshez és a superintendens Kiséhez kérdi a Festetics berkenyéje ? Oh, láss szívembe s hidd, hogy ezért a berkenyéért pirúlok, valamikor eszembe jut. De Kis és Dessewffy közt állván, sublimi ferio sidera vertice.»><

[ocr errors]

Ez az újabb hatásokra oly fogékony Kazinczy itélete, a melyet nem szabad szó szerint vennünk. A Festeticstől nyert kitüntetés küzdelmeinek hevében jól esett neki, s nem volt oka érte pirúlnia. Ellenkezőleg akkor úgy érezte, hogy az ő irányából, mint forrásból táplálkozó művészibb ízlés lassankint átalakítja egész irodalmunkat, a melyben a magyar és idegen szellem egymással kibékülve s egymást erősítve teljesebb összhangba fog olvadni. A nyelvújító harcz pedig győzelemre jutván, vívmányait az egész nemzet elfogadja, minek biztató jeléül tekintette Kazinczy, hogy Festetics sem tartja őt immár nyelvrontónak s a nemzetiség ellenségének.

VÁCZY JÁNOS.

23

3333

Budapesti Szemle. CXXIII. kötet. 1905.

NYELVÉSZETI TANULMÁNYUTAM AZ ÉJSZAKI

OSZTJÁKOK FÖLDJÉN.*)

Tekintetes Akadémia! Mielőtt osztják földi tanulmányutam lefolyását és annak eredményeit a tek. Akadémia elé terjeszteném, a kegyelet is úgy kívánja, hogy megemlékezzem Reguly Antalról, összehasonlító nép- és nyelvtudományunk halhatatlan emlékű úttörőjéről, ki a mult század negyvenes éveiben ifjú hévvel, lelkesedéssel, akadályt nem ismerő kitartással buzgólkodott nyelvünk eredetének felderítésében.

Nemes törekvéseinek áldozata lett. Nagyratörő terveit, melyeket a 21 éves ifjú a meglett tudós határozottságával jelölt ki maga elé, csak részben valósíthatta meg. Hosszas és fáradságos utazásainak eredményeként gazdag anyagot hozott a Volga mellékén és az Ural vidékén lakó, velünk rokonnyelvű népek területéről, de ifjú élete ketté törött, mielőtt azokat a tudomány közkincsévé tehette volna.

Halála után Hunfalvy és Budenz értékesítik a becses hagyatékot. E tekintetben kivált Hunfalvy óriás eredményt ért el a Vogul föld és népe czímű nagyjelentőségű művével, mert ebben a magyar nyelv hovatartozóságát már kétségbevonhatatlanúl kimutatja.

A gyűjtemény legértékesebb részével az eszközök elégtelen volta miatt ő sem tudott boldogulni. A vogul szövegek nagy része, továbbá az egész osztják gyűjtemény megfejtetlenül maradt. Végre a vogulok hagyományos költészetét másfél évig tartó vogul-földi utazása után teljes egészében föl

*) Fölolvastatott a M. Tud. Akadémia I. osztályának 1905. május 1. és 22-ikén tartott üléseiben.

tárja Munkácsi Bernát. Buzgó munkásságának fényes eredménye az Akadémia kiadásában megjelent Vogul Népköltési Gyüjtemény négy vaskos kötete. Ehhez hasonlót a finn-ugorság többi területén már nehezen lehet szerezni, mert a legtöbb helyen az ősi hittel együtt a régi hagyományok is elpusztultak vagy pusztulófélben vannak. A hasonló tartalmú osztják nyelvi anyag értékesítése megoldandó problemának maradt fönn a legutóbbi időkig.

Munkácsi vogul földi sikerei után már remélhettük, hogy a Reguly-féle osztják gyűjtemény megfejtése is jóformán csak idő kérdése. Ott a helyszínén meg lehet még találni a kulcsot hozzá. Munkácsi hírét vette, hogy az Ob-folyam alsó vidékén is dívik még az énekmondás. A megboldogult Pápai Károly több hős monda tartalmát fordításban le is jegyezte. Talált ilyen hősmondákat a Konda vidékén Patkanov Szerafim orosz tudós is, a ki statistikai és közgazdasági adatok szerzése végett Munkácsival és Pápaival egy időben járt a déli osztjákok között.*)

Ily előzmények után erős elhatározás támadt lelkemben az osztják tanulmányútra. A szerencsés véletlen erre az alkalmat előbb megadta, mintsem reméltem. Az 1897. év nyarán gróf Zichy Jenő úr ő nagyméltósága részéről azt a megtisztelő megbízást kaptam, hogy harmadik ázsiai utazása alkalmával végezzem a nyelvészeti kutatásokat. Nagy örömmel ragadtam meg az alkalmat, mert reméltem, hogy az utazási vállalat keretében az osztják nyelvre vonatkozó tervemet is megvalósíthatom. Nagylelkű mæcenásunk gondoskodott róla, hogy az utazási vállalatot megelőzőleg a szükséges előtanul

Lásd: Patkanov: Die Irtysch-Ostjaken und ihre Volkspoesie czímű művének második részét: Ostjakische Texte mit deutscher und russischer Übersetzung nebst Erläuterungen. St.-Petersburg. 1900. A szövegek között öt hősi ének is van; négy a Konda, egy pedig a Demjanka vidékéről. Ez énekek alapján a Kивая Старина» 1890. és 1891. évfolyamában «Типъ остяцкаго богатыря по остяацкимъ былинамъ и героческимъ сказаніямъ» (Az osztják hős tipusa az osztják regék és hősi mondák alapján) czímű értekezésében érdekes képét rajzolja meg a régi osztják társadalomnak.

mányokat már orosz területen szerezhessem meg. E czélból még ugyanazon év telén Szentpétervárra utaztam.

Az orosz fővárosban leginkább az orosz nyelvvel foglalkoztam, de gyakran megfordultam az ázsiai, archæologiai és az ethnographiai muzeumokban is, melyeknek gyüjteményei felette tanulságosak voltak rám nézve. Itt külön is megemlítem az ethnographiai muzeum értékes gyűjteményét a szibériai népek samanismusáról. Hogy a volgai és főképen az uralvidéki népekkel tüzetesebben is megismerkedhessem, összegyűjtöttem a rájok vonatkozó irodalmi anyagot. Ilyen munkában töltöttem három hónapot.

Rövid tartózkodásomat Helsingforsban, hova 1898 márczius 6-án érkeztem meg, felette kedves emlékűvé teszi az a szíves fogadás, melyben a finn-ugor nyelvészet kiváló képviselői (Donner, Genetz, Setälä, Krohn, Paasonen, Wichmann és Mikkola urak) részesitettek. E jeles tudósok tevékenységének színhelye a finn-ugor társaság (Suomalais-ugrilainen seura), mely 1883-ban közadakozás útján alakult meg, s azóta a finn-ugor népek nyelvének, őstörténetének és ethnographiájának kikutatásában óriási eredményeket ért el. Az egyes finn-ugor népek területén a társaság megbízásából évről-évre szorgalmasan gyűjtik az anyagot alapos készültségű fiatal tudósok. Az eredményeket a társaság közlönyeiben (Journal és Mémoires) teszik közzé. Nincs messze az idő, midőn az egész finn-ugor terület ki lesz aknázva a tudomány számára és az így összehordott anyag földolgozása után bizonyára szétfoszlik az a köd, mely a finn-ugorságra eddig ránehezedett. Az a nagy tevékenység, melyet itt tapasztaltam, még inkább fokozta munkakedvemet, s megerősített elhatározásomban, hogy a finn-ugor nyelvészet nagy épületéhez, melynek fölépitésén itt hangyaszorgalommal fáradoznak, valamivel én is hozzájáruljak. Sajnos, csak kevés időt tölthettem e kiváló tudósok körében; sietnem kellett a tifliszi találkozóra. Márczius 15-én visszatértem Szentpétervárra, honnét már másnap Moszkván és Kieven keresztül Odesszába indultam. Itt vártak reám a társaim (Jankó és Posta), a kikkel azután együtt utaztam Tifliszbe, hová márczius 31-én érkeztünk meg.

Előtanulmányaink eredményeit s a jövőre vonatkozó terveinket külön-külön a gróf elé terjesztettük. Ugyanekkor

« ElőzőTovább »