közli az ellene intézett támadást, nem pedig másokkal, a kikről úgy is tudta, hogy szóról-szóra lemásolják neki. A békülékeny Kazinczy azonban nem kutatta Ruszek csalárd eljárásának okait. Úgy hitte, ha magát igazolja, talán sikerül a dunántúli írókat részére hajlítani vagy legalább a további támadástól visszatartani. Nemcsak magáról, hanem Daykáról és Báróczyról is szükségesnek látta elhárítani az igazságtalan vádakat, a «vad és alacsony szitkokat,» a melyek lelki békéjét annyira fölháborították, s igazat adhatunk neki, hogy «a Kisfaludy által híresztelt sokat sokszor meggondolatlanúl írni szerető Kazinczy nem akarja magát jobbnak nézetni, mint a milyen.»> Kisfaludy támadása azonban egy pillanatra sem térítette el Kazinczyt megkezdett irányától. «Nem bánom én írja hogy bántattatom, az engem vigyázóbbá teszen. Aztán a hol élet van, ott vannak öszveütődések.» A kiknek ítéletét s ízlését becsülni tanúlta, folyvást mellette harczoltak s élesztették munkakedvét. A tekintély dicsősége mindig előtte lebegett s törhetetlenül hitt a győzelemben. Mert még azok is, a kik nem mindenben értettek vele egyet az újitásra nézve, az ő munkáinak olvasásától várták az irodalmi ízlés nemesítését, mint példának okáért Kis János és gróf Dessewffy József. Amaz így vigasztalja: «Barátom, csöndesen nézheted, ha némelyek jobb és bal kezed felől zúgnak is úgy nevezett újításaid ellen. A míg a tudomány és ízlés úgy vezetnek, mint eddig, bizonyos lehetsz a maradék köszönete felől, ha ugyan valaha literaturánk arany ideje föl fog tetszeni.» Dessewffy pedig természetesnek találja a Kazinczy elleni támadásokat. «Olyan embert, mint te vagy írja csodálnak vagy rágalmaznak a korbeliek, neked felülemelkedettnek kell maradni az ilyetén incselkedéseken; szemeidet égnek szegezvén, tipord alattad az irigységet. » Horváth Ádám is a maradék hálájával vigasztalja, mert a nemzet száz esztendő mulva megvallja érdemeit s megismeri azokat a valódi gyöngyökről. » Kazinczy föllázadt érzelmei lassanként csillapodni kezdtek s elég erősnek hitte magát a harcz folytatására. Megindúlt a Tudományos Gyüjtemény is, a mely eleinte nem vallott ugyan határozott szint a nyelv kérdéseiben, de általánosságban véve inkább az újítás mellett volt. Kazinczy szokott buzgóságával s a sikerbe vetett biztos reménynyel támogatta a folyóiratot. Kazinczy működésének korszakalkotó fontosságát is itt hirdette először a nyilvánosság előtt Szentmiklóssy Alajos és Thaisz András. Míg a széphalmi vezér Beregszászi Nagy Pál és Sipos József említett munkáit vette bírálat alá. Ekkor fogamzott meg Festitics Györgyben az a gondolat, hogy a Georgikon növendékeivel évenkint kétszer, a király neve napján, február 12-ikén és a májusi vizsgálatok alkalmável ünnepélyt rendeztessen, a melyre a dunántúli írókat s a szomszéd vármegyék főbb tisztviselőit is meghívja, sőt a meghívott, de meg nem jelent írók elküldött munkáit is fölolvastassa s azokat együtt közrebocsássa. A Georgikon vizsgálatait már régebben is bizonyos ünnepélyességgel tartották; most azonban Festetics sokkal nagyobb pompát óhajtott kifejteni és több vendéget akart meghívni. A gyakorlati tevékenységre szoktatás mellett a széppróza és költészet által nemesíteni az ifjuság ízlését s erkölcsi fölfogását és megadni az alkalmat, hogy az ifjúság is bemutathassa zsengéit a meghívott műértők jelenlétében: ez a czél lebegett a gróf szemei előtt, midőn 1817. elején előkészületeket tétetett a februári ünnepélyre. Mert mint a Helikon*) előszavában olvassuk: «Semmi sincs, a mi a rhetori és poétikai képzeléseknél az ifjuságnak valamint nyelvét úgy erkölcsét is hajlékonyabbá s szelídebbé tenné, vagy a felség szentséges személye s imádott hazája eránt szentebb buzdúlásokra tudná hevíteni. » Valószinű, hogy az eszmét Festetics nemcsak a németektől kölcsönözte, hanem a Berzsenyi műveiből is. Berzsenyi műveinek második (1816-iki) kiadását megküldötte a grófnak is, a ki bizonyos megilletődéssel olvasta a Keszthely czímű költeményt. Ebben a költő «a keszthelyi zöld parton emelkedő csöndes Helikonba» hívja a múzsákat, hol «egy bölcs, egy nagy férfiú» várja őket, kinek «lelke periklesi századnak született, s a ki virágkorát Rómának ragyogóbb színre derítené.» E megilletődés hatása alatt írja Festetics meghívó levelét Berzsenyinek. «Azért - így szól Festetics hogy beteljesüljön a niklai bölcsnek, a kinek dicshírét a mulandó - *) Ily czímmel jelent meg az 1817-iki ünnepélyeken fölolvasott művek kisded gyűjteménye, Keszthely, 1818. ságnak köde el nem éri, előre való mondása: ime itten, Keszthelyen, böjt előhavának, az az február 12-ikén akarván fölséges urunknak születési napját üllenni, az ifjúságot Helikonra vezetni kívánjuk, hogy az úgy nevezett declamatio által a magyar, német és deák írásszerzésben jó ízlésre kapjon. De hogy a Helikonra sikeresen vezérelhessék az ifjúságot, kalauzra van szükségük, s ezért óhajtja a gróf, hogy Berzsenyi is jelen legyen, a ki másokkal együtt tanácsot adjon mint kell «az idővel élni s bölcsen örülni.» Meghívja Asbóth János, a gróf uradalmi igazgatója, Kisfaludy Sándort, Horváth Ádámot és Dukai Takács Juditot is, a kik Berzsenyivel együtt elfogadják a meghívást. Horváth Ádám úgy képzeli, hogy Keszthelyen, mint régente Németországban is, a költők versenyre kelnek egymással, ő pedig erre már öregnek érzi magát. Különben Festetics előre figyelmeztette a meghívott költőket, hogy milyen tárgyról énekeljenek. Tudniillik vagy a király szerencsés hadjáratairól s győzelméről vagy pedig házasságáról. Horváth Ádám már évekkel az előtt megírta Rudolfiását, a melynek tárgya, illetőleg czélzata Ferencz király győzelme. Ezzel fog tehát kedveskedni a grófnak, ha akkorára nyomtatásban megjelen. Napoleon bukásáról A nagy Nemród megsententiázása czímmel kisebb költeményt is írt, a melyet előre elküldött, hogy a gróf kérelme teljesítve legyen, ha személyesen meg nem jelenhetnék. Úgy hallotta Horváth Ádám, hogy Kazinczyt is meghívta Festetics; már ezért is törekedni fog, hogy ő is ott lehessen, meg azért is, mivel a környékbeli ifjak arra kérték, mutassa be őket a széphalmi mesternek. Ha pedig Kazinczy ott nem lenne, legalább fölszólalhatna mellette Kisfaludy Sándor és a többi vendégek előtt. Különben a gróf buzgóságát sem akarná megsérteni távolmaradásával. Úgy látszik, mintha Karzinczy sértett önérzettel s komor kedvvel hallaná a készülő ünnepély hírét. Ő nem mehet Keszthelyre, mert nemcsak hogy meg nem hívta Festetics, de nem is illik oda. Az ünnepélyre Festetics, a ki a külsőségnek mindig nagy barátja volt, jó előre megtette a szükséges készületeket. Azt is rebesgették mint Berzsenyi értesült hogy a grófot herczegi rangra emeli a király. Számos vendég összegyülekezett, a kiket Festetics magyaros vendégszeretettel fogadott. Kivált a költöket tüntette ki szívességével. Berzsenyi elé hajadon fővel ment az utczára. Horváth Ádám még az ünnepély előtt való nap megérkezett, hogy a rendezésben is segédkezzék. «Úgy megkeményítettem magamat írja Horváth Kazinczynak hogy első nap minden kérdést és feleletet metrikus versben tettem az ő tudtok nélkül. » Az ünnepély február 11-ikén este kezdődött. A keszthelyi tanulók A nevelők czímű három felvonásos vígjátékot adták elő a præmontreiek iskolájában. A játékot az Isten tartsd meg királyunkat kezdetű ének vezette és zárta be. A kolostor fényesen ki volt világítva. Másnap délelőtt Ruszek József nagy misét mondott, a melyen a gróf és vendégei is megjelentek. A templomból a georgikoni és lyceumi ifjúság a tanárok vezetésével a Georgikon palotájába ment s ott fogadta a grófot és a vendégeket. Itt tartották az ünnepély első felét. Liebald Julius, az intézet archona, ékes beszédet mondott latinúl, fejtegette az ünnepély czélját s a király iránti jobbágyi tiszteletre buzdította a jelenvoltakat. Utána Jánosy József hasonló értelmű szónoklatot tartott szintén latinúl. Ezután a növendékek olvasták zsengéiket magyar, német és latin nyelven. A fölolvasó növendékek között két Festetics gróf is szerepelt német versekkel. Ezek végeztével Dukai Takács Juditot kérte a gróf, hogy olvassa föl e czélra írott versét. Majd meg Horváth Ádámot szólította föl, hogy tegyen Apollóhoz egy invocatiót»; de a törődött testű költő csak annyit tehetett, hogy a magával hozott idyllnek nehány sorát ülőhelyén elolvasta. Minden felolvasás és szavalat után muzsika zengett. Most a gazdag ebéd következett, azután pedig a Georgikon kertjében folytatták az ünnepélyt. Horváth Ádám A földmívelő Varro czímű idylljét olvasta, a melyben Varro, Festetics személyesítője, fiával együtt fogadja a költőket, a kik dicsőítik őt, hogy a múzsáknak ily kies hajlékot emelt. A költők egyike, Timon (Horváth Ádám személyesítője) fölszólal ha Varro (tudniillik Festetics) azt akarja, hogy Apollo ez új Helikonra költözködjék s a helikoni ünnepélyeket mindig meglátogassa, szükséges, hogy Varro Gyöngyösy Istvánnak, a régi magyar költészet főképviselőjének, kit «már alig ismer nemzete», homályba borúlt dicsőségét visszaállítsa úgy, hogy valami tartós oszlopot emeljen emlékezeté nek. Varro legillőbb áldozatot úgy kíván tenni a mondott czélra, hogy fát ültettet Gyöngyösy emlékére. Mikor a fa el van ültetve, így énekel az egyik pásztor-költő: Apánk, kinek neved' sok irígy, sok kába A feledékenység setét homályába Az idyll fölolvasása végén a jelen volt költők a magok emlékére ültettek egy-egy fát, olyat, mint Gyöngyösynek, tudniillik madárberkenyét (sorbus aucuparia). Mind az ültetendő csemete, mind az ásó és öntöző föl volt koszorúzva. Horváth Ádám idylljének olvasása közben s utána is megzendült a zene, s a vendégek előtt «egy amphitheatrum-forma dombon pásztorgyerkőczék dudaszóra mesterséges pásztori tánczokat jártak.» - «Ez az egész jelenés írja Berzsenyi játszi volt, de nékem mégis igen érzékeny.» Este concertet tartottak s utána fényes bált. A gróf 4500 forintot osztott ki a nap emlékére a rokkant katonák, a környékbeli szegények s a kitüntetett ifjak között. Ez az első ünnepély külső története, a melyről akkori lapjaink részletesen beszámolnak. De a mi ránk nézve sokkal fontosabb, arról mélyen hallgatnak. Kazinczy két jó barátja, Berzsenyi és Horváth Ádám, kötelességének tartotta, hogy Kisfaludy Sándor, Ruszek József és gróf Festetics előtt Kazinczyt mint embert és írót védelmébe vegye. Kisfaludy Sándor ingerülten fakadt ki Kazinczy ellen. Nem a bírálatért haragudott a mesterre, hanem hogy a Ruszekhez intézett levelét Kazinczy sok oldalról megczáfolta. Berzsenyi kérte Kisfaludy Sándort s engesztelni törekedett, de azt nyerte vele, hogy Kisfaludy ő reá is megharagudott s búcsúzatlanúl vált el töle. Kisfaludy nem akart vitatkozni s Kazinczy működéséröl bölcselkedni; ő mondá nem philosophus, hanem katona s vagdalkozni szeret. «Mely szép volna neked megmutatni írja Berzsenyi Kazinczynak mint tud a philosophus a vagdalkozóra mosolyogni.» Kisfaludy azt szerette volna, hogy Berzsenyi is olvassa át azt a levelét, a melyet Ruszekhez írt Kazinczyról. Berzsenyi azonban visszautasította a levelet. Egyszersmind óvatosságra intette Kazinczyt is, hogy a dunántúli írókkal ne igen levelezzen. Horváth Endrére is |