lutheránus és jóval több katholikus magyarságot jegyezhetünk föl. Odább a hegytetőn, egy irtózatós kaptató útnak tetejében, a brekinskai új magyar református templom emelkedik, mint első jele a magyarság ébredezésének. Klippel Lajos derék magyar lelkész kis iskolájába csak 29 gyereket. tudott begyűjteni, mert a katholikus magyarság (a község 300 magyar lelkéből 170 reformatus és 130 katholikus) a. horvát iskolába jár. A ki Brekinskáról egyszer körülnézett és egy csöppnyi sociologiai érdeklődés van a szive fenekén: lehetetlenség, hogy el tudja feledni ezt a környéket. Messze utazók nem hozhatnak oly különösségeket, mint a minőket a magyar állam tetőzete alatt fedezhetünk föl a valóságos magyar gyarmatosok között.

Először Brekinska népe. Kemény magyar, még pedig somogyi, de katholikusok jöttek Győr és Sopron vármegyékből is. Két nagy hullám hozta őket: a hatvanas, s megint a nyolcvanas évek elején, azóta sem szünt meg egészen Somogygyal az ember-csere. Az anyakönyvben 1868-at találtam kezdőévül, de erősebben 1878-ban tudott a magyarság itt gyökeret verni, a mikor a horvátok innét lehúzódtak az elokkupált Boszniába. Egy horvát kivándorlás nyomába lépett. a magyar telepedés s e kettős mozgalom fölé most négy éve került a harmadik: az Amerikába utazás. A nép-réteg tehát ugyancsak csuszamlós; semmi megállapodottság. Fiatal, tengerentúli gyarmatokban látni ily laza kötésű társadalmi alakulásokat; s mi most valóságos magyar gyarmat-formatióra találunk itthon.

Körülnézegetve Brekinskán, járva a csűrök és porták között, egy-egy jó gazda fél-jobbágytelket. tizenkét holdat kerekített ki magának különös tapasztalatok rajzanak körül. Az még hagyján, hogy a fiatal legény, kivel beszélek, öt friss golyót visel magában, a hatodik a torkán megakadt a gombban, csak az ütődése látszik. Ezeket a gáji korcsmában szerezte, hol rakja-ivás közben, a tikász vásárlásán szóvita támadt a szerbekkel, s azok nemzetiségi indulata mindjárt fejsze, puska után kapott. Ilyen nemzetiségi üszkök hevernek szerteszét. De furcsább, mikor a pompás faragású botról, melyet kezembe fogok, hallom, hogy ezeket az eredeti kacskaringókat a faragója Somogyban tanulta, tíz évi fegyházban; igaz, most már nem csinálhat újat, mert azóta le-

ütötték épen a jobb karját. Ide-oda kérdezősködve, új meg új házakról hallom, hogy gazdájok több esztendőt ült odaát a Dráván tul. Végül látogatom meg a legtekintélyesebb gazdát. 1868-ban jött ki Somogyból, 800 forintján itt 14 holdat szerzett akkor s megér ez ma 3000 forintot, de egyéb vagyonka is szépen van hozzá. Tisztességét, igazmondását ismeri minden lélek. Otthon mégis véletlen finánczölésért (valami kis csempészet lehetett a dologban) három esztendőre marasztalták.

Mit jelent mindez? Mit szól a brekinskai gyarmat? Annyit, és nem többet, hogy a «somogyi bicskások»-ból itt lett földet biró paraszt. Birótól, börtöntől, verekedő társtól, sok más hatalmasságtól menekedtek ide. És az az olcsó föld megkötötte őket, jobban odalánczolta a tisztességhez, szerző munkához, mint akármilyen bilincs. Mert erős, gyarmatos munkába fogtak szerzett földjökön, csak úgy, mint az ausztráliai föld-feszegetők. Elmondják, hogy a «ráczok» tőlök tanultak meg kenyeret enni, ekével gazdálkodni, sőt eleintén még magyarul is tanultak tőlök. Annyira mégis sohasem került, hogy ők a szerbekkel összeházasodtak volna. Most is a falu nagy része vállalkozott egy erdőrész kiirtására, melyet az uraságtól (Biedermann-család) vett meg egy bácskai sváb; az irtásért jár nekik az ág, a gyökér, két évre a föld kukoriczára és a harmadik évben felesre. Az úttörő munka tehát foly, mig tart benne, s mig föld kapható, mert a kiszorultakat azután viszi el Amerika, mely a filiale felől kezdett idenyúlni, Gájon volt az ügynöke. Azért ki-kitör duhaj természetök. Ha gyűlésre hivják őket (például a presbiteriumban), megátalkodott hallgatásuk, mely az urak előtt» nem akar semmiről megnyilatkozni: ez a régi cselédek bizalmatlansága, mely nemzedékeken át tart. Ezek a maradványok, de kóbor, rendbontó élet helyett rájok szállt a szerzés; a szilaj vér építő telepessé lett a maga munkáján. És az a nagy mágus, mely igézete alatt tartja őket rendes időben: az a tulajdon, a föld. Hatalma azonban csak addig terjed, míg szűkké nem válik a határ.

A brekinskai magyar telep az elmondottakon fölül azért is érdekes, mert példáján látszik, hogy hányszor elmulasztottuk a magyarság szervezését. Mint mondám, most készült el a magyar templom, melyre Amerikából is küldtek 311 ko

Budapesti Szemle. CXXIII. kötet. 1905.

3

ronát az atyafiak s a horvát országos kormány, miután a tervek bemutattattak, háromezer koronát adott. Ez mutatja, hogy jóakarattal s körültekintéssel a magyarság jogos szervezése keresztül vihető. Mégis a bevándorlás első éveiben a mint az anyakönyvből kiirtam csak Krób Ferencz præorans érkezett itt, még pedig, mert nem volt lelkészi képesítése, esketett a főtisztelendő egyházkerület jóváhagyása reményében». 1870-ben jött a rendes lelkész, ám iskola csak 1891-től kezdve tartatott, akkor is csak három évig volt rendes tanító; azután csöndesen megszünt a tanítás, mert a környéken is megnyiltak a nagy, szép horvát iskolák.

Brekinska után tartsunk még szemlét a pozsegai magyarság többi tanulsága fölött. Kutina, Popovácz ugyan azelőtt ide tartoztak (Belovár m.), de most már a zágrábi lutheránus pap köre terjed ki rájok, pedig ha jól tudom nem ért magyarul; így maradt ki a magyar egyház alól Popováczon 200 magyar (ebből 120 református, a többi katholikus hitü). Ellenben egészen a brekinskai typust látom Govodje Poljén. Bevert ablakot és bevert fejet itt is, valamint Gájon (ezt föntebb említém) eleget találni. A magyarok nagy bizalmatlansággal panaszkodkodtak az ellenök szervezkedő más nemzetiségek ellen. Hogy mely verekedésre, hogyan, miért, kik készülődtek nem az én dolgom. De új, friss nemzetiségi bizalmatlanság hangulatát tapasztalom. Szitják-e, nem tudom. De a közigazgatásnak nagy jó indulatot és óvatosságot ajánlanék, mert mikor a paraszt azon tüzel, hogy a «právát», az erdei jogot, melyik fél-falu vegye el erőszakkal a másiktól: akkor könnyen kicsap a faji háború. Ilyenkor a földvágy bujik bele a nemzetiségi köntösbe s abból égő veszedelem lehet. Azt látom, hogy ez a «prava » -mozgalom terjed, harapódzik a közeli filiákban is. Jamariczán, a hol 270 magyart számlálunk, s ebből 100 volt katholikus és 170 református hiten, nem egyszer fejszével, puskával őrzik magokat az egy fajtabeliek, mintha állig fegyverben kellene védeni a «pravá-t és a békességet. A jamariczaiak márczius 15-iki ünnepélyt is tartottak, olvassák a földmivelési ministerium Néplapját, s minthogy nincs iskolájok, így mégis hallanak arról a Magyarországról, mely a horvát iskolai térképen nincs beleirva a mappába. Igen messze lehet.

Legpuhábbnak, egészen porhanyónak találom a magyar

ságot Desanováczon. Itt a folytonos szlavoniai nép-gyüremlés is újabb szint kap: tudniillik erről a csehek szorították ki a szerbeket. Azt a nevet olvasom még, hogy «Julius Terek »> s csakugyan kisül, hogy a magyaroknak «hivatalosan» kell írni neveiket s úgy meghorvátosodik a nevök - szokásuk, hogy utóbb abban is maradnak aztán. A postamesternő, ki tiszta magyar születésü, már vonakodik a magyar kérdésre feleletet adni. Nevezetes telepünk Krestelovácz, a hol 332 lélekkel vagyunk képviselve (179 férfi, 153 nő; legtöbb katholikus), iskolásgyermek volna ötven, de magyar iskola 1904-ig nem volt. (Az iskola csakugyan megindult 1904/5-ben 50 tanulóval). Pedig időnk itt is lett volna hozzá, mivel 1860és 69-iki bevándorlásból született meg a telep; ma már nincs hazulról beszivárgás, inkább, a csehek kezdésére, Amerikába próbálkoztak néhányan. A magyarság összetartásának itt erős gyökere lenne a vagyonosságban. Épen azért nem értem, hogy mikor legtehetősebb magyarunknál meglátom a millenniumi kiállítás oklevelét a falon, miért van az horvátosan «Pavas Horvát»-nak czimezve. A bemutatások sorát befejezhetném Ivanopolyeval, annak bizonyságául, hogy az itt dolgozó negyven német munkás tudott német iskolához jutni és megtetézhetném még egy pár kisebb község nevével, honnét szintén somogyi kanászok kerülnének szemünk elé. Nagy multat vonszol némelyik maga után, míg ide lecsúszhatott, magyar colonistának. Mert azok.

A pozsegai magyarságnak még egy typus-csoportjával kell megismerkednünk, hogy a képet összeállíthassuk. De a csoport már összefog a verőczei településsel. Azért e Gyulavészt, Kis-Czepüdlakot, Czepüdlakot összefoglalom a viroviticzai Terezovácczal s ezen megyünk tovább. Gyulavész ma Veszprémmegyei németek telepe; annyira német, hogy a mint tapasztaltuk, a közéjök tévedt magyar is elnémetesedett itt szlavon földön s közel a Drávához. Kis-Czepüdlakon sincs sok nevezetesség: húsz sopronmegyei magyar család tanyázik itt, svábokkal vegyest s mindössze azon panaszkodnak, hogy míg a templomban horvátul is, németül is hirdetik az igét, magyar prædicatiót nem hallanak. De ezután lőcsös szekéren, rettentő vízmosásos dülön megyünk föl a hegytetőre, az erdő sűrűségébe. Fönt van: Czepüdlak.

Mikor Dél-Californiában jártam az ős-erdők s a fekete

levelű, vörösbelű óriás fák között, nagy magasságú hegyen megcsillant az erdőirtó pionerek tűze s a nagy fejszékkel elénk jöttek: épen ilyen érzésem volt. A rügyező, mézgátcsöpögő erdőből kijutva, vöröses fatönkök között ott álltak a kemény magyar pionerek; mögöttök, a hegyi tisztásra rejtve az irtás-falu, Czepüdlak. Húsz éve jöttek Somogyból, Tolnából e bozótba s azóta szekerczével teremtették magoknak a szántóföldet. Ötszáz holdat irtottak ki. A mi legelő, ugar-föld akkor itt romlásban volt, azt harmincz holdban ezer forintért megvették, adóhátralékból kiváltották. «Akkor a vadak voltak itt» így jellemzik nekem a bennszülött szerbeket. A «vadak» gyümölcsfaágakat hasogattak le, 12 holdból egyet kerítettek be vetés alá. Most, a ki megmaradt közülök, annak több mérője terem, mint azelőtt az egész falunak. Így lett itt cultura a magyarok irtása nyomán.

És mi Californiáról többet hallunk, mint a mi fajunknak úttörő vállalatáról idehaza. Tökéletesen elfeledkeztünk rólok. Csak a szomszéd «obscsina» horvát jegyzője tart írást rólok, a ki alig felejthette el, hogy 1848-ban apja ellenünk pusztult el. Felnőtt, 19-21 éves fiatalokat találok itt, kik se írni, se olvasni nem tanulhattak, mert csak az jutott betűhöz közülök, a kiket hazaküldhettek Magyarországba, a melynek oly közel kellene lenni és mégis oly igen messze van. A gyerek, ki most innen lejár horvát iskolába, hóvíz idején. veszélyes szakadékokon bukdácsol át; néha haza sem tud jönni a kis cseléd. Pedig 70 házzal, hatvannégy gyerekkel 50 magyar család lakik itten. Harmincz magyar embert gyűjtöttünk össze, azok mutatták, hogy a régi ordonáncz ház romjai mellett a Tüköry-uradalom adna telket s oda kerülhetne az iskola. De elmondták azt is, hogy veszendőnek látják kis telepöket, mert a föld bérét s az irtásét fölemelték, úgy hogy most nem vehették ki bérbe "és potyára maradt». Ez aggódások között vitt el a lödörgös szekér Czepüdlakról. Orákig hajtottunk a nagyszerű erdön. Órákig akkor, sokáig aztán kergetett az a töprengés, hogy mikor lesz egyszer a magyarságnak jó kedve ahhoz, hogy fölfedezze saját, vérbeli pionerjait?

Érkeztünk Trezováczra, Viroviticza zsupánságban. Abban a nagy kigyózásban, melyet e csücskétől kezdve a Dráva