Oldalképek
PDF
ePub

tekintünk az életből vett typusunkon és nem csukjuk be erőszakkal szemünket, azt kell mondanunk, hogy a nép maga keres-kutat egy módot, melylyel fő-fökérdését, a munkabér-kérdést megoldathatná. A felkavart és útrakész áradat, melyet már láttuk megszállott Amerika közelsége, önmagát hajlandó lekötni akkor, ha földdarabokhoz juthatna. Ösztönszerűleg keresi az ellensúlyt ebben a módban, mely a kizöldelő rög erejével köti le a családokat. Az idefűzött családok adnák meg nemcsak a zsellérség boldogulását, hanem megadnák azt a munkás-erőt is a családtagokban, mely a gyárakat megtöltheti és - ha megfizettetik a földbirtokost is ellátja.

A ki érezte azt a perzselő hevet, melylyel a földéhség tör ki népünkből, a ki föld-daraboláskor látta, hogy nem csak az Újvilágtól fogja vissza, de onnét a nagy messzeségből is hazahozza őt (1. I. fejezet) a felszabadult határ: annak nem szabad kételkednie. Az út világos: meg kell kisérelni az előnyomulást. Nincs tapasztalat, mely ellene szólna, de ezer meg ezer élő adat kívánja megvalósítását. Tegyük hát meg a próbát, először a kutatás keretében, még pedig kettős arcz-él felé.

Első próbatételünk szól magának a népnek kisérletéről. Azok a dunántúli vármegyék, melyek a Balatontól délre terülnek el, már egyszer valósággal megindultak a föld-hódítás útján. A szlavoniai kivándorlás erről beszél. Igazibb, érdekfeszítőbb bizonyítékokra, mint a szlavoniai magyar telepek eleven igazsága, semmiféle reform-tervezés nem támaszkodhatik. Őket fogjuk tehát szóhoz juttatni a következő (III.) fejezetben.

Második próbánk *) a kivándorlási kutatás eredményeinek egybevetése lesz. Az a terep, melyet évek során át bejárt vizsgálgató útunk, elég kiterjedtnek tetszik ahhoz, hogy az adatok és benyomások változatos sodrából kiemeljük azt, a mi állandó meggyőződéssé erősödött. És ha ebben a meggyőződésben talán - lesz egy szemernyi a kibujdosó népnek élő igazából: akkor meg kell annak valósulnia. El kell tüntetni akkor azokat az akadályokat, melyek ezer és ezer munkásnak ide kötését meghiusítják s ha ez meglesz,

--

*) L. IV. fejezetet.

akkor nemcsak a munkás-hiány szűnik meg, hanem meg van teremtve az az alap, melyen gyáripar és mezőgazdaság együtt oldják meg a munkabér problemáját.

III.

A szlavoniai magyarság. — Magyar telepek Pozsega, Szerém és Verőcze megyékben. Szláv motivumok. A magyarság különös helyzete.

A hivatalos statistika 1902-re Fejér, Győr, Vas és Veszprém megyékből 3689 kivándorlót mutat ki; ellenben Baranya, Somogy, Tolna és Zala csoportja együtt ugyanakkor csak 747 kivándorlót adott. Szembeszökő a nagy különbség. Tüstént azt kérdezzük magunktól: vajon mi oka lehet ennek? Nincsen-e itt oly termelő talaja a kivándorlásnak? Nem indult e vármegyékből is népáramlás vagy az talán más kaput talált magának?

A felelet a Dráva túlsó partjairól szól felénk. Belovár-Kőrösmegyét 14.047, Pozsegát 13,710, Szerém vármegyét 22,657, Verőczét 30,983 magyar üli. Ez a négy megye Eszéknek 2212 magyar ajkú lakosával 83,609 főnyi magyarságot ad. A népességnek 3.2%-tól kezdve, melyet Belovár-Körös terüfetén találunk, Pozsega 4.6%, és Szerém 6.1 százalékán át fajunk aránya Eszéken 7%-ig emelkedik, Verőczében pedig 12.8%-ra rúg. E számok mögé kell bepillantanunk, mert úgy tetszik, hogy különös, fajunkat érdeklő jelenségek várakoznak a kárpit mögött.

Oly nagy, oly jelentős elcsuszamlásáról van szó a magyar népnek, melyet csak dagadó folyamok mellett látunk, mikor hatalmas sodrukkal az egyik partról tömegben tépik-törik rétegről rétegre a földet, hogy a másik parton új meg új területet teremtsenek vele. Ehhez a geologiai átalakuláshoz hasonlít legjobban nagyjában a szlavoniai bevándorlás. Ezért legsajátságosabb részlete kivándorlásunknak s épen a dunántúlinak. De több ennél. Próbája azoknak a kivándorlási okoknak, melyekről typusaink és adataink beszéltek, olyan próba, melyet sem Amerika, sem Románia tanulsága nem pótolhat. Próba, melyet saját vérünk magának csinált meg életösztönétől hajtva, a sociologiai laboratoriumnak egy ritka kísérlete. De több a kivándorlási kuta

tásnál és több a próbatételnél is. A magyarságnak oly rendkívüli képletére bukkanunk itt, mely elfeledett gyarmatossá teszi őt saját államában. Hasonlót, megközelitőt ehhez az egész földtekén hiában keresünk.

Nézzük meg a főtelepeket, elfogulatlanul, a mennyire csak tőlünk telik. Ha nehéz is néha megküzdeni a multak hibájával, a jelennek fonákságaival: mégis félre kell tolnunk minden hangulatot; itt most csak a szlavoniai magyarság egyszerű áttekintéséről lehet szó s másról semmiről. Mennél csöndesebb lesz objectivitásunk, annál erősebb lehet a reményem, hogy annyi félreértés és izgalom között sértetlenül közeledhetünk az igazság felé. Erre az igazságra pedig szüksége lehet nemcsak a kivándorlás kutatójának, hanem nem. zetiségi politikánknak is.

A pozsegai hegyek egymásra torlódnak, megrakva sudár tölgy- és szilerdőikkel; tavaszi rügyezéskor alig tud betelni az ember levegőjökkel, mely tele van nehéz, mámorító szaggal. Közöttök, gazdag meleg források mellett ül Daruvár: a mint innét fordulnak a völgyek, úgy húzódnak el bennök a magyarságnak szétdobált csatárlánczai. Vasárnap a daruvári piaczon tarka himzések különböztetik meg a horvát, szerb, sváb, magyar gyülekezőket, a mint a harangszót várják. A szerb templomon nem egyszer a szerb zászló is megjelen, míg a magyar magánosoknak lassanként el kellett szokni a mi színeink kitűzésétől. A Tüköry-uradalom magyar cselédsége a katholikus templomba oszlik; a plébános horvát, de a magyart is megtanulta. A református hívők bevonulnak az újra támadt kis templomba, melyet olvasókörrel gondoz Földváry Jenő lelkész, de iskolája nincs. Hanem ide kapcsolódik még négy főegyház és 27 szórvány, együttesen 1200 lélekkel. A szórványok oly messzire hullottak, hogy a pap négy helyen egy-egy magyar parasztot bizott meg a káté-tanítással s ez olyan jól bevált, hogy Basztajin (1. alább) a német protestáns gyermekek is, bár övék a többség, oda gyülekeznek a magyar zsoltár-olvasásra.

Mióta a vörös-fehér-kék paraszti gombok divatba jöttek, azóta a nemzetiségi torzsalkodás is hamarabb tanyát üt a piaczon s választásokkor fölgyúlad a szenvedély. Az ágáló, beszélgető magyarok jobbára vinczellérek. Történetök Somogyban, Tolnában, Baranyában kezdődik (egyik volt csak

Győrmegyébe való) s a hatvanas évektől kezdve szálltak át Szlavoniába; otthon eladták 1-2 holdjokat s abból a pénzből itt 10-20 hold tellett. Utánok a gyöngébb munkások is átjöttek s a szőlőhegyekben telepedtek le. Egyik beszélgető emberemnek fia már itt született, a horvát iskolában tanult, (mely igen szép, erős állami épület), azután otthon a maga emberségéből kipótolta a magyar betűt. De már újabban az iskolában az uradalmi alkalmazottak gyermekei is elhorvátosodtak, nemegy horvát nevet váltott. A piaczon gyűlő-oszladozó népség leginkább azt emlegeti, hogy a főszolgabiró azelőtt értett magyarul, ma nem tud, a biróságoknál nem szivelik a beszédjöket s azt sem értik, hogy a kórházban miért veszik föl őket horvátokul. De hát ez így van, s a mint visszamennek a vasárnapi gyülekezés után falvaikba, mind érzi a sok fonákságot, de alig tudja okát, rendjét adni. Csak magában tartja.

A környékbeli faluk azután, csodálatosan összegyúrt népelemeikkel, újabb meg újabb érdekességeket rejtegetnek. Mert Daruvárott a reformátusok is csak 1885-ben tömörültek egyházzá: a súlypont mindig a falvakon volt. Ha Basztajiról veszem az első fölvételt (melyről már előbb szóltam), ott csak a postamester horvát, a lakosság cseh, magyar német és szerb; úgy hallom, hogy legjobban megértik egymást a református magyarok s a szerbség. Itt és a szomszéd Korenicsán kezdődött 1864-ben Somogyból az áthúzódás, földés ház-szerzés. Az egyik «rácz » házból (szerbek építették, a mint a formáján látszik), kiszól a gazdája s megértem a szavából hogy egy veszprém megyei tanár-ismerősöm rokonsága, a ki évtizedek óta nem látta familiáját, mert ide vonzotta a szlavon föld. A másik kimeszelt rácz portán (ez már Koreniczán van), üldögél a tisztes, jóképű Móricz gazda. Lassan ejti a szót, de nagy szivességgel: Somogyból jött cselédül a «Lippi herczeghez» (Schaumburg-Lippe), azután itt három holdat vett. Jöttek utána a többi magyarok, míg a nyolcvanas évek végén megszünt az ideszállingózás. Az ő története a telep története is szolgai sorból lettek földbiró parasztokká. Mikor megérkeztek: a «ráczok» lompossága következtében temérdek «erdei adó» (vagyis: adóhátralék) feküdt a falun; ők akkor kitisztázták; új renddel, új szorgalommal nevelték a falut. S a ki szerb megmaradt, az már tőlök tanult, attól

:

már nem lehet se házat, se földet venni. Ebben az életrajzban van meg Korenicsának és szomszédságának története és megvan benne a kivándorlási «járványnak » életerős tanulsága.

Még tovább is van. A magyarság most kezd csak egy kicsit szervezkedni, református egyháza által. Az újonan épült kis kalvinista templom körül összegyülekeztek a magyarok s a papjok (Földváry) iskolára gyűjtötte őket. (Ez az iskola meg is nyilt 1904/5-ben 30 gyerekkel, egy tanítóval). Összeirtak 18 református és 16 katholikus gyermeket magok közt. Hogy hány maradt magyar tanítás nélkül eddig, a mikor a magyar bevándorlás megkezdése után negyven esztendő mult el s csak most kezdődik a szervezés erre nem lehet, de talán nem is lenne jó feleletet kapni. Elég, ha fölvételünk megmarad a pillanat-fényképnél.

Basztajiból 4-5 évvel ezelőtt Amerika felé kezdődött a kivándorlás. Most harmincznál többen vannak kint, de azután a környék is megindult. Korenicsán már megtért amerikánusokkal beszélhettem, s így Daruvárott meg sem lephetett az, hogy bolt-díszül Alleghany füstölgő látképét látom. Az amerikai kivándorlás újabb keletű itt, mint a Dunántúl s mindenféle nemzetiséget egybekever. Hanem bevallott nevezetessége az, hogy akkor született, mikor könnyen már nem volt «rácz » ház és föld szerezhető s minden eredménye abban mutatkozik, hogy lehetőleg hamar visszatérnek és megint annak a földnek árát hajtják följebb-följebb. Így lesz a 40 frtos holdból Basztajin 200 frtos és Korenicsán a 300 forintoshól hatszázas. Így készülődik egy második kivándorlás az első letelepedés után - ugyanazért a drága földért. A mágnes mindig ugyanaz maradt, csak nekünk nem kellett volna azt elfelednünk, odaát a Dráva fölött.

Maradjon hát emlékezetünkben ennek a magyar gyarmatosításnak példája. Forgassuk magunkban földből fakadt bizonyságait, míg átkanyargunk a régi szerb falukon, melyekben még a házközösség nyomait találjuk pusztulóban. Szurtos faházak, szalmatetővel, kémény nélkül, mert sváb vagy magyar, cseh, vend telepesek ide nem érkeztek.

A pozsegai magyarságnak legerősebb körzetébe vonulunk most ki Daruvárról: a megyének egész nyugoti fertályát lepte meg fajunk beszivárgása. A magyar karéj eltart egészen Pakrácz-Lipikig, a hol 63 reformatus, ugyanannyi

« ElőzőTovább »