Oldalképek
PDF
ePub

«Alig hogy betelt sorsom és megvakúltam, azonnal megtanultam a Braille-jeleket írni és olvasni, de meg kell vallanom, hogy nagyon ritkán használom ezt a tudományomat. A dombos jelek megírása és ilyen művek elolvasása borzasztó sok ideig tart és rettenetesen kifárasztja az ember idegeit, úgy hogy szó sincs arról, hogy ehhez folyamodnék az ember, ha módjában áll fölolvastatni magának s leíratni azt, a mit akar. Én tizenöt éves koromban vesztettem el látásomat s így nem tudtam még olyan gyorsan és olyan könnyűséggel írni, mint egy idősebb ember. Igy aztán 26 évig el voltam irás nélkül. Most néhány hónapja írógépet szereztem be magamnak és ezzel teszek kísérletet.»

A Braille-jelek olvasása különösen kínos lassúsága miatt, ha olyan könyvekről van szó, melyeket csak át akarna az ember futni, végig lapozni. mint például valamely könnyű olvasmányt, regényt. Ennek a lassúságnak az az oka, hogy a tapintó-újj egyszerre csak egyetlenegy betűt érzékelhet, míg szemünk egyidejűleg több betűt ismer föl; átlagban legalább is hét betűt foglal össze olvasás közben a szem egy-egy szökellés alkalmával, ha a nyomtatott soron végig tekint. Igy tehát ujjunkkal legföljebb csak hetedrész olyan gyorsasággal vagyunk képesek olvasni, mint szemeinkkel.*)

A föntiek ellenében azt lehetne megjegyezni, hogy minden nyelven kidolgozták a Braille-irást orthographikusan rövidítve. Igaz, de hogy a franczia nyelvű ilyen rövidítésekkel végezzek. azokkal körülbelül csak egy harmadrész nyereség érhető el ez is csak a fölhasznált papirosra vonatkozik: az irás időtartamá

*) Ha valakit ez a kérdés különösebben is érdekel, megkeresheti értekezéseimet, melyeket e tárgyról az Annales d'oculistique 1878. és 1879. évfolyamában közöltem, pl. azt a tanulmányomat, mely az olvasás hygienájáról a Société de médecine publique évkönyvében és a Comptes rendus de la Société de biologieben jelent meg 1878- és 1879-ben. Néhány czikkem a Revue scientifique 1879 nov. 22-iki és a Revue d'hygiène 1880-ik évfolyamában a könyvekkel és a kurtalátással foglalkozik; ugyanezek a szaklapok 1881-ik évfolyamában néhány dolgozatom olvasható a nyomtatás történetéről, különös tekintettel a látás egészségtanára. Felhivom ezenkívül az olvasó figyelmét Lamarrenak tanulmányára, melyet az én laboratoriumomban s az én vezetésem alatt végzett. Czíme: Szemünk mozgása olvasás közben. (Comptes rendus de la Société française d'ophthalmologie 1898 p. 354.)

nál csak egy negyedrész a megtakarítás, míg ilyen rövidített jeleknek olvasása is épen olyan hosszadalmas, épen olyan lassan történhetik, mint a rendes Braille-jeleké; úgy hogy az olvasást a rövidítés épen nem gyorsítja.

1900-ban egy amerikai ember: M. Hall, kitünő gépet szerkesztett a Braille-íráshoz. Három billentyűt hozhat mozgásba a bal kéz három újja s ugyanannyit a jobb kéz három újja. Érthető, hogy ezzel a géppel épen olyan egyszerűen és gyorsan lehet leadni a legösszetettebb jelet, mint az egypontosat. Igaz, hogy a készülék drága, 115 frankba kerül, súlya is több kilogrammot nyom, de ezenkívül még munkaközben nagy lármát is csap.

Ezek ugyan olyan hiányok, a melyeken nagyon könnyen fognak segíthetni, de azért még sem tartom valószínűnek, hogy az írógép valaha is kiszorítsa a gyakorlatból a zsebtáblát. Igaz, hogy a Hail gépével háromszor olyan gyorsan lehet írni, mint a szurkáló árral.

Ha számtani műveleteket kell végeznünk, a Schleussner-féle nürinbergi táblát vagy a cubarithmust használhatjuk, a mely utóbbit az Institution Nationale hozza forgalomba. Ez arra is alkalmas, hogy az első irásgyakorlatot Braille-jelekkel rajta végezzük. Ha nincs ilyen cubarithmusunk, akkor, ha a pontos jeleket megszurkáltuk, megfordíthatjuk a lemezt és kitapogathatjuk irás közben a számítás időközi eredményeit. Ebben a tekintetben legjobb tanácsokkal Barazer könyve szolgál.*)

Ha felnőtt emberről van szó, a ki ilyen korban vesztette el látását, az nagy hasznát veheti a Braille-jeleknek, ha ilyen módon jegyzi föl egész röviden azokat az adatokat, melyeket beszélgetés közben hall. Én sohasem hagyom el kis aluminium

ból való zsebtáblámat.

Szerencsétlenségemre ennek a kis, forgalomban levő táblácskának olyan az alakja, hogy annak kezelése nagy ügyességet követel, nagyobbat, mint a milyennel én rendelkezem.

Én ugyancsak számok és nevek följegyzésére használom, de mégis jobbnak láttam, ha olyant készíttetek, a melyen csak hat sor van (és nem 9), egy sorban pedig 16 betű fér el (nem pedig 23).

A Braille jelek továbbá nagy hasznomra vannak, hogy se

*) Le commandant Barazer: Conseils aux personnes qui perdent la vue. In 8° Dunod Paris 1887.

gélyökkel megőrzendő irásaimat rendben tarthatom; ilyen jelekről ismerem föl okmányaim borítékát. Megfelelő papirból lehet ilyen fölismerhető borítékokat a kereskedésben is kapni, de erre nincs valami nagy szükség, mert már használt papirost is föl lehet erre a czélra használni, például regiszterek maradványát. A használt papir is jó a vaknak, hiszen ő úgy sem látja, hogy milyen a színe, be van-e irva: ha azonban a vak ilyen papiron akarna érintkezésbe lépni olyannal, a ki lát, már rosszul állana ügye. Ha olyan dologról van szó, a mit nem kell megőriznünk, a mi nem tesz meg hosszú útat a postán, ilyen czélra a közönséges papir is egészen alkalmas. Braille-jeles könyvek papirján azonban, ha még olyan vastag is az, akárhányszor a használás vagy ügyetlen kezelés következtében elsimúlnak a dombocskák.

Sok mindenfélét mondhatnánk arra nézve, hogy miként kell a Braille-jeleket megtanúlni. Én azonban nem időzöm ennél a tárgynál, mert ez már sokfelé meg van írva. Egyébként tanító nélkül is könnyű megtanulni a Braille-írást, és ebben nagy hasznát vehetjük a könyves boltokban kapható gyakorló könyveknek. Különösen ajánlhatom Monchard kapitánynak az Association Valentin Haüy kiadásában megjelent könyvét, valamint az én gyakorló könyvemet, melybe a rövidített franczia orthographia is bele van szőve.

Ha az ember a Braille-írást meg akarja tanulni, kezdetben egész nap azzal kell foglalkoznia. Semmi mást nem szabad egész nap tenni, csak a Braille-jelekkel törődni: az sem baj, ha az ember néhány napig annyira fölizgatja magát, hogy ezek még álmát is tönkreteszik. Naponként sokszor kell hozzá ülni a tanuláshoz; egy-egy leczke ne tartson nagyon hosszú ideig, nehogy figyelőképességünk vagy tapintásunk érzékenysége fölmondja a szolgálatot: az olvasáshoz két kezünk mutató-újját használjuk, ezeket egymás mellett tartva helyezzük a jelekre s egyidejűleg mozdítsuk őket tova - váltogatva írjunk és olvassunk Braille-jelekkel - és tanuljuk meg könyörtelen szigorúsággal a Braille-jelek egymásutánját, úgy, a hogy az a táblázaton adva van. Ha azt az eljárást követjük, a melyet a föntiekben körvonalozni megkíséreltem, akkor nem kell valami kitünő emlékező tehetség hozzá (az enyémet még életkorom is meggyengítette), s néhány hét alatt annyira viszi a tanuló, hogy le tudja írni és el tudja olvasni a Braille-jeleket, a minek azután minél hamarabb kézzelfogható hasznát látja. Ha a tanuló kezdetben

nehéznek találja a szűk koczkák használását, jól teszi, ha nagy négyzetes táblán ír. Ilyen az úgynevezett prágai tábla, melyet a bécsi Institution Nationale hozott forgalomba. De szintén óriás méretű jeleket lehet kinyomkodni a British and Foreign Blind Association tábláin, melyeket Londonból kell hozatni.

Mindent egybevetve, a Braille-írás óriás szolgálatot tesz a vaknak és pedig annál nagyobbat, mennél fiatalabb az illető és mennél jobban el van különítve a többiektől.

A Braille-írással megtalálja a vak annak a módját, hogy magát művelhesse, elfoglalhassa és hogy bizonyos fokig szórakozásáról is gondoskodjék. Ilyen könyvet nagy számban kap minden művelt államban; Francziaországban különösen gazdag az Association Valentin Haüy olvasóterme. Sok vak járatja magának a Le Louis Braille czímű lapot, melyet az ő használatukra nyomatnak.

Sajnos, hogy a legtöbb könyv, de a Revue Braille is, rövidítésekkel készül, sajnos továbbá, hogy a különböző országok, illetőleg nyelvek rövidítései olyannyira eltérnek egymástól, hogy bizony alig akad vak, a ki idegen nyelven, rövidítve nyomott Braille-jeles könyvet képes volna olvasni. Az bizonyos, hogy addig nem szabad a rövidített írással foglalkozni, a míg tökéletesen el nem sajátítottuk a teljes, a rendes írásmódot. Ha azután valakinek kedve, türelme és ideje engedi, ám hatoljon bele a rövidített írás rejtelmeibe is.

Mielőtt azt tanulmányoznók, hogy milyen gyorsan képesek a vakok írni és olvasni, soroljunk föl néhány olyan adatot, melyekből hozzávetőleges fogalmat alkothatunk magunknak arról, hogy milyen gyorsan képes valaki gondolatait kifejezni. A mennyiben itt szavakról beszélek, akkor a gépírás elvei szerint mindig a névelőt, a ragot, a képzőt a tővel együtt egy szónak veszem. Például l'homme» így egészében egy szónak számít. (Magyarúl a névelő az az ember kifejezésben már nyelvtanilag külön szó gyanánt szerepelne.) A gyorsaságot akadályozza az ékezetek, irásjelek fölrakása, a nagy betűk jelelése: épen így ez a továbbiakban a Braille-írásra nézve is kötelező.

Nem okoz nagy fáradtságot, néhány adatot a művelt ember «néma, olvasásának gyorsaságáról beszereznünk. Vannak ugyan óriási eltérések e tekintetben, de azt azért mégis biztosan állíthatjuk, hogy minden szót elolvasva, a művelt ember magában ötszáz szót könnyen átfut szemeivel perczenként.

Jobbak az értesüléseink a hangos beszédről. Az Institut Stenographique (150, Bouleward St. Germain, Párisban) adata szerint a leglassúbb beszédű szónok is többet ejt 100 szónál perczenként, de kétszáz szónál többet a leggyorsabb beszédű sem hadar le.

Gyakorlott gépíró órákon át tud perczenként 40 szónyi sebességgel írni. Az eddig elért legszebb eredmény ezen a téren (az 1900-iki párisi világkiállításon) 67 szó, átlagban azt mondhatjuk, hogy a gépírásnál négyszer gyorsabban megy a fönhangon való olvasás. Azt hiszem, hogy olvashatóan kézírással legfeljebb húsz szót lehet perczenként írni, vagyis a kézírás kétszer annyi időt igényel, mint a gépírás. Nagyon gyors irással, ha az ékezetek és az i betűk fölött a pontok lemaradnak, de az írásjelek nem, annyira olvashatóan, hogy az illető maga könnyen oda tudja azt bármikor olvasni, nem lehetetlen 35 szót is leírni egy percz alatt. Láthattuk föntebb, hogy én írótáblámon 5 szóig viszem.

A távirdászok 25 öt betűs szót tudnak perczenként a Morsegépen továbbítani, de ekkor már a nagy betűket, sőt az ékezeteket is elhagyják. Ezt tehát körülbelül a kézírással együvé foglalhatjuk. Az érkező állomáson az a tisztviselő, a ki fölveszi a táviratot és pedig a gép kopogása szerint, hallás után: kényelmesen győzi a jelek lejegyzését. Megállapodhatunk arra nézve, hogy így hallásból megértenők a táviratot akkor is, ha sokkal gyorsabban követnék is egymást a jelek. Ezt azonban a továbbítás nehézsége gátolja.

1856-ban, kevéssel a Morse-gép fölfedezése után, Bourseul Károly, a franczia távirdának magasrangú hivatalnoka, arra a gondolatra jött, hogy az ő jeleik Braille-írás gyanánt volnának fölhasználhatók; készíttetett is egy olyan gépet, mely óramű nélkül járt s a mely a Morse jeleket domborúan adta vissza. A távirás kifejlett volta mellett nem lenne nehéz olyanforma készüléket összeállítani, a melyben a szokásos jelek helyett olyan két vonalas jelek volnának fölhasználva, a melyek pontokból vannak összeróva; ezeket a jeleket azután a vak hallásával ismerhetné fől.*)

Hogy most már a Braille-írásra térjünk át, sajnálattal kell bevallanunk, hogy ez mindannyi között a leglassúbb főleg pedig az olyan ember kezében, a ki öreg korában tanulta azt

*) Instituteur des aveugles. (Journal de G.) II. p. 140. Appréciation de Ballu sur l'appareil de Bourseul. Ibid. p. 162.

« ElőzőTovább »