HALÁSZ.

Nem, ha vissza előbb kapnád, Tánczod többé el se ropnád, Rajta hát! Előbb a táncz Aztán meglesz, mit kívánsz.

TÜNDÉR.

Szégyen tőled égi lénynek
Ily föltételt szabni ki,
Ha szülöttje örök fénynek,
Lehet csaló valaki?

Az a földi bűntől tiszta,
Add ruhám' előre vissza!

HALÁSZ.

Már is bánom szavamat,
Itt a ruhád, légy szabad!

TÜNDÉR.

Kapja érte meg emlékül
A föld a káprázatot,

Hogy egy tündérlányt az égbül
Lenge tánczban láthatott.

Oly habkönnyen lebegek,
Mint a bárányfellegek.

HALÁSZ.

Oly hab-könnyüden lebeg,
Mint az égi fellegek.

S míg a szárnya lengve leng,
Lég körűle zengve zeng.

TÜNDÉR.

Tölts be mindent, virágillat,
Eget, földet, levegőt, -

S mely halandók szíveig hat
Leheld édes bűverőd'!

Figyelj ember, ős időkről
Mond csodát a dal ma itt,
Zengni fogja a magas menny
Titkos, nagy hatalmait.

Mert mi sok-sok ezer féle
Lenn e földön létezik,
Áldja mind egy Istenpárnak

Teremtő szent kezeit.

Elsőül a lélekhonból

Földre e pár költözék,

Ők kezdték meg nagy erővel.

A világ épületét.

Mint az örökkévalóság

Erejök oly végtelen

S mit ez végtelennek alkot,
Abban Isten van jelen.
Végtelenség legszebb éke
A gyémántos kerek ég,
Mely az örök Istenektől
Mennyboltnak nevezteték.

TÜNDÉR.

S hol ezen a szelid holdat
Megtalálod, nézz oda:
Ott az Istenkéz emelte
Fényes égi palota.

KAR.

Harmincz égi király lakja
Az aranyos termeket,
Földi éjre szép ragyogványt
Koronájok fénye vet.
Tizenöt nap' eströl estre,
Ha beállott a sötét,

Látjuk sugárzó pompában,
Mindnek fehér köntösét.
Arany trónjok, más pompájok,
Mindent ragyogásba von,

S telt arczczal ragyog a hold is
A tizenötöd' napon.

Ám tizenhatod' nap éje

Hogyha már végére jár,

Komor zúgba kell hogy fusson

Minden éjjel egy király.

S minden egy trónt, mely üres lett Leborít sötét lepel,

S lassan fényes arczú holdat

Feketeség így lep el.

De az elfutott királyok

Búja vigaszt vár s akar,

Körülfogja azért őket

Mennyei tündéri kar.

Leng köröttök lenge csáb-táncz,

Zengenek csábos dalok.

TÜNDÉR.

Fő a tündérhadban: kedves
Tennin tündér én vagyok.

KAR.

Ah, leszállt az égi szép lány,
Gyönyört s áldást hozva ránk,
Üdvözöld őt népes ország,
Dicső Japán, szép hazánk!
Nem tölt bár itt, csak egy órát,
Kegyét bőven hinti szét

S megtanulja tőle népünk
Égi táncz-művészetét.
Lebben csillogó fehér köd
S játszadoz a lány haján,
Ég virága tűzve abba,
Annak hizeleg talán.
Égi virág illatárja,

Jelképezi a tavaszt,

Melyet a hold fölfelé vonz,

De a földünk lenn maraszt.

TÜNDÉR.

Oh csodás ez édes óra!

KAR.

Égnek tája, égi szép,
Ám a földnek is van bája,
Mit csodál az égi nép.
Szellők, hajtsatok ti felhőt,
Hogy az utat fedje el,
Melyen mennyei lakába
Jutna e tündérke fel.
De a fenyvesoldalt, felhő,
Nehogy eltakarjad itt,

Hadd szemlélje a tündérke
A Mihó tó partjait.

Százszor lásd bár, szép e látvány,

Te is, tündér, nézz ide:
Fuji hegy hófedte orma
Belebámul tükribe.

A hajnalpír első csókja
Mikor e sík tóra tűz,
Biborszint ölt, mintha első
Csókot kap a szende szűz.
A fenyvesről könnyű pára
Tó tükrére le ne szállj,
Mert láthatlan lenne tőled
Égi szemnek ez a báj.
Ez vonzott az égiekből
Ide egy párt hajdanán,

Honunk dicső Mikádója

E csodás pár sarja ám.

TÜNDÉR.

Fenn is tudjuk, hogy valóban
Isten-sarj e hon feje,
Hol az égi királynőnek,
A napnak ring bölcseje.
S azt is tudjuk, hogy az égi
Faj, mely itt uralkodik,

Bölcs ura lesz e hazának
Még év-miriádokig.

KAR.

Addig, míg a tündér-szárnyak

Lágy szelétől bérczeink,

Lassan szét nem morzsolódnak

Csupa porladt részre itt.

III.

KAR.

Égi perczek! Füleinket

Andalítja egy zene,

Melyre mintha égből vissza

Angyali kar zengene.

Hárfák bűvös pendülése

Tárogatók, fuvolák

Ezüst hangja légen, égen
Lassan, halkan dúdol át.
S ezalatt Szomejró hegynek
Büszke csúcsaira már

Aranyos fényt hint a hajnal,
A legelső napsugár.

A nagy bércz komor fején ült
Éjen át a gyász-setét

S most a Mihó ezüst habja
Tükrözi már fenyvesét.
S Ukishima berkeiben
Virágeső mért esik?