Oh de nem hisz elsimulva
Nyugszik a hab csendesen,
Csak a kikelet fuvalma
Zúga át a fenyvesen.

Csak e hang volt oly riasztó,
De már újra csöndes a tó.
Újra hálót vethetünk

S újra énekelhetünk.

HALÁSZ.

Hogy Mihónak fenyős partján
Társaim keresve én,
Kikötöttem könnyű sajkám,
És szemem körülvetém,
Csodát láttam az egekbül
Virág eső perg alá

S isteni szép dana zendül
S nem tudom, ki dalolá?
Ott csüng ím, a fenyő ágon
Egy szép, illatos ruha,
Még ilyet e nagy világon
Föl nem öltött nő soha.
Leakasztom, úgy szerzem meg,
Könnyű mint a hó-pehely,

Haza viszem a szülémnek
Kincs gyanánt, hadd tegye el.

TÜNDÉR.

Ez a köntös az enyém,

Adjad vissza, oh legény!

zadból való Fudóki czímű műben benn van a meséje. Jelen fordítás alapjául a nyolczvanas évek derekán megjelent hat kötetes No- és Joluli gyűjteményben megjelent szöveg szolgált. Szerzője ismeretlen, állítólag Szaburo Kitsugo és fia írták az 1394. és 1423. évek között, de később ismeretlen szerző ujra dolgozta. A Nó ilyen alakjában ma csak a Sintó-vallásnak templomi játékaiban él.

Nem mulaszthatom el, hogy itt is őszinte köszönetet ne mondjak Katzura Tasabu fiatal japán tanárnak, ki a fordításnál és Kozma Andornak, ki a magyar versek átsimításánál önzetlen segítséget nyujtottak. B. B.

HALÁSZ.

Hogy a tiéd, nem hiszem,
Úgy találtam, elviszem.

TÜNDÉR.

De enyém e tündér holmi,
Engem illet ez a kincs,
Tölünk ilyet elrabolni,
Földieknek joga nincs.
Ajándékul adnám inkább,
De az égben ezt is tiltják,
Kérlek hát, hogy menj s akaszd,
A hol lelted, vissza azt.

HALÁSZ.

Hogyan, hát te jó tündér vagy
S égi öltözéked ez?

Hisz úgy ennek becse oly nagy,
Hogy oltárunk éke lesz.
Égi kincse van Japánnak
Három eddig, most pedig,
Vissza bárhogy is kivánjad,
Ez leszen a negyedik.

TÜNDÉR.

Jaj, e bűvös köntös nélkül
Nem szállhatok sehova,
Zárva így nekem a légür
És a tündérek hona.
Oda immár vissza térnem
Soha többé nem szabad.
A ruhámat, esdve kérem,
Szép ruhámat visszaadd!

HALÁSZ.

Bájos tündér visszaadnom,
Mindhiába, nem lehet,

Kérhetsz búsan siró hangon,

Nem veszed meg szivemet.

Esengj százszor vagy örökké,
Százszor is megtagadom,

A ruhádat soha többé
Vissza neked nem adom.

TÜNDÉR.

Oh, ha zord szavadnak állnál,
De ne állj, halász legény,
Szárnyaszegett kis madárnál
Árvább lennék én szegény.
Nem röpülnék már lebegve
Soha vissza kék egembe.
S szárnyam' törvén, égi vágy
Földön elepedni hágy.

HALÁSZ.

Lám, a tündér földre kötve
Milyen síró, gyönge lény!

TÜNDÉR.

Magas égből földhöz ütve,
Mily kétségbe estem én!

HALÁSZ.

Azt az időt meg nem éred,
Hogy én megsajnáljalak.

TÜNDÉR.

Oh, a gyöngéd, jó tündérnek Nem való a sár, salak.

KAR.

Nézd a szegény tündér-lányka
Szemén bú-harmat fakad,
S haja, bár az ég virága,
Most lecsüngő, hervatag.
Ah, mily rettenetes kintul
Piheg gyötrött kebele!
Olyan bánkódásnak indul.
Még bizony meghal bele.

TÜNDÉR.

Nézek vágyva, de hiába,
Felhős égnek magasába,
A sugárba, illatárba
Utam oda el van zárva.

KAR.

Kik az égi bolton éltek,
Kedves vándor fellegek,
Tudjátok meg, hogy felétek,
Már e tündér nem lebeg.

TÜNDÉR.

Földi bánat megöl engem.

KAR.

Már ez nem jut fel oda,
Égi madár, bármit zengjen,
Ő nem hallja meg soha.

TÜNDÉR.

Égi szó már nem hat én rám.

KAR.

Vándor-daru vidd a hírt;
Lenn a földön egy tündérlány
Nem lel nagy bújára írt.

TÜNDÉR.

Égbül esvén, lettem árva.

KAR.

Csüllők zsongó seregi,
Mért csapkodtok a vízárra,
Mért repültök erre ti?

S te lehellő réti szellő.

Virágkelyhet fuvaló,

Gyöngéd szárnyad jobb ha bágyad, Itt ma lengned nem való.

Mert ha látja a szegényke
Mind azt, a mi száll, repül,
Szíve szakad, hogy az égbe
Ő nem szállhat egyedül.

TÜNDÉR.

Földnek rabja lettem én!

KAR.

Földi árva lett szegény,

Szivecskéje megszakad,

Szeme két bús könny-patak.

HALÁSZ.

Tündér, tündér, a mint nézlek,
Még is meg kell vallanom,
Hogy sírásod megigézett

S elfogott a szánalom.
Pehelyruhád, ime, vedd,
Vissza adom teneked.

TÜNDÉR.

Mily öröm!... a szép ruhát
Adjad gyorsan vissza hát!

HALÁSZ.

Vissz' adom és semmi károd;

Egy csak a feltételem:

Hires tánczodat eljárod

Előbb nékem e helyen.

TÜNDÉR.

Elragadva a gyönyörtül
Mindent megteszek neked,
Hogyha aztán földi körbül
Ég-hazámba lenghetek.

S jól van, váltságképen végül
Tánczom emlékét vegyed,
Ám a pehely-köntös nélkül
Még tánczolnom sem lehet.