Oldalképek
PDF
ePub

És Viktorovna Jevpraxia, a mint őt hallgatta, érezte, hogy a sorsa jó kezekben van, s hogy Marfusa mellett hajaszála sem fog meggörbülni. S mennyi gyönyörüséget igért neki az élet, a maga házában, ott künn a szigeten, (amugy is mindig, különösen nyáron annyira szerette a pétervári szigeteket) még nyaralni sem kell elmennie. Fogattal, lóval, kerttel! No Marfusa igazán rászolgált arra az ajándékra.

Most azután még Mihajlovics Arkadijt is meghívhat juk, mondotta Viktorovna Jevpraxia diadalmasan érdeme szerint fogadhatjuk őt, úgy, a mint illik.

Azután még sokáig beszélgettek ketten mindenféle részletekről. Kiderült, hogy Viktorovna Jevpraxiának semmi oka sincs a nyugtalanságra. A ház tulajdonosa egy közepes hivatalnok, a ki maga fog eljönni, hogy vele az egészet megbeszélje. Neki semmi egyéb dolga nem lesz, mint egyetlen egyszer elmenni a közjegyzőhöz. Tiz nap mulva elintézik az egészet, s Viktorovna Jevpraxia akkor tüstént beköltözhetik. Csak arra az egyre kérem, tette hozzá Marfusa,

jelentős pillantást vetve Katyára,

[ocr errors]

hogy addig, a míg min

den rendbe nem jön, ne tudjon a dologról senki.

Én nem szólok senkinek, mondotta Katya.

Bizony, arra kérem is, Katyusa. Ha rákerül a sor, majd szólok én magam. Tudja Isten még mi jöhet közbe. És szerintem szólni majd csak akkor lehet a dologról, ha már biztos lesz minden.

Viktorovna Jevpraxia ezt is helyeselte. De Katya előtt még csak czélzást sem tett arra, hogy esetleg ő isoda költözhetik hozzá. Az igaz, hogy alkalmasint mindketten sokkal inkább el voltak foglalva a magok dolgával, és kölcsönös meghatottságukkal és elragadtatásukkal, semhogy erre gondoltak volna. De bármint állt légyen is a dolog, Katya nem részesült meghivásban.

És most helyzete annyira súlyosnak és türhetetlennek látszott előtte, hogy még csak nem is gondolt erre az eshetőségre. De a mint ez a gondolat megvillant fejében, tüstent belekapaszkodott, s ebben látta egyedüli menekvését, s elkezdett gondolkozni, tünödni ebben az irányban.

Vajon lehetséges-e ez? Mivel indokolhatná ezt a kivánságát? Hiszen itt, ebben a házban nőtt föl, itt talált menedéket, itt részesült nevelésben, a melyet ha nem is fejeztek

Budapesti Szemle. CXXIII. kötet. 1905.

17

be, de annyira mégis vittek, hogy nem maradt teljesen tudatlannak. Itt gondoskodott róla szeretettel Vasziljevna Vjera. Mindent ennek a háznak köszönhetett.

Nem, ez roppant nehéz, sőt talán teljesen lehetetlen. De meg az is elképzelhetetlenek látszott előtte, hogy továbbra is itt éljen, mikor mindenki a szó szoros értelmében mindenki idegenné lett rá nézve. Mihajlovics Arkadij mindig idegen volt iránta, s ezt iparkodott is éreztetni vele. Mihail meg most egyszerre lett idegenné rá nézve. Marfusa pedig, a ki az egyetlen lény volt, a ki iránt bizalmat táplált és a kire támaszkodhatott, kimegy a házból.

Ez a gondolat mindenesetre megóvta öt a sok könnyhullatástól. Most azon kellett törnie fejét, hogyan valósítsa meg szándékát. A nagymama, bárha zзémbes is, még sem idegen hozzá. Ő benne még sok megmaradt abból a régi szellemből, mely házukban Vasziljevna Vjera halála előtt uralkodott. A nagymama háza volt mostan egyetlen menedéke.

Ezek a tünődések kissé megnyugtatták, annyira, hogy még főfájása is csökkent. Megrázkódott, hideg vízzel megmosta arczát, hogy ne lássék a könnyek nyoma, rendbe szedte magát és kiment szobájából.

Mihail még az ebédlőben volt, de Mihajlovics Arkadij már elment hivatalába. Mikor Katya belépett, Mihail valami sajátosan finom élénkséggel beszélt Marfusának benyomásairól. Teljesen mindegy volt neki, hogy kinek beszél. Csak könnyíthessen a fején, csak kiönthesse őket, mert ezek a benyomások egész lényét szinig megtöltötték.

Már rég befejezte a reggelit, s most le s föl járt a hosszú asztal mellett, s emelt hangon, kezével hadonászva beszélt.

«Teljesen, teljesen megváltozott, mintha nem is az volna, a ki volt. Mi lehet ott külföldön az, a mi ennyire megváltoztatja az embereket,» - gondolta magában Katya, de ez most már korántsem keltett benne olyan fájdalmas érzést, mint az első pillanatban. Most már beletörődött abba, hogy Mihail elidegenedett tőle, s így végleg leszámolt vele.

Olykor Mihail az ablakhoz lépett, kinézett s elkezdett beszélni arról, hogy milyen csöndes itt minden, mintha csak álomban szenderegne.

[ocr errors][merged small]

az imént ébredtek volna föl, de még nem törölték volna ki szemeiket. Olyanok és olyanok vagytok ti is, mintha nem is vér, hanem a Néva vize csörgedezne ereitekben, mondotta. A nagymama után nem is kérdezősködöl, - kérdezte

Katya keserű mosolylyal.

-A nagymama,... alkalmasint még mindig zsördölődik, és haragszik az egész világra, mert nem becsülte meg őt és nem hajolt meg előtte.

[ocr errors]

A nagymama szerette, és még mindig szereti önt, Arkágyevics Mihail, — jegyezte meg Marfusa szemrehányó hangon. A nagymama! - kiáltott föl Mihail ironikusan, s Katya úgy találta, hogy ebben a pillanatban egyszerre nagyon hasonlított arcza a Mihajlovics Arkadijéhoz. No ez különös! Akkor hát a nagymama megváltozott. A nagymama szeret valakit? Én pedig azt hittem, hogy ő mint mindig, úgy most is csak önmagát szereti. Igaz, Katya, szakította félbe egyszerre saját szavát már többször akartam kérdezni tőled, nem hallottál semmit Andrejről?

Nem, semmi hírt sem adott magáról, felelt Katya s érezte, hogy erre a kérdésre összeszorult a szíve.

vele?

Roppantul szeretném tudni, hogy hol van és mi lett

Miért érdekel az téged?

Csak. Hogy kezet szorítsak vele azért, hogy nem ijedt meg az élettől és bátran neki vágott annak. Tudd meg Katya, hogy ezért a papa is tisztelettel van iránta.

Mihajlovics Arkadij? - kérdezte Katya leplezhetetlen

csodálkozással.

Igen, tiszteli benne az erőt . . . az erkölcsi erőt . . . Egyébiránt te ezt amúgy sem érted Katya, tette hozzá Mihail és kiment.

tak

Diákruhába öltözött s irataival elment az egyetemre.

Marfusa, kérdezte Katya, mikor egyedül maradnemsokára megveszi a nagymama azt a házat ? Holnap írják alá a közjegyzőnél a szerződést, felelt Marfusa. Mért kérdezi?

ból.

[ocr errors]

Csak ... Érdekel...

No de mondja csak, észrevette, mi lett a mi ficzkónk-
Új eszméket szedett magába. . . És milyen bátor és

beszédes lett. . .

Igen, megváltozott. . . -mondotta Katya tünödve. S a mi csodálatos, atyjához kezd hasonlítani. Azelőtt Vasziljevna Vjerához hasonlított, most egyszerre meg atyjához. Úgy látszik, ott külföldön van valami olyan gép, a melybe beleteszik az embert úgy, a mint van, s kijön belőle megváltozottan, a hogy az ember épen akarja. Én meg Katya majd holnap beszélek Mihajlovics Arkadijjal a magam dolgában.

-Tehát átmész a nagymamához?

Persze, hogy át. . . Semmi czélja sincs, hogy bevárjam itt az új rendet. Annyit már látok, hogy itt fölforgatnak mindent.

Katya mélyen fölsóhajtott. Ő is ellenszevvel volt az ujítások iránt. Pedig már meg is kezdődtek. De neki nem volt oly könnyű kimenni ebből a házból, mint Marfusának. — Marfusa? Ő egyszerű cseléd, a ki ma szolgál, holnap fölmond. De az ő helyzete ebben a házban egészen más: Ö kegyelemből van itt, s ez megköti kezét, lábát.

PATAPENKO N. J. után, oroszból

AMBROZOVICS DEZSŐ.

A PEHELYRUHA.

(Hagoromo.)

Japán Nó-játék.*)

Személyek: TENNIN, tündér; Goru, halász; HALÁSZOK KÁRA.
Történik a Fujiyama közelében, a Mihó tó partján.

I.

HALÁSZOK KARA.

Jaj, nem látják, mint tolongnak,
A vihartelt föllegek?

Jaj, nem hallják: valahonnan
Vészes orkán közeleg?

Halász vérim, nincs bár készen
Még dolgunknak csak fele,
Hagyjuk abba, ilyen vészben
Jobb a kunyhónk fedele!..

*) Az ősjapán istentiszteletnek máig fennálló egyik alkotó eleme a Kagura- vagy Nó-táncz, melyet a templom mellett külön e czélra épített színpadon, egy, a mythologiájokból vett színdarabszerü mű keretében, zenekisérettel mutatnak be, havonként rendesen egyszer, az álarczos, gazdag jelmezbe öltözött, templomi színészek. A nép, a színpad körüli szabad téren tolongva, nagy érdeklődéssel nézi az előadást és szívesen fizeti meg a minden házra kivetett, havi pár szenből álló templomi adót, mely e játékok költségeinek fedezésére szolgál. Ezt az adót még az ott lakó idegenektől is megkövetelik.

Az istentisztelet részét alkotó e tánczokból fejlődött — valószínüleg kinai hatás alatt a joluli nevet viselő japán színműfaj, mely a nemzeti hősök tetteit tárgyalja. Ilyeneket már Kr. u. 1000 körül találhatni. Ezek a Nó-játéknak egyenes leszármazói. Az itt bemutatott darab a japán mondavilágból származik. Már a X-ik szá

« ElőzőTovább »