Oldalképek
PDF
ePub

nagy horog, mely - Turgenjeff gyönyörű szólása szerint egész életén hurczolja az embernek fiát.

A dunántúli kivándorlás typusai, melyek az I. fejezetben egymásután megszólaltak, beszéltek az amerikai munkabérekről, beszéltek a próbálkozók eltérő szerencséjéről is. De a postai küldemények is hallatták pengő hangjokat. A dél-amerikai kiábránduláson kívül a többi sikertelenséget, csalódást, rendesen elmosta a tenger. A galvestoni vihar áldozatairól vagy egy-egy pennsylvaniai tárna szörnyű pusztulásáról alig hallok ott a faluban, a honnét halálba mentek emberek, asszonyok. Nagyon rövid az ilyen emlékezés; csak egy-egy sóhajtás hallik s az is elmarad. Mert közben megint újak indultak el és új dollárok érkeztek haza.

Új kereset! Ettől a szótól gyulad ki a tűz a boszorkányüst alatt s a fölszálló párák kavargásából születik meg magyarjaink fejében Amerika, az ő Amerikájok. Eddig csak igen közel volt, de most már egészen megérkezik. Hiszik, hogy az ölükbe fog hullani és ezt a hiedelmet, ha egyszer megfogant, többé se ember, se balhír nem tudja kiirtani.

Carnegie szerint, pedig neki tudnia kell, az EgyesültÁllamokban «a munkások tömegeinek jövedelme, összevéve tanultakat és képzetleneket (skilled and unskilled), évenként 300-600 dollárra megy».*) Ez 720-1440 forintot, ezernégyszáznegyven-kétezernyolczszáznyolczvan koronát teszen; legrosszabb esetben tehát két forintot naponként. Az amerikai munkabérstatistika nagyszerű kiadványa szerint az átlagos férfi munkabér 7-17 dollár volt hetenként s csak a butoriparban találjuk azt, hogy a tanuló-segédek (apprentice) közepesen 5 dollár «alacsony» hetibért, tehát naponként még ők is 4 koronát kaptak (hat nap).**) Ezért a főfontosságu dologért vettem magamra azt a sok kellemetlenkedő támadást akkor, mikor az Országos Magyar Gazdasági Egyesület négy nagy kivándorlási congressusáról (1902) a munkabérek kérdését mertem számon kérni. Ezért írtam le akkor s most megismétlem, hogy «Amerikának óriás munkabér-előnyeit, melyekkel elszívja a vérünket, kellett

*) Carnegie: The Empire of Business. 247. lapon.

**) Twelfth Census. Employees and Wages. By Davis Dewey. (1903.) CI. oldalon.

volna ellensúlyozni egyben-másban; ezt kellett volna legelőször megtanácskozni. Ám üres kézzel távozunk a congressusokról».*)

Amerika már igéző erővel vonzza a kérges tenyereket. Mit állítunk mi vele szembe ellensúly gyanánt? Alacsony munkabéreket mondja a munkás. Munkáshiányt mondja a föld birtokosa, bérlője. E kétfelé hangzó feleletben torlódott össze a kivándorlási gondolat. Itt gyúlad ki a baj emésztő forrósággal, mert e két igazság összeütközése közt a kivezető utat a Nagy Oczeánt járó társaságok hajójegyei mutatják meg aztán. Legvilágosabban, legszembeszökőbben azért látjuk meg ezt a dunántuli kivándorlásban, mert, a mint föntebb megállapíthattuk, a túladunai részek azok, hol az intensiv gazdasági módok felé haladva, minden akadály s a kivándorlásnak minden oka kettős erővel jelentkezik. Semmi kétségünk sem lehet az iránt, hogy ez akadályok, ez okok között a munkás-kereset dolga legelső a döntő tényezők során.

A Duna jobb partján a mezőgazdasági férfimunkás napszámbére évi átlagban ellátással 92 fillért, ellátás nélkül 123 fillért teszen. A mi 180-190 forintot mond egy évre (háromszáz napra). Még az országos átlagot sem éri el, mely napi 93 s 128 fillér; a mi négy megyénk valamivel az átlag fölé jutott, kivéve azt, hogy Vasban a statistika a férfinapszámot, ellátás nélkül, 92 fillérre tette. (L. a táblázatot.**)

[blocks in formation]

*) Hegedüs Loránt: A kivándorlási congressusok eredménye. A Budapesti Szemle 1904. évfolyamában.

**) A táblázatba az átlagos napszámbérek évi és időszaki átlaga az 1902-iki statistikai évkönyvből (98–99. lap.), a szántás díja a Mezőgazdasági munkabérek Magyarországon 1901. évben cz. kiadványból vétetett.

[merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][subsumed][ocr errors][subsumed][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small][ocr errors][merged small][merged small][subsumed][subsumed][merged small][subsumed][ocr errors][merged small][subsumed][merged small][subsumed][subsumed][subsumed][subsumed][subsumed][subsumed][merged small][merged small][merged small][merged small][merged small]

A maximumot a férfimunkás napi keresete Györmegyében
(nyáron) éri el, conventio nélkül 2 koronán felül 6 fillérrel;
de a legkisebbet télen is ez a vármegye adja 55, illetőleg
84 fillérrel. A női munkás keresete Veszprémben télen napi
21 krajczárra száll, ellátással; conventio nélkül pedig 35 kraj-
czár. Ha a jó férfimunkások mindenütt s egész esztendőben
a győrmegyei (legmagasabb) nyári napszámot kaphatnák,
akkor se érnék el az amerikai férfimunkabér felét. De mert
Amerikában gyakori a strike és lock-out s mert épen a be-
vándorlók nem kapnak mindig állandó keresetet, azért elé-
gedjünk meg azzal, hogy a két koronás napszámbér lenne,
legalább a mezőgazdaságban, az átlagfizetés s a többit úgy,
a hogy, a gyárak kipótolnák.

Megbírnák-e ezt ma a mi földbirtokosaink? Ha valamely

törvényhozási rendelkezés ma arra szorítaná gazdáinkat, hogy 2 korona évi átlagos napszámot fizessenek (mig az iparra hagyná az amerikai bér további megközelítését): egészen bizonyos, hogy gazdáink ma kivándorolhatnának. Nem azt teszi ez, hogy a munkabérek a mezőgazdaságban elérték volna a megkapható maximumot s különösen, hogy ezt elérték volna mindenütt. Hiszen maga a kivándorlás visszahatása már emelte a munkabéreket. Még csak nehány esztendővel ezelőtt Veszprémmegye járásaiban tavaszi munkára 60-80 fillért kértek, nyáron pedig 1-1 korona 20 fillér mellett dolgoztak, s ezzel szemben ma közel 50%-os azóta az emelkedés. Ugyanez az eset Vasvármegye kis-czelli, muraszombati járásaiban, de egyebütt is. A nagyobb emelkedés sem ritkaság, hanem akkor menten meg is jelennek következményei. A pápai járás főszolgabirójának jelentése szerint «a kivándorlással a rendelkezésre állott napszámmunka kevesbedik s ez kár különösen a kisebb gazdákra, középbirtokosokra nézve, mert míg azelőtt a napszám ilyen időszakban (junius) 80-100 fillér volt csak, most 1 korona 60 fillér 2 korona, sőt 2 korona 40 fillér is, és igy ezek jövedelmeikkel arányban nem álló nagyobb napszámot kénytelenek fizetni». Ennek a munkabér-emelkedésnek oka tehát az a munkás-hiány volt, mely az egész kivándorlási területen folyton jobban veszélyezteti a gazdát. Ilyen állandó, fokozódó munkás-hiány és növekvő bizonytalanság mellett józan ember el nem képzelheti azt, hogy a mezőgazdasági munkabér kérdésében úgy biztosítani tudjuk a munkásosztály fölemelkedését, hogy az amerikai munka-viszonyokat ellensúlyozhassuk. Ha pedig ellensúlyozásról nem gondoskodunk, akkor a kivándorlás sorvasztó vérveszteségét megállítani lehetetlen.

Így záródik be a megbüvölt kör. A munkásnak nincs elég munkabére, a gazdának nincs elég munkása s e kettős czölöp között ömlik egyre, ömlik mindig jobban a magyarság Amerikába. Ez a varázslat fogja le rejtett karmaival a Dunántúlt abban a korszakban, a mikor az intensiv gazdálkodás felé kiemelkednék épen, a mikor megtenné azt a próbát, a melyet Németország elénk állított, kimenekedvén a kivándorlásból.

A megbüvölt kör, a melyhez útunk elsegített, csakugyan a kegyetlen, csupasz igazságnak egész valóságával jelentke

zett. A kivándorlásnak több gyökere van (mint kutatásainkban kimutattuk), de mindegyikbe ebből a főgyökérből szivárog be a méreg. A kérdés csak az, hogy van-e bátorságunk megtörni az összefogódzó kör varázslatát és kiásni ezt a gyökeret? Módját megtalálhatjuk, úgy hiszem.

Nagy és gyorsan fejlesztett gyáripar nélkül el sem képzelhetjük a Dunántúl jövendőjét. Ez az az intensiv gazdálkodás, mely Németországban megfojtotta a kivándorlást, s megakaszthatja nálunk is. Oly truismus ez, mely szerte jár az országban, s csak akkor szeretjük elfeledni, a mikor erőt kellene adni a szónak, vagy az épen áldozatra hív. Ha valaki látta (a mint épen a Dunántúl szedtem erre nem egy és sokszor keserves tapasztalatot), hogy micsoda nehézség egy gyárat meggyökereztetni, az tudni fogja, hogy mondatom nem ok nélkül való. De tudni fogja azt is, hogy épen a Dunántúlnak e kivándorló megyéiben, melyekről most beszédünk van, úgy szólván minden új gyár körül, mily ádáz csaták dúlnak gyáros és gazdák között a munkás kezekért. Az a fönti példám, hol a szövőszékek dologtalanul állnak, több, mint érdekes különösség; az aratási időben elszökő gyári munkás pedig állandó typus. Megint a gazdák nagyobbnak és nagyobbnak látják a munkás-hiányt s ezért nem egy helyütt vet az egész környék gáncsot a készülődő gyárnak. Ne tagadjuk el, mert így van s vonjuk le kényszerítő következtetését. A mint a kivándorlási gondolat megszületését néztük a munkabér-kérdését találtuk meg, leglelke gyanánt. A hogy a kiszabadulás módjára térünk: megint fölüti fejét egy kiáltó problema. Ha jól megnézzük: a kettő ugyanaz. Szálljunk magunkba s ismerjük meg, hogy azt az igézetet, mely hatalma alatt tart minket, s mely kivándorlásnak is neveztetik, itt kell áttörni. E nélkül taposó malomban járdalunk, honnét nincs menekvés; pedig a kimenekvés életkérdése országunknak és népünknek.

A Dunántúl népe, hallottuk, sóvárog a változás után. De e sóhajtó, jajgató és fenyegető hangokon keresztül egy határozottabb vágyódás tünetei is megütötték fülünket. Mennél több falu és megye ád adatot, mentől több typust szólaltatunk meg: annál tisztábban vehetjük ki azt az öntudatlan törekvést, mely dolgozatunk I. fejezetében is fokról fokra törtet előre és meghallgattatást követel. Ha újra végig

« ElőzőTovább »