Arnethnál bővebben olvashatják az érdeklődők,1) hogy a királynő a koronázás előkészületei alkalmával és kifejezte, hogy minden jobb volt Pozsonyban, sőt a Szent Venczel koronájára is megjegyezte, hogy a magyar koronánál nehezebb és bolondsapkához hasonlít.)

Bizonyára a mint azt Marczali is megjegyezte 3) nagy része volt ebben a nyilatkozatban annak a czélnak. hogy a hűtlen csehekkel szemben hű magyarjait ez által is kitüntesse és nagyrabecsüléset kifejezésre juttassa. Már maga a királyasszony vele született kedvessége sok alkalmat talált erre, és a véletlen is hozzájárult ahhoz, hogy a magyarok kivételes, megkülönböztetett helyzete még annál jobban kitünjék.

A magyarok mivel az udvar is kedvelte s palatinus urunk is kivánta » mind magyaros diszességgel jelentek meg. «Tapasztaljuk azt, irja Radvánszky László hogy a magyar nemzet becsületi megtérésével (melyben nem volt Mátyás király idejétől úgy mint most) a régi magyar ütezetek is mostan módira váltak. Láttam némely magyar méltóságokat is, kik már elparókásodtak, kalpagosan, kócsagtollason. sárga csizmáson járták az udvart». Más ruhát nem is vittek magokkal, pedig a fényes udvari ünnepélyek, koronázás és a királynő születése napjának lefolyása után az a hír érkezett, hogy Magdolna főherczegnő meghalt, a mely hírre az udvar gyászt öltött. Minthogy pedig a magyarok gyászöltözet nélkül voltak és ott oly hirtelen nem is tudtak varratni, azon kezdének bánkódni, hogy az udvart nem frequentálhatják, a mit megértvén a királyasszony «kegyelmesen megengedte nekünk a mint Radvánszky László

1) Alfred R. v. Arneth: Maria Theresias erste Regierungsjahre. II. k. 244-248. 11. ír a koronázás lefolyásáról; de a magyarok jelenlétéről nem emlékezik.

2) Gróf Kinskynek írta: «Die Kron ist hier, habe selbe aufgehabt, ist swerer als die von Pressburg, sehet einen Narrenhäubel gleich». U. o. 514. 1. Egyik minister, a kivel Radvánszky a koronázást néző fogoly franczia tisztre vonatkozólag ereszkedett discursusba számos fontnak mondotta a felséges királynénk fejében levő koronáját, kire midőn azt válaszoltam volna: Ita est Illustrissime Domine, magnum est sive materialiter, sive realiter istud onus, szívesen mellém adá magát.»

3) Mária Terézia cz. munkája 133. 1.

írja hogy mi magyarok szines köntösben is udvarolhatjuk, a mint is következendő napokban szines köntösben a csehek csudálkozására frequentáltuk az udvart».

Bizony ezenkívül is számos megkülönböztető kitüntetés kelthette föl a csehek és általában az osztrákok irigységét; de ezt nem mutatták, sőt a magyarok kiváló érdemeit készséggel elismerték. Ez elismerés és a bámulat a nép ajkán önkéntelenül előtört, valahányszor a magyarokat látták, igy mikor a prágai várat "a mult esztendőben lett oppugnatiójának és defensiójának módját és situatióját» megekintették, vagy kisétáltak paripáikon, előttük néhol térdre esve, néhol tapsolva kiáltottak feléjük: Tyto gsau nassi retowe, mert a francziától való megszabadulásukat közönségesen a magyaroknak tulajdonították. Épen így elismerték a magyarok érdemeit az urak is. «Minden társalkodásban a magyar vitézséget magasztalták a csehek, külső gavallérok is mondták szemünkben, hogy a magyar született vitéz. Közönséges hér volt, hogy a királynőt Bécsből Prágába 6000 magyar úr kisérni fogja; ez a királynő bejövetelének a francziás cseheknél nagy árnyékot, nekünk penig nagy füstet mutatott». A magyar becsület javára irhatjuk azt is, hogy egy alkalommal, a midőn a magyarok a kanczellárnál ebédeltek "sok nagy rendű méltóságokkal», egy Vratislav nevű lengyel minister Radvánszky Györgygyel a modern Európa állapotairól folytatott beszélgetést, a melynek hatása alatt mindnyájok láttára őt megölelte és mindkét orczáját megcsókolta, nyilvános elismerését adván ezáltal annak, hogy a magyar nemcsak a kardforgatáshoz ért.

Hasonlóan nyilvános dicsőitésben volt részök a magyaroknak akkor is, a midőn megudvarolták az ifjabb gróf Khevenhüllert, a főudvarnagyot,*) és a többiek megbízásából Radvánszky György tetszést aratott latin beszédben megköszönte az ő és az udvari ministerek sok szivességét; mert e beszédre Khevenhüller «nagy tisztességgel válaszolt és égig magasztalván nemzetünket mondotta, hogy mindezeknél mi magyarok többet érdemlettünk».

«A felséges királynő is hozzánk való kegyelmességinek

*) Életrajzát lásd Wolf: Aus dem Hofleben Maria Theresias. Wien, 1859.

nyilvánságosabb jelét adni kivánván» maga offerálta az audientiát május 16-án reggeli 9 órára, a mit az előtt való nap késő estve adott tudtukra Grassalkovich, értesítvén arról őket, hogy esetleg az audientián jelen lesz a corregens is, esetleg pedig csak is ő lesz jelen, ha a királynőt uralkodói gondjai, a sok expedetio vissza tartják, azért figyelmeztette őket arra, hogy a beszéddel úgy készüljenek, hogy mindkét esetre gondoljanak.

A mily örömmel, épen olyan meglepetéssel is fogadák e hírt. Örvendetes volt a kitüntetés, de sok gondot okozott annak megbeszélése, hogy milyen renddel menjenek az audientiára és hogy kire bízzák a szólást. Mivel ez utóbbi föladatot mindenki elhárította magáról, az nap nem is tudtak megállapodni, másnap pedig korán reggel báró Pongrácz Gáspár, báró Révay Lőrincz, Kenessey, Mátyásovszky és Ráday fölkeresték Radvánszky Györgyöt és őt kérték föl, hogy vállalja magára a beszédet, gondolkozásra egy órát engedvén.

Reggel nyolcz óra tájban indultak az udvarhoz, a hol egyenesen a corregens palotájába vezették, a ki fogadta is őket, a mely alkalommal Radvánszky György rövid latin beszédet intézett hozzá, a melyet érdemesnek tartok arra, hogy magyarra fordítva megismertessek.

«Fenséges Fejedelem, Királyi Felséges Urunk !

Nincs arra elég erőm, hogy elősorolhassam mind azt a sok szerencsét, a melyben Királyi Felséged boldog kormányzása óta oly bőven volt részünk.

Mert ha rá gondolok hazánk békességes állapotjára, azt csak Felségednek tulajdoníthatom, mert Királyi Felséged úgy irányítá országai kormányát és annyira megnyerte mindenkinek szeretetét, hogy a míg majd az egész Európa zavaros kuszált állapotján kesereg, mi jóságos anyánk, a Felséges Királynő védszárnya alatt édes békét élvezünk. Ha nemzetünk régi ékes dicsőségét tekintem, a Királyi Felség nekünk oly kedves alkalmatosságokat nyujtott, hogy azok által, mint a porából megelevenedő Phoenix madár, a keresztyén világban ellenségeink irigységére tündökölhettünk.

mint

Szerencsénknek kell tartanunk azt is, hogy mi magán emberek a Felséged parancsolatjára Felséges

Királynőnk dicsőséges koronázásán megjelenhettünk és ezen közönséges örömben részesek lehettünk.

A Királyi Felségnek kedvező isteni jóság csak most is oly örvendetes alkalmat nyujtott, hogy épen ez időben ujhodhatunk meg a bajorokon nyert dicsőséges diadal hírével.*) Mert lehet-e olyan, a ki ezt nagy szerencsénknek ne tartaná?

Mindezekért Felségedet térdeinkről alázatosan tiszteljük és annyi jóságáért magunkat örök hálára kötelezzük.

Adjon Isten Királyi Felségednek Kegyelmes Királynönkkel együtt hosszú életet, ellenségei fölött dicső diadalokat, Felséges házának kivánt gyarapodást, minket pedig tegyen azzal boldoggá, hogy szükség esetén vérünk kiontásával is bebizonyíthassuk alattvalói hüségünket, addig is azonban személyünket a legmélyebb alázattal Felségednek és általa a Felséges Királynőnknek ajánljuk.»

A fejedelem a beszédet mosolyogva hallgatta és lassan közeledett Radvánszkyhoz, úgy hogy közöttük csak egy lépésnyi távolság volt és így felelt: «Köszönöm. Biztosítom, hogy jó barátja vagyok a magyaroknak. Minden jót tapasztaltam és rögtön megmondom a királynőnek.»

Azonban erre nem volt szükség, mert a királynő majd az egész beszédet végig hallgatta. Úgy látszik, hogy a fogadás korábban történt, mert a királynő épen akkor akart a fogadó terembe lépni, a mikor már Radvánszky a beszédet megkezdette. De a mint megnyitotta az ajtót, észrevette, hogy Radvánszky már beszél, azért hogy ne zavarja megállott az ajtó és bársony leple között.

E kihallgatás után is még Prágában maradtak a magyarok, mert az volt a hír, hogy Mária Terézia onnan Linzbe megy, hogy Felső-Ausztria hódolatát fogadja, azonban utazásának napjáról ministerei sem tudtak bizonyost. Végre a mikor megtudták, hogy a királynő nagyobb kiséret nélkül akar menni, a miért engedélyt is adott távozásukra, ismerőseiktől búcsút vévén, május 17-én Prágából megindul

*) Érti a simbachi és braunaui győzelmet (máj. 9.) a bajorok és francziák fölött, a melynek hírét épen a koronázás előtt vitték meg Mária Teréziának. V. ö. Arneth i. m. 247. 1 és Krones: Handbuch der Geschichte Österreichs. IV. k. 219. és 220. 1.

tak. Már 22-én Pozsonyba érkeztek. Itt két napig udvarlottak a méltóságoknak, a kik beszámolójokat nagy tetszéssel fogadták és meg is köszönték, hogy nemzetünk becsületiért fáradtak és oly jól megadák dolgaik módját.

Mint ezek a méltóságok, annyi idő után történelmünk is tudomást vévén utjokról, azt a nemzet javára írja és addig is, a míg közönségünk a két Radvánszky naplóját egészében megismerheti, e tökéletlen, több érdekes adatot czélzatosan mellőző, de a magyarok kitüntetéseit kiemelő rövid ismertetés alapján is megérti Radvánszky Lászlónak utjáról írt összegező, végső itéletét: «Sommában, ezen uton alkalmatosságában azon szerencsémet legelsőbben tapasztaltam, hogy most becsösebb a magyar a németnél, azért is mondhatom, bánnám már, ha nem volnék magyar.»

Mindezen kitüntetéseknek a magyarnak vele született tulajdonságaiban kereshessük okát, a melyeket az oly régóta nem tapasztalt királyi bizalom juttatott érvényre. A nemzeti tulajdonságok állandóan megszoktak maradni, még kedvezőtlen viszonyok között is, nagy kár, hogy a bizalom sokszor ok nélkül is megszünik.

R. KISS ISTVÁN.