Oldalképek
PDF

Így látom, szíves olvasóm, a magyar kivándorlás okait, hatását és sürgető gyógyításának módját. Népünknek nagy vándorlását nem kötheti le más, mint a kereseti problema megoldása. A keresetet kettő adhatja meg: gyáripar és a földbirtok szétdarabolása. A kettőhöz, a kereset és munkáskéz együttes biztosításához szükség van arra, hogy oly akadályok, mint a síkvidéken a kötött birtok túltengése, a hitbizományok jogi constructiója, eltávolíttassanak. Mihelyst pedig gyáriparunk megteremtéséhez vámvonal felállítása szükséges, mivel a munkáskereset kérdését nem lehet szétdarabolni, erre is, ennek előfeltételeül is a magyar földnek ezt a fölszabadítását kell tekintenem.

Több mint hét esztendeig tartó kutatás után mondok most búcsut az olvasónak. A Csendes-Oczeántól a Feketetengerig bejártuk együtt a magyar telepeket. A mi országunknak Felvidékét, székelyföldi határvármegyéit, majd a Dunántúlt beutaztuk s megtekintettük Szlavoniát. A mit eközben népünkről, vérünkről megtudhattunk, sorra fölirogattuk s egybe vetettük tanulságait. Ha együtt hűséges munkát végeztünk a kivándorló magyarság nagy ügyéért: akkor nem maradhat el jó eredménye.

[ocr errors]

MAGYAROK MÁRIA TERÉZIA 1743. ÉVI PRÁGAI KORONÁZÁSÁN.*)

Sok csalódás érte trónralépése után Mária Teréziát és ezek közül a csehek hűtlensége volt reá legrosszabb hatással. «Elszántam magamat – írja – hogy mindent koczkára teszek és elveszítek, csak Csehországot visszaszerezhessem. – Előbb el kell esni minden seregemnek, minden magyarnak, a míg valamiről lemondok. Azt fogják mondani: kegyetlen vagyok – ez igaz; de tudom, hogy képes leszek százszorosan jóvá tenni minden kegyetlenséget, a mit országaimban elkövettetek. »

Míg e szavai a kétségbeeséssel határos lelkiállapotát mutatják, másfelől a magyarokban való bizalmát, a magyar insurrectiónak Csehország visszaszerzésében szerzett, ma több oldalról kisebbített érdemét bizonyítják. Tényleg magyar fegyver szerezte vissza Csehország nagy részét és tette lehetővé azt, hogy a királynő koronázása ügyében már az 1743. év elején intézkedéseket tehessen. Ez intézkedései között a magyarokra is gondolt és elhatározta, hogy addig is, a míg háláját másként leróhatja, koronázására a gazdagabb nemeseket meghívja. Ezért koronázásának napját oly kegyes parancsolatja kiadása mellett rendelte el, «hogy az elébbkelő hazánkfiaiban azok, a kiktül az költség kitelik, ő felségét oda elkisérjék és ezen közörömben s becsületben részesüljenek. »

Ennek megfelelően a nádor, gróf Pálffy János már márczius 17-én ír némely főuraknak és előkelő nemeseknek, értesítvén őket arról, hogy a királyasszony csehországi koronázásának napjául május 12-ike tüzetett ki, a mikor ő

*) Fölolvastatott a Magyar Történelmi Társulat 1905 júniusi ülésén. felsége igen kedvesen venné, ha Magyarország részérül is némely urak és nemesek azon solennitásra megjelennének. » Ezért szeretettel kéri, «hogy ő felségéhez vonzó devotiójábúl s alázatos engedelmességébül többször megnevezett ő fölsége dicsőséges koronáztatására magát határozni és azt maga jelenlétével a magyar nemzet fényes dicsősége kedvéért is megékesíteni ne terheltessék. » Tudatja azt is, hogy Prágában szállásukról a királyasszony gondoskodik, épen azért kéri, hogy még idejében értesítse őt elhatározásáról. A nádor e fölszólítását egyszerre kézbesítik a néhai kurucz kincstartó, Radvánszky János fiainak: Györgynek és Lászlónak, a kik késedelem nélkül elhatározzák, hogy a koronázási ünnepélyen részt vesznek. Megköszönik azért 1743. márczius 24-én kelt levelökben *) a nádor bizalmát, «hogy parancsolatjával idézni méltóztatik » őket, hanem hogy már a magyar díszes készületnek tehetségök szerént megadhassák módját, értesítést kérnek, hogy mikor és hol kell megjelenniök? «Bécsből fogjuk-e kisérni felséges királyasszonyunkat, vagy csak pro termino Prágában gyülekezzünk s paripáson-e?» A ki azzal a fölfogással van eltelve, hogy 1711 után a magyarok részint kényszerűségből, részint önként nyelvökről, viseletökről és önálló nemzeti lételök más jeleiről általában lemondanak, méltán föltünőt találhat abban, hogy a Radvánszky-testvérek külön értesítést nem is várnak arra nézve, hogy milyen ruhában jelenjenek meg, mert tudják, hogy díszes magyar készületre lesz szükség. Tudjuk ugyan a történelemből, hogy Mária Terézia uralkodása alatt a hadseregben – a hazafias nádor kikötése szerint – otthont talált a magyar nyelv és viselet, tudjuk azt is, hogy az uralkodó család tagjai is többször öltöttek magyar ruhát; **) de abban a korban, midőn a hazafiúi keserűség annyiszor fordul a paróka és idegen köntös ellen, figyelmet érdemel, hogy a magyar viselet az udvarnál még ennyire idegen, ünnepélyes actusnál is oly magától érthető. Bár a Radvánszkyak és valószínűleg más fölszólított

*) Csak a R. László levelét ismerjük; de nincs okunk kételkedni abban, hogy György is hasonlóan válaszolt. **) V. ö. Marczali: Mária Terézia. 135. l.

előkelő nemesek is kérdéseikre a nádortól határozott választ nem kaptak, megtették költséges előkészületeiket. Pedig már akkorra összesúgott néhány főúr, hogy a nemeseket ebből a dicsőségesnek ígérkező útból és az udvarral való közvetlen érintkezéstől elzárják. A főurak és nemesek között mindig volt némi ellentét hazánkban, a mely a körülmények szerint hol erős rendi küzdelemben, hol apró surlódásokban jelentkezett s czélja volt az 1351. évi XI. törvényczikkben kimondott és a Tripartitumban bővebben kifejtett jog- és kiváltságazonosság megszüntetése, illetve föntartása. A mohácsi vész után a főnemesi rend győz, a mint különösen mutatja az addig ritka örökös czímek divatja és az országgyűlésnek két táblára való válása. Miután a főurak némely kiváltságait a nemesek is elismerik, megszünik a rendi ellentét, – mert az uralkodókhoz néha szorosan csatlakozó kevés főúr és az uralkodók ellen is síkra szálló nemesek közötti ellentétet rendinek nem tekinthetjük – és csak a szatmári béke után kezd föltünőbben jelentkezni, midőn az ország új rendszerű kiépítése és közállapotainak változása alkalmat nyújt arra, hogy mindkét fél egy czélra: a másik rovására nagyobb befolyásra törekedjék. III. Károly alatt győz a főnemesi rend, mely szorosan csatlakozván az udvar politikájához, nagy befolyását, túlsulyát – a mint egy egykorú író megjegyzi – látták és sajnállották a diaetákon is. Győzelmét csak megerősíti a Mária Terézia uralkodása alatt szerzett érdemök, mert egyfelől nagy befolyásuk teremti meg az insurrectiot, másfelől pedig önkéntes áldozatuk és tevékenységük oly nagy mérvü vala, hogy elhomályosította a köznemességet, úgy szólva az egész nemzetet. Érdemeik érzete dölyfösekké teszi őket és mivel a prágai koronázásra való meghivást jutalomnak, elismerésnek tekintik, nem tudják megérteni, hogy miért részesül abban a kevesebb érdemet szerzett köznemesség is épen úgy, mint ők és azért nyiltan fölteszik a kérdést: «Mire valók lesznek ott a nemesek; micsoda rangjok s egyetértések lehet az udvarnál a méltóságokkal. » Sőt mintha befolyásukat féltették volna tőlök, állítólag azt is rebesgették: «Ekkoráig mindenképen azon mesterkedtünk, hogy a nemesi rendnek az udvar accessussát gátoljuk, most penig mi lesz belőle, midőn az udvar maga őket hívja?»

Bár nyiltan nem mernek a meghivás ellen izgatni, de alattomban «mindenképen iparkodtak abban, hogy – – – a tett rendeléseket változtassák.» Ráveszik azért a személynököt, a koldusdiákból gróffá lett nagy befolyású Grassalkovich Antalt, hogy írjon a meghívott nemeseknek a nádor nekik: «hogy bizonytalan fejében sok haszontalan költséggel ne terheljék magokat), sőt egy pozsonyi nemes, a ki czimborájoknak szegődött, oly értesítést küldött, hogy «némely magyar ministereken kívül hazánkbúl senki sem megyen. » Már-már sikerült fondorlataikkal leszorítani a készülődő nemeseket, a midőn a királyasszony – mintha értesült volna arról, hogy az emberi önzés miként vág az egész nemzetnek tartozó hálája nyilvánítása elé – a kanczellár által épen Grassalkovichnak adta tudtára azt, hogy mennél többen mind a méltóságok közől, mind penig nemesek közől a magyarok Prágában mennének, annyival nagyobb kegyelemmel és kedvvel venné.» Ezért Grassalkovich április 16-án Gödöllőről cito-zott levelet küld a Radvánszkyakhoz és valószinűleg a többi meghivott nemesekhez is, a melyben értesíti őket a királynő említett kivánságáról és ismétli a meghivást. A Radvánszkytestvéreket – mint régi bizalmas ismerőseit – külön is értesíti útitervéről, útitársnak invitálja őket és biztosítja arról is, hogy lesz tisztességes szállásuk; ha pedig nem lenne, megférnének az ő szállásán.*) Az időtájban kap hírt Radvánszky László Pozsonyból Palugyay Lenárttól is, a ki arról értesítette, hogy a királyasszony «maga jeles koronáztatása solennitásának végbenvitelére april 25-én indul Prágába – 29-én leszen bevonulása megnevezett városban», de nem szükséges nekik Bécsből Prágába kísérni, hanem elégséges leszen, ha a koronázás terminusa előtt egy pár nappal megjelennek. Értesíti arról is a nádor megbízásából, hogy «in actu coronationis lóháton köll megjelenni) és kéri, hogy azt másoknak is mondják meg.**) Nem sokkal ezután érkezett a nádor levele is, melyben

*) Br. Radvánszky lt. III. o. LVIII. cz. 75. sz. **) U. o. 73. sz.

« ElőzőTovább »