megfelelő földbirtokot szerezhessen.» Láttuk, hogy ezek azok a tartományok, a melyekben még ma sem sikerült egészen elállítani a kivándorlás vérzését, s melyeknek helyzete leginkább hasonlít a mi állapotunkhoz.1) És Bismarck mindjárt meg is mondta, hogy mit kell tenni ilyenkor meg kell adni a módját annak, hogy «a mezőgazdasági munkások csekély tőkével kis birtokhoz juthassanak. »2) A porosz viszonyokhoz mérten azután a kivitelt a parczellázási törvény módosításában s az örökbérletben kereste.

Mi azonban nem a földhöz-juttatás irányában haladtunk. Hanem épen megfordítva: megkötöttük a földet és kiszabadítottuk evvel az embereket. Nemcsak meg nem könnyítettük a földszerzést, hanem mesterséges jogi constructiókat vertünk le megakadályozására. És föntartjuk ezeket mikor? Akkor, mikor az amerikai magyarokat így jellemzik nekünk: «Az ottani (amerikai) körök bár szeretik szívós, kitartó munkájokért a magyarokat, még sem nézik őket jó szemmel, mert semmi hajlandóságot sem mutatnak az állandó letelepülésre, jóllehet egy részök már több mint két évtizede él ott. A földéhes magyarok inkább parlagon hevertetik szépen gyarapodó tőkéjöket, semhogy fekvőségeket vásároljanak. Mintha éreznék, hogy az örök időkre odakötné őket, ők pedig még vissza akarnak jönni.»3)

A magyar gyáriparnak s az intensiv mezőgazdaságnak kellene föltételeit megteremtenünk a paraszti letelepüléssel. Amerikaval szemben, mely nagy munkabért ád vagy farmgazdaságra hív, Canadával szemben, mely ingyen földet. igér, most még csak így tudnánk ellensúlyt találni. De mi eldobjuk kezünkből ezt az eszközt és erőnek erejével visszacsavarjuk a versenyképes fejlődést, népünk világos vágyakozásának ellenére. Magyarország területéből (mindig csak az anyaországról beszélek) 33.54%, tehát épen egy harmad van lekötve korlátolt forgalmú birtokban. Nem kevesebb, mint 16.381,451 holdat zárunk el így;) ennek 12%-a szántóföld.

1) L. II. fejezetet.

2) Oscar Canstatt: Die deutsche Auswanderung. (Berlin, 1904.) 25. lapon.

3) Perényi Béla fölolvasása az OMGÉban. A kivándorlás irányitása és hasznosítása. A visszavándorlás kérdése. (1904.)

*) Mezőgazdasági statisztika. V. köt. Végeredmények. (1900.) 34. 1.

Ám míg a közlegelők, kincstári erdősítések természetes álladékai a közgazdaságnak, a legmesterségesebb constructióval hitbizományi birtokba kötöttünk bele két és egy harmad millió holdat s ebből 675,000 hold szántóföldet. És mintha épen kikerestük volna, hogy az országnak azt a részét nyomjuk le a legnagyobb korláttal, mely legközelebb állna a kivándorlás csökkentéséhez: a hitbizományi szántóföldeknek közel a felét, 355,470 holdat a Dunántúlra raktunk. Így sikerült elérnünk azt, hogy mikor az embereket, fajunkat kellett volna idekötni, e helyett a földet kötöttük le előttök. Csak a Dunántúl 2.400,000 hold jut korlátolt forgalmú birtokra, ebből 685,000 hold szántóföld. Fejérmegye földjének 22%-a, Győrben 23%, Vasban 16.96%. Veszprémben épen 35.81% jutott ide, míg Baranya 36-43, Somogy 35, Tolna 27 és Zala megint 34 százalékkal szerepelnek. A statisztikai sorozat végén pedig ujra ez a Dunántúl az, mely a családi hitbizományok legnagyobb és legsúlyosabb álladékát itt találja meg.

Földes Béla statistikailag ebben fogja össze a helyzet képét: «Legerősebben terjedtek el a hitbizományok a Dunántúl; míg ugyanis a Dunántúl az ország területének csak 15·4%-át teszi, addig a hitbizományi területnek majdnem fele, a hitbizományok számának pedig több mint fele esik az ország e részére. Az egész területnek pedig közel 14%-a van hitbizományilag megkötve. Tudvalevőleg a Dunántúl az egyházi birtok is igen jelentékeny. A hitbizományok átlagos terjedelme is a Dunántúl a legnagyobb, ha nem tekintjük a Tisza jobbpartját, a hol a hitbizományok átlagos terjedelme azért nagyobb, mert az ott lévő összesen 8 hitbizomány között egy van, melynek területe 241,133 hold. Még aggályosabbá válik a hitbizományok alakulása a Dunántúl, ha szem előtt tartjuk, hogy egyes vármegyékben (Sopron 27.62%, Moson 20.89%) a területnek egy ötöde, negyede, sőt ennél is több hitbizomány alá tartozik.») Most még csak azt tegyük hozzá, hogy a mi birtokpolitikánk nem hogy enyhítette volna ezt a helyzetet, hanem egyenest fokozta a föld ellakatolását. 1867 óta, az igazságügyministerium kimutatása szerint 742,488 holdat kötöttek

*) Földes Béla Hitbizomány czikke a Közgazdasági Lexikon I. kötetében. 855. 1.

le új hitbizományokul, 1895-ig.*) Megint: a Dunántúl a hitbizományi területben is, a szántóföld átlagában is — a kis Györ vármegye kivételével az országos átlagot minden

megyében meghaladja.

Igazán mintha szenvedélylyel kerestük volna azt, hogy miként lehet találni olyan módot, mely a legjobban elvágja azt az utat, mely népünknek földszerzésén át a kereseti kérdésnek megoldásához és a kikészülő embertömeg ittmarasztásához vezet. És ezt a módot is legerősebben, legjobban túlhajtva, ott alkalmaztuk, a hol legközelebb voltunk a boldoguláshoz. Ezért ne csodálkozzunk most már a kivándorláson, sem annak növekvő áradásán. Ne álmélkodjék senki azon, hogy gazda és gyáros miért emlegetik a munkás-hiányt, a mikor a munkás nem kap versenyképes munkabért. Ne csodálkozzunk. De ne is várjunk orvoslást mechanikus eltiltásoktól és útlevél-kényszertől, vagy jóravaló sopánkodástól. Mi magunk mesterséges pántokkal szorítottuk le az ereket, melyeken át fajunknak egészséges vére nemzeti szervezetünket táplálhatja. Sőt: meg is gyógyíthatja, mert a mi szervezetünk igen beteg.

Ezeket a pántokat le kell dobni: induljon meg a friss, földszerző vér munkája. Első feltétele ez a magyar kivándorlási politikának. Itt kell megkezdődnie annak a gazdasági ujjáalakulásnak, mely, ha megindult, saját erejével elszárítja azokat a fő-forrásokat, melyekből folyton végzetesebben bugyog ember-veszteségünk.

A mint a II. fejezetben előadtuk, az egész kivándorlásnak parancsszóra való megszüntetése épen olyan túlzás, mint a mily kishitü az a lemondás, hogy ennek igy kell lennie. Nem kell így lennie. Már csak azért sem kell igy lennie, mert van példa a nagyszerű gyógyúlásra s mert ha így marad sebünk, bizonyosan belépusztulunk a vérveszteségbe. Azt hiszem, megegyezhetünk abban is, hogy a kiszabadulás csak olyan kapun át nyílik, mely az intensiv gazdasági élettel oldja meg a kereset problemáját. Most pedig megláttak az elénkbe nött tények igazságából kellett meglátnunk hogy ma nálunk ez a kapu a paraszti birtok

*) A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő bizottság jegyzőkönyvei. 5-ik füzet. (189—99.) 180. 1. és 181-185. lapon.

szerzés nagy arányú megkönnyítését jelenti. Minket, jelenlegi körülményeink közt, csak ez az út vezethet az ezernyi ezer elbujdosó itthontartásához, talán hazahozásához, s az intensiv gazdasági fejlődésben való fölhasználásához. Ha megvan bátorságunk ahhoz, hogy kitárjuk ezt a kaput népünk előtt, akkor a messze kigyózó utak oly közel lesznek, mint a mily közel van ma embereink fejében Amerika. A zsák itt van bekötve, azért itt kell azt kioldani.

Meggyőződésem ez előadott kettős próbatétel után tehát az, hogy a síkvidékeken a hitbizományok jogi constructióját fel kell bontani. Illetékszabályainkat át kell alakítani azon elv szerint, hogy mennél nagyobb földbirtok mennél nagyobb darabra válik szét, annál kevesebb illeték (degressio) fizetendő. Az alapítványi sikbirtokokat maga az állam oldja fel, cserélje ki és parczellázza. Társadalmunk pénzfcrrásai és pénzügyi szervezetei belévonassanak oly parczellázási actióba, mely Szlavoniára is kiterjed. Városoknak, jogi személyeknek erre való területei külön könnyítésekkel jöhessenek földéhes népünknek segítségére, olyképen a mint a győri püspökség salamoni földjének felosztásában láttuk.

Ha ily módon ezer és ezer kis bérlőből földesgazda, sok kisgazdából kisebb középbirtokos válik; ha (mint Szlavoniában történt) a cselédi osztály elhullogató elemeit is sikerül részben belészűrni a rögbe: akkor a szó igazi értelmében kötöttük meg a földet is, a kivándorlást is. Ezek a családok, megtelepedvén, családtagjaikkal meg fogják tölteni a gyárakat, nem fogják cserben hagyni a gazdát s biztos átmenetben elvisznek a kereset emelkedéséhez. Egész gazdaságunknak lendülete, a sóvárgott «változás » el nem maradhat.

A kivándorlás egyéb okainak (mélyeket három dolgozatomban felsoroltam) megszüntetése szintén komoly és nehéz munkát kiván, de inkább helyi gondoskodást; vagy oly változásokat (a nép szokásainak, tisztviselők gondolkodásának megfordítása, hegyi vidéken az alföldi gazdálkodás torz-utánzata helyett a havasi gazdálkodás térfoglalása, adóreform), a melyek lassan érnek és későn gyümölcsöznek. De még ezeket is erős gyökérszálak kötik legnagyobb kérdésünkhöz, a kereset egész problemájának talajához: a föld kérdéséhez. Másrészt azok a tervek, rendszabályok, melyek épen a kivándorlás megszüntetésére akarják az intensivebb gazdál

kodási módok egyikét vagy másikát siettetni: csak akkor lesznek igazán megérthetők, ha összekapcsoljuk őket oly politikával, mely a földszerzés jogi akadályait és pénzügyi nehézségeit bátran megszünteti.

Igaz, hogy ez a politika, mikor a földet felszabadítja s a kivándorlást leköti: ez a politika sokkal többre s talán nagyobbra czélzó, mint a mit általán kivándorlási politikán értenek. Titkos czélja is van. Ez abban áll, hogy eltávolítsa azokat a gerendákat, melyekbe paraszti és cselédi osztályunk mindannyiszor beléüti fejét, valahányszor föl akar emelkedni itthon. Igazi rendeltetése az, hogy megrokkant, elmállott középosztályunk helyébe, a kis földbirtokok talaján keresztül új rendek, új nemzetségek előrenyomulását biztosítsa. Tehát nemcsak kivándorlási politikát sürgetünk ezzel, hanem azt szeretnők kikiáltani, hogy a kivándorlás megismerésével, sőt felhasználásával kiküzdhetjük gazdasági életünk megujhodását.

Nem tudom, nem hiszem, hogy valaha még nyilnék ilyen pillanat. Ma még kivándorlási emberözönünkben a magyar faj sokkal kisebb (bár folyton növekvő) arányt nyújt, mint a többi nemzetiség. Thirring számítása szerint százezer tót közül Magyarországból 1901-ben 955 vándorolt el, a ruthének sorából 826, horvátokból 274, német 250 és román 177 minden százezerből, mig 100,000 magyarra még csak 163 kivándorló esett. Ha tehát most meg tudjuk még fordítani az áramlatot s most telepítjük le népünket: váratlanul meg tudjuk változtatni egész nemzetiségi térképünket. Szóljak-e arról, hogy ez mit jelent? Egészségesebb és egyszerűbb nemzetiségi politikat vajon tud-e valaki ajánlani?

Ma még az elbujdosók azzal válnak el hazulról, hogy azt a kis szántót, azt a kis házat szeretnék megvásárlani, ha hazajönnek s míg a második nemzedék idegenbe nem telepíti le őket, addig mindnyájan ide vágynak, sőt haza is szöknek, mihelyst akárhol hirét veszik annak, hogy a határ felszabadult. Lassan, évtizedek mulva a nagy külső világ el fogja feledtetni velök ezt a sajátságos föld-vágyat, úgy lehet. De ma még küldik a pénzt, csak az Amerikából bejövő öszszeget mintegy 200-240 millió koronára tehetem évenként s ezzel a pénzzel, ennek irányitásával lehetne most megszerezni a magyar parczellákat. Mert ugyan később honnan vennők ezt a vásárló összeget?