Oldalképek
PDF

megmondtuk, hogy csak el fogják mérgesíteni a symptomá-
kat. Megfigyelésünkből az is következik, hogy rohamosan
semmiféle gyógyszer sem fog használni, mert ha egy nép-
hullámzás fokozatosan és törvényszerűleg nő, azt csak foko-
zatosan s törvényszerüleg lehet visszafejleszteni. Következik
az is, hogy soha sem fog sikerülnünk a dolgokat visszacsa-
varni oda, ahol a kivándorlás előtt állottak, pedig ez a
phantom még ma is sok írástudó gondolatai között kisért.
A mai közlekedés mellett valószinűleg mindig lesznek Ame-
rikába járkáló tömegeink s a beszivárgott amerikanismus»-t
csak vezető osztályaink modernebb gondolkodásmódja para-
lisálhatja. Mindez következik a kivándorlás valóságaiból, tör-
vényeiből. De azután több nem is következik s legkevésbbé
foly belőlök a végzetes belétörődés.
A számvetés egyszerű. Ha van a föld hátán ország, a
melynek sikerült az ő nagy amerikai kivándorlását megszün-
tetnie, akkor nekünk is sikerülhet csökkenteni a magyarság
emberveszteségét. Ha másutt, kedvezőbb körülmények között,
aránylag gyorsan, százezreket tudtak visszamarasztani az
elbujdosástól, akkor nekünk, kedvezőtlenebb viszonyok mel-
lett is tudnunk kell megállítani a kiáramlás rohamos növe-
kedését és aránylag lassabban, de sikerülnünk fog leszállí-
tani az elkivánkozók, az idegenbe fordulók számát. Ez nem
utópia, nem is hasztalan hadakozás az emberfölötti áramla-
tokkal, – de viszont nem is lemondó semmittevés. Bizonyos,
hogy ingyen nem fogják adni a gyógyítási szabadalmat, de
az is bizonyos, hogy szembe lehet szállani a kórral. Tő-
lünk függ.
A példa nincs is olyan messze. Németországnak a het-
venes évek végén több mint 200.000 lakosa vándorolt Ame-
rikába. 1883-ban még 159.894 német ment ki*) az Egyesült-
Államokba s 1902-ben már csak 29.211. Összes kivándorlói-
nak száma nem volt több 32.098-nál, tehát majdnem csak
egy negyede a tengerentúli magyar kivándorlásnak. Pedig a
német birodalom lakossága az utolsó harmincz év alatt har-
mincz százalékkal növekedett s így ma százezer lakosra csak
56 kivándorló jut (ebből 51 amerikai), a magyar hazában
pedig (1903) százezerből elindult 627 (hatszázhuszonhét). Az

*) Statistisches Jahrbuch für des Deutsche Reich. 1903. 27. l.

[ocr errors]

Ausztriába és Romániába bujdosók számát nem is mertem hozzáadni. Hiszen a zuhanó pöröly nem üthet siketítőbb hangot, mint ezeknek a számoknak összecsendülése. Nem szabad kétségünknek lenni abban, hogy ennek a két számadatnak ijesztő dysharmoniáját ki lehet egyenliteni. A míg ez meg nem történik, addig nem lankadhat el a kutatás, addig minden typusunkat, minden megfigyelésünket okára kell fejtenünk s kitenni igazságainkat bátran a közpiaczra. Hadd harczolják meg a csatát. A dunántúli kivándorlás typusai, melyeket az elébbi fejezetben gyüjtöttünk, különösen biztatnak azzal, hogy a javításnak néhány nagyjelentőségű vonását, ha csak körvonalaiban is, de föl fogjuk ismerni. A baj mélyebb gyökérszálai jobban és – ez a fontos – kapcsolatosabban látszanak. A felvidéki és székely kivándorlások felkutatása után nemcsak az összehasonlítás anyaga gyűlt meg, melylyel megvilágíthatjuk a túladunai viszonyokat. Hanem a Dunántúl világosabban, még nemzetiségi vonatkozásokkal is kevésbbé árnyékolva, emelkednek fel láthatárunkon oly határozott körvonalak, melyek a másik két kivándorlási területen csak homályosan, megszakgatva mutatkoztak. Ezért alig voltak lerajzolhatók. E harmadik országrészen azonban kutatásunk állandóbb kapcsolatokat figyelhet meg. Ha egymásután végig vándorolt velem az olvasó a felvidéki, a székely s most a dunántúli terepen, oly formán leszünk, mint mikor az Oczeántjáró hajón a szárazföld felbukkanását várják. Először felhős vonalak mutatkoznak a láthatáron; azután szakgatott, szilárd sávokat lát a szem; lassan lesz ebből előttünk összeérő föld, mely a vizek fölé emelkedik. Így érkezünk mi is, hosszú úton, határozottabb következtetések törvényeihez. Nem lehet előttünk titok az sem, hogy miért épen a Dunántul az, mely a kivándorlás kérdésében eddig juttat. Most hallottuk, hogy azért növekszik oly mérhetetlenül kivándorlásunk, mert egy vonalban, egy sorban vagyunk az extensive gazdálkodó országokkal. A kivándorlási hajlandóság nagysága és a belterjes gazdálkodás hiánya lépést tartanak abban a körzetben, melyben az Újvilág delejes vonzóereje uralkodik. Abban a földrajzi sávban, melyet a világtörténetnek ez a golf-áramlata foglalt le, az extensiv, túlnyomólag földmíves gazdálkodás és a rohamos kibujdosás oly tökéletesen egyet jelentenek, hogy még Németországban is (természetesen a kikötő-városokat kivéve) Westpreussen és Pomerania, ez agrár-tartományok 125 és 207 kivándorlót adnak százezerre, tehát messzire kiütik fejöket az (56) átlagból.*) A német közgazdaságnak épen ebből az extensiv, kezdetleges állapotból sikerült nagy és okos gazdasági politikával kiemelkednie s ezért maradt el kivándorlása. A mint Florida partjain látjuk a homokrétegeken, hogy a félsziget lassú fölemelkedése következtében, a tenger fokról fokra lehúzódott, úgy jelzik a német kivándorlási statistika számoszlopai, leszálló mérczéjökkel, a német közgazdasági életnek intensivebb emelkedését. És a mi Dunántúlunk, országunk többi részei között, épen az, mely legközelebb van ahhoz, legjobban elébe érett annak, hogy az intensiv gazdálkodás felé történő emelkedésben részt vegyen. Sőt az extensiv culturából való kiemelésre – már csak az osztrák példa hatása alatt is – meg is tették itt a kisérleteket. Valóban nem a kisérleteken mult tehát, hanem szerves bajokon. Ezek a bajok másutt is lappanghatnak – és lappanganak is – de a félhomályból csak ott kerülnek a világosság elé, hol épen a megérett, küszöbön álló továbbfejlődésbe kapaszkodnak bele s azt lerántják magokhoz. Így vagyunk épen a túladunai részekkel. Itt érkezett el az a pillanat, mikor az általános okoknak fokozott és közvetlen hatása kerül napvilágra. Es mert ezek az akadályok más szóval a kivándorlás okait jelentik, azért az egész kivándorlási problema itt bizonyos gyúpontba került bele. Ezért nem elégedhetünk meg azzal, hogy a kivándorlás legtypikusabb jelenségeit fölszedegettük, hanem, a mennyire csak ilyen nehéz terepen lehetséges, az amerikanismus viszszavetődő világosságát oknyomozásra kell felhasználnunk. A Dunántúl kivándorlását nagyon jellemzi az az erős visszahatás, melyet Amerikából kapott és kap folyton. Az I. fejezetben látta az olvasó, hogy mennyire rajta van Amerika hatása a népen, ellenére annak, hogy itt nem szerepelnek azok a panszláv kötelékek, melyek a Felvidéket nemzetiségileg kötögetik az Újvilághoz. Itt másról van szó. A Dunántúl számára Amerika munkátadó közgazdasága van

*) Statistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich. 1903. 28. l.

oly közel, mint a hogy a székely előtt belföld Románia. Ez a közelség van bent a koponyákban. Ezért mutatták typusaink azt a nagy érdeklődést az Unió-viszonyai iránt. Ezért tartanak ott telepeket faluk szerint. Számítgatják az elnök-választás esélyeit – mig a magyar miniszter-változások csak futó érdeklődést keltenek bennök, vagy semmilyet. Az amerikai conjuncturák föllendüléset vagy leszállását nézik a strike-okból s nem az itteni változásokat. Mikor az ugodi asszony már arra készűl, hogy ott kint egy-egy ételért 10 centet szed és kifőzést tart, mikor rábaszentmihályi emberem az Amerikai Magyar Hirnököt járatja s a vaszari magyarok lapja a clevelandi Szabadság, olvasmánya a hajójegyek összehasonlítása: akkor Amerika nagyon közel van. Az amerikai kivándorlás visszahatása a Dunántúlra más jelekben is mutatkozik. Láttuk, hogy különféle alakban hozunk be vállalkozási vagy legalább próbálgatási szellemet az óczeán másik partjáról. Még nagyobb bevitelünk van a kívül felkeltett nyugtalankodásban, mely idehaza elégedetlenséggé tömörül. Azok a győrmegyei községek, melyeket az I. fejezet fölsorolt, nagy részben a kézi napszám drágulásáról vagy épen munkahiányról szólnak. Nagyétsfalun például a kivándorlás miatt a szőllőmívelésnek sok az akadálya s a Somlóhegy körül (Veszprém megye) ez erősebben ismétlődik. A pápai szövőgyár egyik tractusában meg kell állítani a gépeket, mert nincs hozzájok dolgozó kéz s aratás felé a szövőszékektől az érett gabona elviszi a munkásokat. A fokozódó cselédbajok ismeretesek. Ennél azonban különösebb és váratlanabb az, hogy például Vasmegye egyes kivándorló részeiben a bevándorló pénz meggyülik és bajt okoz, a helyett, hogy hasznot teremtene. Azért tartom ezt igen nevezetes jelnek, mert ez a sociologiai tünet semmi más, mint azon élettani kisérlet megismétlése, a mikor az emberi vérerekbe idegen vértestecseket akartak tolni. Az eredmény az volt, hogy, noha a bárány vértestecsei eléggé hasonlítottak az emberéhez, a vérerek még sem birták felhasználni az idegen vért; csak meggyülemlett az, de nem pótolhatta saját termelését, melyet a szervezet maga készített. Így jártunk itt a kivándorlási pénz visszahatásával is: nyilván először a szervezetet magát kell átalakítani. Mindezen visszahatások elősorolása közt azonban megint arra a pontra kell visszatérnünk, hogy Amerika oly igen közel van a mi embereink fejében. Mert épen e közelség miatt keresik Amerikában azt a «változást», mely után áhítanak. S azért nekünk nem is kell egyebet keresnünk, hanem csak azt, hogy micsoda összehasonlítások járhatnak embereink agyában akkor, amikor elszakítják magokat hazulról, s odavetik erejöket és családjokat a nagy tengernek és az Újvilágnak. Valószinű, hogy nem tudunk minden összehasonlításra rátalálni, mely gondolkodásukban néha félig öntudatlanul tükröződik. De a hányra rá tudunk akadni, annyi okát tudjuk meg a kivándorlásnak. A boros-gödöri hiencz hazatérve Amerikából, részletesen előadta nekünk, ott az iskola termében, hogy mily különös dolog történt velök Pennsylvaniában. Rájok, a külföldi munkásokra, külön adót vetettek ki. Tudjuk, hogy ez az a híres adó, a mely az Egyesült-Államok legfelső birósága elé került azon az okon, hogy nem ütközik-e az alkotmány alapjaiba. A mi hienczünk persze nem ezt tudja a tőle követelt járulékról, hanem csak azt, hogy adót akartak tőle szedni, mikor oly ritkán lehet odaát adószedővel találkozni. A nagy vámokban s a fogyasztási czikkekben úgy sem fedezi föl a munkásaz adót. De itthon annál világosabban és annál többféle alakban látja a maga közterhét. Abban a rendezetlen összehasonlításban, mely a kivándorló fejében támad, ez a rubrika nem marad ki. Legjobban a rendkivüli követelések lódítják meg őket. Azt már sohasem felejtik el (erre is a Dunántúlról szedtem kitünő példát), hogy templomszenteléskor nagy lakomát rendezett az egyház s bár csak a biró volt ott a mándlisok közül, mégis az ünnep kiadásait kivetették a falura. Az ilyen mulatságot igen ki lehet aztán festeni – Amerikában. Arról is tud beszélni a kivándorlás, a mikor a községi sikkasztás miatt a falun kell ujfent megvenni az adót. Külön üllepedik meg a község «közvéleményében), itt meg ott az a benyomás, hogy megint vége az ex-lexnek és nagy hátralékban leszünk. Pedig már el is kezdtük felejteni. Mikor ebből föl kell neszelni, akkor megint csak Amerika fúj végig a paraszti szobákon. A kivándorlás adó-rugóit még hosszan megszerezhetném. De az adóreform kérdését itt most lehetetlen felölelnünk. Nem is az volt a czél, hogy abba beléhatoljunk, csak az, hogy

« ElőzőTovább »