Oldalképek
PDF
ePub

megmondtuk, hogy csak el fogják mérgesíteni a symptomákat. Megfigyelésünkből az is következik, hogy rohamosan semmiféle gyógyszer sem fog használni, mert ha egy néphullámzás fokozatosan és törvényszerűleg nő, azt csak fokozatosan s törvényszerüleg lehet visszafejleszteni. Következik az is, hogy soha sem fog sikerülnünk a dolgokat visszacsavarni oda, a hol a kivándorlás előtt állottak, pedig ez a phantom még ma is sok írástudó gondolatai között kisért. A mai közlekedés mellett valószinűleg mindig lesznek Amerikába járkáló tömegeink s a beszivárgott «amerikanismus » - t csak vezető osztályaink modernebb gondolkodásmódja paralisálhatja. Mindez következik a kivándorlás valóságaiból, törvényeiből. De azután több nem is következik a legkevésbbé foly belőlök a végzetes belétörődés.

A számvetés egyszerű. Ha van a föld hátán ország, a melynek sikerült az ő nagy amerikai kivándorlását megszüntetnie, akkor nekünk is sikerülhet csökkenteni a magyarság emberveszteségét. Ha másutt, kedvezőbb körülmények között, aránylag gyorsan, százezreket tudtak visszamarasztani az elbujdosástól, akkor nekünk, kedvezőtlenebb viszonyok mellett is tudnunk kell megállítani a kiáramlás rohamos növekedését és aránylag lassabban, de sikerülnünk fog leszállítani az elkivánkozók, az idegenbe fordulók számát. Ez nem utópia, nem is hasztalan hadakozás az emberfölötti áramlatokkal, de viszont nem is lemondó semmittevés. Bizonyos, hogy ingyen nem fogják adni a gyógyítási szabadalmat, de az is bizonyos, hogy szembe lehet szállani a kórral. Tőlünk függ.

A példa nincs is olyan messze. Németországnak a hetvenes évek végén több mint 200.000 lakosa vándorolt Amerikába. 1883-ban még 159.894 német ment ki*) az EgyesültÁllamokba s 1902-ben már csak 29.211. Összes kivándorlóinak száma nem volt több 32.098-nál, tehát majdnem csak egy negyede a tengerentúli magyar kivándorlásnak. Pedig a német birodalom lakossága az utolsó harmincz év alatt harmincz százalékkal növekedett s így ma százezer lakosra csak 56 kivándorló jut (ebből 51 amerikai), a magyar hazában pedig (1903) százezerből elindult 627 (hatszázhuszonhét). Az

*) Statistisches Jahrbuch für des Deutsche Reich. 1903. 27. 1.

Ausztriába és Romániába bujdosók számát nem is mertem hozzáadni. Hiszen a zuhanó pöröly nem üthet siketítőbb hangot, mint ezeknek a számoknak összecsendülése. Nem szabad kétségünknek lenni abban, hogy ennek a két számadatnak ijesztő dysharmoniáját ki lehet egyenliteni. A míg ez meg nem történik, addig nem lankadhat el a kutatás, addig minden typusunkat, minden megfigyelésünket okára kell fejtenünk s kitenni igazságainkat bátran a közpiaczra. Hadd harczolják meg a csatát.

A dunántúli kivándorlás typusai, melyeket az elébbi fejezetben gyüjtöttünk, különösen biztatnak azzal, hogy a javításnak néhány nagyjelentőségű vonását, ha csak körvonalaiban is, de föl fogjuk ismerni. A baj mélyebb gyökérszálai jobban és ez a fontos kapcsolatosabban látszanak. A felvidéki és székely kivándorlások felkutatása után nemcsak az összehasonlítás anyaga gyült meg, melylyel megvilágíthatjuk a túladunai viszonyokat. Hanem a Dunántúl világosabban, még nemzetiségi vonatkozásokkal is kevésbbé árnyékolva, emelkednek fel láthatárunkon oly határozott körvonalak, melyek a másik két kivándorlási területen csak homályosan, megszakgatva mutatkoztak. Ezért alig voltak lerajzolhatók. E harmadik országrészen azonban kutatásunk állandóbb kapcsolatokat figyelhet meg. Ha egymásután végig vándorolt velem az olvasó a felvidéki, a székely s most a dunántúli terepen, oly formán leszünk, mint mikor az Oczeántjáró hajón a szárazföld felbukkanását várják. Először felhős vonalak mutatkoznak a láthatáron; azután szakgatott, szilárd sávokat lát a szem; lassan lesz ebből előttünk összeérő föld, mely a vizek fölé emelkedik. Így érkezünk mi is, hosszú úton, határozottabb következtetések törvényeihez.

Nem lehet előttünk titok az sem, hogy miért épen a Dunántul az, mely a kivándorlás kérdésében eddig juttat. Most hallottuk, hogy azért növekszik oly mérhetetlenül kivándorlásunk, mert egy vonalban, egy sorban vagyunk az extensive gazdálkodó országokkal. A kivándorlási hajlandóság nagysága és a belterjes gazdálkodás hiánya lépést tartanak abban a körzetben, melyben az Újvilág delejes vonzóereje uralkodik. Abban a földrajzi sávban, melyet a világtörténetnek ez a golf-áramlata foglalt le, az extensiv, túlnyomólag földmíves gazdálkodás és a rohamos kibujdosás

oly tökéletesen egyet jelentenek, hogy még Németországban is (természetesen a kikötő-városokat kivéve) Westpreussen és Pomerania, ez agrár-tartományok 125 és 207 kivándorlót adnak százezerre, tehát messzire kiütik fejöket az (56) átlagból.*) A német közgazdaságnak épen ebből az extensiv, kezdetleges állapotból sikerült nagy és okos gazdasági politikával kiemelkednie s ezért maradt el kivándorlása. A mint Florida partjain látjuk a homokrétegeken, hogy a félsziget lassú fölemelkedése következtében, a tenger fokról fokra lehúzódott, úgy jelzik a német kivándorlási statistika számoszlopai, leszálló mérczéjökkel, a német közgazdasági életnek intensivebb emelkedését. És a mi Dunántúlunk, országunk többi részei között, épen az, mely legközelebb van ahhoz, legjobban elébe érett annak, hogy az intensiv gazdálkodás felé történő emelkedésben részt vegyen. Sőt az extensiv culturából való kiemelésre már csak az osztrák példa hatása alatt is meg is tették itt a kisérleteket. Valóban nem a kisérleteken mult tehát, hanem szerves bajokon. Ezek a bajok másutt is lappanghatnak és lappanganak is de a félhomályból csak ott kerülnek a világosság elé, hol épen a megérett, küszöbön álló továbbfejlődésbe kapaszkodnak bele s azt lerántják magokhoz. Így vagyunk épen a túladunai részekkel. Itt érkezett el az a pillanat, mikor az általános okoknak fokozott és közvetlen hatása kerül napvilágra. És mert ezek az akadályok más szóval a kivándorlás okait jelentik, azért az egész kivándorlási problema itt bizonyos gyúpontba került bele.

[ocr errors]

Ezért nem elégedhetünk meg azzal, hogy a kivándorlás legtypikusabb jelenségeit fölszedegettük, hanem, a mennyire csak ilyen nehéz terepen lehetséges, az amerikanismus viszszavetődő világosságát oknyomozásra kell felhasználnunk.

A Dunántúl kivándorlását nagyon jellemzi az az erős visszahatás, melyet Amerikából kapott és kap folyton. Az I. fejezetben látta az olvasó, hogy mennyire rajta van Amerika hatása a népen, ellenére annak, hogy itt nem szerepelnek azok a panszláv kötelékek, melyek a Felvidéket nemzetiségileg kötögetik az Újvilághoz. Itt másról van szó. A Dunántúl számára Amerika munkátadó közgazdasága van

*) Statistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich. 1903. 28. 1.

oly közel, mint a hogy a székely előtt belföld Románia. Ez a közelség van bent a koponyákban. Ezért mutatták typusaink azt a nagy érdeklődést az Unió-viszonyai iránt. Ezért tartanak ott telepeket faluk szerint. Számítgatják az elnök-választás esélyeit mig a magyar miniszter-változások csak futó érdeklődést keltenek bennök, vagy semmilyet. Az amerikai conjuncturák föllendüléset vagy leszállását nézik a strike-okból s nem az itteni változásokat. Mikor az ugodi asszony már arra készül, hogy ott kint egy-egy ételért 10 centet szed és kifőzést tart, mikor rábaszentmihályi emberem az Amerikai Magyar Hirnököt járatja s a vaszari magyarok lapja a clevelandi Szabadság, olvasmánya a hajójegyek összehasonlítása: akkor Amerika nagyon közel van.

Az amerikai kivándorlás visszahatása a Dunántúlra más jelekben is mutatkozik. Láttuk, hogy különféle alakban hozunk be vállalkozási vagy legalább próbálgatási szellemet az óczeán másik partjáról. Még nagyobb bevitelünk van a kívül felkeltett nyugtalankodásban, mely idehaza elégedetlenséggé tömörül. Azok a győrmegyei községek, melyeket az I. fejezet fölsorolt, nagy részben a kézi napszám drágulásáról vagy épen munkahiányról szólnak. Nagyétsfalun például a kivándorlás miatt a szöllömívelésnek sok az akadálya s a Somlóhegy körül (Veszprémmegye) ez erősebben ismétlődik. A pápai szövőgyár egyik tractusában meg kell állítani a gépeket, mert nincs hozzájok dolgozó kéz s aratás felé a szövőszékektől az érett gabona elviszi a munkásokat. A fokozódó cselédbajok ismeretesek. Ennél azonban különösebb és váratlanabb az, hogy például Vasmegye egyes kivándorló részeiben a bevándorló pénz meggyülik és bajt okoz, a helyett, hogy hasznot teremtene. Azért tartom ezt igen nevezetes jelnek, mert ez a sociologiai tünet semmi más, mint azon élettani kisérlet megismétlése, a mikor az emberi vérerekbe idegen vértestecseket akartak tolni. Az eredmény az volt, hogy, noha a bárány vértestecsei eléggé hasonlítottak az emberéhez, a vérerek még sem birták felhasználni az idegen vért; csak meggyülemlett az, de nem pótolhatta saját termelését, melyet a szervezet maga készített. Így jártunk itt a kivándorlási pénz visszahatásával is: nyilván először a szervezetet magát kell átalakítani.

Mindezen visszahatások elősorolása közt azonban megint

arra a pontra kell visszatérnünk, hogy Amerika oly igen közel van a mi embereink fejében. Mert épen e közelség miatt keresik Amerikában azt a «változást», mely után áhítanak. S azért nekünk nem is kell egyebet keresnünk, hanem csak azt, hogy micsoda összehasonlítások járhatnak embereink agyában akkor, a mikor elszakítják magokat hazulról s odavetik erejöket és családjokat a nagy tengernek és az Újvilágnak. Valószinű, hogy nem tudunk minden összehasonlításra rátalálni, mely gondolkodásukban néha félig öntudatlanul tükröződik. De a hányra rá tudunk akadni, annyi okát tudjuk meg a kivándorlásnak.

A boros-gödöri hienez hazatérve Amerikából, részletesen előadta nekünk, ott az iskola termében, hogy mily különös dolog történt velök Pennsylvaniában. Rájok, a külföldi munkásokra, külön adót vetettek ki. Tudjuk, hogy ez az a híres adó, a mely az Egyesült-Államok legfelső birósága elé került azon az okon, hogy nem ütközik-e az alkotmány alapjaiba. A mi hienezünk persze nem ezt tudja a tőle követelt járulékról, hanem csak azt, hogy adót akartak tőle szedni, mikor oly ritkán lehet odaát adószedővel találkozni. A nagy vámokban s a fogyasztási czikkekben úgy sem fedezi föl a munkásaz adót. De itthon annál világosabban és annál többféle alakban látja a maga közterhét. Abban a rendezetlen összehasonlításban, mely a kivándorló fejében támad, ez a rubrika nem marad ki. Legjobban a rendkivüli követelések lódítják meg őket. Azt már sohasem felejtik el (erre is a Dunántúlrół szedtem kitünő példát), hogy templomszenteléskor nagy lakomát rendezett az egyház s bár csak a biró volt ott a mándlisok közül, mégis az ünnep kiadásait kivetették a falura. Az. ilyen mulatságot igen ki lehet aztán festeni Amerikában. Arról is tud beszélni a kivándorlás, a mikor a községi sikkasztás miatt a falun kell ujfent megvenni az adót. Külön üllepedik meg a község «közvéleményében» itt meg ott az a benyomás, hogy megint vége az ex-lexnek és nagy hátralékban leszünk. Pedig már el is kezdtük felejteni. Mikor ebből föl kell neszelni, akkor megint csak Amerika fúj végig a paraszti szobákon.

A kivándorlás adó-rugóit még hosszan megszerezhetném. De az adóreform kérdését itt most lehetetlen felölelnünk. Nem is az volt a czél, hogy abba beléhatoljunk, csak az, hogy

« ElőzőTovább »