Oldalképek
PDF

találta volna a jelen legizgatóbb problemáit is a dolgozó élet minden dicsőségével és árnyékával, egyetemben. Ez az utolsó nyitott ajtó. Végül pedig jogászi szempontból kissé túlmerésznek látjuk azt a kívánságot, hogy az Akadémia a reábízott alapítványokat egyszerűen közjavaknak tekintse és feltételeit állapítsa meg kénye-kedve szerint a mai irodalmi és socialis igazságok szellemében. Honnan egyszerre ez a nagy bizalom? Azt valljuk (másutt is hirdettük, Irodalomtörténeti Közlemények 13:434), hogy cseppet sem helyes, ha bőkezű alapítók az utókort időtlen-időkig a magok felfogásához akarják bilincselni. Az irodalmi szükségletek változók és a gazdag emberek még nem próféták. Ezért dicsérjük épen Péczelyt, a bölcs adakozót, a ki gondolt a jövőre s előre utasította az Akadémiát, hogy változtassa meg a pályafeltételeket. De teheti-e ezt felhatalmazás nélkül az Akadémia ? Fordíthatja-e az alapítvány kezelője a rábizott tőke gyümölcseit tetszése szerint más, esetleg homlokegyenest ellenkező czélra? Hiszen ez egyrészt a meglevő jog alapelveibe ütközik, másrészt de lege ferenda is lehetetlen álláspont. * Készülő magánjogi codificatiónk is intézkedik az alapítványok czéljának megváltoztatásáról. (Terv. 81. §.) Helyt ad pedig ennek arra az esetre, hogy ha az alapítvány a közjóval ellenkezik, ha megvalósítása lehetetlenné vált, vagy ha nyilvánvaló, hogy a megváltozott viszonyok közt az alapító szándékának többé meg nem felel. De mindezen esetekben sem maga az alapítványt kezelő vagy igazgató magánfél hivatott erre – még ha oly tekintélyes is, mint az Akadémia – hanem a felügyelő hatóság, a közoktatásügyi kormány hatáskörébe tartozik az. Igen helyesen. Mert csak akkor volna igazán jaj az Akadémiának, ha a pályázók ezrét – így fújnák fel annak idején – megrövidítené az ő alkotmányos (!) jogukban s az előírt műfaj helyett más hiábavalóságra pazarolná az aranyakat. Ezért a reactionarius önkénykedésért kétségtelenül megkapná a leczkét Sz. úrnak egy ép oly jóhiszemű és ép oly szigorú társától. A Pesti Napló panaszait visszhangozza négy nappal később Ábrányi Kornél az Egyetértésben*) A költő-államférfi az Aka*) L. az 1905. május 18-iki számát. A vezérczikk czíme: Nemzeti kormányzás.

démia elleni támadásait általános politikai tünődéssel tarkítja. Szerinte az Akadémia tevékenységét a servilismus és cliquerendszer jellemzik. S nyomban rá megbotránkozik Kautz Gyulán, hogy elnöki székéből a – bukott rendszert védte. Micsoda szolgalelkűség! Kitart a bukottak mellett s nem magasztalja a felkelő nap óriásait! Mellesleg jó volna tudni, hogy ez a hiressé vált megnyitó mennyiben volt a régi rendszer apologiája, mikor actualis politikának se híre, se hamva nincs benne. Ellenben sok jogos feljajdulás tudományos állapotaink miatt, a mit az ujságok is megírnak néha-napján s nem törik be érte egymás fejét. De az Akadémia, az más ! Ábrányi poéta-lelke nem töpreng sokáig egy dolgon. A következő pillanatban azon háborodik fel, hogy az időszerinti cultusministereknek csak annyiban van érintkezési pontjok az Akadémiával, hogy az Akadémia alelnökének rendszerint az actualis cultusministert szokták megválasztani. Ha megbukott, mint cultusminister az Akadémia alelnöki székén is helyet kell csinálnia utódjának. » Kitünően hangzik, csak azt mondja meg Ábrányi, mit akar elhitetni az Egyetértés hű olvasóival, hogy Berzeviczy most az Akadémia alelnöke, vagy pedig Kautz Gyula a közoktatásügyi minister? De lássuk vádjait a pályázatok tekintetében. Az Akadémia az országot érdeklő gazdasági kérdéseket elhanyagolja, holott azoknak tudományos oldaluk is van. Rettenetes! A nagy szörnyűködésben egyetlen vigasztalásunk az, hogy ép az idén tűztek ki pályadíjat a legtöbb kedvezményű záradékot tárgyazó munkára. Ennél pedig már időszerűbb, fontosabb tárgyat – ép a gazdasági önállóság kivívásának szempontjából – sem lehetett találni. Egy másik tétel a szövetkezetekről szól, a mi a közgazdasági politikának manapság – valószínüleg Ábrányi Kornél szerint is – egyik legizgatóbb themája. Hogy az Akadémia vagyonának jelentékeny része a régi alapítók intentiója szerint meg van kötve: ebben igaza van Ábrányinak. De elfogult, a mikor nem látja, hogy az Akadémia a pályatételek megreformálása körül megteszi azt, a mit jog szerint megtehet. (Mutatja ezt a Péczely-pályázat fentebb vázolt története.) S elfogult, a mikor az alapítványok kötöttségéért az Akadémiát teszi felelőssé. Gondolkozhatunk akárhogyan a hitbizományok jogi szabályozásáról. De egyet semmi szín alatt nem állíthatunk jó lelkiismerettel, hogy a hitbizomány gazdatisztje tehet róla, ő a hibás benne, hogy a jövedelmet X. gróf kapja és nem Y. község. A tiszt felszántatja a földet, beveti legjobb tudománya szerint. Ez az ő kötelessége. De a törvényváltoztatás, a jogszabály újjáalakítása nem a gazdatiszt, nem az uradalom kezelőjének feladata, még ha irodalmi holtkézi javakról van is szó.

ÉRTESÍTŐ.

Versek. Irta Jörgné Draskóczy Ilma. Budapest, 1905.

Az öreg Csaplovics abban a jeles nagy műben, melyet a mult század huszas éveiben Magyarországról írt, Budapest nevezetességei közt fölemlíti azt, hogy ebben a városban két írónő is lakik. Két írónő ! Azóta nagyot haladtunk. Ma már száznál több írónőnk van a fővárosban, nagyobb részök novellákat és lyrai költeményeket ír, de van elég regény-drámaíró is, sőt kritikus és bölcsészeti író is akad a nők közt. Tehetségre és jellegre nézve is igen eltérők a női írók: van köztök gyöngéd bakfis-poéta, de van olyan lyrai tehetség is, kinek verseit fiatal férfi csak pirulva olvashatja.

A jelen verskötet szerzője fínom érzésű valódi nőies lélek: a szerelem, az aggodalom, a szemérem szólalnak meg benne: férjéről is azt óhajtja, hogy ne kedveskedő szolgája, hanem ura legyen neki. Lehet-e nőiesebb fordulata egy szonettnek, mint következő befejezése a Sóhaj czímű költeménynek: «Ne lenne szárnyam, mi magasba von : szűk határok közt hadd élnék itt békén, apró tervekkel, mint madár a fészkén. S dal is csak egy fakadna ajkamon: valami naiv, egyűgyű kis nóta, egy kis bölcsőre ráhajolva) . . . .

Mint a női költőknél rendesen, úgy Jörgnénél is költészetének leggyengébb oldala a nyelvezet. Nem mintha föltünően hibás vagy németes vagy pongyola volna: Jörgné gondozza a kifejezést, csinosan, tisztán tartja, mint a jó háziasszony szobáját. (Nicht jedes Mädchen hält so rein – mondja Mefiszto Gretchenről). De hiányoznak költeményeiből azok a jóízű, eredeti kitételek, a melyeket máshol még nem olvastunk: hiányoznak azok az erős, festői kifejezések, a melyek a nyelven való biztos uralkodásnak jelei. A női írók és Jörgné is inkább azokból a

[ocr errors]

szavakból állítják egybe költeményeiket, melyeket mind már ismerünk a korabeli tárcza-lyrából. Jörgné költői ereje abban rejlik, hogy érzelem és forma többnyire harmonikusan megfelel egymásnak: ebben mutatkozik nála a nő szerencsés tapintata. A költemények legtöbbjén valami csendes gyöngédség uralkodik. Nem fogunk csodálkozni azon, hogy Goethe híres kis költeménye, a leheletszerű Über allen Gipfelnist Run ihlette a szerzőt, a ki egyik költeményét (Csend) épen Goethe hatása alatt így kezdi:

[ocr errors][ocr errors][ocr errors]

A legjobbakhoz tartozik még Bál után, Férfi és nő. Dal. Ez utóbbiban a költő óhajtja, hogy csak kedvese hallja dalát, sejtve hallja:

« ElőzőTovább »