Oldalképek
PDF

a példákat, saját 1835–38-iki pöre után, egy egész lapon keresztül. «Ezek a jogok – fejezi be – barbárok, szörnyetegek, embertelenek és ki merem mondani, egyedüli okai a sok hűtlenségnek, pörnek, botránynak és bűnténynek, a mi olyan sokszor beszenynyezte és még be fogja szennyezni a családi szentélyt... »*) Meg kell változtatni tehát e részben a törvényhozást, fol kell emelni a nőt hivatása magaslatára, mint férjének egyenrangú és egyenjogú társát; mert másképen nincs szabadsága, nincs méltósága: a szabadság, a mihez csupán csellel juthat, a házasságtörés szabadsága; az a méltóság pedig, melyet férje tudtán kívül bitorol, mindkettőjökre csak szégyent hoz. Ennek a visszaélésnek meg kell szünni és se a jámbor férj ne legyen a bárgyuság typusa, a kit az emberek fölültetnek, és a kin, feleségével együtt, mulatnak barátai, se a gyöngéd, becsületes és kegyes asszonyt ne zsákmányolják ki; és még szükséges, hogy a nőt, ha egy napon csábítás következtében vétkezett, ne hurczolják meg és ne büntessék meg nyilvánosan, ne gyalázzák meg saját gyermekei előtt, lehetetlenné téve így neki, hogy a jó útra visszatérjen s kénytelenítve őt, hogy mindörökre meggyűlölje bűnhödésének és szégyenének okozóját. «Igen, – fordúl végűl honfitársnőihez, – a polgári egyenlőség, egyenlőség a házasságban, egyenlőség a családban, ez az, a mit lehet és a mit kell kérnetek, követelnetek. Ám ehhez mélyen át kell érezni a házasság, a hitvesi hűség és a családi szeretet szentségét. Akarjatok férjetekkel egyenlők lenni azért, hogy ne kelljen őket, szenvedélyeitek csábítása és családi életetek ziláltsága miatt, kijátszanotok és megcsalnotok.**) Akarjatok velök egyenlők lenni azért, hogy lemondjatok arról az aljas gyönyör

*) Különben nem titkolja Sand, hogy e fejtegetéseibe egyéni tapasztalatai is belejátszottak; a hires levél végén fölsóhajt: «Igen, én nő lévén élénken éreztem a törvények és előítéletek igazságtalanságát s nő létemre jogosan háborodom föl, látva, hogy holmi izgága kisérletek mint késleltetik a nekünk tartozó orvoslást. » **) Ez volna az Indiana alapeszméje és kulcsa Sand George szerint (l. az 1852-iki kiadás előszavát), a ki tudvalevően védekezett a saint-simonismus vádja ellen ; a baj csak az, hogy ezeket az előszavakat rendesen jó későn írta műveihez, midőn kora és az újabb hatások következtében változott – s néha érettebb – nézeteit vitte vissza egyik vagy másik régebbi irányára.

ről, melyet a csellel szerzett fölény nyujtott. Akarjatok velök egyenlők lenni azért, hogy örömmel tartsátok meg a hűségi esküt, a mely a szerelem eszménye és a lelkiismeret szükséglete az egyenlőségi szerződésben. Akarjatok velök egyenlők lenni azért, hogy meg tudjátok egy napon bocsátani az eltévelyedést és viszont el tudjátok fogadni a bocsánatot, a mi jóval nehezebb dolog. Akarjatok velök egyenlők lenni ép a keresztyén alázatosság érzülete nevében, a mely csak egy útat jelöl ki: hogy tartsuk tiszteletben felebarátunk jogát. » A míg nem adják meg a nőnek a polgári jogokat, nem lehet várni, hogy a társadalmi helyzet javuljon: és csak e kérdés elintézése után lehet szó arról, hogy a nő a politikai jogokat megkapja. Most még gyermekes » ez a kivánság. "Ég a házatok, veszélyben a tűzhelyetek és ti ki akarjátok magatokat tenni a tömeg gúnyjának és gyalázkodásának, mikor arról volna szó, hogy megvédjétek otthontokat s visszahelyezzétek oltárukra a megcsúfolt penateseket? Miféle őrült szeszély hajt titeket a parlamenti harczokba, mikor el sem vihetitek oda a személyes függetlenség gyakorlatát? Ezen a padon ül a férjetek, a másikon talán a szeretőtök, s ti ott akarnátok képviselni valamit, mikor nem tudtok magatokért sem helyt állani! » E levél után legjelentékenyebb a IV. fejezet,*) a nemzetgyűléshez intézett petitio – hasonló az 1834-ikihez – a guéreti mezei munkások ügyében, a kik testületi érdekek miatt összetűztek a városi munkásokkal. Sand George ezt az alkalmat ragadja meg, hogy ékesszóló lapokon fejtegesse a népnevelés égető szükségét. Ez az eset csak egy szomorú eredmény, – úgymond, – melynek oka másutt keresendő: a múltban, a múlt a hibás, a mely következetesen moralis alárendeltségre itélte a parasztot. Csoda-e aztán, ha a parasztnak az egyéni érdek a fő mozgató ereje, ha alig érti meg a köz gyűjtő eszméjét, ha közönyös a nemzeti ügy iránt, ha nincs tudatában politikai jogai fontosságának és értékének? Szóval a tudatlanság a nagy seb, ezt kell orvosolni, még pedig minél előbb. «Legyetek nagylelkűek, – fordúl a polgárokhoz, – a míg tiétek az erő, a míg ti vagytok az urak. » És ha megszerettettétek a paraszttal a köztársaságot, később

*) Petition à l'Assemblée Nationale. 50–61. l.

majd beszélhettek a szívéhez és eszéhez a politikai nevelés útján. Mert van a parasztnak értelme, csak ki kell művelni, vannak nagy ösztönei: minta-katona lesz a hadseregben, a ki hősiesen védi meg földjét. És akkor büntethetitek szigoruan a népszavazat szentesítette törvények minden áthágását; de ma még – «polgár urak, kegyelem a népnek, kegyelem a parasztnak! » Két hírlapi czikke van még 1848-ból, – egyikben a szépirodalom védelmére kel, Proudhon és Janin támadásaival szemben,*) a másikban a személyeskedő vitákat itéli el,*) – továbbá néhány naplójegyzete (1848 márczius 29-től április 26-ig), melyekben apróbb episodokat beszél el a torlaszharczok idejéből.") Érdekesebbek naplójegyzetei az 1851-iki államcsínyről.) melyet Páris népe minden nagyobb izgalom nélkül hagyott lefolyni s ép oly nyugodt közönynyel fogadott, mint a vidék Jacques Bonhommeja. Pár nappal az államcsiny előtt, (1851. nov. 26. szerda) Sand George megnézte a Gymnaseban Le mariage de Victorine cz. színművének premièrejét, melynek további előadásait másféle érdekes látványosság szakította meg. A Bourbon-palotai s az utczai jelenetek, a minden oldalról szállongó, túlhajtott hírek, melyeket meg sem czáfolhattak az elnémult ujságok és még sok más, tarka esemény, melyekben Sand már csak mint szemlélő vett részt, gyermekeiért és barátaiért aggódva, – meg a néhol hozzájok fűzött szép reflexiók alkotják tárgyát e november 26-ikától deczember 8-ikáig terjedő naplónak. III. Napoleon uralmának végéről is vannak e könyvben följegyzései.") Ezek közt első helyen állnak azok a levelei, melyeket a porosz-franczia háború alatt egy Párisban élt amerikai

*) Sur Proudhon et Jules Janin. (A propos d'un article du journal de Proudhon sur les artistes littéraires) 39–49. l.

*) Sur la polémique 62–72. l.

*) 3–18. l. (kézirati másolat után).

*) Le coup d'état à Paris (Journal de Novembre 1851. Journal de Décembre 1851.) 75–134. I.

*) Correspondance avec un ami américain pendant la guerre. 163–233. l. Sur Mac-Mahon et Thiers. 239–244. l. Victor Hugo et «L'année terrible ». 247–261. l.

barátjával, Harrisse Henry ügyvéddel váltott.") Sand George ez időtájt már nem szivesen mozdult ki kedves Nohantjából, a hol két gyermekét s később unokáit fölnevelte és író meg művész barátait fogadta.*) Harrisse értesítette őt (mint még sok vidéki ismerősét) a Párisban lefolyt eseményekről, melyekre Sand nem késett, sokszor igen találó és éleslátásra valló megjegyzéseit hozzáfűzni. Egyébiránt már a Journal d'un voyageur pendant la guerre (1872) után tudjuk, mint vélekedett Sand az 1870-iki háborúról, ismerjük rajongó hazaszeretetét, valamint azt is, hogy nem nagyon lelkesedett Gambettáért meg a bordeauxi követségért. Ezeket az érzelmeket tükrözik jelen levelei és jegyzetei is. Miként volt lehetséges ez az élet-halál harcz ? Ha csak nem akarják megölni Francziaországot, nem kell-e Thiershez és a békepárthoz csatlakozni ? *) A commune borzalmai és Francziaország fenyegető bukása még nagyobb aggodalommal töltötték el nemes lelkét, mint Gambetta szereplése : hazája végpusztulásától rettegett. A mennyire rokonszenvezett s együtt tartott a juniusi fölkelőkkel, ép oly kárhoztatón emeli föl szavát az 1871-beliek ellen, teljes mértékben osztva e részben az Année terrible szerzőjének érzelmeit.*) A kötet e része különben szembe

* Részben kiadva már Sand G. levelezésének 1882–1SS4 megjelent hat kötetében. (Paris, Calmann-Lévy.) – Harrisse Henry, new-yorki ügyvéd, 1866-ban érkezett Párisba s az amerikai folyóiratokba jelentős czikkeket írt a franczia irodalom akkori kitünőségeiről. Renan bemutatta őt Sainte-Beuvenek, ez pedig Sand Georgenak. Kettejök közt csakhamar benső barátság fejlődött ki, mely csupán Sand halálával szakadt meg. *) V. ö. Caro, George Sand. (Paris, 1887.) 154–203. l. G. Amic, George Sand. Mes souvenirs. Paris, 1893. Ed. I'lanchut, Autour de Nohant. 1899. J. Lemaitre, Les contemporains. IV. Paris, 1899. *) « Ceci est une première impression, ... mais fidèle à cette notion que l'homme de la France était absolument lié à l'établissement d'une République durable. Tout ce qui nous éloignera de ce but sera une honte et une décadence». 241. l.) És valamivel alább: « République conservatrice, trop conservatrice, peut-être, ... elle seule pouvait amener la grande liquidation des intérêts en lutte, elle seule pouvait faire de nous des citoyens, des hommes ». (242. l.) *) V. ö. 1871. június 15-én Mme Adamihoz írt levelét: «Pleurons des larmes de sang sur nos illusions et nos erreurs ! ... Nos principes peuvent et doivent rester les mêmes, mais l'application s'éloigne, ötlő hézagokat mutat; meglehet, – véli Ledrain,*) – hogy a család s a kiadók nem merték még Sand George véleményét az 1871-iki fölkelésről a maga egészében közzétenni. Néhány kivonat vagy töredék alkotja még a kötet tartalmát, ezekre fölösleges e helyen hosszasabban kitérnünk. Sand George önéletírása első unokája, Clésinger Johanna halálakor (1855) zárult le,*) e gyászeset keltette fájdalmát tükrözi egy ugyanazon évből származó naplótöredéke,”) mely egyúttal, miként a könyv utolsó fejezete is,") Sand mystikus (philosophiai és lélektani) tanulmányairól tesz bizonyságot.") Le théatre et l'acteur (1858) cz. befejezetlen levelében ") nohanti szinházát írja le s tanulságos megjegyzéseket tesz a szinész és a szinműíró viszonyára, méltó hódolattal adózva egyebek közt Shaksperenek is, a kit különben mindig kedvelt írói közé számlált.") Leszámítva ezeket az apróságokat, Sand George-ot mint politikust is bővebben megismerjük ebből a kötetből. Politikai szereplése s foglalatosságai milyen befolyással voltak írói működésére? A mi először is a socialismust illeti, talán nem sajnálhatjuk Sainte-Beuvevel, hogy Sand azt regényeibe is átvitte. Igaz, hogy ez az iránya termett olyan gyümölcsöket, melyek alig emelték írói dicsőségét, de ne feledjük, hogy a hamis heroismusra épített Meunier d'Angibault (1845–46) és Le péché de M. Antoine

[ocr errors]
« ElőzőTovább »