Oldalképek
PDF

SAND GEORGE TÁRSADALMI ESZMÉI.")

Sand Georgenak még eddig nem bírjuk teljes és kimerítő életrajzát. Az adatok hozzá bőségesen megvannak akár kiterjedt levelezésében, akár egyes önéletrajz jellegű műveiben, akár különösen a Histoire de ma vie négy kötetében. Ez utóbbiból merített d'Haussonville, midőn Sand George családja és ifjúsága történetét rajzolta,*) valamint Caro, a ki immár harmadik kiadást ért szép tanulmányában *) főként az írónőt és eszméit választotta vizsgálódása tárgyául. Csak az a kár, hogy a Histoire de ma vie még 1876-iki átnézett és bővített kiadásában sem terjed túl a negyvenes éveken, mert az utolsó kétszáz lapon, mely körülbelül az önéletrajz írásának idejét (1847–1855) öleli fel, csak nagyon rövid s hozzá nem is tömör, inkább elsietett, elnagyolt képet nyerünk Sand életének e mozgalmas és érdekes korszakáról. Természetesen nincs jogunk vádolni a szerzőt azon aránytalanság miatt, hogy míg gyermekkora és ifjúsága történetének három (az első kiadásban hét) teljes kötetet szentelt, addig írói pályájának csak az utolsó, negyedik (az első kiadásban a VIII–X) kötetet hagyta meg, s hogy itt is épen annyit mond el élete külső eseményeiből, a mennyit jónak vél és szükségesnek tart, nem igazi értelemben vett, száraz életrajzot, vagy mint sokan várták – csattanós anekdotákat nyújtani lévén czélja, mint inkább szellemi fejlődését föltüntetni. Ez önéletrajzot részben kiegészítették, részben folytatták a Lettres d'un voyageur (1837), Un hiver à Majorque (1842), Voyages et impressions

*) George Sand: Souvenirs et Idées. Ouvrage posthume. Paris, Calmann-Lévy, éditeurs, 1904. 8-r. 281 l. *) Études biographiques et littéraires. Paris, 1879. *) George Sand. (Les grands écrivains francais) Paris, Hachette. (1869), Impressions et souvenirs (1873), melyek mind ez örökké lyrai kedélyű szerző rokonszenves egyéniségét, gazdag lelki világát tükröztetik, – és még némely halála után kiadott iratai (Dernières pages, Nouvelles lettres d'un voyageur 1877, Souvenirs de 1848. 1880 stb.) különösen 1882–1900. közzétett levelezése; *) hogy azonban ez az anyag még korántsem teljes, mutatja az a két kötet, mely a múlt év közepén, Sand George születésének századik évfordulója alkalmából látott napvilágot. Az egyikhez valóban a botrány mellékíze járúlt: ez a Sand George és Musset Alfréd levelezése 1833–35-ből,*) melyet ez ideig csak egyes beavatottak ismertek,*) s mely bizonyára jobban kielégítette a mindig éber közvélemény kiváncsiságát, mint akár az Elle et Lui, akár a Confessions d'un enfant du siècle ragyogóan egyoldalú védekezései, bár azért nem akadályozta meg, hogy a «velenczei regényt, úgy a Sand, mint a Musset pártjabeliek továbbra is a magok álláspontjáról ne magyarázzák. Hanem a fönt érintett szempontból, Sand George eszméi alakulásának szempontjából, sokkal érdekesebb a másik könyv, a Souvenirs et Idées czímű, a melylyel kiadója, a Calmann-Lévy czég ünnepelte születésének centenariumát, azonkívül, hogy tíz regényét *) új, díszesen illustrált kiadásban hozta forgalomba.

*) Calmann-Lévynél: Correspondance. (6 kötet) – Correspondance de George Sand et de Gustave Flaubert. 1882–86. – Lettres, d Alfred de Musset et à Sainte-Beuve. 1879. – Lettres familières kiadta Montague E. Revue encyclopédique, 1893. – D'Heylli, La fille de George Sand, lettres inédites. Paris, 1900. *) Correspondance de George Sand et d'Alfred de Musset, publiée intégralement et pour la première fois d'après les documents originaua, par Félia Décori, avec dessins d'Alfred de Musset, etc. Bruxelles, E. Deman. Ismertetését l. a Budapesti Szemle jelen évfolyamának 149–156. lapjain. *) L. a Temps 1904. jun. 8-iki számát. V. ö. még M. Clouard: A. de Musset et G. Sand. Revue de Paris, 1896 aug. 15. Dr. Haraszti Gyula: Sand és Musset szerelme. Budapesti Szemle, 1898. *) Indiana, Valentine, Mauprat, La mare au diable, La petite Fadette, Francois le Champi, Les maitres sonneurs, Elle et Lui, Le marquis de Villemer, Mademoiselle La Quintinie. – Az évfordulót egyébként is irodalmi ünneppé avatták a francziák. Születése napján (1904 július elsején) tudvalevően leleplezték Sand George márványszobrát – Sicard művét – a Luxembourg parkban, Claretie Gyula beszéde kiséretében; július 10-én sírhelyén, Nohantban ren

Ez a kötet mintegy közvetlen folytatásként csatlakozik a Histoire de ma vie után s becses adalékokat szolgáltat Sand Georgenak úgynevezett socialista korszakához.

Midőn férje bántalmaitól menekülve, Sand George, kis leányával együtt, Párisba költözött, egyedül, támasz nélkül indúlva neki egy bizonytalan életnek, nem sok kellett hozzá, hogy kilépjen a saját ábrándjai alkotta körből, hogy letegyen gyermekes és egyébként ártatlan önzéséről, mely az Indianától a Léliáig első regényeinek sugalmazója volt, és megismerje egy kissé a mások nyomorát, átérezze az emberiség közös szenvedéseit is. Önéletírásának egy hosszú fejezete, 1833-ból,") sejteti már ezt az átalakulást. Szelleme lassanként új fordulatot vett, melyet még jobban kifejlesztettek és tartalmasabbá tettek – ugyancsak a harminczas években – Lamennaisvel és Bourges Mihálylyal kötött ismeretségei. A Paroles d'un croyant szerzőjének köszönhette azt a philosophiai irányát, melynek Spiridionban (1839) és Sept cordes de la lyreben (1840) állított emléket; míg ügyvédje, ez a heves, akaratos és meglehetősen elfogult ember, a kit önéletírásában Everardnak nevez, a politikának nyerte meg, igaz, hogy nem egykönnyen: emlékezzünk különösen arra a híres jelenetre a Saint-Pères hídján,*) meg arra a másikra, mikor Bourges valósággal bezárta Sand Georget saját lakásán.") És mégis Sand George, a ki csak nevetett ezen a rajongón, mikor egyre «fölvetette a társadalmi kérdést», a ki váltig hajtogatta: je ne boirai pas cette eau, már 1834-ben, mint egyik védő, tevékeny részt vesz abban a pörben, melyet az április 9–14-iki lyoni munkáslázadás szereplői ellen emeltek.*) Innen már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy Leroux Péter a socialismusnak hódítsa meg őt, és Sand, a mindinkább lázasabbá váló politikai helyzetbe sodor

[ocr errors][merged small]

tatva, elszánt meggyőződéssel küzdjön a szabadság és egyenlőség eszméiért, a februári forradalom vezetőinek sorában : ekkor írta, mint tudjuk, két levelét A néphez, a Bulletin de la République és a Conteurs ouvriers előszavát, lefordította Mazzininak egy alkotmánytörténeti munkáját.") Barbèssel együtt munkatársa volt a Commune de Parisnak, sőt alapított egy rövid életű ujságot, La cause du peuple czímmel *) és a mellett anyai odaadással ápolta a közkórház betegeit, mint erre ma is sokan visszaemlékeznek még Párisban. Életének ebbe a forrongó korszakába tartozik a Souvenirs et Idées első öt fejezete. Van ezek közt egy levél, a központi bizottsághoz intézve,”) mely azonkívül, hogy érdekes adatként járul a feminista mozgalom történetéhez, jellemzően mutatja, mily forrásokból eredt Sand socialista iránya: nem egyéb az, mint első, individualista felfogásának ismétlése más formában, nem egyéb, mint az individualismus általánosítása.")

Sand ezt a napjainkban is sokat vitatott kérdést – a nő társadalmi szerepét – nagyon józan szempontból tárgyalja. Soha sem tartotta lehetségesnek, – úgymond – hogy férfi és

nő két teljesen különböző lény legyen: mert szervezetök sem különböző, csak másféle, tehát egyenlők, nem pedig hasonlók. Physiologiai szempontból a jellem alkalmazkodhatik a nemhez, nem úgy azonban az értelem; s azért szerinte a nőnek ép úgy való tudomány, művészet, hivatal, mint a férfinek, legföljebb a

*) République et royauté en Italic (1S50 in-8°) czímmel. V. ö. még Souvenirs de 1848 és Questions politiques et sociales cz. köteteit.

*) Miután, már 1841-ben, Leroux Péterrel megalapította a Revue indépendantet.

*) A propos de la femme dans la société politique. (Lettre aux membres du Comité central.) 19–38. l.

*) Erre már Pellissier utalt, Petit de Julleville nagy irodalomtörténetében: «Il n'y a dopposition entre l'individualisme et le socialisme que si l'on parle d'un individualisme tout égoiste et d'un socialisme tout sectaire. Or, son individualisme a toujours eu quelque chose de largement humain . . . Et, quant au socialisme de George Sand, s'il consiste, non dans l'asservissement des individus, mais dans leur affranchissement, dans leur pleine et libre expansion, comment l'opposerions-nous à son individualisme ?» (7. köt. 423– 424. l.) – V. ö. Faguet jellemzését is, Dir-neuvième siècle: George Sand, 388 394. és 397 405. l.

jellemök nyilatkoznék bennök más és másféleképen, a mi még nem is volna baj. De borzasztó baj volna az, ha a nő kiszakítaná életéből és kötelességeiből a tűzhely és a család gondjait. «Sőt én szeretném számára kiterjeszteni – teszi hozzá – ezt a kört, melyet nagyon is szűknek találok. Szeretném, ha többet foglalkoznék gyermekei nevelésével: a leányáét egészen maga végezve, a fiáét pedig addig a korig, mikor azt az állam veszi kezébe.» E bevezető sorokban már előttünk áll Sand George egész egyénisége: ezen az egyetlen lapon egész életét foglalta össze, melyet nemcsak mint író, művész és részben politikus, hanem egyúttal mint anya és nevelő töltött el.*) De kényesebb lesz a kérdés akkor, midőn a nő politikai egyenjogúsítására kerül a sor. Erre a mi korunk még nem érett meg, feleli Sand ; sokkal előbbre való most a polgári egyenlőség kérdése. És érvelésének e legfényesebb helyei mutatják, mennyiben távolodott el a politikus Sand George az Indiana és Valentine írójától: nem sürgeti a nőemancipatiót, a házasság eltörlését és a nőközösséget, Saint-Simon, Enfantin és Fourier tanait, melyeket itt «szánalmas agyrémeknek » (déplorable fantaisie) bélyegez; azért éreztetik, de más távlatból, Sand, azaz Dudevantné egyéni élményeinek keserűségét is: fönntartja vádjait, de egy általános eszmére igyekszik visszavinni a baj okát s úgy keresni megoldását. Szerinte a nőemancipatio egyszerűen abban állna, hogy «adják meg a nőnek azokat a polgári jogokat, melyektől csak a házasság fosztja meg s melyeket csak a coelibatus tart fönn számára; ez szégyenletes hibája a mi törvényhozásunknak, mely a házasságból örökös alárendeltségi helyzetet teremt, (egészen az Indiana XXI. fejezetének visszhangja!) holott arra birná a legtöbb fiatal leányt, hogy sohase menjenek férjhez, ha csak némi fogalmuk van a polgári törvényhozásról, abban a korban, mikor lemondanak jogaikról». Tehát a törvényben van a hiba, mely szabad kezet enged a férjnek a védtelen nővel szemben, a mire bőségesen idézheti

[ocr errors][ocr errors]
« ElőzőTovább »