rélve ejtetnek, pl. a németben a b és p, d és t, g és k. Ennek tudomása egyik kulcs mind a bel mind a kül nyelvbeli szók öszvehasonlítása és rokonítására. Lássuk a dolgot példákban:

E magyar szóban: bűz, a b ajki, a z nyelvhegyi, s ennek szervtársa a d, honnan büz és büd, büzös és büdös egy jelentésüek. De ugyan ezen gyökhangok rejlenek a latin ped-or-ban is, mert a b és p ajkiak. Tehát tudván azt, hogy e szók alapérteménye kellemetlen rosz szag, a magyar büz, büd és a latin ped-or, put-or, foet-or épen úgy rokoníthatók, mint a magyar bódor és pótor, (csavargó) zsup és zsuf. Ez alapon hasonlíthatók a fim pää (pee) és magyar fej, a fim pilwi és magyar felhő, és német Wolke, a latin pellis és német Fell. A nyelvgyökiek hasonlatánál fogva rokonok a magyar: hom, gom, kom, homolka, gomoly, kompoty, homolit, gomolyit, kompol; a latin: columba, szerb: golub, cseh: holub; a latin: crimen, szerb: grich, cseh: hrich; a latin: carmen, szerb: greben, cseh: hreben; a hellen: σú, ó latin, persa: tu, magyar: te, német, svéd, dán: du, orosz és több szláv : ty, szerb: ti, szanszkrit: tván, héber: attá, arab: ente, török: szen, finn: sinä (többese: te) stb. stb.

De a mássalhangzók nem csak szószervi, hanem már tulajdonsági viszonyoknál fogva is osztályozhatók, u. m. a maguk nemében :

a) kemények:

f, k, p, S, sz, t, ty, h,

vagy b) lágyak: v, g, b, zs, z, d, gy.

Ha ragozáskor vagy öszvetétkor a lágy után kemény következik, akkor amaz szószerve szükségkép keményen hangzik, pl. dobsz, kiejtésben dopsz, dobtam, doptam, dobhatsz, dophatsz, adtam, attam, habsol, hapsol, nyugszik, nyukszik. E változás néha az irásba is átmegy, pl. lepke elemezve lebke, azaz lebege lebegő, a leb gyöktől, butyka = bugyga, bugyoga. Igy a latinban: scribo scrib-si helyett scripsi, scribtum h. scriptum, a hellenben : 287, héyow h. λéŝo, ohißw, odißow h. hiyo, a németben: Grube Gruft, tragen Tracht, schlagen Schlacht.

Megfordítva a lágyak előtt a kemények meglágyulnak pl. akgat aggat, fakgat faggat, szakgat szaggat, lopdos lobdos, lakzi lagzi, kapzsi kabzsi, usdi uzsdi, menyekző, menyegző. Néha a gyöknek elöbötüjét követi a második is, azaz, ha az első keményre változik, a második is azzá leszen és viszont, pl. bok pok, bódor pótor, búb púp, bimbó pimpó, bogyol patyol, biggyed pittyed, bizgál piszkál, guyora kukora, dobban toppan, gongy konty, bogos fokos, galugyol kalatyol, gombócz, kompoty stb.

A lágy és kemény mássalhangzók ezen viszonya hellen igeragozásban különösen feltünő, egyszersmind a szóelemzésnek egy második kulcsa,

b) érülközők, melyeknek kiejtésekor az ajkak egymást, vagy a nyelv a fogakat, vagy a szájpadlást szorosabban érintik, milyenek: b, p, melyekben az ajkak egymáshoz; d, t, a nyelv a fogakhoz; g, k, n, l, r, a nyelv a szájpadláshoz szorúl; az m az első osztálybeliekhez tartozik, mennyiben az ajkakat, de a harmadikhoz is, mennyiben, mint az n, a szájpadlást érinti; nem érütközők, melyeknek kiejtésekor az ajkak öszve nem szorulnak, u. m.: a kemény fuvó ƒ és lágy fuvó v, a fogak közt könnyebben átsikamló sz, z, zs, és a lágyan lehő j, h.

Itt rejlik annak oka, hogy ezen párosak inkább szeretnek egymással mint más szervtársaikkal váltakozni, vagy a b inkább p-vel mint ƒ-, v-vel, a d inkább t-vel, mint sz-, z-vel, stb. tehát rokonság szerint: b, p; v, f; d, t; g, k; sz, z; s, zs ; m, n; l, r ; j, h.

Ez a szóelemzés és szóhasonlítás harmadik kulcsa. E szerint cserélődnek fel: bongyola pongyola, bizseg pizseg, bufa pofa, bufog pufog, bulya pólya, bóné póné, bajtárs pajtás, böfög pöfög, csafar csavar, fanyar vonyár, fekete vakota, fészek vaczok, fi ív (adék), ficzkand viczkand, finczároz vinczároz, finczos vinczos, fon von, fürgencz virgoncz, devernya tivornya, dobosz tobosz, dobzódik tobzódik, dombácz tombácz, dömbicz tömpe, dobog topog, gamó kamó, gócza kacsa, gondor kondor, góbé kópé, gugora kukora, gugorodik kukorodik, szamat zamat, szilál zilál, szarándok zarándok, Szala Zala, szug zug, szár (kopasz) zár; súrol zsúrol, Sigmond Zsigmond, nevet mevet, nedencze medencze, neder, meder, iromba ilomba, botránkozik botlánkozik. stb.

Továbbá a b, d, g különböző szervüek ugyan, de egyeznek abban, hogy a maguk nemében lágyabbak és érülközök, honnan kivált a fejletlen gyermeknyelvben felcserélődnek mint: bondor gondor, döndöre, göndör, dömbicz gömböcz, dörg, dördül, forg fordul, hasonlóan a p, t, k, mint a maguk nemében kemények és érülközők, pl. köp töp, kotorász totolász, kedig pedig, csutka csupka, a finn többes képzője t és a magyar k. És ez: a szóelemzés és szóhasonlítás negyedik kulcsa.

A v, ƒ egy felül és a h külön szervüek, de egyeznek a) hogy nem érülközők b) hogy a két első ajaklehes a h pedig toroklehes, honnan: vinnyog hinnyog, kova koha, purva purha, kőmives kömihes, föntörög höntörög vöntörög, finta hinta, viskó hiskó, vityilló hutyolló, sávoly sáholy. A v, mint gyönge fuvalmú, a szintén lágy lehű j-vel, mint: táv táj, szivos szijas, buvik bujik, fuvok fujok, rovat rojt; sőt a j révén átmegy keményebb l-, r-re: növök nölök, szívok szilok, szivos szíj, szilánk, szilács, szirom. Az ƒ, mennyiben érülközés nélküli és kemény átváltozik néha s-re, sz-re: fanyar, sanyar, fanyalog sanyarog, fűzfa Baranyában szízfa, fű (foenum) széna.

A mássalhangzók ilyetén fölcserélődésén alapszik több képzők módosítása és rokon

Igen számos mássalhangzók változásai és felcserélései a koronként változó kiejtésen és tájszóláson alapulnak, melyeket a nyelvszokás után lehet csak tanulmányozni. Ezek esetleges okait vagy a beszélő!: különböző szószerveinek, vagy főleg annak kell tulajdonítani, hogy,

miután az emberek a nyelvet csak úgy gépileg, nem öntudatosan tanulják, a gyökszók alapérteményére nem figyelvén csupán a hangokat fogják fel, s azokat kényök kedvök szerint módosítják. Az így módosított szókat két fő felekezetre oszhatjuk.

1) Melyek minden alakban ugyanazon érteményüek, mint: be jó! de jó! buzma, duzma; babuk, daduk; hadar, sadar; hápog, sápog; kóborog, kódorog; billing, filling; sávos, sáhos; nyirbál, nyirkál; liba, zsiba; meder, neder; száj és szád (a hordón); fájdal, fájlal; tördelék, törmelék; sarju, sereng; bodza, borza, bozza; fentereg, hentereg, csöntörög; gyüszű, tüszű; genge, gyenge; hagyma, hajma; bankó, mankó stb.

2) Melyek hasonérteményüek, de némi árnyalatban különböznek egymástól, mint: bütyk, fütyk; bütykös, fütykös; lóbál, lógál; bondor, kondor; ballag, kullog; bajlódik, vajudik; gonosz, konok; huny, kuny; hurit, kurjant; pėrgėl, pėrzsél; dörgöl, dörzsöl; hervad, sorvad; rojt, rost; sóhajt, sopánkodik; kajla, kajsza; karmol, karczol; stb. Az értelmező szótár föladata ezek és hasonlók érteményét szabatosan meghatározni.

Előtétes mássalhangzók,

1) Melyek az alapszó érteményét nem változtatják, legfölebb hangzatosabbá teszik ; a) ajakbötük: á, bá; amé, bámé; ámul, bámul; ámít, bámít; ángó, bángó; Andri, Bandri; Örzse, ·Börzse; iczeg, biczeg; illeg, billeg; izgat, bizgat; ringat, bringat; ringyó, bregyó ; izseg, bizseg; apa, papa; ityi, pityi; Ila, Pila; Ista, Pista; Erzse, Perzse; Anna, Panna; illeng, filleng; irka, firka; irics, virics. b) más nemüek, mint: ércze, jércze; égszin, kékszin; impók, himpók; öveder, höveder; álom, hál; uszít, huszít.

2) Melyek az alapszó érteményét némi árnyalattal módosítják, mint: unya, banya; állvány, bálvány ; omlik, bomlik; ort, borotva; aláz, gyaláz; órias, hórias; odvas, pudvás; oszlik, foszlik; eny, geny. 3) Némely szókban csak ikerítve divatoznak: ingó-bingó, elegy-belegy, ákom-bákom, csiga-biga, csonka-bonka, inczi-pinczi.

4) Néha az önálló gyök vagy törzsszóból egészen újat képeznek; mint: ér, érték, bér; ér (hozzá ér) fér; orda, borda; ízik (izmosodik) hízik; ingat, ringat; ém (éber, vigyázó), kém; alap, talap, talp; áj, váj; ás, vás; illan, villan; egyít, vegyít.

Közbevetett mássalhangzók.

Ezek is az alapszó érteményét részint változatlanul hagyják, vagy némileg módosítják. Az első nemüekhez tartoznak: vénhedik, vénedik; ifjuhodik, ifjudik; horhol, horol; pirhók, pirók; csólk, csók; csólka, csóka; szölke, szőke; kámva, káva; potyka, ponty; taszint, taszít; kopáncs, kopács; bogáncs, bogács; nándor, nádor (nagy úr); dönt, döt; loncs, locs; Szempez, Szemez; piarcz, piacz (idegen); csatrangol, csatangol; emse, eme; álltó, ültő (helyben) álló, ülő; neheztel, nehezel; hitves, hites; sertvés, sertés stb.

Némi érteményi változattal : molyhos, mohos; bérlel, bérel; izlel, ízel; szaglal, szagol; vérmes, véres; torlódik, tolódik; görcs, göcs; megye (vármegye), mesgye (földek között) stb.

Hátratett mássalhangzók.

Csupán a szók hangzatosságát nevelő toldalékok: csalárd, csalár; fogárd, fogár ; édesd, édes; könnyüd, könnyü; hosszud, hosszu; karcsud, karcsu; kend, ken; fend, fen; csaláng, csalán; foszláng, foszlán; szatying, szatyin; mócsing, mócsin; borzag, borza; ottang, ottan; itteng, itten; eperj, eper; szederj, szeder; nyirj, nyir; cserj, cser; bandsal, bandsa; kancsal, kancsa; hangyál, hangya; lopval, lopva; főn, fő; fún, fú; kajszín, kajszi (baraczk); rubint, rubin; tulipánt, tulipán; araszt, arasz; fost, fos; választ, válasz; bibaszt, bibasz; ereszt a födél eresztje, e helyett: eresze; megest, meges stb.

Áttételes mássalhangzók.

1) Midőn egy vagy több mássalhangzó eredeti helyét megváltoztatja, mint: parányi, aprányi; czómb, boncz; elme, emle; ereszt v. eresz (héj), eszter ; fertèng, fetreng; kertėcz, ketrėcz; fekete, feteke; gyarapodik, gyaporodik; kebel, keleb; kölöncz, czölönk; kürt, kürtöl; türk, türköl; morzsol, zsormol; neteksze (mint: nesze), nesztek; selymék, semlyék; szájók, szajkó; száldog, száguld; tegnap, Bodrogközben tebnak; tenyér, terény; világos, vigályos; szökcső, szöcskő; hágcsó, háskó; bökcsi (bökő légy), pőcsik; vakmerő, makverő; csadajmálé, csalamádé; csenevész, mecsevész stb.

2) Midőn a gyökszó egészen visszára fordúl, mint: bicz-eg, czib-ak; bill-eg, lib-eg; bog, gob; bög, göb; bög-re, göb-re; bod-on, dob-on; böd-ön, döb-ön; fi-ú, iƒ-jú; facs-ar, csaf-ar; fecs-eg, csev-eg; gyik, kígy-ó; guzs-orodik, zsug-orodik ; gör, rög ; hör-ög, röh-ög: kecs-ély (kics-i), csek-ély; köp, pök; kot-ló (bárány), tok-ló; czub-ók, bucz-kó; göcs, csög; suh-áng, hus-áng; noszol, on-szol; tév, vét; vis-it, siv-it stb.

Jegyzet. Az egyes mássalhangzók, hangtani tulajdonságait, sajátságait külön-külön

az illető bötük rovatai alatt részletesen tárgyalva adjuk elé.

II. Szakasz. A gyökökről.

A gyökök fogalma.

Vannak a nyelvekben bizonyos alapszók, melyekből vagy belváltozás, vagy toldás által más-más, alapeszmében egyező, vagyis ugyanazon eszméből kiinduló szók erednek. Amazokat a nyelvészek gyököknek, emezeket származékoknak szokták nevezni.

Minden szó vagy egyetlenegy fogalmat fejez ki, vagy többet; amaz egyszerü, emez többszerü, vagy öszvetett, pl. fej egyszerű szó, mennyiben minden mellék fogalom nélkül egyedül az állati testnek bizonyos részét jelenti; fejetlen, többszerü, mert a fej hiányának fogalmát is magában foglalja; fejetlenség még többszerűbb, mert a fentebbieken kivül még azon állapotot is kifejezi, midőn valaminek feje nincs ; fejtető, öszvetett, mert ezen két fogalomnak : fej és tető, szoros viszonyát, együttes létét jelenti.

Az ilykép együvé forrt alkatrészek úgy tekinthetők, mint vegyelemnek, melyek viszonyos egymásra hatás által egy önálló szellemi egészet képeznek.

A gyökök, mint minden járulék nélküliek, többfélék, a) melyek önálloan minden hozzátét nélkül is határozott jelentésüek, mint: fa, fű, jó, rosz, én, te, ut, ver, no! hi! czo! csa! s ezek másképen: gyökszók; b) melyek önállóan nem divatoznak, de több különböző képzőket elfogadnak, tehát képzési vagy ragozási állapotjokat tekintve egykor divatozniok s határozott jelentéssel kellett birniok, különben többféle származékaiknak sem volna rokon jelentésök, pl. a fakad, fakaszt, apad, apaszt, eped epeszt igék gyökei fak, ap, ep, melyek oly önhatási vagy áthatási viszonyban állanak az ad, ed, aszt, eszt képzőkkel, mint a likad, árad, düled, likaszt, áraszt, düleszt származékokban az önálló lik, ár, dül. A csak származékaikban élő gyököket elcont gyököknek, puszta gyököknek nevezzük. Újabb időben számtalan szó, mely nyelvemlékeinkben csak képzővel fordul elé, tehát csak mint elvont létezett, az irodalom utján önállóvá lön, mint: rom, idv, rag, gyök, dics stb. melyeket ha még tovább is képesek vagyunk elemezni, azaz több gyökökkel közös oly elemet találunk bennök, mely valamennyivel közös jelentést sejdittet pl. ro rom, rosz, roz(-z-an) rogy stb. gyökökben, di dísz, dív(-ik), dics gyökökben, ezt gyökelemnek hívjuk, mint fentebb is megérintettük.

Az elvont gyökök valamint más nyelvekben, úgy a miénkben is nagy számuak, milyenek a) a hangutánzók fölös sokasága, mint: csör, dör, hör, pör, zör, bon, don, kon, zon, koty, loty, toty, sis, sus, szisz, szusz, mint ezen gyakorlatos igék gyökei: csörög, dör-ög, pör-ög, zör-ög, bon-g, don-g, kon-g, zon-g, koty-og, loty-og, sis-ereg, sus-og, szisz-ég, szusz-og; b) melyektől bizonyos és más szókban is létező képzőket világosan elkülöníthetünk, milyenek, ill-an, vill-an, ig-tat, icz-eg, ficz-am, ir-am, isz-am, i-ed, heg-ed, ki-es, om-lik, bom-lik, csom-ó, dom-ó, güm-ő, red-ő, ned-v, ked-v, dar-v, szar-v, od-v, fod-or, bod-or, bocz-kó, sil-ány, hi-ány, hi-ú, li-ú, stb. c) oly szóelemek, illetőleg egyes önhangzók, melyek bizonyos szócsaládokban az alapérteményt határozottan kitüntetik mint a közelre mutató i, e ezekben: ide, itt, innen, ily, így, ihol v. ehol, ez, imez, v. emez, és a távolra mutató o, a ezekben: oda, ott, onnan, oly, ógy, (úgy) ahol, az, amaz, amott.

A mutató a és e önállósággal is birnak, pl. ott van a! oda menyja! ide hozd e! itt marudj e! Ezen e-hez hasonló a kérdő e pl. eljösz-e? te vagy-e?

Elvont vagy elavult törzsek.

Nagy számmal vannak nyelvünkben oly származékok is, melyek önállóan nem divatoznak, hanem más további származékszók alapját teszik. Ezeket a szoros értelemben vett gyököktől megkülönböztetve törzseknek nevezzük. A nyelvbeli takarékosság elve szerint nem lehet kétkedni benne, hogy eredetileg ezek is önálló szók valának, (söt gyakran magok is önálló

gyökökből származtak, mint mindjárt látni fogjuk), de utóbb elhanyagoltattak, és csak származékaikban maradtak fenn. Az ily törzsek többnemüek a) melyek elvont vagy elavult gyökökből képeztettek, mint: isz-am, fiez-am, hár-am, sud-am, för-m, der-m, melyek származékai: iszam-odik, ficzam-odik, háram-lik, sudam-lik, form-ed, derm-ed. b) Melyek önálló, ma is divatozó gyökökből származtak, mint: fut-am, nyil-am, csusz-am, vet-em, él-em, fél-em, a futamodik, nyilam-lik, csuszam odik, vetem ėdik, élem-édik, félem-lik igék törzsei. c) Egészen kifejlett, világos érteményü, de elhanyagolt szók, milyenek: keser, szomor, homor, dudor, bubor, zsugor, és több mások. Mind a három pont alattiak, olyanok, melyeket ismét divatba lehet hozni, sőt az ujabb irói nyelv már többeket czélirányosan használ is. d) Melyek bizonyos középképző által egy más származékszónak alapját teszik, de önállóan nincsenek szokásban, mint a látogat, mondogat, irogat, szedeget, ütöget, törzsei; látog, mondog, irog, szedeg, ütög, s hasonló száz meg százak.

A gyökök nemződése nyelvünkben.

A gyököket általán három fő osztályra sorozhatjuk. 1) Melyek valamely kedvező vagy kedvezőtlen érzésből fakadt hangnak kinyomatai, vagyis úgynevezett kedélyszók, és pedig emberi vagy oktalan állati kedélyhangok, mennyiben ezek is az illető állatnak bizonyos érzését fejezik ki, pl. más érzésből »yerít, másból röhög, másból fortyog a ló; más-más ebi kedélyhangra mutatnak ugat, vonyit, csahol, szükül; a tyúk jó kedvében kárál, káricsál, ha szomorú kotlik, midön megijed, kotkodákol, ha ragadozó madarat lát, kirrog. Emberi kedélyhangok és szók: hihi! haha! oh! ah! huh! jaj! nyög, soh-ajt stb. 2) Melyek akármely testnek a levegőbe vagy más testbe ütközött erősebb surlódása illetőleg mozdulása, mozgása által támadott s a fülekbe ütödött hangok utánzásai pl. csör, dör, pú, dú, suh, zuh, sis. Ide tartoznak az állati test szervei által képzett mindazon hangok is, melyek nem kedélyből fakadnak, hanem csupán az illető szervek működéséből, mint: keh, bih, leh, pih, korty, horty, roty, szorty, szusz, szisz, pisz, posz, nyif, tuty, mukk. 3) Melyek a látszervek közegével észlelt tárgyakat némi szembeötlő tulajdonságaikról vagy viszonyaikról nevezik, milyenek a) közelség vagy távolság; b) nagyság, kicsiség; c) magasság alacsonyság; d) gömbölyüség, tertyedség, laposság; e) mozgékonyság vagy tespedő állapot; f) együttesség vagy szétváltság, stb.

Mi a tapintás utján észlelt tárgyakat illeti, ezek közől némelyek az érintés által okozott hangtól vették neveiket, mint: tap, tasz, csap; mások a látszervekre ható valamely tulajdonságuktól, pl. lágy; ami a nyomásnak engedve leebb, alább száll, lohad, lapul; rugalmas, ami kihúzva, öszvehúzva ismét elébbi állapotába visszaugrik. Az izlésre és szaglásra vonatkozó tárgyak pedig többen azon kedélyhangtól vették neveiket, melyet vonzó vagy eltaszító benyomásuk okozni szoktak, pl. bü, büz, piha, piszok; különben a beszivástól: szag, szamat, szimat, szop, szürcsöl, hörpöl.

A két első pont alatti szók a bel vagy külérzékekre ható benyomások szótestesült képmásai, melyek alkotására csak az alsóbb elmetehetség foly be, esak az érzékeknek többé kevesebbé finom fogékonyságát s a szószervek kisebb nagyobb ügyességét tételezik föl. A különbség köztük az, hogy az emberi kedélyhangokat, vagyis az általok kifejezett érzést néma arczbeszéddel is lehet helyettesíteni, és láthatókká tenni, a második osztálybelieket pedig nem, A harmadik osztálybeli szók képzésénél már nem csupán az alsóbb, hanem a felsőbb tehetségek is működnek, midőn a szemmel látható tárgyak kül viszonyait észlelik, azután bizonyos elvont jegyeiket kiemelik, s azoknál fogva nevezik. Ezek is oly nemüek, melyeket némabeszéd, illetőleg taglejtés által utánozni, sőt világosabbá, élénkebbé láthatóvá lehet tenni, pl. a távolságot, közelséget, magasságot, alacsonságot, gömbölyűséget, keringést, lóbázást stb.

Természetszerü dolognak véljük, hogy az emberi szózatok között eredetre nézve elsők a kedélyhangok, s az ezekből ízelt kedélyszók milyenekkel az oktalan állatok is birnak; azután azok, melyek a fülek által felfogott természeti hangokat utánozzák, mert ezeket készen veszszük által, honnan ezekben a legkülönbözőbb faju népek nyelvei is többé kevésbé hasonlók egymáshoz, pl. az égdörgést jelentó szókban.

A harmadik osztálybeli szókra nézve már gyakran egészen elválnak a nyelvek egymástól, amint t. i. az elnevezés alapjaul az illető tárgynak egyik emez, másik amaz tulajdonságát fogta fel, pl. ágyu v. álgyu az alvó (háló) helyet jelentő ágy v. álgy-tól vette nevét, vagyis a magyar ész felfogása szerint álgyu= álgyféle talapon fekvő nagy lőszer, máskép: pattantyú, nagyot pattanó hangjától; a német Stück a derekat, darabot jelentő Stück, vagy tönköt, tökét jelentő Stock-hoz van hasonlítva, mintegy különböztetésül a vékonyabb száru ághoz hasonló puskátl; szlávul: djelo jelent darabot és álgyut. De a német Stock és rokona Docke már a magyar töke, tönk szóval rokon. A latin serpens