kan-ok, lam (lom) lam-ok, far (forog) far-ok, gyap (gyopár) gyap-ok, tap (top) tap-ok, b) ezekben bal, csal, csap, csat, dacz, dag, dal, fan, gaz, han, kacs, kajes, kar, lak, lap, mag, makk, mart, part, pad, rab, rag, szag, szak, szar, tag, tan, tat, vak, vaczk, zab. : 7) Hosszu á után zárt a ezekben: ág, ágy, áll, ár, háj, hárs, hát, ház, kád, máj, nyáj, nyál, láb, nyárs, száj, szál, szár, szárny, tál, táj, tárgy, társ, vágy, váll, vár, t. i. ezekben tájejtés szerint a ragi a = o: ág-ok, ágy-ok stb. 8) Hosszu á után o ezekben: ács, ángy, csáb, csák, csáp, dáb (díb) gát, gyám, gyár, gyász, hám, kár, lány, láncz, mák, mál, máz, nász, pár, rács, rácz, rák, sáv, szám, szán, ták, tám, tár, záp, zár, vád, zár. 9) Vastaghangu i után nyilt å ezekben : in (in-ak), híd (hid-ak), hig, víg, íj, díj, híj, szíj, nyil, lik. Ezekben pedig o: ih-ok, csík-ok, csín-ok, csíny-ok, fing-ok, gyík-ok, sík-ok, kín-ok, nyirk-ok, pír-ok, szirt-ok (vagy szirt-ėk), sír-ok, zsír-ok. 10) Vékonyhangu i í, után nyilt e ezekben íz (iz-ek), víz (viz-ek) ily, mily, ív, hív, szív, nyív, íny, rih, szik. Zárt é pedig ezekben: idv, ír, bikk, csíz, dics, gím, hír, him, kis, lih, liszt, pih, pitty, pinty, rím, ris, sin, szín. II. Az önhangzóval végződő főnevek után. 1) Az a és e az utána járuló k előtt megnyúlik: fu, fá-k, kapa kapá-k, karimá-k, paripá-k; epe epé-k, kefe kefé-k, medenczé-k, köpüczé-k. Ennek valószinű akáról szólánk. 2) A szélső önhangzókat illetőleg pedig. a) A rövid i a k előtt rövid marad: tepszi-k, kocsi-k, gugyi-k, ki-k, mi-k, ti-k. Kivétetnek ; fi fi-ak, és a helyi tulajdon s köznevek: Teleki-ek, Pesti-ek, Tasi-ak, Sári-ak, Kürti-ek, Horti-ak, ugyanez történik az y-nál irt vezetéknevekkel: Kisfaludy-ak, Kölcsey-ek. Ellenben a keresztnevek a szabályt követik Pisti-k, Gyuri-k, Feri-k, Kati-k, Panni-k. b) Közösebb szokás szerint a rövid ejtésü u ü is a k-nak hozzájok járultával rövidek maradnak : kapu-k, lap-uk, válu-k, szapu-k, gyöpü-k, csöpü-k, külü-k; de ha v-re változnak, ekkor ak ek-et vesznek föl : daru darv-ak, hamu hamv-ak, adu adv-ak, szaru szarv-ak, tetü tetv-ek, nedů nedv-ek, enyü enyv-ek stb. 3) A hosszu é, ó, ő, ú, ű-höz k : málé-k, csáté-k, kópé-k, csikóté-k, golyó-k, bogyó-k, felhő-k, gümő-k, bú-k, pattantyú-k, csengetyü-k, töpörtyű-k. Kivétetnek, melyek egyik részét beolvadt j vagy v teszi, s melléknevek módjára ak ek járul hozzájok : hé hev-ek, lé lev-ek, ló lov-ak, hó hav-ak, szó szav-ak, tó tav-ak, cső csöv-ek, kő köv-ek, tő töv-ek, nő nej-ek (v. nők) vő vej-ek (v. vők) é éjek, ké kéj-ek. Ide tartoznak a hosszú í, ú, ű-vel végződők is: í ij-ak, szí szij-ak, szú szuv-ak, fű füv-ek, szű szüvek, bü büv-ek, v. büv-ök. A jó, ha főnév, többese jav-ak, ha melléknév: jó-k. Különbség van ezek közt is: sók és savak (ennek törzse: sav), szók (egyes szók Wörter) és szavak (Worte). III. Mássalhangzóval végződő származék-főnevek után. Itt oly származékokat értünk, melyek képzője önhangzóval jár, legyen ez akár állandó, mint ezekben: lát-ás, rút-ság, szép-ség, akár ékvesztő, mint: mad-ár, eg-ér, akár kiugratható, mint ezekben ól-om, hatal-om, ver-em, öböl, csup-or. Általános szabály. A származék-főnevekben zárt önhangzó az uralkodó, és pedig a vastaghanguak ban o, a vékonyhanguakban é vagy ö, emez az ö ü, amaz a többi vékonyhangok után közvetlenül járulva. Nyilt (å e) hangzók csak kivételesen fordulnak elé, melyek kiváltkép a melléknevek többesét jellegzik; különösen 1) Az egyágu ék képző után a vastagokhoz ok, a vékonyakhoz ék járul: marad-ék-ok, fakad-ék-ok, toldal-ék-ok, hullad-ék-ok; mened-ék-ėk, kell-ék-ěk, töred-ék-ėk, üled-ék-ėk. 2) Az egytagu ik után ok, illetőleg ėk : ladik-ok, kuvik-ok, poczik-ok, kuczik-ok, ibrik-ėk, csiszlik-ėk, zsizsik-ėk, pöcsik-ėk. 3) A kéttagos képzőjüek többese ok ek: család-ok, garád-ok, cseléd-ėk, ebéd-ėk, segéd-ék, virág-ok világ-ok, vendég-ek, alap-ok, talap-ok, telep-ék, ülep-ėk, moraj-ok, robaj-ok, zörej-ėk, csörej-ék, hivatal-ok, rovatal-ok, menetel-ėk, jövetel-ėk, ital-ok, étel-ėk, vitel-ėk, hitel-ėk. szabály-ok, nadály-ok, szegély-ėk, görvély-ėk, vágány-ok, csákány-ok, legény-ėk, kökény-ėk; az újabb őny képzőhöz ök : red-őnyök, elő-nyök; kádár-ok, bodnár-ok, vezér-ėk, füzér-ėk, tapasz-ok, kuvasz-ok, rekesz-ék, csipesz-ėk, halász-ok, vadász-ok, ökrész-ėk, fürjész-ék, látás-ok, lopás-ok, verés-ėk, ütés-ėk, akarat-ok, folyamat-ok, menet-ėk, jövet-ėk, hallomány-ok, iromány-ok, lelemény-ėk, sütemény-ėk, látvány-ok, járvány-ok, szelvény-ėk, örvény-ėk, balság-ok, rútság-ok, vétség-ék, bőség-ėk. 4) A hatáguaknál a vastaghangu törzsekhez ok, a vékonyakhoz közvetlen ö ü után ök, a többi után ék járul: likacs-ok, tálacs-ok, bodocs-ok, szegecs-ėk, kertėcs-ėk, töröcs-ök, kukaczok, ketrecz-ék, gömböcz-ök, lovag-ok, süveg-ėk, üszög-ök, kobak-ok, törek-ek, bürök-ök v. bürkök, orm-ok, verm-ėk, körm-ök, magyar-ok, siker-ék, csömör-ök, savany-ok, föveny-ėk, görhönyök, kupak-ok, érdék-ėk, küldök-ök. Kivételkép nyilt á, e-vel ragoztatnak : 1) Az ékvesztők: agar-ak, bogar-ak, madar-ak, sugar-ak, kosar-ak; eger-ek, cserepek, kenyer-ek, kerek-ek, tenyer-ek, vereb-ek, fenek-ek, szeker-ek, tehen-ek stb. 2) Az alom elém képzőjüek: hat-almak, olt-almak, nyug-almak, kér-elmek, figy-elmek, tür-elmek; mert ezek igenév-féle melléknevekből fejlődvén ki a melléknevek tulajdonságaival bírnak. 3) A j képzőjü vagy toldaléku nevek : var-jak, sar-jak, tar-jak, mor-jak, if-jak, cserjek, fér-jek, eper-jek, szeder-jek. IV. Mássalhangzóval végződő melléknevek. Altalános szabály. A melléknevek többese jobbára nyilt å, e hangzót veszen föl, s csak kivételkép zárt o, é, ö-t, különösen 1) A gyökök és azon törzsek, melyek képzőji önhangzó nélküliek, ú. m. lágy-ak, roszak, tág-ak, új-ak, rút-ak, sok-ak, vad-ak, hány-ak, oly-ak, más-ak (ha főnév: más-ok) bús-ak, dús-ak, gyors-ak, ép-ek, szép-ek, kék-ek, szük-ek, hüs-ek, hös-ek, (ha főnév: hős-ök) böv-ek, ily-ek, mily-ek, mely-ek, mély-ek. Kivétetnek: csúf-ok, nagy-ok, vak-ok. 2) A számnév-gyökök és törzsek : hárm-ak, nyolcz-ak, husz-ak, száz-ak, egy-ek, négyek, het-ek, kilencz-ek, tiz-ek, ezer-ek. Kivétetnek: hat-ok, öt-ök, milliom-ok. 3) A hangzós és hangzótlan képzőjü múltidőbeli részesülök : holt-ak, mult-ak, sült-ek, fött-ek, halott-ak, látott-ak, szedett-ek, szülött-ek. 4) A fokozott melléknevek jobb-ak, (ha főnév, jobb-ok), roszabb-ak, nagyobb-ak, kisebb-ek, szebb-ek, különb-ek, erősb-ek, közösb-ek, üresb-ek. 5) A párhuzamos, vagyis kétágu képzőjüek : ékony, ékeny hajlék-onyak, félék-ény-ek, törék-ények; ály, ély szik-ályak, (sikeresek) kev-élyek, esek-élyek ; ány, ény sil-ányak, sov-ányak, szeg-ények, (ha főnév, szeg-ények), ser-ény-ek (ha főnév: juba, ser-enyėk); vány, vény: hal-ványak, hit-ványak, jöve-vények, szökevény-ek, ha főnevek: jövevényék, szökevényék. ánk, énk : fal-ánkak, nyul-ánkak, él-énkek, fél-énkek, tájejtéssel: ok, ék : fal-ánkok, nyul-ánkok, él-énkėk, fél-énkėk; ár, ér : szik-árak, kop-árak, led-érek, ösztöv-érek, tájejtéssel zárt a é-vel: szik-árok, kop-árok, led-érėk, ösztöv-érék. asz, esz: kop-aszak, csup-aszak, csemp-eszek, s a csangós : kedv-eszek, csend-eszek: ás, és: fá-sak, hálá-sak, epé-sek, szekerczé-sek; ás, es (nyilt) hal-asak, fal-asak, nép-esek; as, és (zárt): ház-asak, ág-asak, kény-ések, vér-ěsek ; os, ös: kalapos-ak, bolt-osak, nyerg-ések, örök-ösek; ha pedig főnevek: kalap-osok, bolt-osok, nyerg-ések, örök-ösök; az, ez : ig-azak, szár-azak, idv-ezek, neh-ezek; Kivételesen zárt o, é-vel ragoztatnak : atag, eteg lank-atagok, herv-atagok, leng-etegék, reszk-etcgék, melyek közöl némelyek főnevek: siv-atagok, csörg-etegek, förg-etegek, talan, telen és utlan, etlen: nyug-talanok szám-talanok, hir-telenék, szün-teleněk, láb-atlanok, ing-atlanok, kez etlenek, szül-etlenék. ag, eg: hany-agok, gazd-agok, mel-egėk v. ek, hideg ék v. ek. or, ör: (o-val v. ö vel): bod-orok, gond-orok, göndörök, sünd-örök. V. Önhangzóval végződő melléknevek után. 1) Az a, e megnyúlik, mint a főnevekben: csúnya csúnyák, buta buták, henye henyék, büszke büszkék. 2) A szélső hangzók után a) Az i után nyilt a v. e: házi-ak, budai-ak, kerti-ek, pesti-ek, midőn főnevekké lesznek is: Pápai-ak, Aradi-ak, Gömöri-ck, Teleki-ek; lábnyi-ak, anyányi-ak, felényi ek, ölnyi-ek. b) Az u, ù után is nyilt a v. e: domboru-ak, szomoru-ak, szigoru-ak, keserü-ek, gyönyörüek, vagy öszvehúzva: domborúk, szomorúk, szigorúk, keserük, gyönyörük, mely esetben az eredeti ó, ö-höz közelednek: domboró-k, savanyó k, keserő-k, mint némely tájakon ejtetik. Hasonló viszony van ezek között: pattantó-k, pattantyúk, csikoltó-k, csikoltyúk, csengető-k, csengetyü-k, s több ilyek között, azon különbséggel, hogy az elsők melléknevek,, emezek pedig főnevek. Észrevételek. A mondottakból kitetszik, a) hogy a mássalhangzóval végződő gyökök és egytagu törzsek után a többes szám képzője többnyire az illető gyök vagy törzs hangzóját, vagy ennek legrokonabbikát veszi föl; b) hogy a két vagy több tagu főnevek többes képzője zárt hangzókat vonz, és pedig a vastag hanguak után általán o-t, tájejtéssel zárt a-t, a vékonyhanguak után a végső szótag önhangzójához alkalmazkodik, t. i. ö ö, ü ü után ö-vel, a többi után zárt é-vel; c) hogy a melléknevek többes képzője a főnevekével ellenkezőleg nyilt a e-vel jár; minélfogva ha ugyanazon szó melléknév is, főnév is, akkor amaz esetben nyiltan, emebben zártan ragoztatik pl. a huszárok süreges-ek, a nászádos-ok kalapos-ak, amazok fövegét hajdan süveges-ek (süveggyártók) most mindegyikökét kalapos-ok készítik." „A váczi utczai házak boltos ak, s haszonbérlőik boltos-ok." Kik nyergeket készítenek, nyergės ėk, a nyereggel fölszerelt lovak nyergės-ek.“ „Az ablakok üvegės-ek, s a törött ablakokat kijavítják az üvegės ėk. Hasonlóan a családnevek: Boros-ok, Erős-ök, Lakatos-ok, különben: boros-ak, erős-ek, lakatos-ak stb. III. Az önhangzók rendszeressége érteményi tekintetben. Ha a nyelvünkben létező gyököket végtől végig figyelemre veszszük s a bennök rejlő értemények szerint öszvehasonlítjuk, szembeszökőleg látni fogjuk, hogy a rokon eszmék, fogalmak, tárgyak, és ezek különféle viszonyaik elnevezésében bizonyos hangzók uralkodnak. Vegyük fel példaul az i hangzót. 1) Az i, í természetutánzólag is oly kedély és indulatszókon vonul végig, melyek a a maguk nemében élénk, vidor, gyermekded érzésnek kitörései: hi hi! ihog, iháczol, viháczo!, nyihog, nyikog, nyikkan, nyí, hinnyog, vinnyog, vigyorog, vigyori, vicsorog, vidám, vidor, víg, nyifog, sí, rí, sivalkodik, sipit, pityereg. 2) Eles vékony természeti hangokban kivált kisebbnemű vagy fioncz állatokéban: csibe, csirke, pipe, pizse, liba, libusz, zsiba, csiz, csicsereg, ezicza, pinty, bibicz, czinege, csihol, csikorog, kikiri, csirip, csiszol, czikákol, czivodik, czinczog, szí, sziszeg, tilinkó, zivar, zsizsi, zsizsereg, zsibog, piszeg. Mind ezek és több hasonlók annyira utánozzák a természeti hangokat, hogy vastagra változtatva egészen elvesztenék eredeti hűségöket. 3) Kicsit, fiatalt jelentő gyökökben: kis, kicsi, iczipiczi, csiribiri, tiripiri, pirinyó, inczen, pincz, figyfirits, pisze, filing, billing, czipó, bibi, ívik ivadék, fi, fiú, iffin. Továbbá a kicsinyített vastaghanguak ikertársaiban: ipa, apa, filit falat, dirib darab, gyim gyom, giz gaz, lim lom, csip csop, lity loty, hip hop, bibircsó boborcsó, bimbó bombik, bingyó bogyó, csimbók csombók. A keresztnevekben a kicsinyítésen kivül némi gyengéd vonzalmat s kedveskedést fejez ki: Pisti, Jani, Feri, Misi, Gyuri, Erzsi, Kati, Juczi, nagyítva: Pista, Jankó, Ferkó, Misa, Gyura, Erzsók, Kató, Judka. Hasonlók: bácsi, néni, ángyi, táti, mámi. 4) Élénk, fürge, könnyü, illetőleg kicsinyes vagy aprózottt mozgást vagy ennek szervét jelentőkben; iczeg, biczeg, iczke, ficzke, ille, billeg, billen, ideg, inger, iget, igyekszik, in, indul, inog, inal, ingó, bingó, illan, illó, villan, villog, villám, pilla, pillant, pillangó, pille, ipar, iram, iramodik, iszam, iszamlik, iszánkol, iz, izeg, izseg, bizseg, izgat, bizgat, piszkál, 8 AKAD. NAGY SZÓTÁR. csiga, csigolya, esik, csiklik, csikló, csikland, gyik, kigyó, czika, czikázik, ficza, ficzamodik, ficzkándozik, ficzánkol, finta, fintor, fitogat, hibban, hibbók, himbál, hinta, hintó, limbál, nyil, nyilamlik, sik, sikos, szikra, szilál, viczkand, vinczos, vinczároz, virgoncz, vizsla, vizslat. 5) Közelséget jelentökben, mint térbeli nagyság ellenében térbeli kicsiségre vonatkozik: ily, ide, itt, innen, így, ihol, imez, imitt, imily ellentéteik; oly, oda, ott, onnan, úgy, ahol, amaz, amott, amoly. Mindezekben általán a kicsiség élénkség, vagy ezekkel rokon fiatalság alapfogalma rejlik, melyet az önhangzók legélénkebbike úgy szólván legvékonyabb hangtesttel biró i fejez ki legtermészethübben. A nyilt à e és á é nyilást, rést, szétterjedést, szétválást jelentő szókban uralkodik, pl. ezekben: aj, ajak, ajt, ajtó, áj, váj, ás, vásik, vág, vég, val, valag, válik, száj, szád, szab, szeg, szel, ta, tág, tár, tát, táj, tál, té, téved, tép, tér, gyér, szét, szél, széled, tenyész, tenyér. Különösen szájtátást, és ezzel járó bámulást, ostobaságot jelentő szókban: ásít, mámor, á, ám, ámé, ámékodili, ámil, mét, ámolyog, áncsorog, acsori, ángó, gigó, bá, báva, bám, báma, bámész, bámét, bám, bákó, bamba, bacza, bászli, málé; fordítva: méla, melák, mamuk, mamlasz, tácsó, tájbász, tátri, táti, az evéshez szájtátogató mámog mámol, máhol, majzol, nyámmog. De hogy még inkább kitünjék, mennyire következetes nyelvünk bizonyos önhangzók alkalmazásában egy szósereget idézünk elé, mely sok nemzetséget és családot foglal magában. Ezek közös jegye abban áll, hogy mindnyájan valami dudorú, gömbölyii, puffadt, kerekded vagy hengerded, csomódad alaku testeket jelentenek, s gyökhangzójuk az egy osztályba tartozó zárt a, o, u, vagy párhuzamos e, ö, ü. Kerek szók. Igy nevezzük azon gyököket, melyek önhangzója két ugyanazon mássalhangzó közé szorúlt, u. m.: bab, babó, babócs, babug = csecsbimbó, bob, boborcs, boborcsék, bób, bóbita, bóbiskol, azaz, feje bóbját hajtogatva szunyókál, búb, búbos, bubor, buborék, csecs, csöcs, csücs, csucs, csucsor, csucsorodik, död, döddö, dödöke, dud, dudor, dudorodik, dudorú, dudorít dudva, gog v. góg, búbos, boglyas kemencze, gogy, gogyola golyva, gög, gögös, a felfuvalkodástól, gug, guga, gugor, gugora, gugorodik, guggol, güg, gügü (kenyér ducza, púpja) gügy, gügyü (egy marok nyütt kender), kok, kokojsza (borsónyi fekete bogyó), kuk, kukó v. kuku, kukora, kukori, kukoricza, kukorodik, kukorczol, kukacz, púp, pupa, tut v. tuty, tutu, tutuska, tutyi. = Ajakhangokkal kezdődők: = = bocs, bocska, kis kádféle edény, bucs, bucskó tuskó, bucsér, bocz, boczkó, bócz, hengerbócz, bóczéros boglyas, böcz, böczek tuskó, bucz, buczka, buczkó, bod, bodon, bodocs, bodor, böd, bödön, bud, budon, budonka, bog, ágbog, boga, bogács, boglya, boglár, bogrács, bög, bögre, bug, buga, buglya, bogy, bogya, bogyó, bogyol, bögy, bögyök, bögyökös, bugy, bugyor, bugyola, bugya tölgyfa buborcsékja, bok, boka, bokolyó, bokor, bük, böke csomós, buk, buksi, bukta, bükk makk, boly, bolyó, bolyos, hangyaboly, böl bölöke tuskó, bul, bulál, bulga, boncz fordítva czomb, böm v. bön, böndö böngyöle káka csomós töve, bun, bunkó, bunczi = tökerépa, bus, busa zömök, puffadt, bot, botk, botkos, botos gombos pézsmavirág, böt, bötk, bötkös, bötkö, bötyk, bötykös, but, butikó = nád bugája, buty, butyor, butyka hasas bugyogó korsó, bity, bütyk, bütykös, buz, buzma, fod, fodor, fodorodik, füty, fütyk, fütykös, magy, mogy bogy, magyal, magyaró v. mogyoró, mony monyorú, moty, motyó, mot, motring, pocz, poczok, poczokos, pöcz, pöczczed = puffad, dagad, pog, pogácsa. poh, pohos, pohók, pok, poka, pom, pompos, pomposka, pot, pota = csomós kiforradás a fa derekán, potroh, stb. = = = Torokhangokkal kezdődők: gob, gobhal, goboncza, göb, göbre, göbecz, gub, gubacs, gubó, güb, gübe = vizörvény, gübü nyélbe ütött göcs, melylyel a halászok a vizet zavarják, göcs, göcsört, göd, gödör, goly, golyó, golyva, göly, gölye, hizlalni való disznó, gölődör, gom, gomoly, gombolyag, gomb, gombor, gomboly, gombócz, göm, gömő, gömöly, göngy, gömb, gömböly, gömbölyeg, gönd, göndör, göndörödik, gum, gumó, güm, gümő, gyom, gyomor, hom, homolit, homolka, homlok, homorú, honcsok, hompol, hen v. hem, henger, hengėrėg, hengerböcz, hente reg, höm, hömöres, hömbölyög, hömpölyög, hop, hoporcs, hoportyag, hup, hupa, hátahupás, huppolyag, (egyszersmind hangutánzó.) höv v. hüv, hövely, hüvely, hóly hólyag, kob, kobak, köb, köböl, kul, kuly, kulacs, kulyak = ököl, kom, komló, konkoly, kondor, kompoty, koncz, köny, könyök, könyv (göngyölített papirlapok), kony, konya, kop, koponya, kopolya, köp, köpez, köpczös, köpöly, köpü, köpücze, kup, kupa, kupak, kupalag, kupacz, kuporu, köv, kövér göbér. = Nyelvhegyi hangokkal kezdődők: csob, csobány, csobolyó, csüb, csöbör, csög, csögbog, fordítva: göcs, csok, csokor, csök = tuskó, csom, csoma, csomó, csomor, csont, csombók, csombolék, csombor, csöm, csömeg (forradás a fán) csömör, csönk, csönköly (forgócsont), csömpöly, csömbölék, csop, csopor, csoport, czom, czomb, czompó, dob (egyszersmind hangutánzó), dobasz, dobzó, dobosz, dobon, döb, döbön, döbörke, döh, döhér, döl, dölmecz (dundi), dölf, dom, domb, dombor, dombár, domó, döm, dömbicz, döme, dömsödi, dömöszke, dun, duny, dundi, dunna v. dunyha, duz, duzma, duzmati, tob, toboz, tok, toka, toklász, tokmány, tom, tombácz, tompa, tompor, tök, tök, töke, töm, tömlő, tömpe, tönk, tönkesz, tus, tuskó, tüd, tüdő, tügy, tüttös, zom, zöm, zsom, zomok, zömök, zsombék. De hogy a példák annál szembetünöbbek legyenek, az ide tartozó szókat külön osztályokra választva állítjuk elé. 1) Melyek az állatok és állati testek különféle gömbölyű, dudorú, kerekded, fölpuffadt alakjait, vagy kinövéseit, jelentik, ú. m.: bób, bóbita, boborcs, boborcsó, búb, boka, buczkó, bögy, böndő, mony, poczok, poh, potroh, púp, pofa, czompó, potosz(hal), buksi, bonfordi, busa, ponty, göbör, guga, golyva, gogyola, gög, göndör, gyomor, kondor, konya, göbe, gölye, gubó, köldök, könyök, köpcz, kukó, kutyak, ököl, hupa, hoporty, hólyag, hályog, csont, czomb, csömör, csönk, csönköly, dobasz, döme, dömsödi, dömöczkös, dömbicz, dölmecz, döhér, dundi, duczi, duzmati, zömök, tömpe, toka, tompor, tüdő, tügy, tüttös. 2) Növények, és terményeik, vagy részeik: bob v. bab, bodacs, bogy, bogya, bogyó, bugya, bodza, bog, bogács, bög, buga, bükk, balla, bobor, bolyó, bölöke, bombék, böngyöle, bunkó, botk, bötk, bötyk, bütyk, fütyk, mag, magyal, mogyoró, makk, pota, gomba, gomó, gömö, gyümölcs, gyök, göcs, gubacs, kobak, komló, konkoly, kukoricza, csombor, csög tuskó, toboz. 3) Puffadt dudorú, töltelékes, vagy kerekded tésztanemünk, sütemények: kenyér dúcza, domója, púpja, gügüje, gyürkéje, bodok, bukta, dödölle, pompos, pampuska, pupa, puffancs, pánkó, pogács, goboncza, gombócz, gömbölyeg, gömböcz, kalács, kalinkó, kukori. 4) Edények, s holmi más körded, öblös üregü eszközök: bocska, bodon, bödön, döbön, döbörke, bokolyó, bogrács, bögre, bucsér, csobolyó, csobány, csöbör, dobosz, gog, gugora, köböl, köcsög, kubucz, kópicz, köpü, köpücze, kulacs, kupa, kupak, tömlő. 5) Öszvegöngyölgetett, hajtogatott holmi, ököl, batyu, butyor, motyó, motring, podgyász, bulázó, csokor, pólya, fodor, bodor, gomoly, gombolyag, pongyola, göngyöleg, gúzs, zsugor. Egyébiránt, ha a más nyelvbeli ilynemű szókat is szemügyre veszszük, hasonló szóképzésekre és rokonitásokra akadunk. Igy a közelebb ismert latin: glans, glandula, globus, glomus, glomero a magyar golyó, golyva szókkal ütnek öszve, a cumulus gomoly, cucurbita = kukó, kukoraforma növény, tumet, tumulus, tuber, tumidus, tubus, a magyar domb, domó, tombácz, tutu-hoz, hasonlók; bacca bogyó, bucca = pofa, bufo = puffadó béka. A németben: = Knopf = gomb, Knäuel = gombolyag, Knödl = gombócz, Knoten = gomó, csomó, Knochen: koncz, csont, Knie = könyök, Knopper = gubacs, stb. A mássalhangzókról. A mássalhangzók szószervre nézve a) ajkiak, melyek idomításában kiválólag az ajkak működnek, u. m. b, p, m, v, ƒ, b) nyelvgyökiek, melyek a torok ürege táján a nyelv tövénél képződnek, másképen torokhangok: g, k, h; c) nyelvhegyiek, melyek képződése azon tájra esik, hol a nyelv a felső áll és szájpadlás mellső részének fekszik neki: d, t, s, sz, z, n, l, r, j, melyek közől, az öt elsőbbet foghangoknak is nevezik. Az öszvetett hangokból állók, ú. m. : cz, cs, ds, gy, ly, ny, ty, zs, elemeikre nézve szintén ezen osztályba tartoznak. Minden osztálybeli mássalhangzó önnön szervtársához áll legközelebb, s egymásnak kisebb nagyobb árnyalatai; honnan a nyelvekben általán minden mássalhangzó a maga szervtársával szokott főleg váltakozni, sőt némelyekben nem csak kivételesen, hanem általán fölcse |
