finn: tartun, m. tartok, szl. trwám, drzsim, tie, m. út, szl. put, lat. iter, hell. ódós, tupa, m. szoba, ném. Stube, szerb szoba, uuhi, m. juh, lat. ovis, szl. owecz, vaara, m. (hegy) orom, szl. hora, gora, werch, vajna, m. baj, szl. voj, boj, voják, vojno, weitsi, m. vésü, n. wetzen, vesi, m. víz, n. Wasser, szl. woda, vien, m. viszem, szl. veznem, lat. veho, viriä, m. virgoncz, n. flink, valkia, m. világ, n. Welt, vilvan, m. villanok, n. blitzen, lat. fulguro, vuo, m. folyó, lat. fluvius, n. Fluss. kaarna, m. kéreg, l. cortex, corium, crusta, ke ku, m. ki, lat. quis, szl. kdo, paljo, m. sok (falka), hell. zoλúc, orosz polk, paska, m. fos, lat. forium (mint arbos, arbor), pelto, m. föld, n. Feld, pilvi, m. felhő, lat. velum (coeli) = nubes, poret, m. forró, lat. fervens, punon, m. fonok, n. spinnen, syys, m. ősz, szl. jeszen (autumnus), vyö, m. öv, lat. vieo, vimen, szl. venyecz. 4) Oly szók, melyek csak ezen családnak sajátjai, vagyis melyekhez más családokban legalább gyökre hasonlók nem léteznek. És itt a bökkenő! Mert lehet-e ezt akármely altáji gyökszóról bizonyosan állítani, mielőtt a többi családbeliekkel végtől végig öszhasonlíttattak volna? E kérdés alatt levő szókra a nyelvbúvár észszerűleg legfölebb azt mondhatja: „ezen szónak gyöke más családban tudtomra nem létezik"; ellenkező esetben vagy azt kellene velünk elhitetnie, hogy az illető körben mindentudó, vagy azt megmutatnia, hogy bizonyos gyöknek közös léte egy más családdal fogalmilag lehetetlen. A hasonlító nyelvészkedés általán sok hiányban szenved, minélfogva gyakori botlásnak van kitéve, s ennek főoka, hogy a hasonlított nyelveket egész terjedelmökben nem ismerjük. Vegyük csak a magunkét. Ki merné állítani maga felől, hogy nyelvünknek minden régi és újabb, minden elavult, vagy csak a nép között és bizonyos tájakon divatozó szókat nem mondom emlékezetében, hanem legalább gyüjteményben birja? Innen van, hogy gyakran az elemzésben és : családosításban fönnakadunk, mert a kérdésben forgó szónak rokonát sem a szótárokban, sem az irodalmi, sem a mindennapi köznyelvben nem találjuk, s az idegen nyelvekben keresvén azok szavaira csigázzuk, holott mása és rokonai talán ittott a legegyügyübb magyar ember ajkán forognak. Ha saját honi nyelvünkkel így vagyunk, melyet első dadogásunktól kezdve sok évig gyakorlánk mit tartsunk oly nyelvbeli tudományunkról, melynek élő hangjait soha sem hallottuk, vagy melynek csinját az illető nyelvbuvárok még annyira sem fejtették ki, mint mi a miénket, vagy melyekről (a holtakról) csak hiányosan is csak azt tudhatjuk, ami írott emlékekben jutott el hozzánk, vagy (az élőket értve), amit rólok némely utazók futtában kapkodtak öszve, kivált ha az előttök ismeretlen idegen hangokat alig voltak képesek fölfogni, vagy ha fölfogták is, nem bírák kellő hangjegyek által kifejezni s leírni? Valóban még egy finn nyelvésznek is, ha elébb hangjainkat gyakori hallás által el nem tanulta, nehéz föladat azon magyar hangokat, melyeket a finn nyelv nélkülöz, úgy körülírni, hogy valódi kiejtésöket földieivel fölfogassa, nem említve a könnyebben eltanulható b, cz, cs, d, f, g, z, hanem kivált a gy, ly, ny, ty, zs, dz, ds hangokat. Ebből azonban nem azt akarjuk kihozni, hogy a nyelvek ily hiányos ismerete mellett ne hasonlítsunk, sőt igenis tegyük azt itészettel, amennyire hiteles adataink vannak, sőt tehetjük (korlátolt időnk és erőnk tekintetéből) egyszerre csupán két nyelv között is, azon óvakodó föntartással, hogy a netalán föllelt vagy gyanított hasonlóság több más nyelvben is létezhetik. Ezen eljárást követé a tiszt. Akademia, midőn azelőtt mintegy húsz évvel az illető tagokat fölszólította, hogy a magyar nyelvet különkülön ki a hellennel, ki a latinnal, ki a némettel, szlávval, románnal stb. öszvehasonlítván, a közös szókat, képzőket és ragokat jegyezzék föl. Véleményünk szerint mindeddig a synthesis vagyis adatgyűjtés nyomán, mint a helyes inductióra szükséges előzményen állunk, s csak ennek minél teljesebb öszveállítása után lehet biztosan a nyelvek mind belső, mind külső rendszerezéséhez fogni. Kevesebb botlás veszélyének teszi ki magát oly nyelvész, aki előbb hasonló (analog) adatokat gyűjt, azután következtet és rendszerez, mint aki előre bizonyos rendszert föltételez, s ahhoz alkalmazza, vagyis abból vonja ki hasonlításait, péld. midőn egy, különben szakavatott nyelvbúvár a török bir (unum) és magyar egy szókat azonosítja, addig csúrvén csavarván, csigázván őket, míg végre csakugyan kisüti, amit állított, tudnivaló azon alapnál fogva, mely szerint a török és magyar egy családhoz tartoznak. Mintha bizony a számnevekben is egészen és kizárólagosan egyeznének a különféle családú nyelvek. Ha az illető okoskodási mód áll, akkor a magyar tíz és török on, valamint a magyar van ven (hatvan, hetven) egymásnak módosulatai volnának, s a tíz mint altajimagyar nem hasonlanék a szanszkrit daçan, hell. déxa, lat. decem, szl. djeszat, czig. disch, fr. dix-hez, mert ezek árjafélék, és a török bir nem volna hasonlítható a hell. now, nowτoo, lat. prae, primus, ném. für, fürst, vor, er, erst, a szl. prw, prwi-hez, mert hiszen ezek az árja családhoz tartoznak. Hasonlóan a magyar hét-hez, a hell. inra, lat. septem, szl. szjedem, ném. sieben nem volnának hasonlók, de a török sette és finn seitsemän-hez sem, holott egyik tojás alig hasonlóbb a másikhoz, mint a lat. septem és török sette, a szl. szjedem és finn seitsemän. Vagy a magyar ezer és perzsa hazar sem hasonlíthatók ? stb. A finn nielen (glutio) magyarúl nyelek, s világos, hogy hasonlók; de a lingva finnül kieli, nem nieli; tehát a magyar nyelv is nem annyi mint nyelő (glutiens, glotta) s talán kelv-nek kellene lennie? Ezen okoskodást megfordítva, az árja családhoz tartozó lat. lingva, n. Zunge, szl. jezik s hellen ylorza egymásnak csak idomúlatai, s nem külön gyökűek volnának; valamint a hell. zeio és lat. manus is. Sőt hogy még közelebb rokonságra menjünk által, a horvát kruha és szerb léb, ljéb (kenyér) egyek volnának, mert a horvátok és szerbek testvérek is szomszédok is, holott a horvát kruha inkább a lat. crustum (sütemény), a ljéb inkább a finn leipä, n. Laib, lat. libum-hoz hasonlítható. X. Szakasz. A képzők és ragok öszhasonlítása. A szóhasonlításnak egyik szótári tárgyát teszik a képzők és ragok, melyekről inductio útján szintén azt veszszük észre, hogy többen különféle családú nyelvekben egyeznek. A képzett szók hasonlóságának különféle nemei vannak. 1) merő idomúlatok, midőn a) a kölcsön vett szó az illető nyelv hangrendszeréhez idomíttatik, pl. a lat. hodie, ném. heute; a magy kenőcs, a szerb kenyácsa; a német Stab, a m. istáp; a ném. Vortuch, a tót fertuschka; b) midőn a deréknyelvbeli szó tájejtésileg módosúl, pl. balta, pal. bóta, bauta; oldal pal. ódó; tüstént bodrogközi üstöllést; a német Bube, a hiencz puj, a finn poikas; n. Magdlein, Madl; c) midőn a testvérnyelvek az anyai szót módosítják pl. lat. pater, fr. père, ol. padre; lat. spiritus, ol. spirito, spany. espiritu, fr. esprit. 2) Midőn csak a gyökök vagy törzsek egyeznek, és pedig a) vagy egészen pl. sar-ló, sar-aboló, lat. sar-culum, ném. scharr-en; magy. sar-jaz, ném. schär-fen; magy. kamp-ó, finn kampela, hell. xaun-zós; m. kup-ak, lat. cup-ula; m. kap-onya, lat. cap-ut; m. bul-a, lat. bul-ga; m. fermedek, lat. ferv-eo; vagy némi hangváltozattal pl. finn kyyn-ärä, m. köny-ök, hell. yóv-v, lat. gen u, n. Kn-ie; finn neyd-itän, m. ned-vesitem, n. netz-en; finn wal-kia, m. vil-ág, n. Wel-t; finn kylmään, m. hűl-ök, ném. kühl en; hell. lat. zay-o, teg-umen, m. tak-aró, tok-mány; lat. und-a, m. ond-ó; szanszkrit vart, lat. vort-o vert-igo, m. ford-itok; szanszk. badh, lat. bat-ulus, (bac-ulus), m. pat-él, bot-oz, bot-lik; c) vagy átvetve, vagy öszvehúzva: m. foly-ó, lat. flu-men, ném. Flu-ss; m. gomb, n. Knopf; lat. curv-us, n. krumm, tót kriw-i (görbe); m. kár og, n. krä-hen; m. karcz-olok, n. kratz-en ; m. par-ázsolok, n. bräu-en, brenn en; m. ger-jesztek, lat. crem-o. 3) midőn csak a képzők vagy egyes alkatrészek hasonlók: m. sánt-ik-ál, lat. claudic-at; m. rántsz-ik-ál, lat. vell-ic-at, m. váj-ik-ál, lat. fod-ic-at; m. asszony-ka, tót zsen-ka, lat. mulier-cula, ném. Weib-chen; m. szel-es, n. wind-isch; l. cur-s-o, m. fut-os-ok, lat. quas-s-o (quat-is-o), m. verd-es-ek; lodóxos nyil-tok (tegez). = 4) midőn mind a gyökök, illetőleg törzsek, mind a képzők vagy alkatrészek egyeznek: dör-g-öl v. tör-g-öl, ter g-it; mar-os-g-at, mor-s-ic-at; gurg-es görg esz (gördülő); vir-os-us, mirigy-es, mérg-es; pug-io bök-ö, lengy. pik-a; mam-ka, mami-ka; görb-e gurb-a, fr. cour-be; tokmány, teg-men; foly-omány, flu-men; szeg-mény, seg-men; fur omány, for-amen : ond-ó, und-a: ur-as, herr-isch; vala-ki, ali-quis, vola-kdo. 5) az igéknek idő- és módképzői, pl. a határtalan ném. en ford. ni : sitz-en ül-ni, laufen fut-ni; a parancsoló szláv és magy. nehám hagyok, nehaj hagyj, piszám írok, piszaj írj; igrám játszom, igraj játszj-ál; a múlt részesülő a latin-, a német-, szláv- és magyarban t, a hell. 9, pl. dic-t-us, ex-0-sis, gesag-t, mond-ott; scrip-t-us, yoaq-d-eis, irt; verber-at-us, tug-o-sis, bi-t-i, ver-t stb. 6) a személyes igeragok, melyek alapját mind az altáji mind az árja nyelvekben a személynévmások módosulatai teszik, s némelyek nagyon hasonlók egymáshoz: maga az első személy is a legtöbb árja nyelvek igeragozásában teljesen összeüt a magyarral, pl. hellen vidw-u, szanszkrit dadá-mi, magyar ad-om; miknek s többeknek részletesb öszveállítását az „Igeragozás" czikke alatt tárgyaljuk, s mind ezekre mind a többi ragokra nézve a tudnivágyókat alábbi értekezésünkre utasítjuk. A különféle családú gyökök, képzők és ragok öszvehasonlítását czélszerűnek és tanulságosnak tartottuk két fő okból: a) hogy bizonyos előitéleti elfogúltságot, mint hibás itéletre vagy felfogásra vezető okot elhárítsunk, mely szerint némelyek, nem tudni miféle nemzeti igényből valamely idegen nyelvvel, közös szavainkról általán azt vitatják, hogy azokat mi magyarok, mind másoktól kölcsönöztük. Így tett különösen néhai Dankovszky a magyar és szláv közös szókkal a nélkül, hogy tekintetbe vette volna a szóelemzést, vagy a felsöbb nyelvhasonlítási elveket, a szócsaládosítást stb., pl. lapát a tót lopat-ból volna átvéve, holott a lapát gyöke lap, egy származékokban dús termékenységű családnak gyöke, mint : lap, lapos, lapít, lapúl, lapu, lapadék, lapácz, lapály, lapályos, lapány, lapányos, lapoczka, lapines, laponya, laposka, lapoz, lappad, lappan, lappang, lappancs, lappant, laboda, midőn a szlávok a lopaton, lopuchon (lapu) és ezek közvetlen származékaikon kivül aligha bírnak gyökre és érteményre nézve több hasonló szót; c) figyelmeztetésül a nyelvhasonlítóknak, hogy midőn úgynevezett rokonnyelvek szavait hasonlítgatják, s bennök olyanokat találnak, ne mutassák azokat általán úgy be, mint fajbélyegző hasonlatokat, hanem tekintsenek más családokban is körül, s reájönnek, hogy ezek közöl sok, közös eredetű. Különösen édes magyar nyelvünket illetőleg, a mi hivatásunk és feladatunk azt minden oldalú hasonlítások által a külföld nyelvészeivel megismertetni. Ezt tenni a dolog természeténél fogva mi vagyunk legképesebbek is, s ha ők hasonlításaikban észszerűleg akarnak eljárni, nyelvünk egyéniségét, bellényegét kell elébb alaposan megtanulniok, hogy azt másokkal helyesen hasonlíthassák. Ezt tevén, rendszeröket nem fogják egyoldalúlag alkotni, s úgy tekinteni a magyar nyelvet, mint amely testestül lelkestül bizonyos családba tartozik, mintha a kölcsönvett szókon kivül akár a gyökök eredetére, rendszerére, akár a képzőkre és ragokra, szóval nyelvtani alakokra és idomításokra nézve a többi családoktól egészen különböznék. A felsőbb (általánosb) nyelvhasonlításban legalább azt ki kell mutatni, mely dolgokban működnek a különféle nyelvek észjárásai egészen hasonlóan, melyekben egymáshoz közelítőleg, melyekben sajátnemüen, egyénileg. Nem magunkban állunk nézetünkkel e téren, akár a kül-, akár a belföldi, nyelvészeket tekintsük. Külföldön egyebeket mellőzve a legkitünőbb nyelvészek egyike Pott Ágoston Frigyes hasonlító roppant nyelvvisgálatait több nyelvtörzsre kiterjeszti. A nagyhiri Ewald Henrik egy újabb értekezésében: Abhandlung über den Zusammenhang des Nordischen (Türkischen), Mittelländisen *), Semitischen und Koptischen Sprachstammes, (Göttingen, 1862) épen ezen említett törzseket rokonítja s rokonságukat egy közös ősibb nyelvben alapultnak hiszi. Különösebben a 39. lapon az északi (altaji) és középföldi (árja) nyelvekről ezt mondja. „Die Sprachwissenschaft. . . . muss lehren, dass es keine zwei grosse Sprachstämme gibt, welche, sobald man auf das wesentliche sicht, troz aller scheinbaren oder wirklichen Verschiedenheit so nahe mit einander verwandt, und so sicher aus einem letzten Grunde entsprungen sind**), wie diese beiden; und sie beweist nicht minder, dass unter allen mittelländischen Sprachen wiederum keine dem nordischen Sprachstamme so nahe geblieben ist, als gerade das Sanskrit mit dem ihm ursprünglich so eng verbundenen Altpersischen Mundarten." Sőt egyenesen kimondja az északi (altaji, különösen török) nyelvtörzsről, hogy semmi más nyelvtörzs nem hasonlítható vele és biztos ismerete, a minden emberi nyelvekére igen tanulságos lehet" (dass kein anderer Sprachstamm sich mit ihm vergleichen lässt, und seine sichere Erkenntnisz für die aller menschlichen Sprachen schr lehrreich werden kann). De azt is kimondja, „hogy mielőtt az öszves nyelvtudomány utolsó és általán legfontosabb feladatait szerencsésen megoldani remélhetnők, minden egyes nyelvet a leggondosabban és biztosabban kell megérteni, amit egész maig még mind azon nyelveknél is, melyeket több idő óta (seit längerer Zeit) közelebbről ismerheténk és visgálhatánk, távolról sem értünk el.“ Nálunk is mind régibb mind újabb időben jeles férfiak észlelték az öszvefüggést a különböző nyelvtörzsekben, és ezért hasonlításaikban több nyelvcsaládra kiterjeszkedének, például Beregszászi Pál, kit Révay is nagy dicsérettel említ, a sémi nyelvekre, továbbá a perzsára, zendre stb. maga Révay is mind a sémi, mind az altaji családokra. Újabb időben pedig több jeleseink ú. m. Nagy János a sémi nyelvekkel, Mátyás Flórián az árja nyelvekkel, Repiczky János, és Ballagi Móricz mind az árja, mind a sémi mind az altaji nyelvekkel egybehasonlításokban nagy sikerrel működtek és működnek. Senki nálunknál jobban nem méltányolja Hunfalvy Pál, Fábián István, Riedl Szende, Budenz és Vámbéry társaink buzgalmát és általában helyes irányú munkálkodásaikat, midőn a szűkebb finn és török nyelvcsaládra fordítják kiváló figyelmöket, sőt azt hiszszük, hogy a munkafelosztás elvei szerént is sokkal dúsabb eredményt várhatunk, ha mennél inkább lehet, egyes nyelvtudományi kört választunk kimerítőbb tanulmányozásaink tárgyáúl; bár többen volnának közöttünk, kik magában a magyar nyelv birodalmában is egyes szakokat pl. a régi iratokban feltaláltató nyelvet, a különböző tájszokásokat stb. tekintenék és tennék éltök *) mely alatt az indo-európai vagy árja nyelvtörzset érti; az északi alatt is az egész altaji törzset kivánja értetni, hanem közelebbi például a törököt veszi. **) nézetét egy közös ősi nyelvről többször kijelenti; az imént említett nyelvtörzseket nem leszármazási, hanem testvéri rokonságban levőknek jellemezvén. AKAD. NAGY szótár. 5 feladatául! Csak azt nem óhajtanók, ha valaki saját buvárlatait tartaná és hirdetné egyedül czélra vezetőknek, és más nemű, más terjedelmű törekvésekben ellenséges irányt gyanítana és nézne. Egyes egyedül öszves munkálkodásainkat fogja teljes siker koronázni. Az előadottak szerént szótárirói eljárásunk az utasitások alapján vázlatba foglalva, három fő pontra terjed ki: a) értelmezésre, b) elemzésre, c) hasonlításra. Az első pont teszi a dolognak népszerű oldalát, s úgy szólva nyelvünk belügyéhez tartozik, melyben külső beavatkozásnak sem helye sem szüksége, mert mily érteményekben használt vagy használ valamely nyelv akár sajátnemű, akár közös eredetű szókat, azt egyenesen és kizárólag a belső nyelvszokás, illetőleg az ó és tájbeszéd határozza meg, sőt a kölcsönzött szóknak is csak azon érteményei vehetők tekintetbe, melyeket a nyelvszokásnak tetszett rájok alkalmazni, pl. a német Stab-ból kölcsönzött és idomított istáp-nak nem vette át a magyar mind azon érteményeit, melyekben a Stab-ot a német nyelvszokás használja, milyenek Maszstab, Bettlerstab, Generalstab, Stabgericht stb. Ezt figyelembe kell venni még a legrokonabb nyelvek hasonlításában is, pl. a franczia több latin szónak oly értelmeket is adott, melyeknek az ősi latinban semmi nyoma, s az olasz, spanyol, gyakran ugyanazon törzs-latin szóhoz más-más fogalmakat kötött. Ilyenek kimutatása és értelmezése szintén az illető nyelvek egyéni belügyéhez tartozik, mely közvetlen hasonlítást kizár. A szóelemzésnek is két oldala van: egyik a belhasonlításon alapszik, melynek eszközlője a családosítás, másiknak segédforrása a külhasonlítás, mennyiben ez által részint a homályosbakat per analogiam felvilágosítjuk, részint a kölcsönzötteket kimutatjuk. Ha e módszerű munkálatokban csak némely irányvonalakat is képesek valánk kitűzni, melyek helyes útra mutatnak, vagy óvakodókká tenni a hasonlító nyelvészeket némely csábútra vezethető tekervényektől : minden lehető hiányaink és botlásaink mellett azon szerény remény kecsegtet bennünket, hogy ami jót netalán felhoztunk, az illetők méltányolni és követni, amit pedig az egészben elmulasztottunk, pótolni, vagy amiben ily nagy terjedelmű munka folytán botlottunk, azt részletekben időről időre helyreigazítani fogják. S ha a többé kevésbé rokon nyelvek, csak annyira is lesznek megfejtve, mint mi e szótárban a magyart megfejteni iparkodánk, a hasonlító nyelvészet és általános nyelvtudomány -meg vagyunk győzödve - annál biztosabban fog kitűzött czélja felé haladhatni, HARMADIK RÉSZ. A magyar szók alkatrészeinek rendszere. A magyar szók részeit alkotják 1) a hangok, (melycket irásban betüknek hivunk); 2) a gyökök, illetőleg törzsek; 3) a képzők; 4) a ragok. I. Szakasz. A magyar bötük, illetőleg szóhangok fejtegetése. A bötük száma. A magyar élő nyelvben létező számosabb hangokra az irásban csak korlátolt menynyiségben negyven önálló bötüt különböztetünk meg, s azokat következőkép jegyezzük : a, á, b, cs, cz, d, ds, e, ė, é, f, g, é, é, f, g, gy, h, i, i, j, k, l, ly, m, n, ny, 0, ó, p. r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ü, v, Z, ZS. Jegyzetek: 1) Hogy kivált az önhangzókra jóval több jegynek (bötünek) kellene lennie, az alább mondandókból fog kitetszeni. |