Oldalképek
PDF
ePub

II. Második szembeötlő jegye a deréktól különváló, buczkós, csomós, tömör, zömök, gombnemü, hengerded stb. alak, honnan átv. ért. botfej, „minden botnak végén a feje“, szölöfej, hagymafej, kukoriczafej, káposztafej, mukfej, gabnafej, szegfej stb.

III. Mint a léleknek, szellemi müködések szerveinek székhelye, s mintegy tartalmazója átv. ért. : elme, ész, akarat, pl. okos világos fej; , rosz fej; kemény, makacs fej, rávetni valamire a fejét

akaratát rászánni. Tartalmazó a tartalom helyett. Innen a) mint lényeges, legnemesebb rész, az egész emberi lényeg, azaz személy, egyéniség helyett : szegény fejem! me miserum! sejedre szóltál, tenmagad ellen; fejenként, egyenként, személyenként; b) helyettes valami, mely mintegy képvisel, személyesít valamit : kölcsön fejében adni, adósság fejében fizetni ; ajándék, barátság, ingyen frjében, szégyen fejében, vagyis szégyen megváltására, kikerülésére, falu fejében helyett

, , falu fejében nem mindig tanácsos kardot rántani“, (közm.) c) mint az életszervek központja, jelenti magát az életet : fejét koczkáztatja, fejére halált mondottak, fejemet merném rátenni, fejemre fogadok, nem félti a fejét, fejét vették.

Íme igy folynak egymásból, és függenek öszve a szók érteményei! Különösen ama vázlatos érteményezésből kitetszik, hogy a fejnek a) magas helyzete b) alakja, c) belső lényege, szervezete szolgál érteményezési alapúl, melyekből a többi átv. és képes értemények szétágazva származtak, s azokat végelemzésben az illető testrésznek mint szemmel látható tárgynak tulajdon értelmére lehet és kell visszavinni.

Ezen alapon értelmezendők a fej származékai is :

fejes, a) aminek tulajdon ért. állati feje van, b) aminek, átv. ért. fejhez hasonló buczkója, alakja van : fejes bot, fejes szeg, fejes káposzta, saláta, c) a fejben székelő léleknek, illetőleg kedélynek makacs, magát megkötő tulajdonságával biró: fejes gyermek, fejeskedik, makacskodik, fejesség, makacsság. Ellentéte fejetlen a) aminek állati feje akármily okból hiányzik b) buczkótlan, csomótlan, fejetlen gabonaszár, szőlővessző, fejetlen káposztatorzsa, fejetlen bot, szeg, c) erkölcsi, társadalmi fej nélkül való : fejetlen nép, ország;

fejedelem, átv. legfelsőbb hatalmat gyakorló személy valamely nép, ország fölött; rokonai : felség, felsöség, fenség, fensőség ;

fejel

, átv. a lábbelinek azon részét csinálja, mely a lábfejet takarja; s mennyiben a fej régiesen fe, innen fék = lófejkötő, capistrum;

fejez, a) tulajd. vagy átv. értelmű fejet levág, lemetsz; embert fejezni, mákot, gabonát fejezni; b) befejez = valamely műnek, munkának mintegy fejét, födelét, fölét elkésziti s bevégzi. Ettől különbözik a kifejez, melynek gyöke nem a caput, fej, hanem azon fej, melyből fejlik, fejt, fejteget származnak, s rokona a fes feslik, mert kifejezni magát vagy valamit = gondolatát vagy valamely eszmét világosan, mintegy burkából kifejteni, latinúl explicare, exprimere, németül ausdrücken, azaz átv. ért. mintegy héjából kifejteni, kinyomni, kiválasztani, tehát az elválasztásra vonatkozó fél, vel, vál családhoz tartozik, valamint a fejsze, mint vágó, hasító eszköz, (securis a secando), és a fej ige, mely a tejet kifejti, kiválasztja a tögyből.

III. Szakasz. Szócsaládosítás.

Az értelmezés egyik fő segédeszköze, sőt kelléke a szócsaládosítás. Alig van szó, melynek a maga nyelvében családtársa nem volna. A családi szók egyenes vagy oldalágon rokonok; amazok bizonyos változatlan gyökből vagy törzsből folynak ki, pl. a rom gyök *) származékai : romb, romos, romtalan, romol, romlik romt (ront), romgál (rongál), romes (roncs), romgy (rongy), melyekből ismét fióksarjak fakadnak : rombol, rombolás, rombolyat, romboló, rontás, ron, rontogat, rongálás, roncsol, roncsos, rongyos, rongyosodik, rongyolódik, rongyász stb.

*) Gyök tulajdonképen a szónak azon egytagú elemi része volna, melynek nincs többé önállósága, köz használatu értelme, milyen pl. dar darab, darabol stb. szókban. Azonban részint mivel az ily szónak ismét lehet társa, mely önálló szó pl. dar-nak tör, részint mivel gyakran számos egytagu szók vagy szórészek egymással ismét megegyeznek valamely közös elemben pl. roz (rozzan gyöke), roh (rohad gyöke), rom, (mely ma ugyan önálló szó, de régebben szinte csak elemezett szórész vala), rogy-(ik), rosz (önálló) stb. beszédrészeknek közös eleme : ro, mely mint látjuk, már részint sajátlagos (nem önálló) gyökökből, részint pedig önálló szókból vonatott el, csak gyökelemuek nevezhető. Innen a „gyök' nevezet alatt a magyar nyelvtudományban ennek két faját értjük, mely is : önálló (vagy élő) gyök; és elvont (régiesen holt) gyök. Amaz másképen gyökszó, pl. az, ez, él, hal, rosz, tör stb. emez csak egyszerüen gyök pl. am em (amaz, emez

Az oldalágų rokonok némi saját jegygyel bírnak, de gyökeik vagy törzseik mind bizonyos alaphangban, mind alapfogalomban egyeznek, pl.

kar, karika, karima, karám, karing;
ker, kerek, kerül, kerít, kereng, kerge;
kor, korong, korcz, korlát;
kör, körös, köröz, körny, környez, körül;

kur, kurittol (csavarog, tekereg), kurtula ; melyekben a kerekség nemét jelentő alaphangok a k---r, a fajt különböztetök, a, e, 0, 0, U. Az ily rokon szócsaládok egy szónemzetséget képeznek.

A szónemzetségek ismét rokoníthatók, mennyiben alaphangra és érteményre hasonlók, péld. a fontebbiekkel azon g-r, gy-r gyök hanguak, melyek a kerekdedhez hasonló görbe alakra vagy mozgásra vonatkoznak:

gör, görbe, görcs, gördül, görnyed, görhes;
gur, gurba, gurul, gurit, guriga;

gyir. gyürü, gyürke, gyüremlik;
továbbá a h-r alaphanguak, mint :

hor, horog, horgas, horgad, horpaszt; a kl gyökhanguak, melyek a keményebb r helyett lágyabb l-t vesznek föl :

kal, kaland, kalandoz (ide-oda jár, csavarog), kalézol, kalimpáz, kalisztál, kalinkó, kalantyú, kalincs;

kel, kelekóla, kelekolál, kelentyü; és a még lágyabb k-j alaphanguak :

knj, kajcs, kajla, kajmo, kajsza, stb. Tudnivaló, hogy némely családok szaporábbak, s többfelé elágazók, mások kevesebb fajzatuak.

Az idegen nyelvekből kölcsön vett szók egyenes ágon szintén eresztenek családi rajokat, magyaros képzők által, pl. czégér (zeiger), czégéres, czégértelen, czégérü, czégérez, czégérezés; iskola, iskolai, iskolás, iskoláztat, iskolátlan; patak, pataki, patakú, patakos, pataktalan, patakzik; de ezek idegen eredete már onnan is gyanítható, hogy oldalágu rokonaik nincsenek, mennyiben gyökeik alapérteményre nézve más magyar szókkal nem családosíthatók, pl. a hóstát, palajbász, formondor, igrecz, ámbár mind elő- mind utótagjokra nézve több magyar gyökhöz, illetőleg képzökhöz hasonlók, de minthogy azokkal érteményi rokonságban nincsenek, idegen eredetöket legott elárulják, ha nem tudnók is, hogy a hóstat = vorstadt, a palajbász = bleiweisz, a formondor = vormund (er), az igrecz = szláv igracz, azaz, játszó, különösen hangszeren játszó, mert igrali = játszani.

Ha az anyaszó önálló, világot vet s mintegy saját bélyegét üti leányaira, pl. tör, törés, törött, töretlen, tördel

, törtet, töredék, töredékeny; ha pedig önállással nem bír, vagy elavult, akkor érteményét a rokon érteményü származékok öszvegéből vonjuk el, pl.

gom, gomb, gombócz, gomboly, gombolyag, gombolyit, gombolyodik, gomoly, gomolyít gomolyodik;

göm, gömb, gömböly, gömbölyü, gömböcz, gömbölyeg, gömbölyít, gömbölyödik;
gum, gumó, gumós, gumósodik;
gim, gümö, gümös, gümösödik;
kom, komp, kompis, kompol, kompoty;
hom, homp, hompol, homolít, homolka, homorú, homorodik;
hèm, hèn, henger, hengeredik, hengerít, hengerget, henter, henteredik, henterget;
höm, hömb, hömböly, hömbölyög, hömp, hömpölyög, hömpölyget;
csom, csomb, csombor, csombók, csoma;
csöm, csömb, csömböly, csömbölék, csömek, csömör;
dom, domb, dombor, domborodik, domborít;
döm, döme, dömöczkös, dömbicz, dömsödi;

l szókban), hal (,halad, halasztó szókban), roz, dar stb. S ha a két rendbeliek némelyikének találjuk még egy közös elemét, melyet a magyar nyelvérzés még mindig ért vagy érteni látszik, pl. föntebb ro, ennek gyökelem, némelyek szerént csira (szócsira) a neve. Továbbá azon szó vagy szórész, mely már mint gyök módosulaton ment által és szinte mind önálló szó mind csak elvont szórész lehet, pl. romol (önálló) és roml (mint romlik alapja), továbbá romlad (mint romladék alapja), rombol (önálló, honnan rombolok, rombolás, romboló stb.), törzs-nek vagy különösen ragozásnál töszó-nak neveztetik. Révaynál még mind a törzs, mind a gyök radix.

tom, tomb, tombácz, tomp, tompor;
zsom, zsomb, zsombék, zsomboly.

A részletek ilyetén öszveállításából kitiinik az alapértemény, mely valamennyinek közös jegye, mint a fölhozott családokban a gömbölyű, dudorú, kerek alak. Innen sarjadzanak ki a fajok, alfajok, és fajták, melyek öszvesen egy nemet képeznek, s a megállapított belső nyelvszokásból ismerhetők meg, péld. hogy a maga nemében más a gomb, mint a gömb, más a gombócz, mint a gömböcz, más a gombolyag, mint a gömbölyeg, valamint a növényismében különböznek fajra nézve ezen egynemüek : tök, uborba, dinnye; makk, mogyoró, dió stb.

Ebben áll a szók belhasonlítása, mely szerint a rokonhangu és érteményü szókat bizonyos gyökre viszszik vissza, mi annál világosabbá teszi az egyes fajok jelentését, minél népesebb a család, melynek tagjai közé számitvák; s ez esetekben külhasonlítás és rokonítás nélkül is tisztában lehetünk velök, mint a fentebbi példák mutatják.

Különösen az úgynevezett belső hajlitás, belalakulás igen terjedelmes szereppel bir a szóképzéseknél a magyar nyelvben. Ezen belső hajlítás alatt különösen azt értjük, midőn legkisebb hangbővülés nélkül, sokszor pedig e mellett is a gyökben vagy törzsben leginkább csak az önhangzó módosulata (mélyebbre vagy magasbra változása) által állanak elé új vagy módosított fogalmakra új szók, még pedig gyakran igékből nevek és viszont. Ilyenek ér (valet) és ár (valor, pretium), csap és csép, láb és lép, vál és fél (honnan válaszol és felesel is), leng és láng, rág és vég stb. Különösen ezek öszveállításában kitünő munkásságot fejtett ki Lugossy József társunk. „Hangrendi párhuzam ezer példában“ czímű munkájában, ki általán nagy mestere a családositásnak. Vele csaknem egy időben értekezett e tárgyban egy másik jeles nyelvészünk Ballagi Móricz is.

Mi kezdettől fogva ezen szellemben munkálkodánk.

IV. Szakasz. Táj- és elavult szók.

A hasonlításnak különös segédforrásai a táj- és elavult szók. Amazok csak bizonyos tájakon divatoznak s a deréknyelvben szokatlanok, és pedig 1) melyek tudtunkra bizonyos tájnak saját képezményei, mennyiben egyes vidéknek különös tapasztalati, gyakorlati, életnemi stb. ismeretei levén, azok elnevezésére külön szókat szükségel, pl. a hegyes tartományban lakó székely a nagy ereszkedőkön váluszabásu fatalpat tesz a kerék alá, s azt az al gyöktől vagy alap törzstől alabor-nak nevezi, mire a síkföldi magyarnak szüksége nem levén azt nem ismeri; ellenben a Tisza, Duna melléki hajósok alattsága, hosszú vontatókötele, mely nagyjában a víz alatt nyúlik el, a hegyes vidéki magyarság előtt ismeretlen szó, valamint általán a hajósok és halászok számos müszavai. Így az ergetyüt csak a hegyi, péld. tornai, gömöri magyarok használják, kik a levágott fákat a hegyről leeregetik, lecsúsztatják rajta, vagyis ergetyü = eregető, faeregetésre való hegyoldali öblös lejtő. A csalamádé szót azon vidék lakosai képezték, hol a málét, azaz kukoriczát takarmányul sürüen termesztik, s eredetileg csadaj-málé, azaz, csadajos, csádés, sásos málétermény. Mindezek gyökei vagy egyes részei a deréknyelvben közismeretüek, csak mint származékok vagy öszvetételek egyes tájak sajátai, s mint ilyenek viszonyosan fölvilágosítják egymást.

2) Némely tájakon a nemi (genericum) szókat a fajiaktól (specificum) szabatosabban megkülönböztetik, s e végre saját szókkal élnek, pl. a tövis vagy tiivis a köznyelven jelent tüféle hegyes szurós kinövésű terményt, cserjét: tövisbokor; különösen annak bököczéjét is : tiivis ment a lábába ; holott a tüvis eredetileg melléknév = tils, tives, t. i. növénynem, melynek második érteményét szabatosabban adja a balatonmelléki akics vagy ákics, melynek gyöke ak megvan a tüs akácz, mátyusföldiesen akacs, agues nevekben, és az akad, akaszt igékben, minthogy az akicsnak tulajdonsága, hogy a vele érintkező testekbe akad, honnan átv. ért. akácziós ember a székelyeknél, aki másokba beleakadni, belekötni szeret, és aklálni, öszveaklálni valamit = imigyamúgy öszveakgatni. Rokon vele az éles szélü, illetőleg hegyesen végződő, s hasításra, szúrásra alkalmas ék, valamint a hellen exń hegyél, äravon akics, anéco hegyesítem, a latin acus tű, acies, acutus, acinaces.

3) Néha a tájnyelv másmás gyökből képezi saját szavait, pl. a közösebb divatú töpörtö V. töpörtyii

, töpik töpörödik igéktől vette nevét, mennyiben az = tüzön megtöpött, töpörödött, vagy is higabb részeitöl elpárlás által megfosztott szeletes, koczkás szalonna, háj stb. rostja, tömöttebb, szilárdabb alkatrésze; ellenben a szükebb divatú pörcz egy gyökröl származik a pörgöl, pörzsöl, pörnye szókkal, mert a pörcz = tűzön pörgölt szalonnaszelet v. koczka, a kecskeméttájéki kurczina pedig vékonyhangen ejtve kürczine, változattal görczine, az égetésre, sütésre vonatkozó

AKAD. NAGY SZÓTÁR.

3

1 1

görjed, görhön, s a fordított rög, rögtön (hevenyében), rekkenő, rögvel

, regvel szókkal egy eredetű. Tehát a töpörtü elnevezésének alapját az okozat, az eredmény t.i. a töpés, megaszás teszi, a pörcz és kurczina-ét pedig az okozó ok t. i. a tűz, égés, pörgölés, görjesztés, honnan szabatosan véve ennek felel meg a latin cremium (a cremo), melyből a német Krammel, továbbá a tót skwarek pörcz, skwurit pörkölni,

4) Néha valamely szük zugban rejlő tájszó világot vet oly közös szóra, melyről azt véljük, hogy csupán csak valamely idegen rokon nyelvből fejthetni meg, pl. iker, gemini, azaz kettős rokona a kettőt jelentő török iki, melyről eddig azt tartottuk, hogy nyelvünkben nincsen családtársa, holott van, és pedig olyan, mely az iker jelentését kézzelfoghatólag fölvilágosítja t. i. az iker régiesen hangváltozattal: iikör, iker; úgyde a vasvármegyei Orségben él a népnyelven ilklit v. üklely, mely jelent két ág által képzett közt

, pl. szekérrúd üklüje, mely a tengely alatt kétfelé ágazik, ágas üklüje mely az ágas végén V alakban ketté válik, tehát elemezve = iklő, az elavult üklik (geminatur) igétől.

5) Némely szók és kivált ragok eredeti alakjokat a tájnyelvben tartják meg, mig a deréknyelven elváltoztatják pl. a vel, nál a palóczos szójárásokban nem alkalmazkodnak a hangrendhez, mint: kapável, villável, nappel, herczegnál, piispöknál ; így verenk (verünk), kertėnk (kertünk); hogy pedig ezen alakok eredetiebbek, onnan tünik ki, mert a deréknyelvben is amazok személyragozva vel-em, nál-am nem nél-em, s ezekben az en em első személynévmás rejlik: ver-en-k, kert-em-k. Ellenben a tájejtés a szókat gyakran kivetközteti eredeti alakjaikból, s valóban elrontja, illetőleg elkoptatja, pl. höbölygő=hóbolygó, küttyü vászon=kittöl v. (kettöl) vászon, kivált a ragokban és képzökben pl. magávó, hatómás, = magával, hatalmas. Ily tájszók korcs volta abból látszik ki, hogy magukkal nem következetesek, mert aki így beszél : magávó, hatómás, nem mondja : vóm, v. vém, hanem, velem, nem mondja : hatóm, hanem, hatalom. Ezen tájbeli szórontást azért is szemmel kell tartania az értelmezőnek, mert helylyelközzel a deréknyelvben is eléfordul pl. gyüszü, = tüszii, tüzö; bódúl, bódi = boldul, boldi.

Az elavult szók többfélék a) számos gyökök, és törzsek; melyek hogy hajdan önállóan is divatoztak, származékaikból kitűnik, mint: az idvös, üdvöz, üdvözöl törzse : üdv, s ennek gyöke id; az olvad törzse: olv, olu, s ennek gyöke: ol. Ezek közöl némelyek csak a derékvagy irodalmi nyelvből vesztek ki, de még itt-ott él velük a tájszokás, pl. v. süv a székelyeknél = sógor, es régente = jusjurandum, melyből a mai eskü származott

, de Csalóközben még hallani: sok esre, hitre adják, azaz esküvel erösített igéretre, hitelre; b) képzett és öszvetett szók, pl. hiedelmez = hivesít, a v. hi gyöktől, melyből hives v. hilvös származott; folnagy = majorosgazda (villicus, villae praefectus), folnagyság, folnagykodik, mint: hadnagy, várnagy, násznagy, melyből értelmezhető a folu v. falu, azaz, több folból (majorból), mezei, gazdasági lakból álló helység. c) melyek eredeti érteménye átv. értelemben elváltozott, pl. upol, régen = csókol, még Molnár A-nél is, holott ma megnyújtva ápol = gyöngéd bánásmóddal gondját viseli pl. a gyermekeknek, betegnek, szegénynek; t. i. gyöngéd, szeretetteljes gondoskodásnak, bánásnak természetes módja, szokása az ölelgetés, csókolgatás, s jelentése helyett ma már csak amaz divatozik. Ezen érteményben egyezik vele a Szeged tajékán szokásos ajnároz ápolgat, s e két szó öszhasonlításábol okszerüleg állíthatni, hogy mindkettő a szájnyilást, szájkarimát, szájgyürüt jelentő aj-(ajak)-ból származott, t. i. ajol = szájjal érint, mint, ölel, karol, markol, körmöl, vállal, nyelvel, = ezen testrészekkel illet, érint, fog valakit v. valamit, melyből a j-nek szervrokon v-re változtával lett av-ol, s ebből ap-ol. Hasonló észjárás szerint azonosítvák a száj és csók a hellen oróua és otoperior, á latin os és osculum, a szláv huba és hubicska szókban. Valamint más részről nyilásra vonatkoznak a magyar aj és ajt, ajtó, a latín os és ostium.

V. Szakasz. Szóelemzés.

Az eddig előadottakból következik, hogy a szók helyes érteményezésére szükséges a szóelemzés is, t. i. azon elemek fejtegetése, melyekből a szók alkotvák. Ezek között föhelyen áll a töelem, vagyis a gyök, melyben az alapértemény rejlik, azután a képzök, melyek a gyökhöz új-új eszméket kötvén azzal egy szervezetes egészet alkotnak. A gyökök és származékok legszorosb belviszonyban állanak egymással, melyet a közös alapérteményből lehet megismerni, t. i. amely származékok ebben egyeznek, azokról észszerüleg állíthatjuk, hogy ugyanazon gyöknek kisarjadzásai

, ellenkező esetben a gyökök csak hangra nézve azonosak vagy hasonlók (homonyma) de érteményre egészen másneműek, pl. a pörcz, pörköl, pörzsöl, pörnye, pörs, pörsen, põrsedék (pustula ustula, ab uro) szókban a pör tüzre, égésre, gyuladásra, tűzszínre vo

natkozik, s oldalrokonai azon par, per, pir, por, ver, vir, vör, melyekből parázs, perėg, (elégett vas salakja), pergyó, égető napos szabad égaly (apricum), pirít, piros, porgol

, porít

, verð (fény) égető sütő nap, verö-malacz = sütnivaló, veres, virad, vörös eredtek, különböznek tőle a másnemű par, per, por, pör, mint körös alakot vagy keringő mozgást jelentő származékok gyökei, milyenek: pörög, pördül, pörge, pereszlén, parittya, paracskó vadat körülfutkosva fityésző ebfaj, portyáz, melyekhez oldalágon rokonok a fer, for, för, fur, ver, vir, mint körös mozgásra vonatkozó származékok gyökei; milyenek : féreg, fergeteg, fërgetyú, forog, fordul, förgetyü, furó, filrög, fürge, veröcze, virgoncz, és a körültakarást jelentő berhe, bőr, borít, burok, burkol töelemei : ber, bör, bor, bur.

Ezen alapon ayugszik a szófajok, szónemek, és szóseregek meghatározása, valamint több hasonszók (synonyma) elemzése is, melyek gyakran hangra nézve más-más töelembül erednek, de ugyanazon vagy rokon alapnézetből indúlnak ki pl. kukacz, féreg, hernyó, perge, pondró, giliszta, mely állatkáknak közös tulajdonságuk, hogy gerincztelen gyürüs testeiket öszszegöngyölgetik, zsugorgatják, hogy forgékonyak, tekerödzök, miszerint, kukacz = kis kukorodo, gugorodó, a forgó, tekeredö kukorához v. gugorához hasonló állatka, féreg = testét fergetö, forgató; hernyó = gernyó, gornyadó, magát görnyeszteni szokó, horgadó, s rokona a hervad, hervatag, a minek böre, vagy levele, szirma, héja öszvezsugorodik; perge (szalonnaféreg) pergő, perdülő; pondró = bondorodó, pendergő, penderedő; giliszta = golószta, golyósodó, golyóként öszvetekeredő.

De vannak oly azonos értelmű szók is, melyek bizonyos határozott dolgot jelentenek, de más-más körülményről véve pl. málé (zea mays) Maldivae vagy Male Dive szigetektől, mint ösi bazájától, máskép: törökbuza, mennyiben közvetlenül a törökök hozták be ; tengeri, mert csakugyan tengeri szigetekről származik, különben is a távolfekvő tengeri vidékekről ide származott állatokat és növényeket így szokta jellegezni a magyar : tengeri nyúl (cuniculus), tengeri baraczk (malum armeniacum), tengeri köles (milium solis), tengeri szőlő (ribes) stb.; végre kuko:icza = kis kukorához azaz hengerkéhez hasonló terménye a máléféle növénynek.

A szók érteményének helyes meghatározására nem kevésbé szükséges a képzök je. lentésének tudása, melyet csak úgy érhetünk el, ha inductio útján az egy képzőjű szókat öszvehasonlítjuk, s belőlök, ami közös, elvonjuk, pl. az atag, eteg-féle melléknevek ad ed képzőjű önható törzsigékből fejlődtek ki, s jelentenek hajlamot, képességet, tehetéket (anlage), könnyűséget, készséget azon állapot vagy cselekvés gyakorlására, melyet a törzsige fejez ki, pl. lankatag, hervatag, olvatag, ingatag, viszketeg, reszketeg, csörgeteg, förgeteg, = ami lankadni, hervadni, olvadni, ingadni, viszkedni, reszkedni, csörgedni, förgedni természeténél fogva hajlandó, kész, képes, vagy szokott.

Az induction alapuló elemzés által vagyunk képesek azon finom árnyalatokat meg. határozni, melyek ugyanazon gyökszó körül vagy hátterében mintegy szétsugárzanak, pl.

for, forog, forgat, fordul, fordít; csör, csörög, csörget, csördül, csördit, csörren, csörrent, csörtöl, csörtölödik;

köt, köthet, köttet, kötöz, kötözhet, kötöztet, kötöget, kötögethet, kötögettet, kötözködik, kötölődik, kötölődhetik, kötölödzik; melyekkel szoros viszonyban állanak a belőlök származott nevek: kötés, kötet, kötözés, kötögetés, kötözködés, kötölődés, kötény, kötel, kötő, kötelék, átv. ért. kötekedik, köteles, kötelez, kötelezés, kötvény, kötelezvény stb.

Ugyanazon úton jövünk rá, hogy az ít öszvetett képzőjű áthatók jelentése: olyanná tesz, amilyet a törzsszó jelent : sárgít sárgává, feketít feketévé tesz, s párhuzamos társa az önhatókat képző, úl, ül, az az, olyanná lesz, amilyet a törzs jelent : sárgúl sárgává, feketill feketévé lesz. És így az elsőnemű képzőben az olyanná tevés, a másodikban az olyanná levés fogalma rejlik.

Mennyiben valamely gyökből több származék képződik, a legközelebbi nemet (genus proximum) az illető gyök vagy törzs, a határozott fajt (differentia ultima) a közvetlen képző teszi pl. ezekben: törés, töret, törött, töretlen, törtet, tördel, töredék legközelebbi vagy köznem a tör, melynek fajai az és, et, ött, etlen, tet, del, edék által határozódnak meg. Ez a családi belviszonyra vonatkozik, melyben a fajok ujabb alfajokat eresztenek : töréses, töretii

, törötten, töretlenül, törtetés, tördelés, töredékes, töredékeny, töredékenység.

De a képzös szó a családi belviszonyon kivül egy más viszonyban is tekinthető, t. i. mint magában önálló egyed, mennyiben azon nyelvbeli minden más szótól különbözik, melynek gyöke, illetőleg törzse úgy viszonylik a képzővel, mint az öszvetett szó fő részei egymással, melyekről világos, hogy az előrész, mint faj, szűkebb, az utórész, mint nem, tágabb fogalmu, vagyis amaz határozó, emez batározandó valami pl. szürdolmány, nem posztóból, nem selyem

« ElőzőTovább »