óhajtó mód félmultja s a határtalan mód a na vagy ne, és ni ragok elé néha hangzót vesznek, az ilyeket is föl kell jegyezni p. o. mond-ana; mond-ani. Azonban itt elég kettő közől csak egyet jegyezni meg, minthogy egy szabályt követnek.

A névmások ragozásai szinte helyet foglalandanak a szótárban. A melléknév hasonlításai ellenben csak ott tétetnek ki, hol a szabálytól eltérnek; mint: szép, szebb; nagy, nagyobb. A mi a rendhagyó szókat illeti, azoknak eltérései elmaradhatatlanul följegyez

tessenek. A szószerkezet általánosabb szabályai szótárban nem adathatnak elő; vannak mindazáltal e részben is oly észrevételek, melyeket egyes szóknál megtenni szükséges p. o. ki személyt, mely tárgyat jelent; továbbá, mely ige mi ragu nevet vagy névhatározót kiván maga mellé, p. o. tartani valami-től, élni a magáé-ból, isten-t félni, haza felé menni. Az efféléket tanácsos lesz, rövid példák által felvilágosítani. A nyelv s egyes szavai grammatikai tulajdonainak fejtésében ügyelettel kell lenni a nyelv régiségeire, s a nevezetesebb változásokat röviden megemlíteni, vagy csak érinteni a kevesbbé nevezetest.

A szók helyesírása a társaság nyelvszabályai szerint tartassék. *) Ezenkivül vannak némely főbb szabályok melyeket szinte szem előtt kell tartani, p. o. hol a származás világos, ott nem szabad annak ellenére a szokáshoz állani, p. o. némi nemű jobb, mint némi nemű; hol nem világos a származás, ott a szokás szab törvényt, p. o. édes jobb, mint ides. A hol sem egyik sem másik nem utasít, ott a széphang határoz. Szükség azonban a különböző leírást, p. o. ismer, esmer, ösmer, megemlíteni s az elfogadottnak röviden okát adni.

A szók kimondásának különösebb meghatározása s a poetai mérték följegyzése, magyar szótárban nem szükségesek; mert szavaink kimondását tulajdon betüink legjobban meghatározzák, minél többet világszerte elfogadott betűk nem létében kivánni nem lehet; a magyar mértéknek szabályai oly egyszerűk s oly kevesek, hogy azt minden szónál különösen följegyezni nem érdemes, miután a magyar szók mértéke főkép az accentusok helyes fölrakásától függ, mire szótárírónak ügyelni különben is kötelessége.

A mondottak szerint szótárunkban egy oly teljes és tökéletes grammatikát fogunk bírni, melyet semmi egyes grammatikai könyv ki nem pótolhat.

IV. szakasz. A szók értelmének meghatározása.

A szók valódi értelmét s erejét a nagy szótárnak kell legfontosabban el- s meghatároznia. A magyar szók értelme ne idegen megfelelő (a legszükségesebb helyeket kivéve) hanem magyar szók által határoztassék meg; idegen megfelelő szók által azért ne, 1) mert ritkán felel meg egyik nyelvbeli szó tökéletesen a másik nyelvbelinek; 2) mert a megfelelő idegen szók értelmére s definitiójára ügyelés a magyar értelme meghatározásban könnyen félre vezetheti a szótárírót; 3) mivel kisebb német-, deák-, franczia-magyar, vagy viszont, szótárak különben is fognak készülhetni a magyar nagy szótárból.

*) A helyesírásra nézve természet szerént az Akademia legutolsó megállapodása határoz. Az egyetlen a betűre és elemre nézve találhatni aki, ami, amely, amennnyi stb szókban némi eltérést, ha ugyan eltérésnek lehet tekinteni az olyast, mire nézve eddigi szabályaink nem szólanak; de ami előttünk oly világosnak látszott, miszerént nem hihetők, hogy felakadásokra adjon alkalmat. Mi jelennen is, minél többet gondolkodunk e tárgyról s mennél jobban visgáljuk nyelvünk természetét, annál inkább meggyőződünk irásmódunk helyességéről. Alig tagadhatja valaki, hogy amely, ami, aki szókban ugyanazon mutató (a) elem vagyon, mely ahol (eléjön mint tudjuk ihol is), ahonnan, avagy s másokban, melyek régiesen szintén irattak z kiséretében is azhol, azvagy, mégis nem levén nevek, senki sem tekinti azon a vagy az elemet névelőnek artikulusnak. S azoknak egy szóba összevonása és irása már csak azért is czélszerűnek mutatkozik, hogy megkülönböztethessük a névelős névmásoktól pl. ne nézd a kit hanem a mit, minthogy az első esetben akár kit, mit, akár akit, amit írjunk és olvassunk, tárgyi ragozásnak nincs helye, mint van egyebeknél péld. az olyan, az ilyen névmásoknál is, melyek tárgyesete az nélkül határozatlan igeragozással jár az olyan embert szeretem és: olyan embert szeretek. S ha akit, amit mellett több ezer példa között egy tárgyi ragozást találunk (mi mai napon is megtörténik azokon, kiknek nincs teljes hatalmukban a nyelvérzés), ez az általános szabályt semmikép meg nem gyöngíti. A hangsuly is az általános népnyelvben az a tagon fekszik. A franczia nyelvből felhozott példa pedig lequel, laquelle szókban épen mellettünk harczol, mert épen ezek is együvé szoktak iratni. Nem tartozik ide: a szerént, mert itt az a névmás.

Szükséges tehát, hogy a magyar szók értelme magából a nyelvből fejtessék ki, annak elemeiből állítassék elő, és pedig vagy szoros definitio által, a hol az lehetséges, vagy körülírások, magyarázatok, a szavak tulajdonainak kijelentései által; az efféle puszta magyarázatok gyakran a szó teljes értelmét kifejezík. Egyébiránt a nagy szótár magyarok számára lévén írva, minden olvasónál feltehetni a szók némi nemű értését, melyet a nagy szótár egy kis utasítás által is tökéletessé tehet.

A mely szónak többféle értelme divatozík, annál meg kell jegyezni, melyik a saját s legelső értelem, s amennyire lehet, magyarázattal kisérni s fejtegetni, mint s miért vitethetett a többi értelmekre át. Hol az ilyen értelem-átvitelekben oly nagy ugrás van, hogy azt a képzetek rokonságából semmikép kimagyarázni nem lehet, a két vagy több értelmű szót, több külön szónak kell tekinteni. Ilyen szó: szeg, 1) secat; 2) valamit beszeg, limbo circumdat; 3) szeg, angulus; 4) szeg, clavus. Ilyen: ásó, 1) aki ás, 2) vas eszköz az ásáshoz.

Van szó, mely értelmét csak összeköttetésben változtatja, az ilyet mind előhordani lehetetlen, a nevezetesb- és divatosbakat azonban, valamint a példabeszédeket, és saját szólásokat is a magok helyén elő kell adni, p. o. végén csattan az ostor, azaz, a dolgot vége határozza. Az úgynevezett synonymák ritkán egy értelműek, legalább nem használtatnak egyaránt, p. o. von és húz csaknem egy, s még sem mondatik: megvonták a haját, hanem meghúzták. Az ily hason értelmű szók bármi kis különbözésének kijelelése egyenesen a nagy szótárt illeti, minthogy azt valami közönséges szabályok által meghatározi épen nem lehet.

A szók értelme meghatározásában sokszor minden körülirásnál többet ér a jól választott példa, kivált ha az valamely jó íróból vétetik. Ajánltatik tehát, hogy a szótárírók a szók értelmét minél sürübben példák által is felvilágosítani ügyekezzenek.

Ide tartozik az is, hogy jegyeztessék meg, melyik szó minemű előadáshoz tartozik. Vannak tudniillik aljas tréfás kifejezések, melyekkel p. o. a költés főbb nemeiben élni nem szabad, és viszont; így péld. arcz helyett pofa csak aljasb nyelvben használható.

V. szakasz. A szószármaztatásról.

A szószármaztatás könnyen tévedésre s képtelenségekre visz, sz. Ágoston szerint: a szók eredetét kiki, mint az álmokat, jó szánta szerint magyarázván. A kimondás által a betűk gyakran elcseréltetvén, csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni, erőtetéssel pedig csaknem minden szót ki lehet a legidegenebb nyelvből is magyarázni. Etymologiát mindazáltal szótárírónak elhaggni nem szabad; az által világosodik fel nyelvünk története, szavaink értelme, s új szók alkotására csak a szószármaztatás törvényeiből lehet szabályokat venni. Azonban a szók eredetének kinyomozásában a könnyenhívőség és túlságos kétkedés közt közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.

A szók vagy gyökök, mint péld. rom, vagy származékok, mint romladék, vagy összetételek, mint vár-rom, le-ront.

Gyökszónak hivatik az, mely nincsen szóképző által alkotva. Az ily gyökszók vagy eredetiek vagy kölcsönzöttek. Ezek eredetéről, a természeti hang után képzetteket kivéve, alig mondhatni valamit, mert az ős régiség homályában vész el. Már az ily gyökszókról, akár azok a finn, zsidó, arab, akár a perzsa, mongol, török, tatár, akár tót, német, deák, görög nyelvvel legyenek közösek, legtanácsosabb ezen szabályt követni, hogy hol a kölcsönözés akár nyelvünkbe, akár nyelvünkből világos, ott az kijelentessék; hol pedig eléggé ki nem mutatható, ott kétesnek maradjon a szótárban is, egyszerűen az jegyeztetvén meg, hogy ez vagy amaz magyar gyökszó, ez vagy amaz idegen nyelvvel közös.

A még divatos idegen szókat is, mint péld. status, philosophia stb. fel kell venni s megmagyarázni, ami alkalomul szolgálhat arra, hogy idővel helyettök magyar szó alkottassék. Néha az idegen szó nem azon nyelvből jön át, melynek tulajdona, p. o. piacz, az olasz piazzaból van véve, noha eredetie a német Platz. Tévedés elháritására a nagy szótárban ennek is föl kel jegyeztetnie.

A származék és összetett szóknál ki kell jelelni azon elemeket, melyekből összeállottak, hacsak a származás és összetétel könnyen-érthetősége azt szükségtelenné nem teszi, p. o. napvilág, híres stb. *)

*) E szakasz az, melytől a kivitelben némi határozatlansága miatt is eltérve, noha különösen kiküldetésünkkor főleg csak az értelmezésre valánk utalva, az elemzésekbe és hasonlításokba is mélyebben ereszkedtünk. De tettük ezt számos eléadások és mutatványok alapján is az Akadémia világos helyeslése

VI. szakasz. A szótári rövidségről.

Hogy szótárunk megszerezhető, olvasható, szóval, haszonvehető legyen, szükséges a rövidségre ügyelni.

A rövidség háromképen eszközölhető: 1) ha előadásunkat a lehetségig összevonva szerkesztjük, 2) ha a mondottakat nem ismételjük, 3) a többször előforduló szavakat rövidítve nyomatjuk.

Az előadás rövidsége abban áll, ha benne semmi fölösleges nincs. Erre nézve azonban inkább csak útmutatást mint szabályokat adhatni, és ugyan

1) Amely szót helyesen meghatározni nem lehet, ne törekedjünk azt hosszas körülírással elérni, mert ez többnyire nevetséges, sokszor lehetlen. A tudományok s mesterségek szavainál néha elég csak azon tudományt vagy mesterséget említeni, melyhez a szó tartozik, vagy főbb tulajdonságaikat; az efféle szók egyébiránt is egy különös szótárba tartozván.

2) A szók grammatikai tulajdonainak, vagy különböző értelmeinek felvilágosítására a lehetségig rövid példákkal éljünk, szükségtelenekkel pedig a szótárt ne terheljük. 3) Hosszas grammatikai vitatkozásokba ne avatkozzunk.

4) A szók meghatározására szükséges tárgyak rendéhez felettébb szorosan ne ragaszkodjunk, hanem tartsuk magunkat ahhoz, melyet az egyes szók mineműsége megkiván. Vannak oly tulajdonok, melyek több szavakkal néha azoknak egész osztályával közösek; ezeket elég egy helyen elmondani s az olvasót oda utasítani, valamint a szók különönösebb és csak némely szókkal közös tulajdonít is elégséges egy szónál előadni, s a többieknél arra hivatkozni. A szükségtelen ismétlés a többiek közt mellőztetik az által is, ha a ragozatoknál a törzsököt kihagy van, csak a ragokat teszszük ki, péld. hit-et, e helyett: hit, hitet. Hol mindazáltal a törzsökben, ragozáskor, akár egy vagy több betüben akár a mértékben változás történik, a törzsök egészen kiteendő, péld. híd, hid-at; ló, lovat; hó, havat; vő, veje; derék, derekak; vet, vess; bocsát, bocsáss.

Igen sok hely kiméltetik meg az által, ha a grammatikai műszók s egyéb gyakran előforduló szók rövidítve nyomatnak, melyekre nézve megkivántatik, hogy az ily összehuzott szók egymástól különbözzenek, s hogy lajstromuk a magyarázattal együtt a szótár elébe függesztessék.

II. A nagy magyar szótár miképeni dolgoztatásáról.

Előre bocsátván, hogy a nagy szótár írása két külön munkálatból, úgymint a szók teljes összegyüjtéséből, továbbá az egyes szók kidolgozásából áll: a társaság nem tartotta szükségesnek ez utóbbit az elsőtől felfüggeszteni; ugyanis a szók magyarázatához előre hozzá lehet fogni, és pedig ilyenképen:

mellett. E szakasz elején t. i. az mondatik: „A szók eredetének kinyomozásában a könnyenhivőség s túlságos kétkedés közt közép útat kell tartani s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani. “ Továbbá Ezek (a gyökszók) eredetéről, a természeti hang után képzetteket kivéve alig mondhatni valamit.“ Végül „A származék és összetett szóknál ki kell jelelni azon elemeket, melyekből összeállottak, hacsak a származás és összetétel könnyenérthetősége azt szükségtelenné nem teszi.“

Már ha egy részről a gyökszók eredetéről nagy részben alig mondhatunk valamit, más részről a származásás és összetétel könnyen érthetősége az elemek kijelölését szükségtelenné teszi: akkor alig maradna, mit elemezzünk. Pedig ennek az értelem meghatározására is végtelen befolyása van. Ez okból határoztuk el magunkat az általános, de inductiok és abstractiók utján nyert elveken alapuló s némileg a hasonlítás szabályaival is egybekötött elemzésnek magyar származatú szókban az egész szótáron keresztül vitelére, mit számos mutatványokban az Akadémia elébe is terjesztettünk, s ez által helyeslést és az e szerénti munkálkodásra megbizatást nyertünk, mint alább eléjön. De eléjön igazolása is részünkről azon eljárásnak, melyet e tekintetben követénk vala.

1. Vétessék vezérkönyvül a m. tud. társaság által kiadott Zsebszótár; menjenek ennek minden czikkelyén végig az osztályok, mindenik kiírván belőle azon szókat, melyek vagy kizárólag hozzátartozók, vagy módosított, átvitt, alkalmaztatott értelemben jönek benne elő. Ki levén így minden osztály jutványa írva, osztassék fel az, az értelem-magyarázat kidolgozása végett, az illető osztály tagjai között, kik mind azon czikkelyeket, melyek másokkal családi rokonságban állanak, egyetértőleg, tudományos megkülönböztetéssel fogják kidolgozni; ily egymásra ügyelő figyelmet fognak például kivánni ezek: inger, báj, kellem, kecs, kedvesség; vagy: ijed, rémül, retten, borzad stb.; vagy: elme, ész, értelem, okosság; indulat és szenvedély; öröm, kéj, gyönyör, elragadtatás, és száz efféle. Az ily felosztás után fenmaradó szók osztassanak fel azután osztálybeli különbség nélkül a rendes, és netalán vállalkozó tiszteleti és levelező tagok közt.

2. Aki osztályrészéből bizonyos számú szót kidolgozott, azt azonnal felolvashatja vizsgálat végett a kis gyülésben a nélkül, hogy betürendet tartson, vagy arra várakozzék; tekintettel azonban azon szókra, melyeknek értelme, mint fenebb említetett, egyebekkel összevetve határoztathatik csak el lehető legpontosabban.

3. Az így felolvasott s helybenhagyott munka, egy különösen e végre készült jegyzőkönyvbe úgy irassék, hogy a magyarázott szók mindenkor kitetszőleg vagy felül magánosan álljanak. Munka-egyszerítés végett e jegyzőkönyvnek csak egyik lapja irassék be, hogy betürendezéskor azokat elszelni, és így könnyebben sorozni lehessen.

4. Ami az így összeszedendő szók szerkesztését illeti, minthogy az még talán csak huzamosb idő lefolyta után kezdethetik meg, e kérdésbe a nagy gyülés nem ereszkedvén, a jelen pontbeli határozat szerint intézendő munkálkodásnak minél elébbi megindítását a kis gyülésekre bízta.

III. Dolgozat-példányok. *)

A, hangzó s egyszersmind legelső betű az Abc-ben, mely a nyelvünkben uralkodó hangosztály szerint a mélyekhez vagyis vastagokhoz tartozik.

A szokás két egymástól alaposan különböző a betűt ismer: zárt és nyíltat. A zárt, valamint a nyílt, ismét vagy rövid, vagy hosszú. Zárt rövid a van ezekben: harang, akarat; zárt hosszú ezekben: aara, amaara, a mi csak némely vidékek sajátja. A felső vármegyék, Hont, Bars, Nógrád stb. a zárt rövid a helyett nyílt röviddel élnek, s a magam nálok mägäm, harag häräg. Nyílt hosszú á van ezekben: kár, vár, tár; mely mindenkor vonással jegyeztetik. Az írói nyelv s míveltebb beszéd mind ezekből csak a zárt rövid a-t, s a nyílt hosszú á-t fogadta el, vonással emezt, amazt vonás nélkül.

A vont á hosszú tagot tesz a versmértékben: ád, ár; a vonatlan magában mindig rövidet: hamar, magyar; de hosszút, ha utána ugyanazon szóban két mássalhangzó következik: adna, vannak. Ugyan ez törvénye minden hangzónak. A cz, cs, gy, ly, ny, ty, sz, zs, nem tesznek két mássalhangzót. A zárt rövid a igen rokon a rövid o hangzóval. A régieknél Arad Orod; Tihany= Tichon; Bihar Bihor. Dunántúl: háza, látna helyett hallani: házo, látno. A mai írónyelvben is vannak példái az ily felcseréléseknek: álmadat, álmodot; lakadalom, lakodalom.

*) E dolgozatpéldányok összeköttetésben különben is a föntebbi utasítással legjobban megfelelnek azon mindennemű követelésekre, melyek újabb időben, midőn már magának a szótárnak egyes füzetci sajtó alól kikerülni kezdettek, erre nézve tétetének.

Mi az utasításhoz s a példányokhoz tartottuk magunkat. S hogy minden most feltünedező követeléseknek megfeleljünk, ezekre kettőnknek egész életünk sem lett volna elegendő.

Az Akadémia sokkal gyakorlatibb volt utasításaiban, mint sem két embertől erejök fölötti dolgokat kivánjon. A munka megjelentével pedig bizonyosan könnyebb lesz annak tökéletesbítése és hálás köszönettel veendi az Akadémia az alapos pótlásokat, tehát mindenkinek alkalma fog nyílni, hogy nyelvészeti terjedelmesb ösmereteivel az ügynek és hazának szolgálhasson. Mi megtörtük az útat, igyekezünk rajta tovább haladni.

A, a betű jelenti 1) a hírtelen zaj által meglepettnek, vagy valamely váratlan esetre föleszmélőnek figyelmét vagy figyelmeztetését, s ilyenkor mint felkiáltó vagy figyelmeztető hang mind elül, mind utól tétethetik. A! harangoznak; amott a! ahon a! Hihetőleg ezen rövid a kapcsoltatott eleinte mutatóul s határozóul a nevek elejéhez is: a vár, a ház; amint ezeket némely vidékek maig is röviden ejtik. 1. Az, a.

2) Jelent mindenféle indulatot és szenvedélyt, u. m. haragot, boszankodást, fájdalmat, csodálkozást, s ilyenkor hangja az indulathoz képest változó; de többnyire hosszú, vagy a h betűnek gyenge leheletét is felveszi: ah! áh! hah! stb.

3),,Jelenti az egyes 3-dik személyt az igéknél, vagy annak birtokát a vastag hangú neveknél (1. Ö.), de ezt nem mint eredeti, hanem az ő-ből hangrendesen elváltozott rag: ad-a, adt-a, adni-a; s a neveknél: kalpag-a, tor-a, vár-a. Az ily ragozatokban: ad-j-a, hí-v-a, ro-v-a, kalap-j-a, munká-j-a, ha-v-a, sa-v-a, a j és v segédbetük.

Néha pedig, szükségtelenül, hihetőleg a késedelmes nyelv hibájából, a szók végéhez ragasztatik: máj-a, zúz-a, tors-a, máj, zúz, tors helyett. Ilyenkor, minthogy értelmet nem változtat, el is hagyathatik.

Vég, fn. -et; jelent 1) határt időben és térben: világ vége, bot vége, vége az életnek. 2) Jelenti Magyarország határvidékét s a határőrzőket egyszersmind:

Vitézek! mi lehet

A kerek föld felett

Szebb dolog a végeknél. (Balassa.)

3) Röfös portékákban valamely egészet, mint: vég vászon, vég gyolcs, vég posztó.

Származékai: véges, végetlen, végső, végez, végezet, véghetetlen stb. (Ezek külön ismét, mint a czikkszó, kidolgozandók.)

Összetételei: Végbél, 1. Bél.

Véghely, 1. Hely.
Végszó, 1. Szó.

Faluvég, hidvég (itt kidolgozandók).

Bátor, -ort vagy bát-r-at; t. bát-r-ak, hasonl. -orabb vagy bát-rabb. Jelent 1) maga erejében, tehetségében bizót, merészet, harczban s veszélyekben. Ily értelemben lett tiszteletneve Opusnak, ki Salamon s László királyok alatt híres bajnok volt. 2) Veszedelemtől mentet, s rokon értelmű a ment, mentes, biztos szavakkal; de ekkor inkább a bátorságos használtatik. 3) Bátor, kötszó gyanánt használtatik ezek helyett: noha, bár, ámbár, jóllehet. Szokásban van leginkább a régieknél, s ráhagyást, megengedést, s megnyugvást jelent; mondatik ám-mal is: ámbátor. A híres Bátoriak nemzetsége s több helységek emlékeztetnek ezen szó régiségére. Származékai: bátran, bátrúl, bátorít, bátorítás, bátorság, bátorságos, bátortalan, bá

tortalanság, stb. Én, személyes nm. szenvedő eset: éngem, éngemet, mely Dunán túl s Erdélyben divatozik; helyette engem, engemet van szokásban, mi talán az én-em-et-ből változott el, hol az én egyszer épen, utóbb elváltozott alakban (em) s szenvedő raggal (et) toldva jelenik meg; a g betüt az erősebb kiejtés adhatta hozzá. (L. Beh; beg édes, beh édes helyett). E névmás hiányos, több esetei nincsenek; de elváltozott alakban: em (öm, am, om) a név- és igeragozásban többször megjelenik. 1. Em. Hibázó eseteit a ragoktól kölcsönözi, holott elváltozott alakban végül jelenik meg, nek-em, től-em, vel-em, ról-am stb. Mondatik: én-nek-em, én-től-em stb. mi nyomosításúl használtatik. Többesét 1. Mi, mink.

Nyelvtudományilag jelenti az egyes első személyt, különben pedig mindenki magát, saját személyét nevezi én-nek, melyhez teste, lelke érzékei s tehetségeinek munkálatai tartoznak közvetlenül, ellentétben a tárgyakkal, melyek az érzéket s tehetséget mozgásba hozzák. Kant az eszmélet (öntudat) eszméletének nevezte az ént; Fichte ellenben az eszméletet az én eredményének tartá s így az én-t valami felsőbbnek: alanynak, mely mindennek alapja s kútfeje; s a nem-én maga (a mi másoknál tárgy) nem egyéb szerinte, mint az énnek ellentéte, s az én munkásságának eredménye.

A keleti nyelvekben ugyanazt jelentik a rokon hangu ani (zsidó), ana (arab), az aram eno és ana szavak s a finn én, mely az egyes első személyeiben fordul elő.

Származékai: enyém, enyéim.

Nek, névrag, birtokító és tulajdonító jelentéssel bír.

1) Mint birtokító megfelel a deák genitivusnak, s ekkor a nek-kel ragasztatott szó oly viszonyban áll egy másikkal, mint birtokkal, s a birtokszó rendesen közvetetlen a nek ragu szót kiséri vagy előzi; de változatosság kedvéért, kivált költői nyelvben több szók, sőt egész

AKAD. NAGY SZÓTÁR.

2