németben er: Seher néző látó, Springer ugró, Fussgeher gyalogoló; a szlávban ár, ir, bludár bo lyongó, bujdosó, piszár rovár, iró-diák, krajtsir szabó, stb.

=

-d,gy, -t, --ty, cs, cz, -s, -28,-sz, z. Ezeket 1. fölebb a Sokasító képzők“ tábláján, mennyiben t. i. gyakorlatot, ismétlést fejeznek ki, s a többesítő k-val, gyakorlatos g-vel, s öszvekötő s es-vel rokonok. Itt csak azon nemüekből hozunk föl mutatványokat, melyek szoros értelmű kisarjadzások gyanánt tekinthetök u. m. faj-d, fai tyúk, gon-d kom-d, mely a komoly, komor szókkal rokon; ren-d, bár-d, kar-d, tér-d, zor-d, mor-d, bolon-d, belin-d, apró-d, csalár-d, gerez-d, ebé-d, segé-d, csalá-d, beszé-d, galan-d, min-d; kor-ty, hor-ty, for-ty, szor-ty, hopor-ty; vagy melyek más hangból alakultak által, p. a gy-félék: gomó gomv, gomj, gongy; iró, irv, irj, irgy; hölö, hölv, hölj, hölgy; örv, örj, örgy, ürgy, ürügy; göm gömő, gömv, gömj, göngy, gyöngy; völő (= váló) völj, völgy; romó romv, romj, romgy, rongy, komó, (= gomó) komv, komj, konty = gongy.

Torokhangi kisarjadzások :

-h, -g, -k. Ezek is mint az öszvekötve sokasító es rokonai, már a föntebbi táblákon előadvák, s ide tartoznak :

h: potro-h, ter-h, vem-h, moly-h, poly-h, s kisarjadzó önhangzóval, tur-ha: lé-ha, mál-ha, pál-ha, szaj-ha, lany-ha, lom-ha, duny-ha, pur-ha, mar-ha, bör-he, gör-he, csür-he, reny-he, lé-hó, potro-hó, goly-hỏ, kuny-hó, fel-hö;

g: lovag, csillag, szalag, hézag, hólyag, hanyag, tarjag, harag, gombolyag, salang, harang, katang, bitang, világ, virág, husáng, öreg, üreg, féreg, rideg, hideg, meleg, felleg, petymeg, peszmeg, kéreg, méreg, sereg, réteg, pöfeteg, lengeteg (általán minden atag eteg), gömbölyeg, lebenyeg, dögönyeg, szőnyeg, tőzeg, részeg, keszeg, délczeg, filleng, billeng, horog, balog, hályog, tályog, dorong, korong, boldog, dolog, vályog, szúnyog, ördög, köcsög, üszög, babug, hazug;

k:

a) csupán toldalék: tövis-k, varacs-k, taracz-k, palacz-k, belecz-k, pilincz-k; b) valódi képző és haugugrató: étk, poczk, halk, pöczk, ajk, árk, buczk, burk, hurk, lelk, fark, gyilk, fészk, mark, mocsk, pocsk, lucsk, murk, nyirk, piszk, sark, sulyk, szurk, tolk, tork, tulk, tülk, vaczk, hüvelyk, bürk, berk, hölyk, csürk, stb. c) nem hangugratók: kobak, bodak, szilak, kupak, sisak, bicsak, tusak, csutak, remek, fenék, kerek, ének, zsombėk, zsizsik, poczik, konok, csornok, czirok, boncsok, könyök, zömök, örök, törzsök, hörcsök, babuk, ágyék, mellék, derėk, árnyék, czulák, szárnyék, vidék, tájék, környék, borék, lágyék, fazék, nehezék, szuszék; d) élő vagy elavult igék módosított részesülőjéhez járul, s így elemezhető: ivad, ivadó, ivadé, ivadé-k, hajlik, hajló, hajlé, hajlé-k, és e szerint: maradék, fakadék, játék, hulladék, menedék, érzék, fenyíték, halándék, veríték, ragaszték, fogyaték; néha al, el közép képzővel: toldalék, tartalék ázalék, függelék; némelyekben az é átvaltozik o-ra vagy é ö-re: hajlék hajlok, szándék szándok, ajándék ajándok, törék törek, véték vétek, rejték rejtek, undék undok, homlék homlok, szidék szitok, szemöldék szemöldök.

Különös képzésüek: nyulánk, falánk,fulánk (furánk), élénk, terménk, félénk = nyulékony, falékony, furékony, élékeny, termékeny, félékeny.

Nagyító jelentésüek: iszák, decsák, csombók, pofók, pirók, monyók pohók, szemők; nagyobb korra vonatkozók: Istók, Bertók, Mihók, Erzsók, anyók, apók.

Némely kétes származásu képzők.

Az igeképzők általán határozott alakúak, világos szerkezetüek, s azon értemények szerint, melyeket az illető szóknak kölcsönöznek, nehézség nélkül rendszerezhetők. Máskép áll a dolog a nevekre nézve, melyek képzése sokkal bonyolodottabb, változékonyabb, a játszi önkénynek inkább ki van téve, s néha az idegen alakokkal annyira összevág, hogy az elemzés rostáján csak alig birjuk a honit a jövevénytől, sajátunkat a kölcsönözöttől elválasztani, kivált oly szókban, melyek gyökei is homályosak, vagy kétesek. Példakép álljanak itt a következők:

—nok, —nėk, —nök. A legtökéletesebben egyezik a persa nak képzővel mely igetőkhöz és főnevekhez ragasztva minőségi mellékneveket alkot pl. andis-nak andalgó, ámuz-nak tanító (mintegy tanítnok), khism-nak haragos, indulatos. Egyezik a szláv ník-vel is, mely öszve19

AKAD. NAGY SZÓTÁR.

tett képző a ní és k elemekből, pl. dwor-ní udvar-i, dworník udvarnok; put-ní uti, putník utas, zarándok; urad-né tiszti, uradnik tiszttartó; hlász-ni hangos, harsány, hlásznék éji kiáltó. Ezen képző a szláv nyelvekben oly gyakori és általános, hogy azt eredeti sajátjoknak kell tartanunk. E szerint egészen szlávok: sztolník, asztalnok, komornik, komornok, szwitnik (világító) szövétnek; magyaroknak tekinthetők: álnok, tálnok, tárnok, fegyvernek; közös : bajnok (mely a szláv ban wojnik, bojnik), kétesek : lednek, csarnok, rosnok. Magyar származtatással egyezni látszik ‚nagy melléknévvel (a perzsa,nak'-ot Vullers a szanszkrit,nads'-val rokonitja), s tárnagy, tálnagy, asztalnagy, udvarnagy, bajnagy, ép oly helyesek volnának, mint a föntebbiek. Hajdan csak nehány szóban használtatott, de a jelen nyelvujítás korszakában, túlságosan is elterjedt, s már azért sem szaporítandó, mert némely ragozásokban a szókat rúthanguakká teszi, pl. gondnokoknak, titoknokoknak, melyek,gondnagy',,titoknagy' alakban szintén megállhatnának; azonban némely szóképzésnél a kettő között már különbség szokott tétetni, pl. tábornagy és tábornok különbözök. -ia, -ie. Ily végzetű szónk kevés van, melyeket nyelvünkből megfejthetünk, mint: file-gória, teke-tória, kó-pia, paskon-dia, csizma-dia, de-lia, de-lie, burgundia (gurdondia). Idegenek: bagázsia, bagaria, bagazia, spongyia; kétes: haramia.

= =

=

-cza, cze. Ez nem mindig kicsinyítő, hanem néha részesülök átalakulása, pl. szakócza szakozó, szekercze = szegelző, medencze medező, cserőcze cserőző, verőcze verőző. Nyelvünkből elemezhetők ezek is: katrincza, rakoncza, vetrecze, petrencze. Idegenek: keszőcze, szláv kiszelicza, pincze, szláv pivnicza, Tapolcza folyó Teplicze, stb.

-na,ne. Sok kölcsönözött szókban fordul elé, mint: csatorna, hajdina, radina, angolna, kápolna, lantorna, alamizsna, czérna, polozsna. Magyarosan hangzanak: babona (bubuna?), gabona, katona (hadona), marczona, béna, elemezne, vézna, pózna; de eredetök homályos; hanemha az n-et még a törzshöz számítjuk, mint bén-a = bén-ó, így vézn-ó, marczon-ó, stb. mint: rohan-ó, csattan-ó.

―nya, ―nye. Szintén több idegen származásuakban: szoknya, tarisznya, pecsenye, gesztenye, cseresnye, lasponya. Magyarból elemezhetők: rusnya, susnya, szivornya, jegenye, tarhonya. Homályosak: galagonya, kocsonya, mácsonya, afonya, kókonya, dinnye, stb.

-ra, -re. Magyarok csuszkora, csutora, ontora, gugora, kukora, bögre, putra, szapora, supra, tompora, zsigora. Idegenek: vacsora, uzsora, kamara, kusztora, plundra.

ta, te. Jobbára részesülőkből elemezhetők: alamuszta, szunyáta, csalafinta, bóbita, hahota, csimota, rosta, giliszta, osztováta, veleszta, kaliszta, puszta, pacsirta, cseprente, vakota, fekete, stb. Kölcsönözöttek: maláta, perváta, palota, trombita, ákovita, palacsinta, palánta, borosta, saláta, jungáta, kapta. Kétesek: káposzta, paszita, párta, bonta, poszáta.

-tya, tye. Mint a tyú, tyű rokonai nyelvünkből elemezhetők ezekben: hártya, gyertya, parittya, puruttya. Idegen származásuak: kártya, ostya. bástya, sekrestye, kótyavetye (kótó-vető?), etyepetye.

-lya, lye. Idegenek: saraglya, fáklya, csuklya, zsálya, gálya, pálya, rokolya, naspolya, ivolya, natragulya, naspolya, kólya, sólya. Honiak: csoroszlya, boglya, csáklya, nyavalya, nyoszolya, furulya, szablya.

Abajdocz szók.

Igy nevezzük a) azon öszvetett szókat, melyek egyik alkatrésze idegen, másik honi, pl. iskola-ügy, pincze-torok, kártya-vár, vacsora-idő, gálya-rab, zsálya-levél, kapta-fa, czérnaszál stb. b) azon idegen szókat, melyekből magyar képzők által új szókat alkottunk, pl. iskola, iskoláz, iskolás; ábra, ábráz, ábrázat, ábrázol; istáp, istápol, istápolás; kurta, kurtít, kurtul; alamizsna, alamizsnás, alamizsnálkodik. Az idegen főnevekből rendesen as, es és i-vel ké pezünk mellékneveket, pl. uzsorás, sekrestyés, gesztenyés, pecsenyés; templomi, apostoli, püspöki; igéket pedig főleg z-vel, l-vel: kártyáz, vacsorál, trombitál, kintornál, stb.

Szóalkotás öszvetétel által.

Lásd erről „A magyar nyelv rendszere" czimü munka 27-d és 28-d §-ait, melyekhez pótlékul ezeket adjuk :

Vannak öszvetett szók, melyek alkatrészei az állati, nevezetesen emberi testnek egymással szoros viszonyban levő részeit jelentik, u. m. fejtető, hajszál, szőrszál, agyvelő,

nyakszirt, hátgerincz, szemszőr, szemhéj, szempilla, szemgolyó, fülczimpa, orrczimpa, állkapocs, szájöböl, szájpadlás, szájgyürü, nyakcsap, nyelvhegy, foghús, mellcsont, mellgödör, csecsbimbó, vállperecz, hónal, kézfej, kézujj, fartő, oldalborda, oldalesont, seggpart, térdkalács, lábikra, lábszár, lábfej, szívkamara, szívcsucs, szárnytoll, farktoll stb.

Ezek birtokragozása különféle, ugyanis a) némelyekben mindkettő fölveszi a birtokragot, u. m. fejem teteje, fejedteteje, fejeteteje, fejünk teteje stb. és így, hajamszála, szemeszőre, szájamöble, nyelvemhegye, hónomalja, kezedfeje, orrahegye, kezemujja, térdemkalácsa, libamfeje, szívemcsúcsa; b) némelyeket a nyelvszokás kétfélekép birtokragoz: hátgerinczem v. hátamgerincze, szempillám v. szemempillája, és így szemhéjam, szemgolyóm, fülczimpám, orrczimpám, állkapcsom, szájpadlásom, nyakcsapom, szájgyürüm, mellcsontom, csecsbimbóm, vállpereczem, lábszáram, térdkalácsom, lábikrám, szívkamarám; c) némelyekben csak a második ragoztatik agyvelöm, szemöldököm, nyakszirtom, foghusom, fartőm, oldalbordám; a madár faresikja, farktolla.

E különösségeket leginkább a nyelvszokásból tanulhatni meg, oly öszvetett szókra nézve is, melyek első alkatrésze cselekvő okot vagy eszközt, a másik pedig művet vagy cselekvényt jelent, pl. agyszüleményed v. agyadszüleménye, lábamnyoma, tollvonásom v. tollamvonása, kezeirása stb. Itt már azon kérdés merül fel: A kettősen ragozott öszvetett szók együvé, vagy elválasztva irassanak-e? Nézetünk szerint öszveirandók, mert ezek között tulajdonkép nem birtoki, hanem belviszonyi, s csupán személyi vagy tárgyi öszveköttetés van. Tehát úgy öszvetehetők, mint ez ilyenek: Pestvárosa, Budavára, Bánfalva, Bakonyerdeje, Balatontava, Mátrahegye, Mátyusfölde, Vágmelléke, Székelyhida, Simonytornya, mert ezekben is nem a birtok, hanem az elnevezés viszonya rejlik. Igaz ugyan, hogy sok helynévben a birtokviszony az eredeti, pl. Péterháza helység onnan vette nevét, mert Péter nevü személy birtoka volt, de utóbb puszta elnevezéssé vált, s ennélfogva öszvetétetik, ellenben külön irandó: ez Péter háza nem Pálé, és így : Pálfölde, helység, Pál földe (birtoka) eladó. Hasonlóan öszveirandók a beli, féle, koru, pl. házambeli, kertedbeli, várostokbeli, magamféle, magadféle, fajunkféle, népünkféle, magunkkoru, magatokkoru. Tehát ezen hasonlék szerint irhatjuk : fejemteteje, szemedfénye, lábaszára stb.

Az anyagnevekre is megjegyezzük, hogy azokat a,A magyar nyelv rendszere után is akár külön, akár öszveirva is találhatni az írók legtöbbjénél, pl. fakanál vagy fa kanál, mely irásmódot e szótárban is követénk, kivévén ha kétértelműséget okozott volna, pl. csont olló = csontból való olló és csontolló csontvágó olló.

Ikerszók.

Az öszvetett szók egyik külön nemét teszik az ikerszók, melyek ugyanazon fogalmat, ugyanazon szónak ismétlésével vagy némi változtatásával fejezik ki, s mintegy szószaporítva, ismétlést, sokasítást, nagyítást, vagy játszi eszmehasonlítást jelentenek. Ezek nyelvünkben fölös számuak, a magyar észjárást különösen jellegzik, s maguk helyén kellőleg alkalmazva a népies, kivált elbeszélő költészeti nyelv képes kifejezéseit némi kedves zamattal fűszerezik. Ilyenek:

a) A gyermek- vagy dajkanyelvben divatozók, melyek az emberi nyelv első nemződési csecsemőkorára emlékeztetnek, honnan többen közölök különféle nyelvcsaládokban egyeznek, u. m. baba kis gyermek, babba szép, belbel álom, bibi seb, fájdalom, bumbum víz, mint ital, csecse ékes, szép, csicsi álom, csendesség, csücsü ülő helyzet, cziczi emlő, czoczo ló, csacsi szamár, czocza malacz, disznó, gaga lúd, dada vén banya, gogo dió, gügü kenyér pupja, gyürkéje, gyagya, kakuk, ily hangon szóló madarak nevei, kaka csunya, rosz, kuku v. kukó tojat, lili liba, mama, nyanya anya, mumu tehén, ökör, nene idősb nőtestvér, nörokon, nünü nádsip, papa étel, és apa, pipe madárfi, süsü süveg, sisak, fejkötő, tátá messze, távolság, tutu sip, tütü ital, sese, susu susogó beszéd, zsizsi tüz. Hasonlókat lelünk más nyelvekben is, pl. a latinban: furfur, murmur, turtur, verber, quisquis; a francziában: joujou, bonbon, cancan, troutrou, pèlemèle stb.

b) Melyek ugyanazon önálló szót ísmétlik, s általán folytonosságot, ismétlést, fölosztást vagy sokaságot jelentenek, u. m. megymegy, világvégig megy, futfut, világvégig fut, néznéz, majd kifoly a szeme; újúj, másmás, többtöbb bajok, egyegy embernek egyegy forint, tíztíz ember alá egyegy szekér; fölföl, lele, kiki, bebe, aláalá, továbbtovább, megmeg; hajhaj! nono! jajjaj!

c) Melyek két rokon vagy azonos fogalmat két rokonértelmű szóval fejeznek ki: ágbog, ácsorivicsori szájtátó, szájvigyorító, tüskén- v. csekrenbokron cserjeken, bokrokon, aprócseprő apró cseppnyi, ásvés, bűbáj bűvöl bájol, se büt, se bát nem mond, mindkét elem bámész csudálkozó

szájtátásra vonatkozik; csatapata, csattogpattog, cziczamacza, császkálmászkál, csúszmász, cserebere, csereberél, csögbög, mindegyik csomót jelent; hasonlók: csörölpöröl, csürcsavar, dúlfúl, eszemiszom, eszikiszik, fúrfarag, hányvet hányiveti, húzvon húzavona, hözboz, heves boszus, íze büze, járkel, kacskaringó, kenfen kencsefencse, kerekutyó, locspocs, lótfut, lótifuti locskafecske locsogó fecsegő, nyalfal, okkalmóddal, összevissza, üvöltkiált, perpatvar, pereputty = piri-pöttön, riherongyos, sebbellobbal, sírí, súgbúg, sundabunda= sunyva bujva, sülföl, sürögforog, szántvet, szanaszét, szarahora, szánbán, szedivedi, szedettvedett, szegszug, tétova, törimarja, ütivéti, zűrza var, zegzug, zenebona stb.

d) Midőn csak az önhangzó változik, s ekkor jobbára az első alak vékonyhangu és kicsinyező értelmű, a második vastaghangu, u. m. billegballag, bizsegbozsog, czeleczula, csihelcsahol, cselecsala, csettencsattan, csipcsop=csepkicsiségü, tipegtopog, denedana, deredara deréldarál, diribdarab diribeldarabol, dínomdánom, dérdúr, díbdáb, dünnyögdunnyog, filitfalat, gizgaz, gézengúz, gyimgyom, gyűrgyúr, genyegúnya, görbegurba, hibeghabog, hibitelhabatol, hetelhatol, hetlekotla, hebehurgya, hímezhámoz, ímmelámmal, hiphop! herczehurcza, hűhó, hejjehujja! mizegmozog, keczetkaczat, kiffegkaffog, kipkedkapkod, kelekóla, keteputa, keverkavar, kitykoty, kityegkotyog, kingkong, kipegkopog, lifinczlafancz, lifeglafog, limlom, libeglobog, ligglógg, likluk, lityloty, lityeglotyog, licslocs, licseglocsog, mézesmázos, mendemonda, nyifegnyafog, nyímnyám, nyímegnyámog, nyekegnyikog, pitypoty, pitypalaty, pittegpattog, retyerutya, ripegropog, rityegrotyog, sesesusa, szíreszóra ne hallgass, szittyszotty, szityegszotyog, teretura, tipegtopog, tityegtotyog, stb.

e) Midőn az első önhangzóval, a második mássalhangzóval, s leginkább ajkival kezdödik, u. m. ajbaj, agyabugyálni, ákombákom, ángóbángó, elegybelegy, enczenbencz, ekczemoncza, erregberreg, iczegbiczeg, iczipiczi, inczifinczi, iczkeficzke, illöfillö, ihogvihog, iháczolviháczol, illegbilleg, inczenpincz, ingóbingó, iregfireg, irúlpirúl, izsegbizseg, ityipityi, ityegfityeg, irkafirka, utfut, üzfüz.

f) Midőn az elülálló mássalhangzók változnak: szőröstülbőröstül, csecsebecse, csenegbeneg, csigabiga, csiribiri, csinjabinja, csonkabonka, csórálmórál, czókmók, háibái, hegykebegyke, handabanda, horgasborgas, kajabaja, keczebecze, kongbong, lityegfityeg, retyemutya, suspus, suttogbuttog, szuszimuszi, tarkabarka, terefere, tengleng, tiripiri, torzonborz. Ilyenek a mesélő és játéknyelvben előfordulók: farkasbarkas, az is szép, rókabóka, az is szép, őzömbözöm, az is szép, nyúlombúlom, az is szép, kakasbakas, az is szép, tyúkombúkom, jaj be rút! egyembegyem, bikavár; igyiridibigyiridi, váradi vaskoh stb.

g) Ellentétesek: élhal, errearra, emezamaz, ilyenolyan, ittott, ideoda, ígyúgy, innenonnan, idestova, hegyvölgy, égföld.

IV. Szakasz. A szóviszonyító ragokról.

Mi a rag? s miben különbözik a képzőtől? E kérdésekre már fentebb feleltünk. Tehát legott a dolog tárgyalásához fogván szólunk a) a névviszonyítókról, b) a személyragokról, c) a birtokragokról.

Névviszonyító ragok.

Ezek két osztálybeliek, a) melyek a latin praepositiókkal egy érvényüek, pl. víz-ben, in aqua, víz-ből, ex aqua. E ragoktól a névutók csak abban különböznek, hogy ez utóbbiak a viszonyított szókhoz oda nem tapadnak, de szintén a praepositiokat képviselik, pl. víz fölött, super aqua, ház körül, circa domum. Mindkét osztálybeliek, a be, ből on és ig kivételével (be helyett bele, böl helyett belől, on helyett rajt használtatván), fölveszik a személyragokat benn-em, (in me, ez is inkább benn határozó), ról-am (de me), től-em (a me), fölött-em (super me), elött-em (ante me); b) melyek a latin casusokat fejezik ki, u. m. a dativus magyarázója nek, nak, az accusativusé a tárgyeseti t. A latin praepositiók bizonyos eseteket vonzanak, vagyis a viszonyított szón némi változást idéznek elé, pl. ad hominem, ab homine: ellenben a magyar ragok a tőszót változatlanul hagyják, legfölebb véghangzóját nyújtják meg, pl. ember-hez, ember-nél, magá-hoz, magá-nál. A magyar, nem különben az altaji családhoz tartozó, és az árjaféle nyelvek között egyik különböztető jelleg, hogy amazok utó-, ezek előragozók. De e különbség csak a praeposi

miatt

tiókra nézve áll, mert az esetek ragai, valamint az igeragok ezekben is hátratétetnek, pl. vir, vir-i, vir-o, vir-um, terg-o, terg-is, terg-it. Sőt néha utótétetnek az úgynevezett praepositiók is, pl. lumborum tenus ágyék-ig, quo' usque medd-ig, quem penes arbitrium est (Horatius), mely mellett, Romam versus Róma felé; a németben: dar-um, az-ért, des-wegen, a miatt, meinet-wegen, am, da-gegen ellen-e. A sémi nyelvekben pedig a birtoki személyragok is utól tétetnek, mint a magyarban, törökben, persában. Továbbá a magyar is a ragokat és névutókat személyragozza, némileg hasonlóan az árjafélékkel, melyek a személynévmásokat a praepositiók után helyezik: a me, töl-em, de me, ról-am, propter me, miatt-am, coram nobis, elött-ünk. Néha a latin megfordítja: me-cum, tecum, nobis-cum Hanem a magyar nyomosbításúl együtt magokat a személyi névmásokat is használja: én velem, te veled, mi velünk.

Hely viszonyítók, általán véve.

Rokonság tekintetéből mindenek előtt öszveállított táblákon eléterjesztjük a helyviszonyító névragokat és utókat.

kül-é v. küv-é, v. kiv-é

kül-ül v. küv-ül, v. kiv-ül kül-öl, kivül-ről.

Jegyzetek. 1) Mind ezek alapját valamely önálló vagy elvont tőszó képezi, melyek

bizonyos helyirányt, helyzetet, tájt, térfogatot, téroldalt jelentenek.

2) Szoros értelmű vagyis a viszonyszóhoz tapadó helyviszonyragok: be, ba; ben, ban; böl, ból; ra, re; on, ên, ön; ról, ről; hoz, héž, höz; nál, nél; től, tól; ni, nyi; nitt, nott; nól, nől; ig. 3) Helyigekötök: be, beáll; ki, kifut; föl, fölmegy; le, leesik; el, eltávozik; alá, alászáll; elé, eléhalad; ben, benmarad, kün, künszorúl; fön, fönmarad: elül, elüljár; körül, körülvesz; át, átmér; hátra, hátranéz; alúl, alúláll; fölül, fölülfordúl stb.

4) Személyragozható helynévutók: rá, rám; bele, belém; alá, alám; fölé, fölém ; elé, elém; mögém, hegyém, körém, alattam, fölöttem, rajtam, belőlem, alólam, körőlem, felőlem.

5) A hová? kérdésre megfelelők részint csupasz gyökök, u. m. be, kü v. ki, fö (tájdivatos), le, ig, részint jobbára mutató a á, e é hangzókkal képződtek : re-á, hoz-z-á, al-á, fòl-é, fel-é, el-é, mög-é, hegy-é, köz-é, mell-é, od-a, id-e, haz-a, tov-a, messz-e. E hasonlék szerint a palócz-székelyes nyi ni eredetileg nyé, né.

6) Ezekből származnak távolító el képzővel a honnan? kérdésre felelők: be-el, bél, böl, ból; bele-el, belél, belől, balól (régiesen); tá-el, v. té-el, tól, töl; ra-el, ról, ről; fölé-el, fölél, fölől; alá-el, alól; elé-el, elél, elől; mögé-el, mögél, mögöl; hegyé-el, hegyél, hegyöl; köré-el, körél, köről; közé-el, közél, közöl; felé-el, felél, felől; mellé-el, mellél, mellől; né-el, v. nyé-el, nél, nyél, nöl, nól. Ezekből: hová, oda, ide, mindenhová, sehová, leszen: honnan, onnan, innen, mindenünnen, sehonnan, e helyett honn-el, onn-el, inn-el stb. vagyis ezek tulajdonkép a helybenmaradó on, onn-ból fejlődtek ki.