b) Mint hangszerekkel bánó, játszó: dobol, dorombol, hegedül, sípol, kürtöl, trombitál, orgonál, dudál, furulyál, kintornál, s megfelel neki a gyakorlatos z: zongoráz, fuvoláz, kintornáz, tilinkóz, bögöz, czimbalmoz, tamburáz, czitaráz. c) Másféle eszközökkel, tagokkal vagy érzékekkel működő: kapál, kaszál, boronál, ösztökél, gereblyél, szitál, rostál, borostál, kefél, csépel, sajtól, nyüstöl, latol, fontol, mázsál, mérlegel, gombol, kapcsol, lakatol, zárol, abroncsol, lánczol, azsagol, korbácsol, dorongol, hurkol, gyilkol, késel, borotvál, fürészel, bárdol, kártol, nyársal, szegel, fülel, szėmėl, orrol, ízel, nyelvel, torkol, kezel, lábal, térdel, könyököl, talpal, oldall, farol, markol, öklel, sarkal, vállal, hasal, agyal, nyakal, karol, ölel, inal. Ezek segédhangzója a többesszám hangrendét követi: nyárs-ak nyársal, bot-ok bot-ol, nyelv-ek nyelv-el, szém-ėk szém-ėl, nyüst-ök nyüst-öl. d) Valamit létrehozó, eszközlő, csináló árnyal, árnyékol, ágyásol, árkol, barázdál, asztagol, bányol, bélel, csíkol, fejel, forgácsol, gözöl, bűzöl, hornyol, birságol, palástol, gerezdel, keresztel, rovátkol, füstöl. Hangrende, mint a többes számé. e) Kiválólag gyakorlatosokat képző és pedig egyszerü igékből, hál-ál, szok-ál, menél, met-él, vet-él, dob-ál, lak-ál, továbbá ggakorlatosokból: turog-ál, turk-ál, szurog-ál, szurk-ál, járog-ál, járk-ál, moros-ol morzs-ol, dörös-öl dörzs-öl; kettős gyakorlatosokból: jár-od-og-ál járdog-ál, áll-od-og-ál álldog-ál, ül-öd-ög-él üldög-él, ész-éd-ég-él észděg-él éddėg-él, isz-od-og-ál iszdog-ál iddog-ál. f) Számos ik-es igéket, melyeknek t. i. nincsen t képzős átható párhuzamos társok, mint : bot-l-ik, cset-l-ik, nyak-l-ik, por-l-ik, bicsak-l-ik, bujdok-l-ik, hanyat-l-ik. g) Kettőztetve képez a) gyak. áthatókat: íz-el-el izlel, kér-el-el kérlel, tag-ol-al taglal; és így: foglal, érlel, bérlel, kémlel, szaglal, szemlel; b) gyak. ik eseket: kékellik, zöldellik, veresellik, sárgállik, feketéllik, rongyollik, rostollik, tarkallik, reggellik, melyekhez értelemre rokonok kékesedik, zöldesedik, rongyosodik, rostosodik. h) Midőn melléknevekből áthatókat képez, ezt jelenti: „olyannak tart, vél, gondol, itél, amilyent az alapszó teszen, pl. javal, roszal, helyesel, igazol, elégel, ural, nehezel, kicsinyel, korál, késől. Néha kettőztetve javall, sokall, kevesell; söt ily értelemben ez is a helyesebb irás, minthogy vall igéből látszik egybehúzottnak: javall = jó-vall (jónak vall), sok-all = sok vall, igy helyesell helyes-vall, urall= úr vall, melytől különbözik az ural-g vagy ural-kodik szóban levő ural. De: országol, elnököl stb. csak egy ĺ mint a föntebbiekben. : Jegyzet. Az ide tartozó 7 képzőjű igék minden fajából igen számosan hangugratók, valahányszor t. i. az önhangzó kihagyása a kiejtést nehezkéssé nem teszi, mi különösen az ik esekben szabályszerüleg történik, pl. csuklik, diszlik, rémlik, fénylik, tündöklik. Sőt a régi nyelvemlékekben ilyeket is olvasunk: országl, betegl, károml, hasonl, jogl, forbátlatik, tékozlatik. C) -1. Segédhangzóval jobbára elavult vagy elvont gyökökből képez leginkább áthatókat: ak-ar, csav-ar, csik-ar, facs-ar, hab-ar, had-ar, sad-ar, kap-ar, kav-ar, tak-ar, vak-ar, zav-ar, kot-or, sod-or, hid-or, tip-or, tep-er, tek-er, hev-er, kev-er, gyöt-ör, söp-ör, ismé-r, dicsé-r, igé-r. Ezen r képző a szervrokon lágyabb l-nek erősebb, hatályosabb társa. Valamint az elme, eszme törzsekből lett a lágyabb : elmél, eszmél; úgy az isme, dicse szókból a keményebb ismér, dicsér. Az 1 és r képzők közeli rokonságát mutatják ezen, párhuzamok is: fanyalog fanyarog, guggol gugorodik, homolít homorodik, bugyola bugyor. Általán mint középképzők hasonló nemüek: édeleg, enyeleg, szédeleg, tévelyeg, hízeleg, tekereg, kesereg, könyörög, bódorog. csőpörög, töpörög, szomorkodik, fondorkodik stb. Egyébiránt azon különbség van köztök, hogy az 7 több igét képez, mint az r, ez pedig több nevet, mint amaz, sőt az 1 középképző rendesen lágyított ly alakot ölt: csorosz-ly-a, korcs-oly-a, cserek-ly-e, csorm-oly-a, furu-ly-a stb. A sokasító képzők táblái. I. Alaphang: g. a) ég, og, ög, gyakorolva sokasító: pér-ég, fér-ég, moz-og, in-og, sür-ög, zör-ög; n közbetéttel : ing, ong, ông : ker-êng, fetr-eng, tol-ong, boly-ong, gyil-ông; álld-og-ál, üld-ögél; hangugratva: gėl, gol, göl : her-gėl, por-gol, dör-göl ; kicsinyítve: igél, igál : üld-igél, járd-igál, tasz-igál, gur-igál, haj-igál, álld-igál, huz-igál; b) hajlami, képességi sokasító: ag, eg lankat-ag, hervat-ag, ingat-ag, lenget-eg, csörget eg; c) az ég, og, ög igék részesülőjéből : ége, oga, öge : czin-ėge, bugy-oga, csör-öge; kod, kėd, köd: csap-kod, kap-kod, csip-ked, köp-köd; kodik, kedik, ködik: bán-kodik, két-kedik, ör-ködik; akodik, ekėdik: szán-akodik, vet-ekėdik, men-ekedik, tör-ekėdik; akoszik, ekėszik : mar-akoszik, csel-ekėszik, ver-ekėszik; akozik, ekézik vár-akozik, szán-akozik, gyül-ekézik, ért-ekézik; kant, kent hor-kant, fir-kant, ser-kent; kál, kél : szur-kál, tur-kál, ás-kál, váj-kál, vés-kél; Mindezekben a k a gyakorlatos g-nek változata. b) a többesszám képzője k, mint alanysokasító: fal-ak, bor-ok, kapu-k, kertė-k, bör-ök, gyöpü-k; c) nagyítva sokasító: ók, ők: pof-ók, pir-ók, mony-ók, szem-ök; d) hajlami, képességi sokaságot jelentők: ánk, énk: fal-ánk, nyul-ánk, él-énk, fél-énk; ékony, ékény: hajl-ékony, mozg-ékony, tev-ékeny, fél-ékény; e) gyakorlatos igék részesülőjiből: ka, ke: csacs-ka csacs-ogó, locs-ka locs-ogó, fécs-ke fécs-égő. III. Alaphang: h, mint a g és k szervtársa: a) gyakorolva, folytatva sokasító: had, hed, haszt, heszt: por-had, por-haszt, kor-had, kor-haszt, vén-hedik, vén-heszt; o-h, a-h. b) ha, he, mely a ga, ge, ka, ke részesülőkkel rokon: ir-ha, tur-ha, lom-ha, eny-he; c) lehelést, kifuvást megnyújtva sokasító: ter-h, le-h, li-h, pi-h, ke-h, kö-h, dü-h, IV. Alaphang: s, es, és, is, mint öszvekötve sokasító: a) fokozva sokasító: leg-es legjobb, leg-es legszebb: b) ismételve sokasító: meg-es-meg, eg-es-eg; c) és, os, ös a gyakorító igékben : rep-és, csipd-ės, tap-os, öld-ös; d) középképző css : hág-cs-ó hág-os-ó, lép-cs-ö lép-és-ő, szök-cs-ő szök-ös-ő; f) egyesítve sokasító, nagyító: nép-es vásár. V. Alaphang: sz, z: a) ász, ész, gyakorlatos: hal-ász, vad-ász, fürk-ész, cserk-ész, nyer-ész-kėdik; b) z, gyakorlatos igeképző: ut-az-ik, bor-oz-ik, ser-ėz-ik, nyujtó-z-ik ; c) középképző cz z: hur-cz-ol, bon-cz-ol, dön-cz-öl. VI. Alaphang: d, a) gyakorlatos igeképző od, ed, öd: csap-od, csíp-ed, töp-öd ; VII. Alaphangok : 1, r, mint szervrokonok. Folytatva a különösebb képzőket. D) —t, —d, —l. A ―t nagy szerepet játszó igeképző. Általán a tevés, cselekvés, mivelés, csinálás fogalmát oltja az illető gyökbe vagy törzsbe, s különféle osztályu igéket képez, melyeknek öszvehasonlításából okszerüleg következtethetni, hogy eredetileg nem egyéb, mint a tész igének elvont s önhangzójától megfosztott të gyöke. Közel rokonságban áll vele szervtársa a lágyabb d, melylyel az igék képzésében párhuzamosan szokott váltakozni, t. i. a t képez átható, külszenvedő, miveltető, parancsoló igéket, a d pedig önhatókat, közép ik-eseket, belszenvedőket, vagyis amaz erélyesebb, emez gyöngébb hatáskörű. Második párhuzamos társa l, mely azzá vagy olyanná levést jelent, ami vagy amilyen az illető gyök, s nem egyéb, mint a lesz ige, lẻ gyökének csonkúlása. Ennélfogva czélszerű, hogy egymáshoz viszonyítva tárgyaltassanak. I. At zárhangul szolgáló alkatrésze oly gyökigéknek, melyek egyszerűségöknél fogva első alkotásuak, mint a) ezen önállók: fut, jut, hat, köt, it, vet, vét; b) elavultak, vagy elvontak, mint met, származékai, metsz, metél; tet te'szik, tető; át, átok; tit, titok; bit, bitó; fit, fitat. II. Elvont gyökökből egytagu törzseket képez: ló-t, szí-t, si-t (pinsit, assat), lá-t, tá-t, rá-t, til-t, in-t, nyi-t, om-t (ont), öm-t (önt), bom-t (bont), osz-t, fosz-t, fes-t, fej-t, rej-t, sej-t, tar-t, ár-t, már-t, or-t. III. Önálló egyszerü igékből és nevekből szintén egytagu törzsigéket: ér, ér-t; sér, sér-t; fél, fél-t; ir, ir-t; öl, öl-t; ol (al-ik alszik) ol-t; kel, kel-t; em, em-t; tel-ik, tel-t, töl-t; válik, vál-t; ej-ik (= es-ik) ej-t, (es-t); bán, bán-t; rom, rom-t, ront; hám, hám-t, hánt; szám, szám-t, szánt; him, him-t, hint. Ezek közől többnek párhuzamos társai l-vel képzett középigék. Az első (t) nemüek jelentenek azzá vagy olyanná tevést, ami, vagy amilyen az illető gyök, a másik (1) nemüek pedig azzá vagy olyanná levést, pl. rom-trommá tesz, rom-l-ik rommá lesz. Hasonló viszony van az önt és ömlik, ont és omlik, bont és bomlik, oszt és oszlik, foszt és foszlik, hajt (clinat) és hajlik, fejt és fejlik, rejt és rejlik, nyit és nyílik, hánt és hámlik, szánt és számlik, hint és himlik között. Továbbá ezek némelyikéből-t (at, et v. aszt eszt) képzővel átható, önható, vagy középigék alakulnak : - -d (ad, ed)-vel IV. A kezdő vagy első mozzanatú an en (= in) képzős önható igékhez járulván, az illető cselekvésnek vagy állapotnak mintegy indítóját, létesítőjét fejezi kí, s am. teszi, eszközli, okozza, hogy a törzsige által jelentett valami meginduljon, megtörténjék, pl. Ilyenek: dobban-t, koppan-t, csetten-t, robban-t, csappan-t, rokkan-t, hökkent, zökken-t, stb. V. Mint at, et alakú képez a) miveltetőket, és pedig egytagú igékből, ik hozzáadásával pedig külszenvedőket, melyeknek párhuzamosan megfelelnek az ódik, ödik belszenvedők : csuk, csuk-at, csuk-atik, csuk-ódik; tör, tör-et, tör-etik, tör-ödik; b) g gyakorlatos középképző után átható igékből gyakorlatos áthatókat lát, lát-og-at, márt, márt-og-at, mond, mond-og-at, int, int-cg-et, szed, szed-eg-et, üt, üt-ög-et stb. Értelmök: a látást, mártást, mondást, intést, szedést, ütést, gyakran teszi. Ezek oly igék, melyek gyakorlatos alakban önállólag nem léteznek, pl. nem mondjuk : látog, mártog, mondog, stb. e) önható gyakorlatosakból miveltetőket: kon-g, kong-at, kongóvá tesz, vagy eszközli, okozza, hogy kongjon; és így: csikorg-at, forg-at, pèrg-et, reng-et, zörg-et, sürg-et stb. Ide tartoznak általán a hangutánzókból g-vel képzett gyakorlatosok: cseng, peng, döng, búg stb. melyek közöl többnek párhuzamosan az önhatókat képző ad ed felel meg : = csörg, csörg-et, csörg-ed-ez; zeng, zeng-et, zeng-ed-ez; mozg, mozg-át, mozg-ad-oz; d) némely hangutánzók után egyszerü önhatókat képez: jajg-at, ujjog-at, kurjog-at, ug-at, rigy-et, nyir-et, bég-et, nev-et; e) egyszerü áthatókat elvont, vagy önálló gyökökből: mut-at, kut-at, fit-at, sir-at, szer-et, máskép: szer-el, honnan szer-elem, s a mutat régiesen: mutal, a sirat, régiesen siral, honnan : siralom, irgat maskép: irgal, honnan : irgalom; f) ezen önhatók: reszket, viszket, siet, tulajdonkép, reszked, viszked, sied, vagyis, reszket = rezeg-ed, viszket, vizeged, (izeged izgad). VI. Kettőztetve-tat, -tet, miveltető, cselekedtető, illetőleg parancsoló igéket képez a) elvont igegyökökből: ė-tet, i-tat, vi-tet, hi-tet, tė-tet, al-tat, nyug-tat, fek-tet; b) egytagu átha tók, önhatók és középigékből: lát-tat, üt-tet, köt-tet, vet-tet, csip-tet; ül-tet, buk-tat, biz-tat, fut-tat, jár-tat; szök-tet, szün-tet; c) többtagu igékből rendesen takar-tat, vakar-tat, sodor-tat, kotor-tat, kopog-tat, csattog-tat, gözölög-tet, gyilkol-tat, ruház-tat, arat-tat, kaszál-tat, botoz-tat, csiráz-tat stb. 1. Jegyzet. Vannak némely igék, melyek mind az egyszerü at, et, mind az öszvetett tat, tet képzőket felveszik, de másmás érteményi árnyalattal, mit a nyelvszokásból tanulhatni csak meg. Igy különböznek: rug-at és rug-tat, vág-at és vág-tat, jár-at és jár-tat, foly-at és folytat, hány-at és hány-tat, nyom-ut és nyom-tat, von-at és von-tat, un-at és un tat, tör-et, és tör-tet, vár-at és vár-tat. Ezek közt azon különbség látszik lenni, hogy az egyszerüek egyes, az öszvetettek többes vagy gyakorlatos érteményüek; pl. vizet folyat, am. eszközli, okozza, hogy folyjon, valamely munkát foly-tat, am. cselekszi, hogy a munka tovább tovább folyjon, von-at, am. eszközli, parancsolja, hogy vonjanak valamit, von-tat, am. folytatólag vonat. 2. Jegyzet. Néha a miveltető hármasan is eléfordúl, pl. a hirlap valamit hird-et, s aki ezt a hírlapba teteti, az hird-et-t-et; a dajka gyermeket szop t-at, az anya dajkával szop-t-at-tat-ja gyermekét; a kertész fákat ül-t-et, s az úr, ki ezt a kertésznek parancsolja, ül-t-et-tet. Egyébiránt az ily kemény igealakokkal csak a lehető legritkábban szabad élni. 3. Jegyzet. A hangzójokat kiugratott g képzős igék at, et, különben tat, tet miveltetőt vesznek föl, de némi érteményi különbséggel, t. i. az első esetben közvetlen, a másodikban közvetített miyeltetők pl. az úr sürgeti cselédeit önmaga, sürögteti bizonyos eszköz vagy megbizottja által. Így különböznek egymástól forgat és forogtat, perjet és peregtet, ingat és inogtat, mozgat és mozogtat, csorgat és csorogtat stb. VII. Az aszt eszt öszvetett képzőben a t tényező, okozó, eszközlő jelentésü, s párhuzamos önható társa ad ed: rag-aszt, rag-ad, dag-aszt, dag-ad, mer-eszt, mer-ed, csügg-eszt, csügg-ed. Az elsőnek értelme : azzá vagy olyanná tesz, a másodiké: azzá vagy olyanná lesz, önmagában, önmaga által. Ennek földerítése végett az asz esz középképzőt szükséges elemeznünk. Némelyek szerint az nem egyéb, mint az önható képző ad ed változata, mennyiben a d és sz mint szervrokonok, kivált némely igékben váltakozni szoktak, pl. cselekszik, cselekedik, nyugoszik, nyugodik, miszerint ragaszt elemezve ennyi volna : rag-ad-t, azaz eszközli, hogy ragadjon, mereszt, = mered-t, eszközli, okozza, hogy meredjen. De ezen elemzés, tetszetőssége daczára, a hangváltozási viszonylatok analógiájával nem egyezik, mert a d, midőn t járul hozzá, a kiejtésben rendesen ehhez alkalmazkodik, pl. ad-tam kiejtve attam, sőt a törzsbeli sz is, mint középképző t-re szokott változni, pl. esz-tem helyett et-tem, isz-tam, hisz-tem, visz-tem, nyugosz-tam, alusz-tam helyett ittam, hittem, vittem stb. Tehát a ragad, dagad, mered-féle önhatókból a fentebbi hasonlat szerint kellene lenni : ragatt, dagatt, merett. Véleményünk szerint valószinűbbnek látszik, hogy az asz, esz mint középképző azon as es változata, mely mellékneveket képez, s a csangó nyelvben sziszegve vagyis szelpesen hangzik, pl. édesz, kedvesz. Sőt vannak országos divatuak is: horpasz, kopasz, dobasz, csupasz, pimasz, ravasz, rönkesz, cserkesz, s e főnevek: támasz, dugasz, szakasz, vigasz, tapasz, válasz, eresz; vagy z-vel : száraz, igaz, nehez, üdvöz melléknevek. Ennélfogva, valamint kopaszt (koppaszt) = kopaszszá tesz, horpaszt = horpaszszá, borzaszt borzassá, száraszt szárazzá tesz hasonlóan, likaszt likassá, horgaszt horgassá, gerjeszt gerjessé tesz. Tudniillik az ily asz esz képzőjü törzsek nagyobb részt elavultak, mint nyelvünkben más számosak. Ez is mily gazdag erű s kiaknázásra váró szókincs-bánya!. = = Az imént tárgyalt igék közöl némelyek al, el képzőt vesznek fel, mint : magaszt-al, maraszt-al, vigaszt-al, tapaszt-al, nyugoszt-al, engeszt-el, nehezt-el. Némelyekben tájejtéssel az sz átváltozik j-re: szakaj-t, hullaj-t, szalaj-t. Jegyzet. Az eddig mondottakból meghatározhatni azon finom érteményi árnyalatokat, melyekkel a t képző a gyökben rejlő alapfogalmat vonalazza: rom, ront, rontat, romlat, romlaszt; öm, önt, öntet, ömlet, ömleszt, VIII. Az öszvetett ít képzőben a t ennyit jelent: azzá vagy alyanná tesz, alakít, ami vagy amilyen az alapszó által jelentett valami, pl. tisztít, tisztává tesz, domborít, görbit, fehérít, feketét, domború, görbe alakuvá, fehér, fekete szinüvé tesz. Midőn igékhez járul, am. az alapige által jelentett cselekvést vagy állapotot létezővé teszi, létezését eszközli, pl. mást állít maga helyett, eszközli, hogy más álljon helyette; gabonát szállít, eszközli, hogy a gabona szálljon. Ezen igealaknak mint áthatónak kétféle párhuzamos viszonytársa van a) az önható úl, ül, pl. tiszt-ít, tiszt-úl, zöld ít, zöld-ül; és b) a belszenvedő odik, édik, ödik, pl. hunyor-ít, hunyor-odik, pėder-ít, pėdėr-édik, göndör-ít, göndörödik. Az úl, ül régiesen eléjön szenvedőleg is, pl. feszüljön am. feszítessék. Régi magyar Passio 16. 1. Némely nemű ít-es igéknek mindkét párhuzamos társok meg van, pl. aljas-ít, aljas-úl, aljas-odik; nemes-it, nemes-ül, nemes-édik; örök-it, örök-ül, örök-ödik. Némelyeknek pedig csak egyik vagy másik társok van: buzd-ít, buzd-úl; pend-it, pend-il; állap-ít, állap-odik; futam-ít, futam-odik. Mások, kivált igékből képzettek párhuzamos társ nélkül vannak, pl. aprít, áll-ít, szólít, száll-it, tasz-it; vagy ad ed önható tárṣok van: has-ít, has-ad, szak-ít, szak-ad, láz-ít, láz-ad, szár-ít, szár-ad. Az út, valamint a párhuzamos úl ül képzők öszvetettek, minek fölvilágosítása végett vissza kell tekintenünk a régi nyelvre, melyben ezen képzők ily alakuak voltak : tan-ót, tan-ojt, tan-út, tan-ujt, tan-ét, tan-ejt; tan-ól; ép-őt, ép-öjt, ép-ül, ép-üjt, ép-ét, ép-ejt; ép-ől. A régi halotti beszédben : szabad-ót-ból szabad-ócsa am. szabad-ít-ból szabad-itsa. A tihanyi codexben : 2. 1. „Ezek az ő mondásokat bizony-út-ották“ (bizonyították). „És mikép lámpás olajnál kil nem világos-út“ (világosít); ékös-it-ti"; 5. 1. „Az szép ruha megékös-öt (ékesít) embert." s a 9. lapon változattal; „meg 8. 1. Megbizon-ujt-hatjuk" (megbizonyíthatjuk); 9. 1. „Bizon-ujt-ja (bizonyítja) szent János"; 26. 1. „Miért keser-őt-él (keserítél) engemet el"; 69. 1. „Krisztusban mind megeleven-öt-tetnek" (eleveníttetnek); 131. l. „Örőle az én lelköm az én idvöz-öt-ö (idvezítő) istenömbe, azaz, az én idvöz öt-ö fi-amba"; 142. 1. „Emberi nemzetet ő általa megép-őt-é (építé)"; 139. 1. „Negyed csillak (g) mondatik bódok-út-ásnak (bódogításnak)“; 140. 1. „Ezek azért az szűz Máriát bódok-út-ják (bódogítják)“; 154. 1. „Némelyeket közölök elméjökbe vak-út (vakít) meg"; 174. 1. „Szent Lélektől megtan-út-atván" (megtaníttatván); 229. 1. „Jöjön el és szabad-úh-on (szabadítson) titöket"; 257. 1. Hogy tan-úh-on (tanítson) meg minket"; 19. 1. „Ágyán elfesz-öl-ve (feszülve) fekszik"; 126. 1. „Az éhözöknek megelég-öjt-éséről" (elégítéséről). Hasonlóan a bécsi és müncheni codexben, a régi legendákban, s más nyelvemlékekben szerteszerint olvashatók az ily változatok: szabad-ét, szabad-ejt, tan-ét, tan-ejt, szabad-ól, tan-ól stb. Annyi s oly közös divatú példák után kétkedni nem lehet, hogy ezen párhuzamos képzőkben azon ó, ö rejlik, mely föntebbi elemzésünk szerint a mutató a-, o-val, illetőleg részesülő ó- ő-vel azonos, s jelent olyat, amilyen az illető törzsszó, s hol ú ú, hol é éj, hol i-re változik. E szerint a mai ét elemezve és eredetileg = ó-t, v. ő-t, s a mai úl úl szintén = 6-l, ő-l, pl. dombor-ó, dombor alakú, dombor-ó-t, domboróvá tesz, dombor-ól, domboróvá lesz; keser-ő keser izü, keser-ö-t keser izüvé tesz, keser-ő-l, keser izüvé lesz. Ezen ót, őt, ól, öl-ből fejlődtek ki változatképen a többi módosítások: ojt, öjt, út, üt, ejt, ét, ít; és úl, ül, melyek között legujabb s legszokottabb ít, az átható, és úl, ül az önható igékre: tolúl = tan, tan-ó, tan-ó-t, tan-oj-t, tan-ú, tan-ú-t, tan-é, ten-é-t, tan-ej-t, tan-í-t; av, av-ó, av-ó-1, av-ú, av-ú-l, avít; fesz, fesz-ő, fesz-ő-l, fesz-ű, fesz-ü-l, feszít ; lap, lap-ó, lap-ó-1, lap-ú, lap-ú-l, lapít; rém, rém-ő, rém-ől, rém-ű, rém-i-l, rémít. Innen magyarázható, hogy ezen képzők már kifejlett átható igékhez is járulnak mint tol-ó-1, nyomúl = nyom-ó-l, merít = mer-ö-t, merül = mer-ö-1, takarít = takar-ó-t. E párhuzamos képzőjü igék több osztályuak : a) elvont, vagy önálló egyszerű gyökökből : gyu, gyu-u-t, gyút, gyu-uj-t, gyújt, gyuu-l, gyúl ; fu, fu-u-t, fút (szokatlan), fu-uj-t, fújt, fu-u-l, fúl. Hasonlók: füt, fül; hüt, hül; süt (rövid), sül; nyújt, nyúl; gyűt, gyüjt, gyül; avít, avúl; lapít, lapúl; szorít, szorúl; ámít, ámúl; repít, repül; ürít, ürül; gurít, gurúl; feszít, feszül, kerít, kerül; hevít, hevül stb. |